Leitner Ferenc

Leitner Ferenc: Életrajzi jegyzetek (2014)

Bányász és paraszti családból születtem 1923. június 30-án Tatabányán (Felsőgallán). Apám idős Leitner Ferenc, anyám Hollósy Julianna. Egy testvérem volt, aki vájár – kőművesként ment nyugdíjba.

Szüleim 1924-ben kivándoroltak Franciaországba, Hénin-Liétard-ba. Iskoláimat itt kezdtem, a népiskola három osztályát végeztem el, melyről „certefikát” kaptam. Franciául anyanyelvi szinten írtam és olvastam. Mára ebből sajnos csak a kiejtésem maradt meg.

1932. március 24-én hazatelepültünk egy kisebb örökség miatt. Itthon fél évet a rokonság körében éltünk Bicske községben és Újbarok faluban.

Várpalotára 1932 őszén költöztünk. Azóta folyamatosan, megszakítás nélkül itt élünk. Fiatalon, gyerekként ismerkedtem meg Várpalota községgel, ahol a jómódú emberek csizmában és kalucsniban jártak. Kövezett vagy betonozott járda nem volt Palotán. Ettől függetlenül a lakosság szerette, szívén viselte a község múltját és jelenét.

Várpalotán újra kellett kezdenem az iskolát, mert hazám nyelvén írni és olvasni nem tudtam. Általános iskoláimat 1937-ben jeles osztályzattal sikerült befejeznem. Az iskolapadból közvetlenül a Gold-nyomdába mentem, küldöncnek és mindenesnek. Az itt töltött két év jelentősen járult hozzá társadalmi és intellektuális ismereteim kialakulásához. Várpalotán bejáratos voltam szinte mindenhová. Többek között a bánya és községháza irodáiba. A lőtérparancsnoksághoz, a kereskedőkhöz, iparosokhoz, köztisztviselőkhöz és a különböző felekezeti vallások hivatalaiba.

Családi házat építettünk 1938-ban.  Szűkös anyagi helyzetünk miatt kőművestanonc lettem. Segédlevelet kaptam 1943 év nyarán.

A második világháborút két hónap kivételével itthon, Várpalotán éltem meg. Katonai behívóparancsra leventeként 1943–1944 telén a Megyei Légoltalmi Parancsnokság állományába kerültem. Légi figyelőként a királyszállási Somos dombra telepített magasfigyelőben szemlélője és tanúja voltam Pétfürdő és Várpalota bombázásának. A nyilasok több levente társammal együtt 1945. január 17-én összeszedtek, majd minden felszerelés nélkül nyugatra vittek volna bennünket. Ez szerencsére nem valósult meg! Nagycenknél páncélriadóban szétszóródtunk. Szovjet hadifogságba kerültem 1945 nagypéntekén. A romániai foksányi hadifogolytáborból 1945. szeptember 4-én kerültem haza betegen.

Fiatalon örültem a békének és válogatás nélkül bekapcsolódtam az önképzőköri kulturális életbe. Szerepeltem a MADISZ-ban, az építők helyi csoportjában, a Bányász Szakszervezet és az MKP kulturális estéken, sőt az MNDSZ (nők) helyi szervezeténél is. Végül 1947-től a Várpalotai Szénbányák Szakszervezet kulturális felelőse lettem. Gyakorlatilag 1947 nyarától voltam főfoglalkozásban népművelő. Ez év őszén megkaptam a volt Jó Szerencsét Olvasó Kör összes helyiségét kulturális hasznosításra.

Rövid idő alatt sikerült minden korábbinál nagyobb kulturális fellendülést megvalósítani. Faller Jenő segítségével sikerült aktivizálnunk Csiky Ivánt, akivel sok-sok különböző kulturális estét rendeztem. A szénbányák államosításával egyidőben megbíztak a dunántúli bányaipari kulturális vezetői teendők ellátásával (Ajka, Brennberg, Dudar, Kisgyón, Pusztavám és Várpalota területén). 1948. június 24-től 1954. július 1-ig töltöttem be ezt a posztot.

