Könyvespolc másképp - a legjobb virtuális ajánlók 22. rész

Régóta töltöm már szabadidőmet olvasással, könyvtárosként pedig én is személyes szívügyemnek érzem az olvasás népszerűsítését. A járványhelyzet miatt könyvtárunk is zárva tart a kormányrendelet értelmében. Arra gondoltunk, szeretnénk kicsit elviselhetőbbé tenni az otthonlétet olvasóink számára, ezért sorozatot indítanánk olyan emberekről, akik sokat tesznek az olvasás népszerűsítése érdekében. Bejegyzéseik, cikkeik, videóik kikapcsolódást nyújthatnak a bezártságban. Hetente két-két bloggert/vloggert mutatunk be, a bejegyzések pedig minden héten kedden és csütörtökön kerülnek majd fel honlapunkra. 

Erika szülei szeretnek olvasni, édesapja pedig rendszeres könyvtárba járó. Az egyik ilyen alkalommal Erika is elment vele a könyvtárba és kikölcsönözte élete első köteteit. Ezután már könyveket kért a különböző ünnepekre és fontos részévé vált életének az olvasás.

A könyvek témáját illetően „mindenevőnek” tarja magát. Bár főként romantikus könyveket szeret olvasni, más műfajoktól sem retten meg és igyekszik egyre több műfajba belekóstolni.

Ez az egész interneten való megjelenés dolog egy Instagram profillal kezdődött nála. Méghozzá olyan indíttatásból, hogy ahogy egyre több olvasmányélményt szerzett, szerette volna megosztani, kibeszélni másokkal, ezért létrehozott egy bookstagram profilt az Instagramon.

A YouTube csatornájának története pedig nagyon egyszerű: Erika jobban szeret beszélni, mint írni.

Az Instagram oldalát 2,5 éve kezdte el, a YouTube csatornája pedig január végén volt 1 éves.

A bookstagram világába nagyon hamar belerázódott. Eleinte fontos volt számára, hogy minden nap posztoljon valamit, ma már ebből engedett. Sokat nem is gondolkodott azon, hogy elindítsa-e, hiszen ott volt számára a kezdő löket: szeretett volna hozzá hasonló könyvbolondokkal olvasmányélményeket kibeszélni és megosztani, ösztönözni.

A YouTube csatorna elindítása már több fejtörést okozott számára. Itt már benne volt a félelem a negatív kritikától, illetve attól, hogy ez egy teljesen új dolog számára. Véleménye szerint első videójában látszik is, mennyire meg van szeppenve, és mennyire zavarban van, de azóta sokat fejlődött. Több, mint egy évet gondolkozott azon, belevágjon-e, de nem bánta meg, hogy elkezdte, sőt nagyon is örül neki.

Több kiadóval és íróval is együttműködik. Túlnyomórészt ők keresték meg Erikát. Ha lenne rá igény, szívesen vállalna közönségtalálkozót, ahol megismerkedhetne nézőivel, követőivel.

Logisztikát tanult és raktárvezetői bizonyítványa van. Most pedig szeretne majd elhelyezkedni a szakmájában.

Szabadidejét főként a családjával tölti: beszélgetnek, sorozatokat, filmeket néznek. Ha pedig a család nem partner éppen benne, akkor Erika egyedül tart sorozat/filmmaratonokat.

 

booksofinsta_hun YouTube csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCPwflS4sL9vaoC2y2hOLVuA/featured

booksofinsta_hun Moly: https://moly.hu/tagok/booksofinsta_hun

booksofinsta_hun Instagram: https://www.instagram.com/booksofinsta_hun/

 

 

please do NOT follow this link