Arcok, utak, életek - J. K. Rowling - Munkácsi Lejla ajánlója - Harry Potter hét

Új rovatunkban olyan emberekkel szeretnénk megismertetni olvasóinkat, érdeklődőinket, akik valamilyen okból híresek lettek vagy éppen sokat tettek munkásságukkal a világért, az emberekért. Emellett a rovat végén ajánlunk általuk írott vagy róluk szóló köteteket, melyeket könyvtárunkban ki is kölcsönözhetnek az érdeklődők.

Fotó: Victor Mochere

Azt hiszem, nem igazán van olyan ember a világon, aki legalább egyszer ne találkozott volna J. K. Rowling nevével. A nagysikerű Harry Potter-sorozat szerzőjének azonban nem volt olyan könnyű élete, mint azt gondolnánk. Korán elvesztette édesanyját, sokszor küzdött megélhetési gondokkal és a Harry Potter kiadatása sem volt könnyű menet számára. Na, de kezdjük az elején.

 

J. K. Rowling 1965. július 31-én született a Bristol melletti Yate-ben. Otthonát meghatározta a könyvek iránti szeretet, így leendő íróként nem is születhetett volna jobb családba.

Négyéves korában Winterbourne-be költöztek, ami nem messze volt addigi lakhelyüktől. Rowling már kiskorától kezdve szívesen gondolt ki történeteket és mesélte el másoknak, hogy szórakoztassa őket. Szabadidejét leginkább húgával, Dianne-nel és a szomszéd gyerekekkel Ian Potterrel és húgával, Vikkivel töltötte. A szomszéd gyerekek neve annyira megtetszett neki, hogy sosem felejtette el, később pedig Harry által legendássá is tette.

Tinédzserkora nem volt felhőtlen, ugyanis édesanyjánál szklerózis multiplex betegséget diagnosztizáltak, ami nemcsak Joanne-t viselte meg, hanem az egész családot mélyen érintette.

Nagyon szerette a fantasy történeteket, különösen kedvelte C. S. Lewis Narnia krónikáit. Írói tehetsége már korán megmutatkozott, de a szülői nyomásra inkább tanulmányaira koncentrált.

1983-ban kezdte meg tanulmányait az Exeter Egyetemen, ahol franciát, és klasszikus-filológiát tanult. Szülei szerették volna, ha minél több nyelvet megtanul, hogy el tudjon helyezkedni, mint kétnyelvű titkárnő. Az egyetem elvégzése után az Amnesty Internationelnél kezdett dolgozni Londonban, azonban a történetek, mesék világa nem hagyta nyugodni. Egyes pletykák szerint néha még a munkaideje után is bent maradt az irodában, hogy a számítógépébe gépelhesse azt, ami napközben éppen eszébe jutott.

1990 szilveszterének éjszakáján veszítette el hosszas küzdelem után édesanyját, amit az egyik legmegrázóbb élményként tart számon életében. Annyira megviselte édesanyja halála, hogy hónapokig nem volt képes az írásra sem.

„Édesanyja elvesztésének hatására jutott később arra a döntésre, hogy Harry is essen át hasonló megpróbáltatáson, azaz veszítse el a szüleit. „A könyveim főleg a halálról szólnak – nyilatkozta egyszer a The Daily Telegraphnak. – Annyira meg tudom érteni, miért akarja Voldemort legyőzni a halált. A haláltól mindannyian rettegünk.” (Forrás: Nők Lapja)

1991-ben kilépett munkahelyéről és Portugáliába költözött, ahol angolt tanított. Itt ismerkedett meg első férjével Jorge Arantessel, aki a hadseregnél szolgált. 1993-ban pedig megszületett kislányuk Jessica Rowling Arantes. Sajnos házasságuk nem tartott sokáig, hamar elkezdődtek a gondok, és Joanne kislányával csupán egy bőrönddel és Harry Potter történetek jegyzeteivel tért vissza Angliába.

2001. december 26-án házasodott össze második férjével, dr. Neil Murray orvossal, Perthshire-ben. Két gyermekük született, David és Mackenzie.

 

Fotó: Hypable

 

Hogyan is keletkezett Harry története?

