5 könyv a Hugrabug jegyében - Harry Potter Hét

 

„Hugrabugnak nyájas népe

békés, igazságos.

Odamész, ha türelmes vagy,

S jámbor – ez világos.”

 

A Hugrabug a Roxfort legbarátságosabb háza! Hugrabug Helga a ház alapítója nem válogatta meg diákjait, mindenkit befogadott, készséggel továbbadta tudását, és minden diákja egyenlő volt szemében.

A hugrabugosok nem kérkednek a maguk és öregdiákjaik teljesítményével, pedig három mágiaügyi miniszter is kikerült közülük, valamint a világ legkiválóbb magizoológusa Göthe Salmander is a Hugrabug-ház egykori diákja volt.

A hugrabugosok legfőbb jellemzői közé tartozik a hűség, a becsület, az odaadás, a türelem és a szabálykövetés. Náluk jobb barátot nem is kívánhatunk magunknak. Mindig készek küzdeni az igaz ügyért, és a végletekig kiállni sajátjaik mellett.

A Hugrabug-ház minden értelemben szilárd alapokon áll, eleme a föld. Így nem meglepő, hogy a hugrabugos diákok nem csinálnak problémát abból, ha fel kell tűrniük a talárjukat és bele kell túrniuk a földbe gyógynövénytan órán.  

Az sem véletlen, hogy a Roxfort története során egyetlen behatolónak sem sikerült bejutni a Hugrabug-ház klubhelyiségébe. Aki jót akar magának, ne becsülje le a csendes, de találékony, csapatmunkában dolgozó hugrabugosokat.

A ház színei: sárga és fekete

Jelkép: borz, mely alapvetően csendes életet él, de ha megtámadják, bátran védelmezi az övéit. Remekül passzol a ház diákjainak tulajdonságaihoz.

Klubhelyiség: a Roxfort alagsorában, a konyha mellett található. Bejáratát egy rakás hordó takarja el. Ahhoz, hogy beléphessünk, el kell dobolnunk Hugrabug Helga nevének ritmusát alulról a második sor középső hordójának fenekén. Ha rossz ritmust dobolunk, egy hordó ecetet kapunk a nyakunkba.

A klubhelyiségbe lépve, barátságos, kerek, sárga és fekete kárpitokkal díszített terem fogad minket. A berendezést rengeteg puha karosszék alkotja. A klubhelyiségből földalatti folyosókon juthatunk el a hálótermekhez, amikbe hordótetőkhöz hasonló kerek ajtók nyílnak. 

Vezető tanár: Pomona Bimba, aki gyógynövénytant tanít a Roxfortban

A ház alapítója Hugrabug Helga, aki kedves és bűbájos boszorkány volt, valamint szívbéli barátnője Hollóháti Hedvignek. Híressé tették ételekkel kapcsolatos bűbájai, melyek közül sokat még ma is alkalmaznak a roxforti konyhában. A házimanók sorsát is szívén viselte, munkát és menedéket nyújtott számukra egy olyan korban, amikor a házimanók a legnagyobb elnyomást szenvedték el. A becsület, az igazságosság és a szorgalom szeretete még ma is elevenen él az általa alapított házban.

A ház ereklyéje: Hugrabug Helga pohara, mely egy kis méretű ivóedény két, finom kidolgozású füllel, s melyet egy borz képe díszít. Később Voldemort tulajdonába került és horcruxot készített belőle, őrzésével pedig Bellatrix Lestrange halálfalót bízta meg.

A ház kísértete: Pufók Fráter

Híres hugrabugosok: Cedric Diggory, Nymphadora Tonks, Goethius Artemis Fido Salmander

 

5 könyv a Hugrabug-ház jegyében

 

Fotó: Moly

 

1.Edgar Allen Poe: A fekete macska

Kiadó: Helikon

Kiadás éve: 2019. (első kiadás Alinea, 2012.)

Oldalszám: 116 oldal

Címkék: detektívtörténet, rémtörténet, novella, klasszikus

„Edgar Allan Poe új műfajt teremtett: joggal tekinthetjük őt a krimi atyjának, s művei egyik főhősét, C. Auguste Dupin-t a világirodalom detektívjei előfutárának. Poe novellái több mint másfél évszázaddal az írásuk után is hátborzongatóan izgalmasak. Misztikus rém)történetekkel, titokzatos (bűn)esetekkel találkozunk műveiben, s a sci-fi irodalom egyik első alkotóját is tisztelhetjük benne.

