Blogok

Segítsen problémás gyerekének! Itt a TSMT

Egy, sajnos nem kevés családot érintő nehézség, a „problémás gyermekek” terápiás kezelési lehetőségéről hallhattunk kiváló előadást egy fiatal szakembertől, Forgács Zsófiától, az agárdi Tóparti Szakambulancia és Pedagógiai Szakszolgálat konduktorától.

"Most az emberbőrbe kötött remekművek kora következik..."

Talán nem köztudott, hogy a bejegyzés címében olvasható híres és sokat idézett gondolatot egy Pétfürdőn tartott előadás során mondta el Németh László. Most ezzel a blogbejegyzéssel igyekszem rá felhívni a figyelmet, illetve javaslom elolvasásra a Sajkódi esték című kötetét is, amelyben többek között az alábbi gondolatok is olvashatóak:

KÖNYVAJÁNLÓ (18+) - Asszonyok és férfiak tüköre Tanúvallomások a XVII. századból

Ki gondolná, hogy a korabeli, XVI–XVII. századi hírmondás mai szemmel nézve éppenséggel szórakoztató is tud lenni?  Márpedig nincs is annál érdekesebb és mulatságosabb, mint régi nyelven írt szövegeket olvasni. Minél nagyobb időbeli távolságot járunk be a mai és elődjeink nyelvhasználata között, annál nagyobb az élvezet.

Nemcsak az ízes szóhasználat tekintetében, de a témát nézve is izgalmas olvasmány az Asszonyok és férfiak tüköre című könyvgyűjtemény.

Gróf Zichy István Dominó nevű pej ménje Palotán

Ez az adat valószínűleg a palotai "Reitschul"-hoz adalék, hogy volt Palotán egy országos összeírásban is számon tartott ló:

DOMINO [nevű ló]:

Pej mén. Nevelte Sir Graham 1813. Anyja Remembrancer an Masquerade; apja Buzzard; további származása bizonytalan, de úgy tartják anyja Totterella, apja Dungannon volt. 

A Bécsi versenzésre hozta Lord Londondery később Gr. Zichy István sajátja lőn Palotán, hol honi fajú kanczákat hágott. 

Hagyj nyomot a világnak!

A THURY-VÁR Nonprofit Kft. - Krúdy Gyula Városi Könyvtár Hagyj nyomot a világnak! címmel írópályázatot hirdetett kötetlen témában vers és kispróza (mese, elbeszélés, novella stb.) kategóriában. A pályázatra 25 alkotó nevezett Várpalotáról és környékéről. Egy alkotó legfeljebb három írást nyújthatott be, így összesen 65 művel kellett a szakmai zsűrinek megbirkóznia.

A Hagyj nyomot a világnak! írópályázat bírálói voltak:

Útikönyvek az első világháború magyar emlékeit keresőknek - Galíciába és a Doberdótól a Dolomitokig

Dr. Bedécs Gyula: A Kárpátok hágóin át GalíciábaHabár az egykori első világháborús csaták nem magyar földön zajlottak, a mi katonáink vére és könnye kötődik az emlékekhez. A galíciai dombokon levő katonatemetőkben magyar halottakra lelünk, a Lemberg környéki erdők avarja sok ezer magyar katona sírját takarja... A látogatók különös érzésekkel közelednek ezekhez az emlékekhez, ezért sajátos vezetőre van szükség hozzájuk.

"Legyen útitársa a biztonság"

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság új bűnmegelőzési program megindítását kezdeményezi "Legyen útitársa a biztonság" címmel. Ennek része többféle REendőrségi és TURisztikai Toto (RETURT) elkészítése, amely megyénk turisztikai nevezetességeivel és megelőzéssel kapcsolatban tartalmaznak kérdéseket. A totó elérhető lesz elektronikusan (pl.

Oldalak

please do NOT follow this link