Ki és mikor foglalta vissza Palota várát a törököktől 1687-ben?

Szibler Gábor a sárvári Nádasdy-vár történész-muzeológusa az általa kezelt "Vitézlő Rend - török- és kuruckori hagyományőrzés" című csoportban írt egy bejegyzést, amely Palota 1687-es visszafoglalásáról szólt. A bejegyzés címében két dátumot jelölt meg a visszafoglalás napjaként: "1687. október 22. (más adatok szerint november 21.) Esterházy János visszafoglalja Palotát."  
Mivel ez a téma Várpalota múltja, utánanéztem az elérhető forrásoknak, hogy a saját álláspontomat ki tudjam alakítani.
Összefoglalva arra jutottam, hogy az 1687. november 21-es dátumot el kell felejtenünk, mivel a források alapján egyértelműen az történt, hogy Faller Jenő tévedése által terjedt el a helytörténetírásban. Szíj Rezső monográfiájában átvette a dátumot, tőle pedig más történészek munkáiba is bekerült.
Faller Palota várának rövid története című könyvecskéjét kezdi ezzel a téves adattal, így: "1937. november 21-én ünnepli meg a veszprémmegyei Várpalota a töröktől való fölszabadulásának kétszázötvenéves évfordulóját." Később is közli ezt az adatot, tehát nem véletlen elírás.
Szíj Rezső az 1960-ban megjelent monográfiájában szintén ezt az adatot publikálja, ahonnét aztán tovább terjedt. Mivel máshol is tetten érhető, hogy Szíj Rezső Faller tévedéseit átvette, bizonyára itt is ezt történt, bár konkrétan nem hivatkozik rá.
Könczöl Imre helytörténet-kutató a Várpalota rövid története című könyvében expressis verbis a helytörténeti írásokban megjelent bizonyíthatatlan kijelentéseket igyekszik helyretenni, de ezt a tévedést ő sem vette észre.
Veress D. Csaba több munkájában megfigyelhető, hogy ő szintén szerepelteti ezt a téves dátumot, gyaníthatólag Szíj Rezső monográfiájából, bár ő sem hivatkozik sehol a konkrét forrásra, csak a felhasznált irodalmak között szerepel a monográfia.
A legfurcsább számomra, hogy Huszár Pali bácsi, aki várpalotai történészként szintén komolyan kutatta/kutatja a város múltját, egy kéziratban maradt könyvében lefordította az alább közölt forrást, és le is fordította németről magyarra. A korabeli dokumentum pontosan rögzíti a visszafoglalás idejét, részletesen ismerteti az ostromot. Ennek ellenére Pali bácsi kéziratában következetesen (sok helyen említve) ragaszkodott a novemberi dátumhoz.
A forrás vonatkozó mondatai:
„[…] 1687-ben az alsó-magyarországi határőr-csapatok Zichy gróf úr [parancsnonksága] alatt október 19-én folytatták a Palota elleni felvonulást, miközben gróf Eszterházy vicegenerális már 17-én megérkezik 2000 lovas és gyalogos magyarral […] Ariezaga ezredes úr Zichy gróf úrral 20-án a vár elé érkezett a fentebb említett [fegyver]szünet megkötésére, […] Ennek értelmében 21-én a törökök: 68 fegyveres férfi, 79 asszony és 39 gyermek, kivonultak [a várból], akikre a magyarok rá akarnak rontani és le akarják kaszabolni őket. […]”
Forráshely: 
Das ehemals gedrueckte, vom Tuerken berueckte, nun trefflich erquickte Koenigreich Hungarn samt desseb Stroeme-Fuersten der weltberuehmten Donau ausfuehrlich vorgestellet Franckfurt und Leipzig In Verlegung Christoff Riegels, An[no Domini] 1688. 884-885. p. Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári jelzete: OszK 211.767

A "Ki foglalta el?" kérdésre általában három választ találunk: 1. Esterházy János. Ez a legelterjedtebb válasz. Előfordul még Johann Ariezaga spanyol származású ezredes. Az alábbi forrás és egyes történészek (pl. Jenei Károly) megítélése alapján Zichy István volt a sereg vezére, aki egyébiránt Palota és a hozzátartozó vártartomány tulajdonosa volt 1650 óta, amikor III. Ferdinánd királytól adományként megkapta. 