Kulturális munkámat a volt Jó Szerencsét Olvasó Kör helyiségeiben – mely működési engedély híján szakszervezeti székházként szerepelt – 1948 végétől alakítottam ki. Ezt követően szakszervezeti jóváhagyással 1949 telén megyénkben az elsők között hivatalosan létrehoztam a Szabadság Kultúrotthont. Ennek igazgatója lettem, majd az új Jó Szerencsét Művelődési Központ igazgatójaként dolgoztam 1958. augusztus 1-től 1967. október 15-ig. A Városi Pártbizottság fondorlatai miatt állásomat kénytelen voltam feladni. Helyette a Bányász Szakszervezeti Központ Kulturális Osztályának előadója lettem 1969. január 1-ig. Innen lakásgondok miatt (a megoldásra több évet kellett volna várni) visszajöttem Várpalotára kulturális igazgatóként dolgozni. Nyugdíjazásomig, 1983. szeptember 1-ig kulturális igazgató maradtam, bár igazgatói minősítésemet a szakszervezeti munkában nem használtam, mivel egyeseket irritált. Helyette Várpalotai Szénbánya Vállalat Kulturális Bizottság vezetője címet alkalmaztam!

Kezdeményezője és megvalósítója voltam többek között az alábbiaknak:

- A Szabadság Kultúrotthon életre hívása olyképpen, hogy működése alatt 1955-ig önfenntartó volt, sőt 1953 tavaszáig bevételi többleteinket a helyi bányász szakszervezetnek fizettük be.

- Képzőművészeti iskola (szakkör) beindítása és működtetése 1952. január 18-tól kezdetben Nagy Gyula festőművész, majd Mórocz Miklós festőművész vezetésével. (40 évig sikeresen működött.)

- Fiatalok részére nagy érdeklődés mellett Repülő Modellező Kört indítottam 1950-ben.

- Bányász, majd később Városi Fotó Klubot hoztam létre 1954-től. Fotókiállításaink eredménnyel eljutottak a megyébe, a fővárosba, Pécsre, Miskolcra, Körmöcbányára (ma: Kremnica, Szlovákia), és Rybnikbe (Lengyelország).         

- Bartos Sándor tanárral együtt 1957. október 4-én életre hívtuk a Helytörténeti Múzeumi Barátok Körét, melyre a mai napig büszke vagyok.

- Az új Jó Szerencsét Művelődési Központ belső felállásának, munkájának megtervezése, életre hívása és belakása a kultúra által oly mértékben, hogy az intézmény működésem ideje alatt gyakorlatilag önfenntartóvá vált. (Még 1966-ban is kiadásaink 90 %-át saját bevételeinkből fedeztük. Sok esetben a fejlesztéseket is.)

- Palotai séta címmel audio diasorozatot készítettem nagy sikerrel. Várpalotán kívül bemutatásra került a megyében, Budapesten a Magyar Sajtó Házában, de eljutott Csehszlovákiába és Lengyelországba is. Közel 20 éven keresztül reprezentálta városunkat.

- Csiky Iván barátommal együtt szerveztük, rendeztük meg a nagy sikerű Nemzeti Kulturális Estéket, míg a megyei szervek féltékenységből ezt megtiltották. Külön engedélyhez kötötték megtartását sok gáncsoskodással.

- Kétévnyi előkészítő munkával előbb Bányász, majd Országos Fúvószenekari Találkozót rendeztünk több alkalommal Várpalotán, esetenként 600-1000 szereplővel.

Nyugdíjazásom – 44 és fél év munkaviszony – után sem álltam le. 1984-85-ben a Veszprémi Szénbányák Vállalata kulturális tanácsadóként alkalmazott tovább. Ezt 1986. év elején felmondtam, helyette itthon vállaltam társadalmi elfoglaltságot. A rendszerváltozást párton kívüliként értem meg.

A Bányász Nyugdíjas Szakszervezet helyi csoportja 1987. év végén felkért közel 20 év sikertelen próbálkozás után, hogy alakítsam meg a helyi Bányász Nyugdíjas Klubot. Ezt a nyugdíjas szakszervezeti csoport segítségével meg is valósítottam, s ennek egyben első alapító klubvezetője lettem. Rendezvényeink színvonala minden esetben teltházat biztosított. A fizető taglétszám elérte a 200 főt. Mikor úgy láttam, hogy a klub önállóan tovább tud működni, helyemet a második év végén átadtam egy fiatalabbnak.