Azt mondják, az egyik Manchester és London közt megtett vonatútján pattant ki fejéből a kis varázsló története. Annyira élesen látta kirajzolódni maga előtt a történetet és a karaktert, hogy nem bírt ellenállni a kísértésnek és azonnal az írásába, kidolgozásába kezdett. „Rowling vonata a King’s Crossra futott be, így egyértelmű volt, hogy ennek a helynek a történeteiben is sok jelentőséget tulajdonított. A történeten a munkahelyi ebédszünetében, és különböző pubokban, és kávézházakban dolgozott.” (Forrás: Goodstuff)

Miután hazament Portugáliából, Edinburgh-ba költözött, ahol húga is élt. Tanári állásokat pályázott meg, de nem járt sikerrel, valamint mindenképpen szerette volna befejezni a történetét, amin ekkor már négy éve dolgozott. Nehéz időszak volt ez számára, hiszen munka hiányában sokszor arra sem jutott pénze, hogy eltartsa magukat. Sokat kellett nélkülözniük, miközben Rowling megszállottan dolgozott a kis varázsló történetén.

Gondolom, mindenki azt gondolja, hogy egy ilyen sikeres történet, mint a Harry Potter-sorozat azonnal kiadásra került. Hát, aki így gondolja, azt el kell szomorítsam. Rowling nagyon sok kiadóhoz elküldte a regényt, a kiadók azonban nem kaptak rá. Az elutasításkor a legtöbben arra hivatkoztak, hogy nem illik bele az ifjúsági irodalom kategóriába, valamint túlzottan bonyolult az egész varázsvilág, amit kidolgozott. Végül talált egy ügynököt, akinek sikerült eladnia a Harry Potter és a bölcsek köve kéziratát a Bloomsbury Children’s Books kiadónak 1996 augusztusában.

Az írónőt a kiadási jogokért kapott összeg nem segítette ki a csúfos anyagi körülményei medréből, így franciatanárként dolgozott tovább.

Rowling félt attól, és teljesen meg volt róla győződve, hogy a regény senkit sem fog érdekelni és nem fogják felfedezni. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. A Harry Potter és a bölcsek köve 1997-ben jelent meg Angliában, ezután pedig számos díjat bezsebelt: a British Book Awards legjobb gyerekkönyve lett, és a Smarties Book Prize aranyérmét is elnyerte a 9-11 éveseknek írt művek között.

„A bolognai könyvvásáron a Scholastic Books szerkesztő-igazgatója megvásárolta az amerikai kiadási jogokat 105 000 dollárért. Ez már elég bevétel volt, hogy Rowling feladja a tanári állását, hogy a következő kötetekre koncentráljon. Innen pedig nem volt megállás! Az USA-ban 1998-ban jelent meg a történet Harry Potter and the Sorcerer’s Stone címen. A várva várt siker nem maradt el.

A Harry Potter történetek filmes jogait a Warner Bros Stúdió vette meg, és az első filmet 2001-ben mutatták be, hatalmas sikerrel. J.K.Rowling felügyelte a filmes válogatót, és aktívan részt vett abban, hogy hogyan kerüljenek a vászonra a kis varázslótanonc kalandjai.

A Harry Potter sorozat hét kötetesre nőtt, és minden egyes premiert milliók vártak a világon. Sok helyen éjféli premieren lehetett megvásárolni a könyveket, sokan beöltöztek boszorkányoknak, varázslóknak és együtt izgultak azon, hogy hogyan száll szembe Harry Voldemorttal.” (Forrás: Goodstuff)

A Harry Potter-sorozat azóta is töretlen sikernek örvend szinte minden korosztálynál. Sok helyen kötelező olvasmányként is feladják az iskolákban. A könyvtárak polcain rongyosra olvasott kötetek találhatók, már ha egyáltalán bent találjuk őket.

A magyarul megjelent kötetek az Animus Kiadó gondozásában láttak napvilágot, akik azóta is folyamatosan dolgoznak azon, hogy a rajongóknak mindig tudjanak valami újat nyújtani.

A sorozathoz Rowling négy kiegészítő kötetet is készített: Bogar bárd meséi, Legendás állatok és megfigyelésük, A kviddics évszázadai, Az elátkozott gyermek. Emellett számos kötet jelent még meg a témával kapcsolatban. Hogy csak néhányat említsünk: Harry Potter – A mágia története, Harry Potter titka, Harry Potter kvízkönyv, Barangolás a Harry Potter világában stb.

