Ian
McEwan: Vágy és vezeklés
Az 1948-ban született Ian McEwan a
modern angol próza egyik emblematikus alakjává nőtte ki magát, számos
irodalmi díj birtokosa. A Vágy és vezeklés című műve magában hordozza a
személyes kapcsolatokat és az érzelmi életet aprólékosan feltáró
érzékenység-regény (novel of sensibility), valamint a posztmodern egyes
ismérveit. A realizmus és a fikció különösen szép, játékos - mondjuk ki
nem szégyenkezve -, megható keveréke, igazi "angol regény", mely az elit
kultúra és a tömegkultúra közötti övezetben helyezkedik el.
A történet 1935-ben veszi kezdetét. A
tizenéves, írói fantáziával megáldott kislány, Briony Tallis szerelmes
lesz az egyetemista Robbie-ba, aki azonban nővérét, Ceciliát szereti.
Briony rajtakapja a szerelmeseket, és bosszúból azzal vádolja meg a
fiút, hogy megerőszakolta unokatestvérét, így Robbie-t elítélik. A
regény napjainkig kíséri végig Briony életét, s középpontjában a szégyen
és a megbocsátás, a jóvátétel és a nehéz feloldozás megrendítő
vizsgálata áll.
A Vágy és vezeklés négy részből épül
fel, melyek terjedelemben és az elbeszélő módban különböznek egymástól.
Amikor a regény első részét olvassuk, az a benyomásunk, hogy Jane Austen
világában járunk. Minden világos az első olvasásra, talán az egyedüli
újszerű benne az, hogy több szereplőn keresztül láttat a szerző. Még a
helyszín is hagyományos: az angol vidék. A második rész háborús regény,
egyes kritikusok szerint ez a rész talán a legjobb angol háborús regény.
De az olvasót a befejező rész lepi meg igazán. Tudniillik kiderül, hogy
az előző három rész narrátora maga Briony Tallis, aki a történtekről
regényt írt, utolsó regényét, "amelyiket elsőnek kellett volna
megírnom". Ennek a regénynek több változata létezett, az első 1940
januárjában készült, az utolsó pedig ötvenkilenc évvel utána. Igyekezett
mindent megörökíteni, de „bűnfeltáró emlékiratomat mindaddig nem lehet
kiadni, amíg bűntársaim élnek”, állapítja meg keserűen. A boldog
befejezés pedig csak a regény utolsó változatában szerepel, mert a két
szerelmes még a háború elején meghalt, a harmadik részben leírt
találkozás már csak fikció. "Ki hinné el szívesen, hogy soha többé nem
találkoztak, hogy soha nem teljesült be szerelmük? Ki akarná elhinni
ezt, hacsak nem a legsivárabb realizmus jegyében? Nem tehettem meg
velük." Végső jó cselekedet az, hogy "élni hagyom a szerelmeseket, végül
pedig egyesítettem őket".
Ezzel Briony Tallis vezeklése véget ért. Ha más nem, akkor az olvasó
megbocsát neki.
