10+1 adventi naptár ötlet

Kép forrása: Bustler

 

„Az adventi koszorú mellett a másik kedvelt hagyomány az adventi naptár készítése. A gyerekek különösen élvezik. Emlékszem, gyerekkoromban én is mindig vártam, hogy elérkezzen ez az időszak az évben. Általában anyukám készítette az adventi naptárat és mindenféle dolgot csempészett bele. Mindig alig vártam, hogy kinyithassam az ablakokat.

Ahogyan az adventi koszorú készítésének szokása, úgy az adventi naptár készítés is egy német területről származó szokás. Először egy német anyuka készített a kisfiának a maihoz hasonló adventi kalendáriumot 1900 környékén.

Mivel Gerhard (a kisfiú, akinek az első naptár készült) már hetekkel karácsony előtt türelmetlenkedett, ezért anyukája kitalálta számára az adventi naptárt: egy kartonlapot 24 részre osztott fel és mindegyik részre rátűzött egy-egy csokoládét. Ebből Szentestéig minden nap egyet ehetett meg a fiúcska. A legenda szerint a kisfiú felnőtt korában sem felejtette el ezt a kedves szokást és egy egész vállalkozást épített az adventi kalendáriumok készítésére.

Magyarországon a 20. század elejétől kezdett elterjedni. A hagyományos adventi naptár egy kartonból készített vékony dobozka, melyen 24 ablak jelzi a december 1-jétől karácsonyig fennmaradó 24 napot. Ha kinyitjuk az aznapi kis ablakot, kis csokoládéformát találunk benne. December 1-től 24-ig minden nap egyet nyithatunk ki a kis ablakokból, és egyet ehetünk meg a csokoládéból.” (Forrás: https://karacsony.blog/az-adventi-naptar-eredete/)

Ha még nem készült el az idei adventi naptár, ajánlunk néhány inspiráló ötletet. Ha már kész van, el lehet raktározni a jövő évihez az ötleteket.

 

Kép forrása: Pinterest

 

Dobozokból készült adventi naptár. A dobozokat akár magunk is elkészíthetjük, hiszen rengeteg sablont találunk az interneten. De ha nem szeretnénk annyit pepecselni, készen is megvehetjük őket és akkor már csak a díszítés van hátra. Na, meg persze az ajándékok.

 

 

Kép forrása: Pinterest

 

Amint a képen is látszik, ez az adventi naptár megvásárolható a Meskán (kézműves termékeket árusító oldal), de akár mi magunk is elkészthetjük. A zsákokat készen is megvásárolhatjuk, de ha ügyesek vagyunk mi magunk is megvarrhatjuk őket. 

 

Kép forrása: Pinterest

 

Nekem nagyon tetszik ez a megoldás is. Egyszerű és praktikus is, hiszen ezt akár évről évre felhasználhatjuk.

 

 

Kép forrása: Nők Lapja Café

 

A jó öreg gyufásdobozból készült változat sem maradhat ki. Nincs más dolgunk, mint összegyűjteni, majd összeragasztani a megfelelő számú gyufásdobozt, kicsinosítani és elrejteni benne az ajándékokat.

 

 

Kép forrása: Éva magazin

 

Van egy régi vagy éppen megunt képkereted? Mi másra használhatnád fel, mint egy adventi naptár elkészítésére? Az apróságokat egyenként becsomagolhatod és kész is a különleges adventi naptár.

 

 

Kép forrása: Éva magazin

 

Ha van otthon lépcső, mi sem egyszerűbb, mint hogy az adventi naptárunk a korláton kapjon helyet. Akár általunk díszített papírzsacskókba, vagy megvásárolható fajtákba is pakolhatjuk az ajándékot, hogy a gyerekek boldogan és izgatottan nyithassák ki őket. 

 

 

Kép forrása: Nők Lapja Café

 

Egy ötletes kivitelezés, ha tényleg nem szeretnél sokat bajlódni az adventi naptárral. Végy egy muffin sütőformát és tedd bele az ajándékokat. Ha ezzel meg vagy, nyomtass etikettre bármilyen mintát vagy akár csak a számokat és ragaszd rá a sütőformára, ezzel lefedve az ajándékokat. Kész is vagy.

 

 

Kép forrása: Pinterest

 

Bármennyire is hihetetlen, ehhez az adventi naptárhoz csupán vécépapír gurugára van szükséged. Na, meg persze a díszítőelemekre.  A vécépapír gurigák tetejét és alját egymásba hajtva megkapjuk ezt a doboz formát, amibe beletehetjük az ajándékokat és tetszés szerint díszíthetjük őket.

 

 

Kép forrása: Pinterest

 

Nálatok is eltűnnek a zoknik és sokszor csak az egyik kerül elő a mosógépből? Remek, most akkor felhasználhatod az adventi naptárhoz. Persze sokkal jobban néz ki, ha karácsonyi zoknikról van szó, de szerintem a hétköznapi zoknik is megteszik. Nincs más dolgod, mint felcsipeszelni őket egy kifeszített szalagra vagy madzagra, és már töltheted is bele a finomságokat.

 

 

Kép forrása: Pingálok

 

Hiszed vagy sem ez az adventi naptár is vécépapír gurigából készült. Itt egy kis segítség hozzá: http://pingalok.hu/index.php/blog/122-adventi-naptar-wc-papir-rolnibol 

 

 

Kép forrása: Pinterest

 

A nagyon profiknak pedig egy fából készült házikó alakú adventi naptár így a végére.

 

please do NOT follow this link