Kilencvennégy éve írták alá Trianonban a Kárpát-medencét politikai határokkal szétszaggató békediktátumot. A történelmi Magyarország tragédiája, hogy gyors szétesését nem volt képes megakadályozni az ekkor hatalomra kerülő és a meggyengülésben lehetőséget látó, végletekig idealista vezetőkkel megalakuló Népköztársaság. Nekünk nem  Musztafa Kemal Atatürk jutott, csak Károlyi Mihály. A képmutató nyugat a törökök országát is megkísérelte felosztani, az ő Trianonjuk, a Sèvres-i békeszerződés szintén 1920-ban íratott alá. Ez a békediktátum éppen olyan megalázó volt, mint a miénk. A később "minden törökök atyja" címet megkapó Musztafa Kemál vezetésével azonban a törökök függetlenségi háborúba kezdtek, amelynek eredményeképpen egy lényegesen kedvezőbb békeszerződést írhattak alá három évvel később Lausanneban. Nekünk azonban csak a pacifista álmokat kergető Károlyi Mihály és a katonát többé látni nem akaró hadügyminiszter, Linder Béla jutott, így lettünk kénytelenek aláírni Trianonban az aláírhatatlant, amelynek egyenes következménye a II. világháborúban való részvételünk a németek oldalán, majd a máig érvényben lévő, a magyarságot és a németeket kollektív bűnösöknek nyilvánító Benes-dekrétumok, és a máig velünk élő, vagy éppen soha el nem feledhető kölcsönös sérelmek a környező népekkel.

Mi magyarok, csak néhányan vettük fel a küzdelmet az országunkat megszállókkal szemben, akikre meg kell emlékeznünk ezen a napon. Mert voltak ilyen hősök, és ők megtették, amit megkövetelt tőlük a haza. Maderspach Viktor is ilyen személyiség volt. A románok 1916-os erdélyi betörésekor a Petrozsény melletti Iszkronyban szervezte Dél-Erdély védelmét, mint a terepet kiválóan ismerő felderítő különítmény parancsnoka. A román seregeket nemcsak visszaverték, hanem Bukarest 1916-os elfoglalása után a demoralizált ellenséget a Fekete-tengerig üldözték. Ennek élményeit könyv formában adták ki 1930-ban Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig címmel. Az 1918-as évben sem hitt a pacifisták által hirdetett békés megoldásokban, hanem belső parancstól vezérelve fegyvert ragadott az ismét betörő románok ellen immár a Székely Hadosztály soraiban. Egyre szélesebb körben ismerjük már ennek a hadosztálynak a történetét, hogy miképpen maradtak ezek a hősök magukra, és a románok és a Tanácsköztársaság katonái közé szorulva hogyan voltak kénytelenek letenni a fegyvert 1919 áprilisában.

A katonáitól az "oláhölő" nevet is kiérdemlő Maderspach az antant békediktátumába sosem nyugodott bele. Részt vett az 1922-ig tartó nyugat-magyarországi felkelésben, amely az egyetlen máig sikeresnek tekinthető revíziót harcolta ki, hiszen eredményeképpen népszavazást követően visszakerült hozzánk Sopron és környéke. Itt szerzett élményeit is könyvben írta meg Élményeim a nyugat-magyarországi szabadságharcból címmel. Halála is a hazaszeretetéhez kapcsolódik, hiszen amikor 1940-ben a már 65 éves ember kérvényezte tiszti reaktiválását, egy teherautóval szenvedett baleset következtében hunyt el. Még megérhette azonban, hogy hőn szeretett Erdélyének északi része visszakerült Magyarországhoz.

Eme nagyszerű hős, Maderspach Viktor 1924-ben Várpalotán lakott sógora, Korompay Lajos bányamérnök, bányaigazgató jóvoltából. Külön érdekesség, hogy családjával a Thury-várban (ahogyan akkor emlegették: Mátyás-várban) kapott szállást. Örök emlékét őrzi a tavalyi évben avatott, Várpalotától északra található Maderspach-kilátó.

Kulcsszavak: Maderspach Viktor, Trianon, helytörténeti bejegyzés, megemlékezés, Maderspach Viktor kilátó.