Október 22-ei dátum más történészi munkákban

Október 22-ei felszabadulást említenek a következő történészi munkák is:

1. Hivatkozás nélkül:

• Szakály Ferenc: Székesfehérvár visszafoglalása 1688. május 19-én In: Fejér Megyei Történeti Évkönyv 19. (Székesfehérvár, 1989) p. 16.  https://library.hungaricana.hu/hu/view/FEJM_FMTE_05/?query=v%C3%A1rpalot...  

• Erdős Ferenc: Fejér vármegye újjászervezése 1692 – 1693. In: Fejér Megyei Történeti Évkönyv 19. (Székesfehérvár, 1989) p. 63.  https://library.hungaricana.hu/hu/view/FEJM_FMTE_19/?query=v%C3%A1rpalot...

• Jenei Károly: Székesfehérvár körülzárása és visszafoglalása 1688-ban In.:  Fejér Megyei Történeti Évkönyv 5. (Székesfehérvár, 1971) p. 20. https://library.hungaricana.hu/hu/view/FEJM_FMTE_05/?query=v%C3%A1rpalot...  

A legfontosabb forrás 

A Huszár Pál által fordított korabeli dokumentum

A német szöveg

Palotta, ist eine viereckicht, mit starken Pasteyen [sic!], Rondellen, Schwiebboegen, hohen Mauren [sic!], und weiten Wasser-Graben wo[h]l versehene Vestung, 3 Meilen von Stuhlweissenburg, zu End des Schild-Gebirges, am Wald Backon gelegen, allda entspringt das jenige Wasser (2.), welches Stuhlweis[s]enburg in Morast setzet.

Anno 1566. belagerte sie der Arslana Bassa zum ersten mal 14. Tag[e] lang, waehrender solcher Zeit er die Mauren [sic] fast zu Grund geschossen, als aber eine starke Parthey von Raab, um Fourage einzuholen ausgienge [sic], und der Bassa selbige sehend, in Opinion ware, daß sie den Ort entsetzen wol[l]ten, hat er schleunig die Flucht genommen, denen [sic] Christen alle Zelt[e] Stueck, viele Faesser mit Meel [sic] und Pulver hinter- lassend. (3.)

Anno 1593. Kame [sic] Sinan Bassa von Ofen davor, beschosse sie etlich[e] Tag[e], worinn [sic] Petrus Ordinandi (4.), ein Hungarischer Ober-Hauptmann Commendant [sic] ware, der sich aus Zagheit, ohne Noth (5.), dann erst ein Mann darinn tod [sic] blieben, mit der Condition ergeben, daß sie frey abziehen moechten, welches der Bassa zwar versprochen, als sie aber den 29. Septemb[er] abgezogen seynd [sic] sie alle bis auf den Commendanten und 2.

Andere, so die Tuerken gefangen gehalten (6.) niedergemacht, worden. Anno 1598. kamen die Christen mit großen Schueß vor Palota, da sich die Feinde gleich ergaben, und mit Sack und Pack abgezogen, worinn sie 14. Stueck, 20. Zentner Pulver und anders hinterlassen.

Anno 1603. belagerten die Tuerken den Ort vergeblich, welcher doch nachmalen [sic] wieder in ihren Gewalt gerathen. (7.)

