10 külföldi könyvesbolt, ahova érdemes ellátogatni

A magyarországi könyvesboltok után most mutatunk néhány külföldit is, ahova érdemes elmenni, ha egyszer az adott országokban, városokban járunk majd.

 

Librarie Ptyx - Brüsszel, Belgium

Fotó: Pinterest

 

A világ leghíresebb írói egy helyen. Szerintem már maga a külseje is nagyon hívogató.

 

Livraria Lello -  Porto, Portugália

Fotó: Pinterest

Fotó: Jött Ment Blog

„1906-ben nyílt meg, az épületet Francisco Xavier Esteves építész tervezte, az épület külseje vegyes stílusú, neo-gótikus és szecessziós jegyeket is magán hordoz, a belső art deco hangulatú. A bolt üvegablakai két alakot, a Művészetet és a Tudományt ábrázolják, ez Jose Bielman professzor munkája. Úgy emlegetik a könyvesboltot, mint a mennyországba vezető lépcsőt, és állítólag ez ihlette Roxfort könyvtárát a Harry Potterből. J. K. Rowling akkor járt itt, amikor Portugáliában angolt tanított.”

 

Libreria El Ateneo – Buenos Aires, Argentína

Fotó: Obscura

Fotó: Cerodosbé

 

Ennek a könyvesboltnak az érdekessége, hogy egy olyan épületben található, ami eredetileg színház majd mozi volt. Az  El Ataneo könyvesbolthálózat tulajdonosa valószínűleg a lebontástól mentette meg az épületet, amikor megvásárolta 2000-ben.

„ Troiano Troiani faragványait és Nazareno Orlandi olasz festőművész mennyezeti freskóját restaurálták, illetve megőrizték a páholyokat is, ahol elmélyült olvasásra van lehetőség. A színpadon kávézó nyílt, ahol zongoraművész szórakoztatja a közönséget, a programban ezenkívül előadások, író-olvasó találkozók, felolvasások szerepelnek. Évente több mint egymillió érdeklődő fordul meg a huszonkétezer négyzetméteres épületben, a The Guardian 2008-ban a világ második legszebb könyvesboltjának választotta.”

 

Selexyz – Maastricht, Hollandia

Fotó: Travelawaits

Fotó: Trips and Books

 

A Maastrichtban található könyvesbolt különlegessége, hogy egy XIII. században épült templomban található. Amikor Napóleon 1794-ben bevonult a városba, a szerzeteseknek el kellett hagyniuk az épületet. Ezután állapota fokozatosan romlani kezdett. Használták már raktárként és biciklitárolóként is, csak ezután restaurálták könyvesbolttá. „3 szintes polcrendszer legmagasabb pontját lifttel vagy lépcsősoron keresztül tudjuk megközelíteni. A The Guardian pedig 2008-ban nevezte a világ legjobb könyvesboltjának a helyet.”

 

The Last Bookstore – California , USA

Fotó: Pinterest

Fotó: Travel Caffeine

 

Ez egy Los Angeles belvárosában található többszintes könyvesbolt, melyben a legtöbb régi kötet mindössze 1 dollárba kerül. „California legnagyobb használt és új könyveket, illetve zenei felvételeket árusító üzlete. A névválasztás ironikus hitvallás, ami minden nap egyre igazabbnak tűnik, miután „a könyvesboltok úgy halnak ki, mint a dinoszauruszok az Amazon és az e-könyvek meteorzáporában”.”

További érdekessége a belső enteriőr, ahol könyveket használtak fel a terek színesebbé tételéhez, szerintem egyszerűen lenyűgözőek.

 

Hay-on-Wye -  Wales, UK

Fotó: Wikipédia

 

„Hay-on-Wye egy mindössze 2000 lakossal rendelkező kisváros a wales-i-angol határon, amelyet a könyvek városának is hívnak, mivel csaknem két tucatnyi üzlet működik itt. Minden évben irodalmi fesztivált is szerveznek, aminek jelenleg a The Daily Telegraph a fő szponzora.”

 

Cook&Book Shop – Brüsszel, Belgium

Fotó: Reading Addicts

Fotó: Pinterest

 

„Ha belépsz ebbe a brüsszeli könyvesboltba, garantáltan nem tudod majd levenni a szemed a mennyezetről. Ez a különleges installáció messziről olyan, mintha madarak százai repkednének a plafonon. A bolt további különlegessége, hogy egy oldtimer Fiat 500-as áll a parkolójában.”

Itt nemcsak olvashat és könyvet vásárolhat az ember, hanem ezek közben még ehet is egy jót egy csodálatos igazi könyvmolyoknak való környezetben.

 

Brattle Book Shop – Boston, USA

Fotó: Tripadvisor

Fotó: Flickr

 

Ennek az antikváriumnak az a különlegessége, hogy nem csupán egy épületet foglal el, hanem a mellette lévő üres telket is. Ez az első ilyen könyvesbolt a világon. Bár ha esik az eső, nem túl szerencsés.

És nem mellesleg ez Amerika egyik legnagyobb antikváruma, ami már 1825 óta működik.

 

Libreria Acqua Alta – Velence, Olaszország

Fotó: Flickr

Fotó: Pinterest

 

Ez a könyvesbolt sokat megélt már, ugyanis mint tudjuk, Velencében folyamatosan változik a vízszint. Ebben a könyvesboltban a könyveket raklapokkal megemelve tárolják, mert amikor tavaly árvíz volt Velencében például akkor teljesen ellepte a könyvesboltot a víz.

Érdekessége, hogy egy gondola áll a bolt közepén, ami dugig van könyvekkel. Illetve nekem még az is nagyon tetszett, hogy a boltban található egy régi fürdőkád is, amit szintén telepakoltak könyvekkel. A boltban ülve miközben olvasunk akár belógathatjuk a lábunkat a csatornába, ha van hozzá gusztusunk.

 

Shakespeare & Company – Párizs, Franciaország

Fotó: Pixabay

Fotó: Pinterest

 

A végére hagytam személyes kedvencemet. Aki ismer, az tudja, hogy nagy álmom eljutni Párizsba. Ebbe a könyvesboltba pedig azóta szeretnék eljutni, hogy gimis koromban elolvastam Stephanie Perkins Anna és a francia csók című könyvét. A könyvben ugyanis olyan gyönyörű leírást kapunk erről a boltról, hogy teljesen megelevenedik a szemünk előtt miközben olvassuk a kötetet és azonnal oda szeretnénk menni.

A bolt a Notre Dame-mal szemben található és 1951-ben nyitották meg. A bolt területe nem olyan nagy, azonban a padlótól a mennyezetig több millió kötet tárul a szemünk elé és várja, hogy szemezgessünk közülük. „Az igazi könyvmolyok pedig a puha fotelekbe lehuppanva bátran beleolvashatnak a kínálatba.”

 

 

 

 

please do NOT follow this link