Élete 

Molnár Mária 1886. szeptember 14-én született Várpalotán. 

Már gyermekkorában sokszor megmutatkozott félelmet nem ismerő bátorsága. Kislánykorában gyakran járta a Bakony rengetegeit, de semmi nem rettentette meg. Ha tudott, már gyerekként is segített mindenkinek. Ezek a tulajdonságok egész életét végigkísérték.

A család egy idő után Budapestre költözött, ahol Mária egy vegytisztító üzemben dolgozott. Itt került kapcsolatba a Bethánia CE Szövetséggel, ahol aztán megerősödött vallásos életrendje. Előbb a Filadelfia Diakonissza Egyletben kapott kiképzést, majd a Bethesda kórházban dolgozott mint ápolónő.

Emellett folyamatosan tovább képezte magát, már kisebb műtéteket is végzett. Majd műtősnővérként vállalt munkát kórházakban, így Nagyszőlősön, Máramarosszigeten és Aradon. 1914-ben kitört az első világháború, ez újra Pestre sodorja, ahol sebesült és lábadozó katonák között szolgál. Itt ismerkedik meg Csia Sándor orvossal, aki magával viszi Galíciába, egy járványkórházba. Közben sokat tanul, ismerkedik az orvostudomány titkaival. Már nemcsak betegápoló volt, hanem a műtéteken is segített és részt vett az ápolószemélyzet kiképzésében és felügyeletében. Bátor helytállásáért és áldozatos munkájáért több magas katonai kitüntetést is kapott. A háború vége gyülekezeti szolgálatban találja Molnár Máriát. Győrbe kerül Czeglédy Sándor győri lelkész mellé gyülekezeti diakonisszaként és ifjúsági munkásként. A gyülekezeti munkát szorgalmasan végzi, az ifjúság összetartója, emellett az egyik szomszéd községben hetente bibliaórákat is tart. Csia Sándor orvos jó kapcsolatban volt a Liebenzelli Misszió vezetőjével, beajánlotta a Misszió igazgatójának, Coerpernek. Molnár Mária ekkor szorgalmasan tanulta a német nyelvet. Az volt számára feltűnő, hogy ott mindenki a külmisszióba kívánt menni, ő pedig a belmissziót látta munkaterületének. Abban az időben érkezett haza Friedrich Doepke (akivel később együtt halt mártírhalált), és számolt be a Mánuszon végzett missziói munkájáról. Ez olyan nagy hatással volt Molnár Máriára, hogy az előadás meghallása után hónapokon át vívódott, mert újra és újra úgy érezte, hogy őt Isten a pápuák közé küldi, ekkor fogalmazódott meg benne: „engem várnak a szigetek”. Már 42 éves volt, emiatt az orvosi vizsgálat alkalmatlannak nyilvánította. (A Misszió 30 éves korig küldte ki a misszionáriusokat.)

A Misszió vezetősége úgy döntött, hogy ez a nyugtalanság Istentől való, így felvették a misszióba. Kimenetele előtt Magyarországon sok gyülekezetben megfordult és beszélt jövendő munkájáról. 1927. augusztus 14-én ünnepélyesen kibocsátották a szolgálatba, a Budapest Kálvin téri templomból. Ravasz László püspök áldotta meg s avatta misszionáriussá.

Molnár Mária csak azt kérte a gyülekezettől: „Imádkozzatok értem! Nem azért, hogy a tengerbe ne dobjanak, hogy az emberevők fel ne faljanak, hanem hogy hűségesen megmaradhassak Krisztusom oldalán.”

Hosszú és nagyon fáradságos hajóút után érkeztek meg 1928 tavaszán Mánusz szigetére. Az első naptól kezdve orvosi munkát végzett. Sebeket kötözött, gennyes fekélyeket tisztított ki. Amikor megtudták, hogy „misziz doktor” van a szigeten, messze vidékről is tódultak hozzá. Néhány hónap után új munkaterület várta: Pitilu szigete. Ez lett a missziói bázisa, innen kiindulva gyakran tett látogatásokat a környező szigeteken, Mánusz szigetén is. Ezeket az utakat gyakran a viharos tengeren kellett megtenni, ami sokszor életveszélyes volt. Még egyszer hazatért Magyarországra, ám másfél évi itthon tartózkodás után 1936. szeptember 1-jén visszament Pitilura, ahonnan nem tért vissza többé.

Amikor a második világháború elérte Pitilut és Mánuszt, a japánok megszállták a szigeteket. Eleinte barátságosak voltak, később gyanakvók lettek. Feltételezték, hogy a fehérek összejátszanak az amerikaiakkal. 1943-ban a japánok – egy nagy vereség után – összegyűjtötték az összes fehér embert a Mánusz szigeti Lugosban azzal, hogy onnan majd hazaviszik őket. Molnár Mária megérezte, hogy ez a vég. Sírva búcsúzott és búcsúztak tőle a pápuák. Mária mondta nekik, hogy „nem fogjuk egymást többé látni”.

A japánok az Akikaze nevű romboló fedélzetére vitték a foglyokat, majd egy útközben kapott írásbeli parancs (vagy annak félreértelmezése) után 1943. március 16-án a hajón lévő foglyokat (kb. 60 főt) brutális kegyetlenséggel lemészárolták, köztük Molnár Máriát is. A holttesteket a tengerbe dobták. A gyermeket élve vetették a tengerbe. Soha nem derült ki, hogy ez a kegyetlenség miért történt.

Molnár Mária élete, szolgálata és mártírhalála nem volt hiábavaló. Mély lelki nyomok maradtak utána a pápuák életében. Több egyházi intézményt neveztek el róla, emlékét és tanításait kegyelettel őrzik.

Ennek megható élménye volt az, amikor 4 pápua lelkész Európában járván Magyarországot is meglátogatta. Szerették volna látni azt az országot és azt a népet, ahonnan Molnár Mária az evangéliumot elvitte hozzájuk. Látogatásukat Várpalotán, Molnár Mária szülővárosában kezdték. 

(Összeállította: Asztalos Zoltán református lelkész)

Fényképek

Molnár Mária a pápuák között.
Pitilu szigetének első megünnepelt karácsonyán készült a fotó 1928-ban

Felhasznált irodalom

1. "Engem várnak a szigetek". Tizenöt év a pápuák között ; Molnár Mária élete és vértanúhalála / Beliczay Angéla.  Budapest : Református Zsinati Iroda. Sajtóosztály, 1987.
2. Új-Guinea mártírja Molnár Mária. In: Balázs Dénes : Magyar utazók Ausztáliában, Óceániában és a sarkvidéken (1995) p. 50-58.