Az alábbi részletek Ipolyi Arnold: Magyar mithologia (1854) című munkájából származnak.

Az eddigiből kitűnhetett a magy. ősvallás hite egy legfőbb lényben, ki istennek neveztetett; a további kérdés: birt-e a magy. mythologia, több más istenekrőli képzettel, szorosb polytheisticus értelemben?

     Theophylakt (7. 8) szerint: a turkok imádják egyedűl és istennek nevezik azt, ki az eget alkotta. Ricard. (fact. ung. Endlicher 252) nec idola venerantur áll, minek ellenkezője legalább ily jelenségre vehető volna. Régi krónikai, és legendai hagyományunkban az istent a magy. pogány korból, majd egyes, majd többes számi változatos felemlítéssel találjuk. Anonym.: (39, 50, 56) deus tradidit duci Arpad, — adjutor erat dominus, Arpad dominum orans; chr. bud. 56: volebat deus ut citius descenderent in hungariam st.; és ismét, Anon. 13: diis immortalibus magnas victimas fecerunt. Hartvic 6: apud se cepit — Gejza — meditari qualiter subiectum sibi populum unius dei cultu manciparet, — baptismatis unda lotos unum dominum colere compulit. Ditmár (7) szerint is, a már keresztyén Gejza az egy isten mellett még régi isteneinek is áldozott. A gerardi legenda Vionnáli variansb. (Batthyan. ed. 347) mondatik a pogány vallásért felkelőkről: scythicaque numina recolere; hasonlón az ennek, (vagy mint én inkább vélném, egy, mind a kettőnek valamint a mai krónikáknak, alapul szolgáló közös kútfő), nyomán[1] interpollált: edict. Andr. I a corp. jur. prophanas et scythicas ceremonias et falsos deos abrogarent. Tur. 2. 39, bud. 93 st. krónikákb. a Béla alatti pog. forradalom leirásában: de multis deabus una nomine Rasdi.
     Ezen határozatlan, és csupán a classicus nyelvi kifejezés, mint: victimas diis immortalibus, — vagy keresztyén irói phrasisokra, mint: unum dominum, falsos deos, utaló adatoknál határozottabbak, azon bár gyengébb eredetiségű későbbi tudósítások, melyek az istenségek neveit is még tudni akarják. Bonfini (i. kiad. 96) tudósítva a jelenetről, midőn Deésnél Árpád, a magyar honból meghozott föld, fű, viz jelveket [jelképeket - BL], áldozatkint népe színe előtt felmutatja, véle Mars pater és parens Hercules istenek nevét hívatja segélyül, és: Marti ac Herculi progenitori — um. — istrianam aquam ex more libavit. Szinte így (118) Kuppát, Istvánt vádlólag beszélteti: externae quam suae gentis studiosior et amantior Martem, Herculem, patriosque deos quorum numinibus res ungarica adoleverat, aboleri iussit. Hasonlón a Péter alatti felkelésben énekelteti a pogány párt kürtölőit (aeneatores):
ungarus quicunqne esto                                                  antiquas ceremonias resumito,
scyticos deos recolito,                                                  qui contra sanctionem dixerit,
feceritve capitalis esto,                                                   ac hostis ungaricae gentis
haud aliter atque si Martis Herculisve aris                  ac focis vim intulerit promulgato.
Valaminthogy az egész nemzeti vallási Péter, András és Béla alatti mozgalom, erős hatással volt, mint azt a krónikai élénk leirások, és még késő emlékezetek is tanúsítják, (l. p. (Galeotti de dict. et fact. Math. 6, 29), ugy a közlött rímelt sorok is, minők példaul a krónikai leirásban szinte előkerülnek:     
„inceperunt comedere equinas pulpas
et omnino facere pessimas culpas”
már is némi hagyományos nyomot sejtethetnének[2]. Igy említi róla még Székely (cronicája 165): mert az mongiac vala hog attol fogva is szerenczeiöc elhailot volna töllöc, miotta keresztienne löttec volna. Hasonlón Bonfinihoz, vagy hogy csak utána nevezik akkép, ezen isteneket későbbi krónika iróink, mint Heltai (chron. 22):

Árpád — áldoza a kürtbeli duna vizet az Marsnak és Herculesnek; Lisznyai (cronica 213): Mars és Hercules isteneket segítségül hivák — azután Marsnak és Herculesnek scithiai módon sok áldozatokat tőnek.