Ma a városvédőknél alapító tagként tevékenykedek és az önkormányzat kulturális bizottságában tanácskozási joggal képviselem városunk civil szféráját. A városvédőknél kezdettől vezetőségi tag, jelenleg alelnöke vagyok az egyesületnek.

Munkám mellett állandóan továbbképeztem magam. A Bányaipari Technikum esti tagozatán (1954-58) technikusi oklevelet szereztem, majd a Debreceni Tanítóképző Intézetben (1963-1967) eredményes államvizsga után népművelő-könyvtáros oklevelet kaptam.

Munkám elismeréseként az alábbi kitüntetéseket kaptam:

         1. Szocialista Kultúráért                             1959. szeptember 5.

         2. Várpalotáért Emlékérem (arany fokozat)   1961. február 9.

         3. Szocialista Kultúráért                              1961. október 21.

         4. Kiváló Népművelő                                1962. augusztus 20.

         5. Várpalotáért Emlékplakett                                 1971. október 21.

         6. Szakszervezeti Munkáért (Ezüst fokozat) 1974. május 1.

         7. Veszprém Megyéért oklevél                           1975.

         8. Kiváló Dolgozó (Minisztériumi kitüntetés)            1976. április 24.

         9. Szakszervezeti Munkáért (Arany fokozat)          1980. április 26.

        10. B.D.SZ. Elnökség Dicsérő Oklevél                   1980. szeptember

        11. Munka Érdemrend (Ezüst fokozat)                    1981. november 7.

        12. Várpalota Város Díszpolgára                            1996. augusztus 20.

        13. Várpalota Város Fotográfusa                            2008. szeptember 20.

       14. Magyar Köztársaság Elnökének Díszoklevele Éremmel 2011. február 24.

Igazi szenvedélyemnek, a fotózásnak a mai napig hódolok. Gyűjtöm, és fényképezem városunk történéseit. Az 1900-as évektől napjainkig közel 1700 db dokumentációs értékű felvétellel rendelkezem.

Ebből az évek során számos fotó megjelent a megyei sajtóban. Fotókiállításokon vettem részt Várpalotán kívül a megyében, Budapesten, Pécsett, Miskolcon, Csehszlovákiában és Lengyelországban.

1996-ban városunk önkormányzata Tegnapi panoráma – Várpalota címmel könyvet jelentetett meg gyűjteményemből háromnyelvű szöveggel, 150 db válogatott fotóval. Fotóim Szíj Rezső Várpalota és Várpalota műemlékei c. könyvekben is megtalálhatók.

A „Jó szerencsét!” köszöntés emlékülése tiszteletére rendeztem a „Bányász anno” című fotókiállítást, mely  2002. április 3-án nyílt meg.

2008-ban a Várpalotai Napok alkalmából a város a „Várpalota fotográfusa” megtisztelő címet adományozta számomra. Ekkor nyílt a „Jó Szerencsét 50” c. kiállításom a Jó Szerencsét Művelődési Központ 50. jubileuma alkalmából.

2011-ben saját és gyűjtött képeimből Várpalota várossá nyilvánításának 60. évfordulója alkalmából Budai Lászlóval fotóalbumot szerkesztettünk, amely Várpalota – Egy mezőváros metamorfózisa címet kapta. Ugyanebben az évben kaptam meg a köztársasági elnöktől a rangos kitüntetést: Magyar Köztársaság Elnökének Díszoklevele Éremmel.

2013 januárjában a 90. születésnapom alkalmából „Életművem” címmel nyílt kiállításom a várban.

2015-ben „A rendszerváltás eseményei Várpalotán” című beszélgetéssorozat vendége voltam, ahol a kulturális élet egykori eseményeiről beszélgetünk Petrovics Lászlóval, Tolonics Istvánnal.

Továbbra is igyekszem a közéletben a lehető legaktívabban részt venni, sajnos egyre nehezebb eljárnom otthonról. Így otthon próbálom hasznosan tölteni az időt, és rendezgetem fotó- és dokumentumanyagaimat.

 

please do NOT follow this link