Sós
kávé (Elmeséletlen női történetek)
A soá-irodalom alkotásai
férfi-szemszögből közelítik meg a vészkorszak eseményeit és a zsidó
életérzést, s ez a fájdalmas hiány a történelmi identitás kialakításában
felbecsülhetetlen károkat, emlékezet-kiesést okozott. A Sós kávé című
dokumentumkötet ezt a hiányt igyekszik pótolni, és a történelmi
felejtést hét évtized távlatából valamelyest ellensúlyozni.
A magyar holokausztnak állít sajátos
emléket az oral history eszközeivel ez az elbeszélésgyűjtemény, amely a
háborút túlélő magyar zsidó nők visszaemlékezéseiből állt össze. A kötet
szerkesztője, az Esztertáska Zsidó Női Szellemi Műhely vezetője, Pécsi
Katalin 2002-ben határozta el, hogy összegyűjti az eddig "elmeséletlen
női történeteket".
A személyes élményeken alapuló,
szubjektív, a részleteket érzékletesen kidomborító, a zsidó élet
legkülönbözőbb aspektusairól szóló történetek irodalmi szempontból is
megkerülhetetlen dokumentumok. Bár a könyv előszavában Pécsi Katalin
arra hívja fel az olvasókat, "nem művészi szövegként kell e kötet
írásait olvasnunk, hanem úgy, mint elmesélésre méltó életek, sorsok
dokumentumait", az elbeszélések mégis méltó képviselői és szerves részei
a soát személyes élmények alapján, egyes szám első személyben elbeszélő
irodalmi hagyománynak.
A sós kávé, amit tréfából adnak a
túlélő asszonynak, aki szó nélkül megissza, szimbólum: a soá jellem- és
személyiségformáló hatásának összegzése. A kívülálló avatatlanok számára
érthetetlen, miért issza meg a kávét, miért nem tud túllépni a
haláltábor emlékén. A túlélő szemszögéből nézve a sós kávé összetett
szimbólum: szavakban kifejezhetetlen teljesség nélkül egyszerre jelenti
az élethez, de egyszerre az emlékekhez, a fájdalomhoz való ragaszkodást;
a melegséget, a minimálisra csökkentett vegetálás rendszerességét, a
nőiségre jellemző szeretetteljes alázatot és a sorssal való megbékélést
is.
A könyv tematikájának két pillére: a
zsidóság és a nőiség nemcsak itt, hanem a többi történetben is
találkozik. A könyv olvasása közben pedig egyre inkább összeáll a zsidó
nők egyéni sorsán keresztül a szintézis, ember és történelem kapcsolata.
Az ember, aki a történelmi események passzív áldozatává válik, de mégis
megteszi a legtöbbet, ami tőle telhető, „az marad, aki volt”: ember,
zsidó és asszony.
