[Pályázatok]

Fátyol és tűsarok

Fátyol és tűsarok című olvasópályázat logójaA Krúdy Gyula Városi Könyvtár és a Várpalotai "Írisz" Nőegyesület 2007. június 1-től október 15-ig olvasópályázatot hirdetett "Fátyol és tűsarok" (Női sorsok, női történetek Európából) címmel. Az olvasópályázatra olyan huszadik századi (főként kortárs) regényeket, novellásköteteket, dokumentumköteteket válogattunk a magyar és az európai irodalomból, melyek női sorsokat mutatnak be, illetve női tematikát is tartalmaznak.

A pályázaton szereplő 44 könyvről „kedvcsináló”, a művek közötti választást segítő ismertetéseket tettünk közzé honlapunkon és egy nyomtatott pályázati füzetben. Arra kértük a résztvevőket, válasszanak ki ízlésük és érdeklődésük szerint néhány művet, s írják le róla a véleményüket, benyomásaikat négy megkezdett mondat befejezésével (ún. "irányított fogalmazással"), valamint azt, hogy kiknek ajánlanák elolvasásra. (Természetesen lehetőség volt arra is, hogy önálló témakifejtéssel, akár esszészerűen fogalmazzák meg a művekről alkotott értékítéletüket és a személyes élethelyzetükben rájuk gyakorolt hatását.)

Rendkívül tanulságosak voltak számunkra ezek az olvasói megnyilatkozások, mert hitelesen vallottak arról, milyen meghatározó élményt, örömforrást, egész személyiségünket átitató hatást válthat ki egy-egy irodalmi művel való "jó időben" történő találkozás, és bizonyítékát adták annak, hogy az olvasásnak a mai rohanó, technicizált világunkban is van létjogosultsága, s sokak szellemi igénye maradt az értékes szépirodalommal való bensőséges találkozás, lelki párbeszéd.

A pályázat 29 résztvevője ajándékkönyvben részesült, melyet író-olvasó találkozó keretében adtunk át 2007. október 24-én a városi könyvtárban. Vendégünk volt a Várpalotáról elszármazott Lugosi Dóra újságíró, aki "Sors, genetika vagy választás... az életed ... az egészséged" című új kötetét mutatta be. A szerző megnyerő kedvességgel és közvetlenséggel osztotta meg életútjának tapasztalatait a rendezvényen megjelent nőkkel, lányokkal, anyukákkal és nagymamákkal, s igyekezett bevezetni őket abba az "életmód-stratégiába", melyet maga is követ az egészségesebb, fittebb, boldogabb testi és lelki kondíció elérése érdekében.

Támogatók:
Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma
(„A közkönyvtárak uniós programjának 2007. évi támogatása”
című pályázat keretében)
Veszprém Megye Kultúrájáért Közalapítvány

 

A pályázat résztvevői:

Csizmadia Lászlóné
Polcz Alaine: Asszony a fronton

Csupecz Norbert
Nabokov, Vladimir: Lolita

Dreska Éva
Ali, Monica: A muszlim asszony
Anonyma: Egy nő Berlinben
Cabré, Jaume: A Pamano zúgása
Duras, Marguerite: A szerető
Esterházy Péter: Egy nő
Fowles, John: A francia hadnagy szeretője
Jelinek, Elfriede: A zongoratanárnő
Kosztolányi Dezső: Pacsirta
Legátová, Kveta: Szégyenlős szerelem
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Seierstad, Asne: A kabuli könyvárus
Ulickaja, Ljudmila: Szonyecska

Horgos Pálné
Duras, Marguerite: A szerető
Enquist, Per Olov: Blanche és Marie könyve
Fowles, John: A francia hadnagy szeretője
Füst Milán: A feleségem története
Harris, Joanne: Csokoládé
Jancar, Drago: Katarina, a páva és a jezsuita
Jókai Anna: Ne féljetek
Kaffka Margit: Színek és évek
Konwicki, Takeusz: Szerelmi krónika
Legátová: Kveta: Szégyenlős szerelem
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Németh László: Gyász
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka
Szabó Magda: Für Elise
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Widmer, Urs: Anyám szeretője
Wolf, Virginia: Orlando

Horváth Krisztina
Bulgakov, Mihail: Mester és Margarita
McCourt, Frank: Angyal a lépcsőn

Ilyés Zsuzsa
Legatova, Kveta: Szégyenlős szerelem
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Nabokov, Vlagyimir: Lolita
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Wass Albert: A funtineli boszorkány

Jakabné Rácz Ildikó
Blixen: Karen: Volt egy farmom Afrikában
Esterházy Péter: Egy nő
Harris, Joanne: Csokoládé
Kosztolányi Dezső: Pacsirta
Süskind, Patrick: A parfüm

Juhosné Vavró Zsuzsanna
Duras, Marguerite: A szerető
Harris, Joanne: Csokoládé
Hofmann, Corinne: Afrikai szeretők
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Polcz Alaine: Asszony a fronton

Kaukerné Romhányi Anikó
Duras, Marguerite: A szerető
Hoffmann, Corinne: Afrikai szeretők
Japrison, Sebastian: Hosszú jegyesség
Jelinek, Elfriede: A zhongoratanárnő
Jókai Anna: Ne féljetek
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Mayle, Peter: Egy év Provene-ban
McEwan, Ian: Vágy és vezeklés
Szabó Magda: Für Elise

