Németh
László: Gyász
"Vannak olvasóim s épp az igényesek
között, akik makacsul a Gyászt-t tartják, ha nem is a legjelentősebb, de
a legtökéletesebb regényemnek." Az 1930-1931-ben keletkezett Gyász egy
alkotói korszak összegzéseként született, a modern tudat- és lélektani
regény poétikai eljárásai ötvöződnek benne a magyar elbeszélő
hagyományokkal.
A mű geneziséről így vall az író: "az alján bujkáló dallam egyik
unokanővérem hangja volt. Az ura a háborúban esett el; ő elköltözött a
napától, az apja egy kis házat vett neki, ott élt a fiával. Sosem
hallottam róla semmi pletykát; kérték, és nem ment férjhez. Nem volt
hideg, csak büszke; büszkén álszemérmes. Bizonyára elfelejtette az urát,
de szégyellte elismerni, hogy elfelejtette, a szüleit mindenféle ürügyön
hibáztatta, a testvéreivel összeveszett. Néhány éve a kisfia meghalt.
Azóta egyszer találkoztam vele a temetőben, sovány volt, szikár s még
mindig szép. A sírkőről beszélt, amelyet a fiának akar állíttatni.
Éreztem rajta, hogy már gyenge az igazi szenvedésre, de a büszkesége
holtomiglan gyászt kényszerített rá. ... Amikor kislányom meghalt, a
gyorsan elviharzó első szenvedés után magamon is érezni kezdtem a gyász
képmutatását. Fájdalmunk nem tud megfelelni önérzetünk követelésének,
összetörtek akarunk lenni, amikor szívünkben szélcsend van. Megértettem
hogy a gyász fiataloknál, bizonyos időn túl, a büszkeség betegsége, s
ezt akartam éreztetni a szilasi özvegyasszony rekedt hangján át."
A mű főhőse Kurátor Zsófi, aki férje
halála után belemerevedik gyászába, s amikor elveszíti egyetlen
gyermekét is, a gőgös gyász élete értelme lesz. A faluközösség életét
szigorú törvények szabályozzák - aki vét ellenük, azt szájukra veszik,
kiközösítik. Ám a közösséget hajdan összetartó szokásrendszer időközben
kiüresedett: Kurátor Zsófi éppen azért válik eltorzult személyiséggé,
mert maradéktalanul betartja az özvegytől elvárt viselkedésformát,
aminek negatív következményeit a falubeliek is elítélik. A falu
közössége kaján rosszindulattal lesi, hogyan képes ellenállni a
szemrevaló fiatalasszony "a vére", az élet kísértéseinek. Mi ad ehhez
erőt, hogy erejénél nagyobb fájdalmat magára véve megfojtsa benne a
kétségbeesett dac az életkedvet? Az a szerep - a "gyász" - az az emberi
magatartásminta, amit az író számára a görögség szellemével, főként
Szophoklész drámáival való megismerkedés sugallt: ahogyan a lélek
megadja magát a szerep mitikus parancsának.
A két háború közti magyar falu
megkövesült emberi viszonyait, erkölcsi, társadalmi válságát híven
ábrázoló regény lebilincselő olvasmány.