Anno 1687. wurde von den Nieder-Ungarischen Graenzen-Trouppen unter H[err]n Grafen Zichy (8.) den 19. October der Mar[s]ch gegen Palotta fortgesetzt, woselbst Herr Vice-General Graf Esterhazi (9.) bereits den 17. mit 2000 Hungarn zu Pferd und Fuß arrivirt u[nd] die Heyducken (10.) auf der Stuhl-Weis[s]enburger Seiten durch die Gaerten (11.) bis auf 100 Schritt[e], nahe an das grosse Rondell avanciren und Posto fassen lassen, welche mit ihren Roehren tapffer [sic] hinein, die Tuerken hergegen mit dergleichen und Stuecken herangeschossen, worden 5. Heyducken todt [sic!] blieben, so viel blessirt, und etliche Pferd[e] ruiniret [sic] worden. Selbigen Tags fragten die Türken, was sie durch die Belagerung vermeinten, denen geantwortet worden, man seye im Willens den Ort zu erobern, zu dem Ende auch Teutsche Trouppen mit der Artiglerie [sic!] laengst folgenden Tags folgen würden, dahero sol[l]ten sie sich ergeben, widriges sie per Force daczu [sic] gezwungen, und so dann es ihnen uebel ausschlagen wuerde; die Belaegerten aber wol[l]ten sich keines Weegs [sic] denen Hungarn ergeben (12.), sondern begehrten mit der Condition Stillstand, daß im Fall Teutsche kommen sol[l]ten, sie keinen Schuß mehr zu thun, sondern sich denenselben alsobald zu submittiren verlangten, welches ihnen verguenstiget wurde. Als nun Herr Obrist Ariezaga nebenst Herrn Grafen Zichy den 20. vor der Vestung angelangt obbemeldten Stillstand vom Herrn Vice-Generaln vernommen, bat man den Commendanten deren Teutschen Anwesenheit notificiret, welcher gleich zu capitulieren begehret, worauf ein Hungarischer und Teutscher Officier zur Geissel (13.) hineingangen, hingegen der Commendant nebenst einem Tuerken ins Lager herausgekommen, die sich ganz demuetigt erzeigt, und Ihro Kaiserl[icher] Majestaet zu Fuessen werffend, um die Gnad[e] gebetten, man moechte sie nur, wie sie stehen und gehen, samt Weib und Kindern in Tuerkey begleiten, auf Stuhl-Weissenburg haben sie nicht gehen wollen, sagende [sic], daß es selbigen ehist [sic], wie ihnen ergeben werde. U[e]ber di[e]s Begehren hat man consultirt, und einhellig beschlossen, solches zu placidiren in Confideration, weiln die Gewoelber (14.) darinnen so stark, daß die Bomben nicht leicht schaden können, die Mauren aber mit Stucken zu ruini[e]ren langsam hergehen duerffte [sic!] zu deme ist der Ort zur Bloquada Stuhl-Weis[s]enburg trefflich gelegen, dahero man selbigen unverletzt uebernommen. Worauf den 21. die Türken 68. Wehrhaffte 79 Weiber, und 39 Kinder (15.) stark ausgezogen, denen die Hungarn eingefallen, und sie niedermachen wollen.(16.) Herr Vice-General, so abwehrte, geriethe deswegen in Gefahr, von seinen eigenen Leuten umgebracht zu werden, bis Herr Obrist Ariezaga 200. Musquetirer, sie zu pacificiren, dahin geschicket. Nach diesem wurden die Feinde gegen Ofen, und so weiterers in Tuerkey convoijirt, einig[e] darinn gefangen geweste [sic] Christen aber liberirt. In dieser Vestung hat man 12. Stuck, etlich[e] Moersel, einig[es] Geld, viel Zentner Pulver, viel Doppelhacken und klein Geschueß, an Proviant aber sehr wenig gefunden. Daß so wenige Mannschafft darinnen gewesen, war die Ursach[e], ihrer obangezogener Massen 50. bis 60. auf dem Streiff niedergehauen worden, ueber di[e]s hatten sie 20. Mann, Proviant einzuholen, nach Stuhl-Weissenburg geschickt, so wegen unserer Anlangung (17.) abgeschnitten, und nicht zuru[e]ck einkommen koennen.

Forrásadatok

Das ehemals gedrueckte, vom Tuerken berueckte, nun trefflich erquickte Koenigreich Hungarn samt desseb Stroeme-Fuersten der weltberuehmten Donau ausfuehrlich vorgestellet Franckfurt und Leipzig In Verlegung Christoff Riegels, An[no Domini] 1688. 884-885. p.

Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári jelzete: OSZK 211.767

[A szöveg magyar fordítása]

Palota, egy négyszögalakú, erős bástyákkal, körbástyákkal (rondellákkal), támasztóívekkel, magas falakkal és széles vizesárkokkal jól ellátott erődítmény, Székesfehérvártól 3 mérföldnyire, a Vértes hegység végénél és a Bakony erdőnél, ugyanitt ered az a víz, amely Székesfehérvár [környékét] mocsaras ingovánnyá teszi.

Az 1566. esztendőben ostromolta először Arszlán budai pasa 14 napon át, miközben ez idő alatt a falakat csaknem földig lövette [romboltatta], amikor azonban egy erős csapat elindult Győrből, hogy takarmányt szerezzen, és a pasa ennek láttán úgy vélte, hogy el akarják foglalni a helységet, ezért a gyors menekülést választotta, hátrahagyva minden sátrát, ágyúját, több hordót liszttel és lőporral.

Az 1593. évben Szinán, korábbi budai pasa jött és lövette néhány napig [a várat], amelyben Ormándy Péter magyar főkapitány volt a parancsnok, aki gyávaságból, szükségtelenül, hiszen mindössze egyetlen embere halt meg a várban, feladta [a várat] azzal a feltétellel, hogy szabadon elvonulhassanak, amit a pasa ugyan meg is ígért, amikor azonban szeptember 29-én elvonultak, az ellenség a parancsnok és két másik kivételével elfogta őket és a törökök [mindenkit] lemészároltak.

1598-ban nagy erővel ismét a keresztények jöttek Palota alá, mire az ellenség azonnal megadta magát, és mindenét hátrahagyva elvonult, 14 ágyút, 20 mázsa lőport és egyebeket hagyott [a várban].

1603-ban a törökök hiába ostromolták a helységet, amely azonban nem sokkal később ismét uralmuk alá került. 1687-ben az alsó-magyarországi határőr-csapatok Zichy gróf úr [parancsnonksága] alatt október 19-én folytatták a Palota elleni felvonulást, miközben gróf Eszterházy vicegenerális már 17-én megérkezik 2000 lovas és gyalogos magyarral, és a hajdúk a Székesfehérvár felőli oldalon, a kerteken át mintegy 100 lépésnyire megközelítik a nagy rondellát (kerek bástyát), és ott meg akarják vetni lábukat, akik ágyúikkal bátran befele [lőnek], amíg viszont a törökök ugyancsak ágyúkkal és puskákkal lövik őket, öt hajdú holtan maradt a helyszínen, sok megsebesült és jónéhány ló [is] elpusztult.

Ugyanazon a napon megkérdezték a törökök, mi a szándékuk az ostrommal, akiknek azt válaszolták, el akarják foglalni a helységet, és végül a szorosan következő napokban német csapatok is érkeznek tüzérséggel, ezért adják meg magukat [a törökök], ellenkező [esetben] erővel kényszerítik őket erre, ami által bizony majd rosszul járnak, az ostromlottak azonban semmi esetre sem akarták megadni magukat a magyaroknak, hanem azzal a feltétellel kértek [fegyver]szünetet, hogy amennyiben a németek megérkeznek, egyetlen lövést se adjanak le, hanem ők [a törökök] azonnal meg akarják adni magukat nekik [a németeknek], amire ígéretet is kaptak.

