A székesfehérvári kiállításról
Az ország közönsége főleg a pünkösdi ünnepek óta tanúsított nagyobb érdeklődést a kiállítás iránt s a fehérváriak csak most mondhatták el igazán, hogy városuk az ország központjává lett. Az árnyas fák alá épített kávécsarnok, vagy jobban mondva czukrászat mindennap találkozási helye a volt, leendő és valódi minisztereknek, államférfiaknak és egyéb notabilitásoknak. Amint a reggeli vonatok meghozzák a nagy közönséget, úgy széled az el a nagy kiterjedésű kiállítás minden főosztályában. S aki nagy reményekkel jött az ősi székvárosba, nem távozik innen csalódásokkal, mert a kiállítás sikere minden figyelmes szemlélő igényeit kielégíti. Akad olykor tudós és nemzetgazda, ki hibákat talál a rendszerben, kicsinyli iparunkat és még többet, jobbat szeretne látni. Ennek azonban az avatottak könnyen megmagyarázhatják, hogy nálunk a kiállítások még nem lehetnek oly tökéletesek, mint az iparos államokban és a rendszer sem lehet oly arányos, mint ott, ahol már sok kiállítást rendeztek, ahol e czélra külön épületek állanak rendelkezésre, szóval, ahol gyakorlat és tapasztalat eléggé tökéletesitik a rendezést és a tárlat összeségét. A magyar közönség érdeklődéséről eléggé tájékoztathatnak bennünket azon ünnepélyességek és gyűlések, melyeknek színhelye legutóbb a kiállítási város volt. A mezőgazdák országos értekezlete, az iparos-ifjak országos vándorgyűlése, az erdészek közgyűlése stb., szép közönséget vonzottak a kiállításra. Ezenkívül alig van nap, melyen egy-egy szakegylet vagy intézet tömeges kirándulása ne élénkítené a kiállítási helyiségeket. S a hátralevő napok legtöbbjére szintén egyletek, intézetek, városok tömeges kirándulása van tervezve, és igy a kiállítás élénksége véges-végig biztositva van.
Az élénkség mellett volt e napokban még valami, ami érdeket kölcsönzött a kiállításnak: a bíráló-bizottság működése. Harmincz csoport, illetőleg osztály működött a különféle tárgyak bírálásában. Szigor , igazság és méltányosság voltak a kiadott jelszavak és ki tehet róla, ha mégis újra kezdődik itt is a régi dal, mely az elégedetlenségről szól. A hatvantagú központi bíráló bizottság, mely az osztályok elnökeiből és előadóiból áll, hétfőn június 16-án kezdi meg újra működését és felül fogja bírálni a bírálaton kívül maradt, vagy az ezzel elégedetlen kiállítókat. És ha az uralkodó látogatása elmarad, ez lesz hihetőleg az utolsó ünnepélyesség, melyet már a csöndes napok fognak követni. De a csöndes napok is hihetőleg még sok, igen sok látogatót fognak hozni, mert nem volna helye s az ország közönségétől, ha csak egy is, kinek módjában és tehetségében áll, megfeledkeznék e kiállításról, óriási munka, fáradság és anyagi áldozat rejlik ebben, amely azért hozatott, hogy ennek alapján a hazai ipar és gazdaság pártolása körül élénkebb mozgalom keletkezhessek. Sokan, akik a kiállítást megtekintették, újból és újból eljönnek, hogy annak részleteivel foglalkozzanak. Általánosságban tartott eddigi ismertetésünk után mi is foglalkozni kívánván az érdekesebb részletekkel, ma ismét négy képet mutatunk be a kiállítás csoportjaiból.
[...]
Gróf Sztáray Antal (Nagy-Mihályból) az erdészeti csoportban legrendezettebben mutatja be az erdészeti termékeket. Várpalotai erdejéből nyers fákat, facsemetéket, korongokat, törzseket, taplót, bükkből készült zsindelyeket, bodnár munkákat és fából készült különféle házi ipar-czikkeket mutat be. Az utóbbiak közül fölemlítésre méltók a gyertyatartók, kosarak, teknők, botok, villák, kanalak, lapátok stb. E csoportot szépen díszítik az említett erdőben található vadak bőréből kiállított szőnyegek és végül az agancsok ritka példányai. Gróf Sztáray erdészete ugyanaz, melyet e héten az erdészeti gyűlés megtekintett és tanulmányozott; tehát minden esetre egyike az ország legfigyelemreméltóbb erdeinek.
Gelléri Mór
Vasárnapi újság XXVI. évf. 26. sz. (1879. június 15.) p. 377-378. Online változat: http://www.epa.oszk.hu/00000/00030/01319/pdf/01319.pdf. Utolsó letöltés ideje: 2014. 06. 02.
(Alább Canzi Rezső rajza Sztáray kiállításáról)
Kulcsszavak: Várpalota, erdészet, vadászat, Sztáray Antal, kiállítás, 19. század, helytörténeti bejegyzés.