Naszályi (más néven: Szász) János várpalotai református lelkész 1759. február 25-én Adorjánházán született egy tanítói családban.

1769-ben Szentkirályszabadján tanult, 1772-ben pedig Debrecenben, de innen szegénysége miatt haza kellett jönnie. 1773-ban Szentgálon folytatta a tanulást. Közben 1774-ben Kecskemétre került, ahol Pap Mihály vette gondjaiba, ingyenes ellátást és tanulást biztosítva részére. 1776-ban Kiskunlacházán iskolai preceptor, 1777-ben pedig ismét Kecskeméten találjuk. 1778-ban végre visszatérhetett Debrecenbe, ahol latint, görögöt, történelmet, filozófiát és matematikát tanult, és 1781-ben teológus lett. 1785-ben fölesküdött primáriusnak, még ez évben teológiai prézes, majd 1786- ban preceptor lett a poétika klasszisban. Ugyanebben az évben ő írt halotti beszédet 400 soros vers formájában, a „magyar Faust”, Hatvani István temetésére. 1787-ben a kollégium énekkarát vezette és betöltötte az az évi kollégiumi cenzor tisztségét. 1787 októberében vicebibliotékárius (másodkönyvtáros), 1788-ban „surrogatus contrascriba" és első bibliotékárius lett. Ugyanezen év március 21-én avatták seniorrá. Ugyancsak 1788-ban 42 forintot kapott jutalmul a Hatvani professzor által alapított ösztöndíjból egy dolgozatáért, amelyet a halottak feltámadásáról írt. Tíz esztendei debreceni diákságát 1788. szeptember 20-án, seniori tisztének letételével fejezte be. Október 4-én indult el Debrecenből, hogy megkezdje magyarországi utazását. Naplójának sorszámozott helységneveit összeszámlálva Szoboszlótól a nyugati határon levő Farkasfalváig összesen 63 helységben fordult meg. Említésre méltó, hogy Veszprémben és környékén 1789. február elsejétől kezdve öt hétig időzött, külföldi útja előtt ekkor búcsúzott anyjától és a rokonságtól, valamint a földijeitől. 1789. április 21-én lépte át az osztrák határt. Külföldi utazása során Utrechtben 1790. március 2-án ünnepélyes keretek között tett sikeres vizsgát zsidó és görög nyelvből, valamint teológiából Szegár Károly görög professzor előtt, majd nagy pompával pappá szentelték. Miután Magyarországra visszatért, 1791. március 15-én prédikátorrá választották Szentantalfára. Július 10-én Komáromban eljegyezte Asztalos Lídiát, akivel augusztus 10-én Péczeli József össze is adta. 1793. január 8-án Tótvázsonyba költözött, onnan pedig 1807. március 12- én Várpalotára, ahol haláláig szolgált mint lelkipásztor. Minden szolgálati helyén megszilárdította az egyházi fegyelmet, rendbe hozta a zilált anyagi ügyeket, sikerrel szállt szembe a sokszor méltatlan vádaskodókkal. Lelkiismeretességét bizonyítja, hogy – ebben a lelkiélet terén nem egyszer sivárnak elkönyvelt korszakban – hétköznap is tartott rendszeresen igemagyarázatot. Egyházi beszédei jelentek meg a Prédikátori Tárház I-IV. köteteiben (Vác, 1805.). Azok közé tartozott, akik a magyarság felekezeti megosztottsága ellen küzdöttek. Szerette volna elérni a két protestáns felekezet egységét, amelyről könyvet is írt. Ebben a szellemben Palotán is arra törekedett, hogy a különböző felekezetek ellentéteit megszüntesse. Várpalotán halt meg 1825. május 17-én, és itt is temették el a protestáns temetőben.

Összeállította: Budai László