Amikor azután Ariezaga ezredes úr Zichy gróf úrral 20-án a vár elé érkezett a fentebb említett [fegyver]szünet megkötésére, kérték a parancsnokot, hogy a németek jelenlétében írja alá, aki azonnal kész volt a kapitulációra, mire egy magyar és egy német tiszt túszként bementek [a várba], viszonzásul a parancsnok egy törökkel kijött a táborba, akik mélyen megalázkodva vetették magukat a császári felsége lábai elé, hogy kegyelmet kérjenek: kísérjék őket úgy, ahogy vannak, asszonyaikkal és gyermekeikkel együtt Törökországba, Székesfehérvárra nem akartak menni, mondván, hogy igen hamar ott is hasonlóan járnának. Ezt az óhajt megtárgyalták, és egyhangúlag elhatározták, egyetértéssel így cselekszenek, mert ott benn [a várban] olyan erős a boltozat, hogy a bombák nem könnyen árthatnak neki, a falaknak lőfegyverekkel történő lerombolása pedig túl sokáig tartana, [ráadásul] ez Székesfehérvár megszállása miatt is körülményes lenne ezen a helyen, ezért inkább sértetlenül átvették [a várat]. Ennek értelmében 21-én a törökök: 68 fegyveres férfi, 79 asszony és 39 gyermek kivonult [a várból], akikre a magyarok rá akarnak rontani és le akarják kaszabolni őket. A vicegenerális úr védelmükre kelt, emiatt olyan veszélybe került, hogy a saját emberei ölik meg, mígnem Ariezaga ezredes úr 200 muskétást (puskást) odaküldött, hogy lecsendesítsék őket. Ezután elvonultak az ellenségek [a törökök] Buda irányában és onnan tovább Törökországba, az odabenn [a várban] tartózkodó keresztény fogoly pedig kiszabadult.

Ebben a várban találtak 12 könnyű ágyút, néhány mozsárágyút, valamennyi pénzt, sok mázsa lőport, sok szakállaspuskát és kis löveget, viszont nagyon kevés élelmet. Hogy ilyen kisszámú katonaság volt a várban, annak az az oka, hogy 50-60 [főt] portyázás közben levágtak belőlük, ezen felül 20 embert Székesfehérvárra küldtek, hogy majd élelmet hozzanak, akiket azonban megérkezésünkkel elvágtunk, és nem tudnak visszajönni.

[Németből fordította: Dr. H. P.]

Jegyzetek

1. Ez a leírás több tekintetben “kilóg“ a többi – gyakran egymást idéző – hasonló típusú forrás közül: talán leginkább a viszonylag [szokatlanul] bő terjedelem tűnhet fel, de a szerző gyakran kritikus hangvétele, az esetenként kiemelkedő tájékozottsága is meglepetést kelthet. Forrásértéke lényegesen meghaladja azokét, amelyeket ebben a típusban közöltünk.

2. A szerzőnek helyismerete is volt: a Sárrét mocsarait tápláló Séd patak valóban a Bakony lábánál, igaz nem Palota, inkább Veszprém közelében ered.

3. Az Arszlán pasa által 1566-ban Palota várának sikertelen ostroma után, a pánikszerű menekülés közben hátrahagyott dolgok leírásából is jólértesültségre lehet következtetnünk. Ennek alapján azt is feltételezhetjük, hogy a német nyelven megjelentetett szöveg szerzője alapos tájékozottsággal rendelkező magyar volt.

4. A kétségtelenül tájékozott szerző [adatközlő?] jólinformáltsága ellenére helytelenül írta le Ormándy Péter nevét, aki 1593. október 11-én valóban föladta Palota várát a szabad elvonulás ígéretében bízva, amit azonban a török Szinán pasa ígérete ellenére sem biztosított. A kapitány azonban életben maradt, tettéért súlyos börtönbüntetésre ítélték.

5. Meglepően kritikus hangon említi Ormándy Péter – valóban nem dicséretes – tettét. A kritikai hangvétel is érv lehet a szerző magyarsága mellett. Illésházy István – általunk már idézett munkájában – a hajdúk megszökésével, illetve az őrség német részének lázadásával magyarázta Ormándy Péter valóban nehezen menthető tettét. E forrás szerzője [adatszolgáltatója?] egyértelműen gyávasággal vádolja meg Ormándyt. Ezt akár az a tény is motiválhatta, hogy esetleg tudott az árulással vádolt Ormándy kapitány súlyos börtönbüntetéséről.

6. Más források nem beszélnek foglyul ejtésről, hanem a kivonuló őrség lemészárlásáról, miszerint csak a kapitány és néhány kísérője maradt életben.