Kocsis Istvánné
Bartis Attila: A nyugalom
Sierstad, Asne: A kabuli könyvárus

Köcski Katalin
Lévai Katalin: Párnakönyv és más mesék
Méhes György: Gina
Süskind, Patrick: A parfüm
Wass Albert: A funtineli boszorkány

Láng Józsefné
Kosztolányi Dezső: Pacsirta

Marosi Gertrúd
Harris, Joanne: Csokoládé

Marton Eszter
Ali, Monica: A muszlim asszony
Blixen, Karen: Volt egy farmom Afrikában
Fowles, John: A francia hadnagy szeretője
Háy János: Házasságon innen és túl
Kosztolányi Dezső: Pacsirta
Szabó Magda: Für Elise

Némethné Molnár Olga
Fowles, John: A francia hadnagy szeretője
Hoffmann, Corinne: Afrikai szeretők
McCourt, Frank: Angyal a lépcsőn

Nemetz Albertné
Ali, Monica: A muszlim asszony
Anonyma: Egy nő Berlinben
Barnes, Julian: A napba nézve
Cabré, Jaume: A Pamano zúgása
Esterházy Péter: Egy nő

Ráczné Horváth Gabriella
Waller, Robert James: Madison megye hídjai

Rotter Csilla
Barnes, Julian: A napba nézve
Enquist, Per Olov: Blanche és Marie könyve
Ishiguro, Kazuo: Ne engedj el
McCourt, Frank: Angyal a lépcsőn

Schekk Zoltánné
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Seresné Zsidai Borbála
Bartis Attila: A nyugalom
Duras, Marguerite: A szerető
Enquist, Per Olov: Blanche és Marie könyve
Háy János: Házasságon innen és túl
Legátová, Kveta: Szégyenlős szerelem
McCourt, Frank: Angyal a lépcsőn
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Szabó Magda: Für Elise
Urs, Widmer: Anyám szeretője

Székely Gabriella
Duras, Marguerite: A szerető

Torkos Lászlóné
Kaffka Margit: Színek és évek
Kosztolányi Dezső: Pacsirta
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Szabó Magda: Für Elise

Tóth Ágnes
Wass Albert: A funtineli boszorkány

Tóth Ágnes
Ishiguro, Kazuo: Ne enged el

Tóthné Tunyogi Gyöngyi
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Törzsök Károlyné
Ali, Monica: A muszlim asszony
Harris, Joanne: Csokoládé
Lévai Katalin: Párnakönyv

Vida Pálné
Ali, Monica: A muszlim asszony
Blixen, Karen: Volt egy farmom Afrikában
Duras, Marguerite: A szerető
Hoffmann, Corinne: Afrikai szeretők
Kaffka Margit: Színek és évek
Kosztolányi Dezső: Pacsirta
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
McEwan, Ian: Vágy és vezeklés
Méhes György: Gina
Seierstad, Asne: A kabuli könyvárus
Závada Pál: Jadviga párnája

Virágh Elekné
Szabó Magda: Für Elise

Zöld Istvánné
Ali, Monica: A muszlim asszony
Barnes, Julian: A napba nézve
Harris, Joanne: Csokoládé
Háy János: Házasságon innen és túl
Hoffmann, Corinne: Afrikai szeretők
Jókai Anna: Ne féljetek
Kaffka Margit: Színek és évek
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Seierstd, Asne: A kabuli könyvárus
Szabó Magda: Für Elise
Ulickaja, Ljudmila: Szonyecska
Závada Pál: Jadviga párnája

 

A pályázaton szereplő művek

Ali, Monica: A muszlim asszony
Anonyma: Egy nő Berlinben
Barnes, Julian: A napba nézve
Bartis Attila: A nyugalom
Blixen, Karen: Volt egy farmom Afrikában
Bulgakov, Mihail: A Mester és Margarita
Cabré, Jaume: A Pamano zúgása
Duras, Marguerite: A szerető
Enquist, Per Olov: Blanche és Marie könyve
Esterházy Péter: Egy nő
Fowles, John: A francia hadnagy szeretője
Füst Milán: A feleségem története
Harris, Joanne: Csokoládé
Háy János: Házasságon innen és túl
Hofmann, Corinne: Afrikai szeretők
Ishiguro, Kazuo: Ne engedj el...
Jančar, Drago: Katarina, a páva és a jezsuita
Japrisot, Sebastien: Hosszú jegyesség
Jelinek, Elfriede: A zongoratanárnő
Jókai Anna: Ne féljetek
Kaffka Margit: Színek és évek
Konwicki, Tadeusz: Szerelmi krónika
Kosztolányi Dezső: Pacsirta
Legátová, Květa: Szégyenlős szerelem
Lévai Katalin: Párnakönyv és más mesék
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Mayle, Peter: Egy év Provence-ban
McCourt, Frank: Angyal a lépcsőn
McEwan, Ian: Vágy és vezeklés
Méhes György: Gina
Nabokov, Vladimir: Lolita
Németh László: Gyász
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka
Rushdie, Salman: Kelet, Nyugat
Seierstad, Asne: A kabuli könyvárus
Sós kávé (Elmeséletlen női történetek)
Süskind, Patrick: A parfüm
Szabó Magda: Für Elise
Ulickaja, Ljudmila: Szonyecska
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Widmer, Urs: Anyám szeretője
Woolf, Virginia: Orlando
Závada Pál: Jadviga párnája

 
     
  (2007.06.01.)