Szeszák Mátyás

Munkássága

Szeszák Mátyás inotai csont- és fafaragó 1944-ben született Németországban. Egy éves volt, amikor Magyarországra költözött a család, az általános iskolát Hajdúböszörményben végezte, majd 1959-ben vájártanulónak Várpalotára került. Elvégezte a bányaipari technikumot is, és 33 éven keresztül aknászként dolgozott a bányában 1993-ban történt nyugdíjba vonulásáig. Már gyermekkorában érdekelték a különböző természetes anyagok, melyeket akkor csak játékként használt. Fiatal felnőttként a bányában található meddő keltette fel az érdeklődését, első munkáit ebből az anyagból készítette, először ezekben a kődarabokban látta meg a szépséget, vagy a benne rejtező különleges formát. Kiállításunkon is látható egy ilyen régi alkotás olajpalából készült, ott belépve jobbra az asztalon. Később fából kezdett faragni, majd kipróbálta az agancs és csontfaragást, ezekben lelte meg kedvenc területeit, így lett csont- és fafaragó. Alkotásait igényesség jellemzi, az alapos és hosszas előkészítés utáni aprólékos és türelmes munka. Dísz-, és használati tárgyai magukban hordozzák az ősi művészetek jellegzetes vonásait, és hűen mutatják a magas fokú szakmai hozzáértést. Elkészített darabjai, alkotásai a természet önzetlen szeretetére, és a munka tiszteletére nevelnek minket.

Felhasznált irodalom

Faragott fantáziák. Szeszák Mátyás fa-, szaru-, csontfaragó kiállítása 2017. 04. 10-én. Hajmáskér.
http://www.hajmasker.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=445:szeszak-matyas-kiallitasa&catid=6&Itemid=48

Szeszák Mátyás fafaragó kiállítása Pétfürdőn. 2016. 12. 13.
https://www.youtube.com/watch?v=Uw3_PsrSRfY

Szabó Péter Dániel: Faragott bányászvilág – Szeszák Mátyás alkotásaiból nyílt kiállítás a közösségi házban. VEOL. 2015. 02. 10. https://www.veol.hu/kultura/faragott-banyaszvilag-1678269/

Szeszák Mátyás inotai csont- és fafaragó kiállítása a Jó Szerencsét Művelődési Központban. 2013. 12. 06.  http://krudylib.hu/hir/szeszak-matyas-inotai-csont-es-fafarago-kiallitasa

Csont- és fafaragások Hajdúböszörményben. BOON. 2010. 11. 08. 
http://www.boon.hu/csont-s-fafaragsok-hajdbszrmnyben/news-20101108-03401365

Faragott fantáziák. Szeszák Mátyás fa-, szaru-, csontfaragó kiállítása 2017. 04. 10-én. Hajmáskér.
http://www.hajmasker.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=445:szeszak-matyas-kiallitasa&catid=6&Itemid=48

Szeszák Mátyás fafaragó kiállítása Pétfürdőn. 2016. 12. 13.
https://www.youtube.com/watch?v=Uw3_PsrSRfY

Szabó Péter Dániel: Újabb faszobrot kapott a szent. VEOL. 2016. 01. 01.
https://www.veol.hu/kultura/ujabb-faszobrot-kapott-a-szent-1745826/

Szabó Péter Dániel: Faragott bányászvilág – Szeszák Mátyás alkotásaiból nyílt kiállítás a közösségi házban. VEOL. 2015. 02. 10.
https://www.veol.hu/kultura/faragott-banyaszvilag-1678269/

Szeszák Mátyás inotai csont- és fafaragó kiállítása a Jó Szerencsét Művelődési Központban. 2013. 12. 06.  
http://krudylib.hu/hir/szeszak-matyas-inotai-csont-es-fafarago-kiallitasa

Csont- és fafaragások Hajdúböszörményben. BOON. 2010. 11. 08.
http://www.boon.hu/csont-s-fafaragsok-hajdbszrmnyben/news-20101108-03401365

Képek

A városnak ajándékozott Szent Borbála faszobor átadó ünnepségén készült fotók:
Fotó 1.
Fotó 2.

Inotai kiállítás képei a THURY-VÁR Nonprofit Kft. honlapján:
http://thuryvar.hu/gallery/83/szeszak-matyas-kiallitasa

please do NOT follow this link