Márai
Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Drámai sors: a magyarországi
sztálinizmus elől emigrált, 1989-ben az amerikai San Diego-ban
magányosan, elhagyatottan életét önkezével kioltó író, Márai Sándor
igazi "hungaricummá" vált az utóbbi évtizedben. Néhány kortárs szerző,
köztük a Nobel-díjas Kertész Imre, no meg talán Molnár Ferenc mellett a
legismertebb magyar író világszerte.
Az 1942-ben született, a háborús
depresszió hatásától sem független regény egy szoros barátság és egy
szerelem elárulásáról, a történtekkel való öregkori kíméletlen
szembenézésről szól. Henrik és Konrád négy évtized múltán még egyszer
találkozik, és végigbeszélik az éjszakát, hogy tisztázzák sorsuk
alakulásának okait.
A múltra visszatekintve egyikükből
vádlott, másikukból vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt
majdnem megölte barátját, elcsábította a feleségét, örökre tönkretette
az életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy
világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is
jelenti.
"Az indulaton, az önzésen túl élt ez a
törvény az emberi szívekben, a barátság törvénye. S erősebb volt, mint a
szenvedély, mely a férfiakat és nőket reménytelen indulattal egymás felé
hajtja, a barátot meg lehetett ölni, de a barátságot, mely a
gyermekkorban szövődött két ember között, talán még a halál sem öli meg:
emléke tovább él az emberek öntudatában, mint egy néma hőstett emléke. S
csakugyan, az is, hőstett, a szó végzetes és csendes értelmében, tehát
szablyák és tőrök csattogtatása nélkül, hőstett, mint minden emberi
magatartás, mely önzetlen. Ez a barátság élt közöttünk, s ezt tudtad
jól." (részlet a regényből)
A nem túl terjedelmes és csupán néhány
szereplőt fölvonultató, ráadásul sok monológot tartalmazó mű különös
varázsának titkát abban lelhetjük meg, hogy korunk átmeneti jellegéből
következő szellemi elbizonytalanodásra, útkeresésre, a tartós értékek
iránti vágyra, a világban tapasztalható borzalmak következtében
megrendült lelki békénk helyreállításának igényére valamifajta választ
sugall.