Az Alinea Kiadó Klasszik sorozatában megjelenő válogatás Poe legjobb novelláinak felújított fordításait tartalmazza. A fekete macska, A Morgue utcai kettős gyilkosság, Az ellopott levél, Az áruló szív és a kötetben szereplő további novellák számos filmes feldolgozása is jelzi, a szerző ma is érdeklődésre számot tartó klasszikus történeteket alkotott.

„Poe műveiből egy új irodalom fejlődött ki… Hol voltak a detektívtörténetek, míg Poe nem lehelt életet beléjük?”

Sir Arthur Conan Doyle”

 

Fotó: Moly

 

2. Eric Knight: Lassie hazatér

Kiadó: Móra

Kiadás éve: 2020. (korábbi kiadás Móra, 1962.)

Oldalszám: 184 oldal

Címkék: állattörténet, gyermek-és ifjúsági irodalom, klasszikus

„Eric Knight érdekfeszítő kalandregénye – Lassie, a gyönyörű skót juhászkutya, viszontagságos vándorútját írja le Skócia hegyeiből dél felé, Yorkshire irányába, ahol kis gazdája, Joe várja.

Lassie előtt több száz kilométeres út áll, éhezve, fázva a végkimerültség határán vonszolja magát, de nem adja fel, tudja, érzi, hogy barátjához mindenáron el kell jutnia. Balsorsa mögött gazdáinak tragédiája húzódik meg. Ugyanis Joe apja bányász, aki több hónapja munkanélküli, s ezért kénytelen egyetlen értékétől, a kutyájától megválni. Joe szíve mélyén zokog Lassie-ért, de igyekszik megérteni szüleit is.”

 

Fotó: Moly

 

3. Neil Gaiman: Coraline

Kiadó: Agave Kiadó

Kiadás éve: 2020. (legkorábbi kiadás 2009.)

Oldalszám: 128 oldal

Címkék: gyermek-és ifjúsági irodalom, meseregény, fantasy, urban fantasy, mágikus realizmus

„Coraline családjának új lakásában huszonegy ablak és tizennégy ajtó van. Tizenhárom ajtó nyílik és csukódik. A tizennegyedik zárva van, mögötte csak egy téglafal, amíg egy nap Coraline ki nem nyitja, és egy átjárót nem talál egy másik házba, amely a sajátjuk mása. Csak mégis más…

Eleinte a másik lakásban minden csodás. Jobb a kaja. A játékdobozban felhúzható angyal van, amely körbe-körbe repül a szobában, a könyvek képei mozognak, a dinoszaurusz-koponya csattogtatja a fogát. És van itt Coraline-nak másik anyja és másik apja is, akik azt akarják, hogy velük maradjon. Legyen az ő kislányuk. Meg akarják változtatni, és többé el nem engedni. Ebben a lakásban a tükör mögött még más gyerekek is csapdába estek. Coraline az egyetlen reményük. Be kell vetnie minden ravaszságát, hogy megmentse az elveszett gyerekeket, a szüleit és saját, normális életét.”

 

Fotó: Moly

 

4. Jodi Picoult: A nővérem húga

Kiadó: Athenaeum

Kiadás éve: 2018. (legkorábbi kiadás 2006.)

Oldalszám: 372 oldal

Címkék: dráma, leukémia, testvérek, etika

„Amerika ​keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család.

A legidősebb testvér, Jesse már a „sötét oldalon” jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig – a tudomány jóvoltából – eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul.

A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is.

A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne.

A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.”

 

Fotó: Moly

 

5. Jane Austen: Emma

Kiadó: Lazi

Kiadás éve: 2020. (korábbi kiadás: Európa Kiadó, 1969.)

Oldalszám: 428 oldal

Címkék: klasszikus, romantikus, házasság

„Emma Woodhouse szellemes és gyönyörű hajadon, aki előszeretettel játsza a kerítő szerepét, ő maga azonban elszántan szembeszegül a házassággal. S bár apjának megfogadja, hogy felhagy a házasságszerzéssel, szeleburdi természete nem engedi, hogy lemondjon erről a kitűnő társasági szórakozásról. Ám ahogy egyre újabb délceg ifjak legyeskednek körülötte, mintha a minden lében kanál lányban is felcsapna a vágy – de vajon kihez vonzódik leginkább: a romantikus Mr. Eltonhoz? Netán a kalandor Mr. Churchillhez? És vajon a környékbeli lányokon kívül Emma számára is tartogat a sors szerelmet?

A Büszkeség és balítélet és megannyi világraszóló sikerkönyv írónője ebben a máig friss és humoros regényben ismét bebizonyítja, hogy a női lélek rejtelmeinek, és a társasági élet praktikáinak legjobb ismerője.”

 

 

please do NOT follow this link