7. 1598 júliusa és augusztusa között br. Pálffy Miklós és Adolf von Schwarzenberg báró vezérletével a keresztény seregek visszafoglalták Tatát. Gesztest, Veszprémet, Palotát és Nagyvázsonyt. 1602. augusztus 29-én Haszán nagyvezír 17 napos ostrom után elfoglalta Székesfehérvárt, ekkor esett fogságba Wathay Ferenc, akit 1606-ban váltottak ki. Feltehetően Fehérvár eleste kapcsán került török kézre Palota vára is, de Szamosközy István 1605. június 5-i feljegyzése szerint Palota már Bocskay István csapatai hatalmában volt.

8. Zichy (I.) István (1616-1693), Zichy (I.) Pál (1580-1639) palotai kapitány (1614), veszprémi kapitány és győri főkapitány fia, 1650-ben királyi adományként kapta Palotát és a hozzá tartozó birtokokat, 1676-ban kapta a grófi címet.

9. Gróf Esterházy János győri alkapitány 1687. november 22-én [máshol november 21-ét írt – BL] foglalta vissza a töröktől – immár végérvényesen – Palota várát.

10. Feltűnő, hogy a hajdúk nevének német változatában a magyar többesszámú alak (= hajduk) szerepel alapszóként, ezt látják el a többes szám ragjával.

11. Az itt említett, a vár közvetlen közelében lévő kertekről más források alapján nincs tudomásunk, ez persze nem feltétlen zárja ki létezésüket. Az is elképzelhető, hogy az őrség – a viszonylag békésebb időszakokban – kertészkedéssel is foglalkozott.

12. Más források nem szólnak arról, hogy ilyen esetekben a török őrség inkább a németeknek kívánta volna megadni magát, semmint a magyaroknak. Az kétségtelen, hogy a német zsoldosokban nem voltak meg azok a sérelmek és indulatok, amelyeket a magyarok ilyen alkalmakkor csak igen nehezen tudhattak önmagukban legyőzni, hiszen az ő földjüket pusztították, az övéiket gyötörték, hurcolták rabságba, illetve öldösték halomra a hódító török csapatok.

13. Kortörténeti érdekesség lehet a túszállítás a vár feladásakor. Logikusnak látszik, de feltehetően inkább a már összeroppant, komoly katonai ellenállásra képtelen török hatalommal szemben engedhették meg maguknak a királyi hadvezérek ezt a nagyvonalú gesztust, ami már kicsit operettszerűvé tette Palota várának 1687. évi visszafoglalását.

14. A falak (boltozatok) erősségére történő hivatkozás valóban életszerűvé teheti ezt a leírást. Érdekes, hogy az 1566. évi török ostrom leírása kapcsán is felvetődött ez a motívum. Akkor a török rohamot tartotta távol Pap Péter és Literati Péter – feltehetően eltúlzott - információja Palota vára falainak erősségéről.

15. A palotai vár török népességének összetétele: 68 fegyveres férfi, 79 asszony és 39 gyermek bizony nem jelentett komoly “hadipotenciált.“ Aligha túlzás a fentebb már megkockáztatott feltételezésünk, hogy egy felbomlóban lévő birodalom “végvidékén“ található erősséget adtak fel őrzői – minden harc nélkül. Ismét arra kell hivatkoznunk: más forrásokból nem ismert, de emocionális alapon nem kizárható, hogy az „ostromló” sereg magyar katonái le akarták volna mészárolni a feladott várból kivonuló törököket.

16. A forrás szövegében „megérkezésünk”-ről van szó. Több, részben már említett momentum mellett ez még inkább valószínűsíti, hogy a szerző [adatszolgáltató?] személyesen is részt vett az eseményekben, tehát a szemtanú hitelességével számolhatott be a harci cselekményekről. A – maga kategóriájában – a megszokottnál lényegesen bővebb terjedelem mellett ez a tény is alaposan megnöveli a fenti leírás történelmi forrásértékét.

Vége