Dr. Steixner Antal (Szentjakabfa, 1902. nov. 10. – Szentjakabfa, 1987. jún. 16.) plébános, kanonok, egyháztudós, a kommunista diktatúra egyik első áldozataként 1952-ben elhurcolták plébániája éléről.

Neki köszönhető, hogy a II. világháború alatt megsemmisült plébániatörténeti források egy része másolatban fennmaradt és kutatható. Szülei Steixner Pál földműves és Scheller Mária. Elemi iskolába Szentjakabfán járt, a polgári iskolát Balatonfüreden végezte. 1918-tól gimnáziumban tanult a kisszeminárium növendékeként Veszprémben, majd teológiát hallgatott pazmanitaként 1922-26-ig Bécsben, ahol doktorrá avatták. Pfluger József segédpüspök szentelte pappá Bécsben a Szent István dómban 1926. július 18- án. Ekkor a bécsi magyarok lelkésze lett. 1926. október 1-től Bécsben, majd 1927. április 1-től Milánóban járt tanulmányi úton. 1927-től 1930-ig káplánként szolgált Tabon. Veszprémben 1930- tól a kisszeminárium lelki igazgatója, a szemináriumban a pedagógia, szent- írás-magyarázat tanára, valamint az An- golkisasszonyok Intézeténél hitoktató lett. 1931-től házassági kötelékvédő, továbbá a kisszeminárium aligazgatója. 1933- tól a középiskolai hittanárokat képesítő bizottság tagja. 1936-tól a filozófia tanára lett, és az Oltáregylet egyházmegyei igazgatójaként szolgált. 1939. március 25-től plébános, majd emellett 1939. május 1-től kerületi esperes Várpalotán. Várpalotán az ő nevéhez fűződik a templomtorony újjáépítése, a kórus bővítése, új orgona és 2 gyóntatószék beszerzése, a nagy harang újraöntése, az alsó és felső temető bekerítése, a barokk temetőkápolna kupolájának helyreállítása, harangláb újjáépítése. A Szent Donát kápolnát a második világháború után saját költségén újíttatta fel, mert bombatalálat érte. Pétfürdőn az ő idejében épült új templom, és az ottani plébánia megszervezése neki köszönhető. Több más várpalotai értelmiségivel (Kégli Ferenc jegyző, Zima János helyi szociáldemokrata vezető, Jean Kornél állatorvos, és mások) és azok családjaival egyetemben 1952. június 16-án – minden előzmény nélkül – elhurcolta az ÁVH, majd kitelepítették a Hortobágyra. Raboskodott a váci fegyházban, innen 1956 októberében szabadult. 1954-től adminisztrátor Homokszentgyörgyön, majd 1971-től Taliándörögdön szolgált, mindkét helyen az egyházközség lel- kiismeretes szolgálatát bizonyítják az ideje alatt elvégzett munkák. Főpásztora érdemei elismeréseként tiszteletbeli kanonoki kinevezéssel jutalmazta 1972- ben. 1980-tól szentszéki bíró. Nyugdíjazása után 1986-tól szülőfalujában élt, és itt halt meg 1987. június 16-án. A várpalotai római katolikus templomban tábla őrzi emlékét. 

Összeállította: Budai László