Néhány éve divatba jöttek a különböző színezőkönyvek, ezt meglovagolva Harry Potter témájúakat is készítettek. Emellett néhány évvel ezelőtt érkezett a hír, hogy a sorozat hét kötetét kiadják illusztrált változatban is, melyekhez az illusztrációkat Jim Kay készíti el. Eddig az első négy kötet jelent meg ebben a formában.

„A filmekhez kapcsolódóan több stúdiót létrehozott a Warner Bros többek között Londonban, Tokióban és Floridában, ahol a rajongók meglátogathatják a filmekhez (könyvekhez) kapcsolódó díszletet, vagy sétálhatnak az Abszol úton és benézhetnek az üzletekbe, mintha ők is a varázsvilágban élnének. Rowling 2012-ben elindította a Pottermore nevű oldalát, ahol mindenféle érdekességeket olvashatunk a varázsvilág szereplőiről. Az oldalra rendszeresen ír maga J.K.R is.” (Forrás: Goodstuff)

Ez az oldal egyébként ma már Wizarding World néven fut, ahol akár megnézhetjük, melyik házba oszt be minket a Teszlek Süveg vagy éppen milyen állat a patrónusunk.

A rajongás a sorozat iránt töretlen: mindig van egy generáció, aki éppen abban a korban van, amikor Harry Potter világa akár menedéket, akár szórakozást nyújthat számára. Én speciel a szereplőkkel együtt nőttem fel, szóval első generációs Harry Potter rajongónak számítok, amire nagyon büszke vagyok.

Rowling gyermekek millióival szerettette meg és szeretteti meg a mai napon is az olvasást, és élete jó példa arra, hogy mindig van miért küzdeni és sose adjuk fel! Bár a Harry Potter-történetet nem tervezi folytatni, rendszeresen tartja a kapcsolatot rajongóival például Twitter oldalán, valamint részt vesz az öt részesre tervezett Legendás állatok és megfigyelésük filmek készítésében és kidolgozásában is.

 

Fotó: Medium

 

A szerzőtől ajánljuk:

Könyvtárunkban megtalálható a Harry Potter sorozat összes része, valamint a négy illusztrált kötet és a sorozathoz írt kiegészítő kötetek is. Kevesen tudják, hogy Rowling a varázsvilág után próbálkozott a felnőtteknek szóló kötetek írásával is, így a Cormoran Strike néven futó krimisorozatának minden része szintén fellelhető könyvtárunk polcain. Ezen kívül Átmeneti üresedés címen egy szintén felnőtteknek készült egykötetes művet is találhatnak tőle nálunk.

 

A szerzőről ajánljuk:

Marc Shapiro: J. ​K. Rowling – Az igazi varázsló – Harry Potter megteremtője. – Gold Book : Debrecen, 2007

Sean Smith: És ​megteremtette Harry Pottert… – Joanne Rowling életrajza. – Magyar Könyvklub : Budapest, 2002

 

Életéről film is készült:

Aki megteremtette Harry Pottert - egy év J. K. Rowlinggal https://www.youtube.com/watch?v=01onxv_kETc

A J.K. Rowling-sztori

https://port.hu/adatlap/film/tv/a-jk-rowling-sztori-magic-beyond-words-the-jk-rowling-story/movie-124985

 

 

 

Forrás:

Élettörténetek: Munkanélküliből a világ egyik legsikeresebb nője lett, a Harry Potter regények írónője J.K.Rowling http://goodstuff.hu/2019/05/30/elettortenetek-munkanelkulibol-a-vilag-egyik-legsikeresebb-noje-lett-a-harry-potter-regenyek-ironoje-j-k-rowling/

SEGÉLYBŐL ÉLT, ÍRNI KEZDETT, VESZTTÜL GAZDAG LETT - J.K. ROWLING TÖRTÉNETE

https://divany.hu/offline/2019/07/31/rowling-sikere/

J.K. Rowling hihetetlen élete, ami egy varázsütésre lett mesébe illő

https://www.noklapja.hu/mozaik/2016/12/20/j-k-rowling-hihetetlen-elete-ami-egy-varazsutesre-lett-mesebe-illo/

please do NOT follow this link