Rakovszky
Zsuzsa: A kígyó árnyéka
"Meglehet, mindenkinek megvan a
miénkhez hasonló titkos élete, melyet mások szemétől távol, az éjszaka
sötétjében folytat, és csak játsszuk egymás előtt, hogy tisztességes
polgárok és polgárasszonyok vagyunk."
Lehmann Orsolya
ezerhatszázhatvanhatban leírja az emlékeit. Álmokkal, babonákkal,
zabolátlan vágyakkal teli gyermek- és lánykorát, titkokkal terhes,
különös asszonyi sorsát. Szembenéz a titkaival, bevallja nagy bűnét,
melyet egész életében rejtegetnie kellett, magát másvalakinek hazudni,
hogy elkerülje a hóhérkötelet. A világ előtt özvegy édesapja hű, segítő
támaszaként szerepel, de a bezárt ajtók-ablakok mögött apa és lánya
között hol néma, hol zajos csaták dúlnak: az egymásba csapó szeretet és
gyűlölet, az egymásrautaltság és a féltékenység szenvedélyes küzdelmei.
Rakovszky Zsuzsa különös tehetséggel
beszélteti amúgy tanulatlan, és nyelvét, saját bevallása szerint, a
korabeli széphistóriákból kölcsönző hősét, akit elesettségében és boldog
pillanataiban, tizenéves lányként és felnőtt nőként egyformán hitelesen
jelenít meg. A kígyó árnyéka az izzó szenvedélyek és az emlékeket
átszínező, gyógyító feledés regénye. A szerző - akit eddig kiváló
költőként és műfordítóként ismerhettünk - úgy vezeti végig az olvasót a
családi és szerelmi "veszedelmes viszonyokon", az embereket tápláló és
felemésztő kapcsolatok hullámzásain, ahogy csak a legnagyobbak tudják.
A személyes sors történelemtől sokszor
független fordulatainak mibenlétére, illetve a bűnök lelkiismereti
következményeire és a gyakran halállal fenyegető törvények
embertelenségére rákérdező regény a kortárs irodalomban páratlan módon
ábrázolja a babonás félelmek, a kiszolgáltatottság és az identitást
megrengető kényszerű hazugságok lélekromboló hatását, a vallási és
szerelmi szenvedélyek kétélű indulatait.
