Feledésbe merült „peremartoni csudatörténet”
Szűz Mária-jelenések Peremartonban

Ma már sajnos egyáltalán nem közismert, hogy a XIX. század végén Veszprém megyében is voltak Mária-jelenések, amit vallásos ponyvanyomtatványokban „peremartoni csudatörténetként” terjesztettek a maga korában. Pedig 1894-ben a környékről tódultak a népek Peremarton erdejébe, hogy láthassák a csodát.

Ha utánanézünk a híradásoknak, akkor láthatjuk, hogy nemcsak a „sötét középkorban”, hanem napjainkban is folyamatosan beszámolnak Szűz Mária-jelenésekről. A Kárpát-medence területén számos kegyhely létezik, amely a Szentanya megjelenése után zarándokok kedvelt célpontjává vált. Legutóbb 2002 augusztusa és szeptembere folyamán a kárpátaljai Alsósáradon (Nyizsnye Bolotnye, Ukrajna) jelent meg többször egy magyar és egy ruszin kislánynak, illetve Erdélyben, Szőkefalván (Seuca, Románia) 1995 és 2005 között egy cigány származású vak asszonynak, Marián Rózsikának mutatkozott meg és küldött üzeneteket. Először csak szűkebb körben zajlott le a jelenés, majd a 2001. július 17-ei nyilvános jelenésen már mintegy ötezer személy vett részt az egykori híradások szerint, mivel az időpontokat Szűz Mária előre bejelentette.

Peremartonban az első jelenés 1894. május 15-én három óra körül történt. A község határában egy ősi tölgyfa közelében beszélgetett négy ösküi gyermek.

Ökröket őriztek, csendben beszélgettek, amikor a fa felől szélzúgást hallottak. Megijedtek, amikor odabámultak. Az egyik fiú vette észre először Szűz Mária alakját fehér ruhában, kék szalaggal a derekán, fején csillogó arany koronával. (A négy gyerek közül egyébként csak ő volt evangélikus.) Rémülten mondta: „nézzétek, mi van ott!” Aztán egy másik fiúval szaladni kezdtek, aki szintén látta.

A következő jelenéskor szintén e két gyermeknek jelent meg, ekkor két angyal is ragyogott mellette.

Harmadik alkalommal Péter-Pál napkor, az evangélikus Hornyák Mihály kisfia látta a jelenést. Éppen kaszáltak az apjával, amikor rászólt a gyerek: „jaj, édesapám, tegye le a kaszát, ott áll a szép asszony, elvágja a lábát.” Ekkor is korona volt a fején, és mosolyogva nyújtotta a kezét a gyermek felé. Az édesapja semmit sem látott, de mivel ennyire kérlelte a fia, inkább elment a szőlőbe dolgozni.

Negyedszer egy juhász látta meg, aki szándékosan arra legeltetett, hátha ő is látni fogja Szűz Máriát. Ő is a tölgyfánál észlelte a jelenést, egy nagy fényesség lebegett ott, amitől annyira megrémült, hogy visszasietett a nyájához. Amint visszaért, látta ám, hogy birkái mind térden álltak, és a fényességben úszó fa felé fordultak.

Ennek a híre aztán hamar szétterjedt a vidéken és csak úgy özönlöttek az emberek a környékről. Összesen tizenegy látomásról szólt a fáma, elmondások szerint egy alkalommal még a gyermek Jézuska is látszott. Mária alakja jelentkezett legtöbbször, de olvasó és kereszt lebegését is látták a „csudafán”. Máskor gömbölyű, csillagszerű alakok (talán angyalok?) is a fára szálltak. A legszebb látvány azonban az utolsó, tizenegyedik látomás volt, amikor Szűz Mária fején koronával, oldalán két angyallal nagy fényesség közt két percig mutatkozott, és kiterjesztett kézzel az égre tekintve sírva kérte hívő népére a szent áldást. Mindeközben három ájtatos asszony az Úrangyala énekét énekelte.

A Veszprém megyei sajtó először 1894. július 21-én számol be az esetről a Veszprém című hírlapban „Középkori vízió” címmel. A „Magyar” álnéven író szerző soraiból éles kirohanás olvasható ki a „bigott észjárás”, az „őrült fanatismus” ellen a felvilágosultság nevében. Írásából világosan kiderül, hogy valóban az ösküi pásztor csodás beszámolója terjedt el széles körben, amikor a juhász szerint a jelenés előtt „térdre borult az egész nyáj s csak akkor kelt fel, mikor a megkapó látvány eltűnt.” Terjedni kezdett a „rege”, s a „csudafához” hamarosan távoli vidékekről is tömegek kezdtek zarándokolni. A fa pedig, „mely mellett a szent anya állítólag megjelent, tele van aggatva koszorúkkal, képekkel, és tarka-barka pántlikákkal; igaz áhítattal borulnak le előtte a jámbor zarándokok, hogy égi malasztot biztosítsanak maguknak a földi életre, s üdvösséget az örök életre.” – írta a cikk szerzője. A szerkesztő annyit jegyzett meg hozzá, hogy a járás főbírája már utasította a közigazgatási közeget a további zarándoklás megakadályozására. Az ösküi katolikus tanító, Füzy György találva érezte magát, és július 28-án a Veszprémi Független Hírlapban válaszolt. Ebből értesülünk, hogy a „hatóság nem éppen udvarias közbelépését” a „csendőrség által szétugrasztott, megrugdalt nép és az elégetett feszületek” fémjelezték. A Veszprémi Független Hírlap még szeptember 15-én és 22-én is arról számolt be, hogy „egész nap száz meg száz ember” ácsorog a fa körül, a „skandalumnak”, „botránynak” pedig senki nem vet véget. Végül az újság december 8-án örvendezik egy rövidhírben, hogy a zarándoklat mindennemű beavatkozás nélkül magától megszűnt. Szerintünk azért, mert „vagy a talmi-Mária vagy a zarándokok megelégelték a hideget.”

További híradásról nem tudunk. Így zárult a peremartoni csoda, ami a közmondással ellentétben ugyan nem három napig tartott, de mára teljesen feledésbe merült.

Budai László

Cikk: