Megbocsátani Várpalotának

A Várpalotán született M. Nagy Miklós nemrég visszatért városunkba, igaz, „csak” egy könyvbemutató erejéig, melyre a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban került sor. Ha nem is egy bomba nő...című regény szerzőjével Budai László könyvtárvezető beszélgetett.

„M. Nagy Miklós szerkesztőként, műfordítóként és kritikusként évtizedek óta igyekszik a kortárs orosz irodalmat megszerettetni a magyar olvasóközönséggel, most azonban szerzőként lép elénk.” – olvashatjuk a szerelmesregényként aposztrofált könyv hátoldalán, mely 2014. évi megjelenése óta sajnos kevés visszhangot váltott ki a kritikusokból, olvasókból. Néhányan kiemelték a szerző orosz kultúra iránti kötődését, de hogy a mű önmagában több rétegű, mint Oroszország megidézése, arról nem esett szó. Mi, várpalotaiak nem tudtunk úgy elsétálni M. Nagy Miklós esszéregénye mellett, hogy ne beszélnénk azokról a vonatkozásokról, melyek a mű bizonyos szálait városunkhoz kötik.

Már a mű legelején kiderül, hogy a különböző történetek szövésében mennyire fontos szerepet játszik az (egyik) elbeszélő gyermekkorára való, várpalotai visszaemlékezései. Emlékezés a bányász lakótelepre, ahol laktak, az édesapával töltött időre Bánta-bányán, gombászásra és fröccsözésre, az NB1B-s focicsapatra, az első szerelemre, Olgára. Mindezt hol nosztalgikusan, hol kendőzetlenül tárja elénk az író nem sajnálva az (ön)irónia történetalkotó eljárásait sem. „Mindent megbocsátottam már Várpalotának, a bányász lakótelepnek, az apámnak. Azt hiszem. És igazából nem is volt olyan bús az a lakótelep. Meg hogyan lehet egy lakótelepnek megbocsátani? Ha bús, ha nem bús. Hankiss Elemér írta egy cikkében, még a rendszerváltás hajnalán, hogy a magyar politikusoknak ismerniük kellene az országot. És felsorolta, hogy mi mindent. Ott volt a felsorolásban ez is: »Várpalota bús lakótelepét«.” – olvashatjuk a regényben.

A Ha nem is egy bomba nő… szöveg- és történetvilága nekünk, palotaiaknak több mint pusztán anekdotákból felépített, néhol személyes, néhol túl tarkára színezett „szerelmesregény”. M. Nagy Miklós műve – mindamellett, hogy valóban zseniálisan írja át és újra az orosz irodalom nagy alakjait és hőseit – számunkra egy olyan kordokumentumot is jelent, mely bátran és nyíltan, néha már zavarba ejtő őszinteséggel beszél a szülővárosban zajlott történésekről.

Minket meggyőzött a regény, kíváncsian várjuk, mi lesz az író következő alkotása. Addig is, míg az új M. Nagy Miklós-könyvet várjuk, olvassuk el az író által vezetett Európa Könyvkiadó egyik legújabb és legjelentősebb világirodalmi kiadványát, Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz című középkori orosz szent élettörténetét – természetesen csakis a Ha nem is egy bomba nő… után.

Éltető Erzsébet