Ligeti Erika: Krúdy Gyula dombormű

A Krúdy Gyula Városi Könyvtár bejárat melletti falán látható alkotást eredetileg a városi könyvtár Kossuth utcai épületének homlokzatán avatták fel 1977. május 28-án. A fehérmárvány emléktáblán látható 40 centiméteres bronz portrédombormű felirata: KRÚDY GYULA 1878-1933. Állította Várpalota Város Tanácsa 1977.

Ligeti Erika (Budapest, 1934. március 30. – 2004. július 30.) Munkácsy Mihály-díjas magyar szobrász- és éremművész. Meghatározó élménye az 1965-1966-ban a hódmezővásárhelyi művésztelep volt. 1969-től haláláig a szentendrei művésztelepen élt és alkotott. Kisplasztikákat, portrékat és érmeket készített, de monumentális köztéri alkotások is készültek műhelyében. Alkotásainak anyaga többségében bronz, de dolgozott kővel is, például a siófoki Merengő kislány című, illetve a budapesti Anya gyermekével c. köztéri szobrai mészkőből készültek. Az 1955 óta kiállító művész alkotásai haláláig rendszeresen szerepeltek a hazai és külföldi tárlatokon. Művészetének központjában az ember állt. A hazai éremművészet egyik kiemelkedő alakja. Ez az oka, hogy 2006-ban a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Érem Szakosztálya róla elnevezett díjat alapított, amely szakosztálynak egykor egyébként lelkiismeretes vezetője is volt. (Javaslat értéktárba való felvételére itt)

Ligeti Erika: Krúdy Gyula dombormű

Jónás Ella fotója (2014)

please do NOT follow this link