     Hasonlón találjuk már a classicus iróknál idegen népek istenei neveit, sajátjaikkal, sőt a későbbi krónikásoknál ősi saját pogány vallásuk istenei elnevezéseit a classicus mythos ismertebb nevei alkalmazásával adva. Herodot már a skythák hadistenét és tűztiszteletét Ares és Vestával magyarázza; szinte talólag ismerteti Tacitus (9) a germán isteneket: deum maxime Mercurium colunt. Herculem ac Martem animalibus placant. Isidi sacrificant. Julius Caes. (d. b. Gal. 6. 21) már előbb természetelem tiszteletet jellemez: deorum numero eos solos colunt quos cernunt, solem et Vulcanum et lunam. A Gothoknál Jornandes (5): Mars quem Gothi semper asperrima placavere victima. Paul. Diac. (1. 9) a longobardok istenségét Wodant, Mercurral értelmezi[3]; ezekben egyiránt az ismert classicus mythologiai megfelelő nevek, mintegy magyarázatul szolgáltak, a homályos máris ismeretlen honi istenségek helyébe, vagy hogy a latin szövegben, azoknak a megfelelő latin névvel adása, alkalmasb volt. Ily értelemben volna vehető tehát Bonfini adata is, ha épen rá nézve a nehézség különösen elő nem gördül, hogy, mint történetiróink mondják, a históriai igazságot classicismusra törekvő irályának egynél többször feláldozta, és ennek kifejezéseit, egészen eltérő visszássággal, e modorban gyakran még a keresztyén hitbéli előadásban is alkalmazta. Másfelül felvilágosításul szolgálhat a körülmény is, hogy valamint már a legrégibb krónikai és legendai nyomokban folytonosan skytha őseredeti visszaemlékezések, hagyomány és származásra utaltatunk, úgy az ősvallásra nézve is a szokott kifejezés: scythici dii, scythica numina, mintegy az általánosb: more paganismi, dii patrii st. mellett határozottabb jelentéssel áll; így még későbbi krónikásoknál is: Székely chron.(151): scithianac mogia szerint (161) megengednec nekic a scithabeli hitet. Lisznyai (213): scithiai módon st. Mi már magában igen közel alkalmat adhatott, a Herodot s más classicusokból ismért skytha istenségek, — minőknek különösen Ares ― Mars hadisten, Hercules az istenített hős, (a hylei, skytha eredetrőli mondánál fogva) tartattak, — alkalmazására, mi eltekintve már a való, vagy költött skytha eredetrei visszatekintés nélkül is, igen illett hason hadakozó rajra, minő nemzetünk; és annálinkább talált, midőn a legősibb hagyományos tudat ily skytha eredetet folyvást emlegetett, az attilai biographusok által már a húnoknak is ezen Mars és Herkules istenségek tulajdoníttattak, és bizonyos nyomokban példaul épen a hadisten skytha kardtiszteletérőli, s a hún-magyar attilai kardróli hagyományban, ezen hit folytonosan élt; a továbbiakban pedig a tudomány és vizsgálat, mindinkább igyekezett új és új összefüggési védveket felismérni[4]. Mind a mellett maga egy ily skytha mythosi tudat, annyira homályos és kétséges, hogy a tudósításokból rá nézve is csak véleményezve volna kimutatható, mennyire, s mikép birta amaz néki tulajdonított istenekrőli fogalmakat és neveket; annál kétesebb volna azoknak saját mythologiánkban áthozatal általi megállapításuk. Valamint másfelül e nevek és fogalmaknak használata, régi íróinknál s emlékeinkben igen okszerűnek mutatkozik; és én e tekintetben a legnagyobb bizonyító és állító erőt abban tulajdonítanék nekik, ha bennök isteni epithethonok fordítása v. kifejezése volna kimutatható, minőt Mars: a hadistenre, Hercules az erős istenre, vagy valamely istenített ős nemzeti hősre nézve kifejezhetne; — mindenesetre közelebb álló és megfelelőbb volt a keresztyén feljegyzőnek, a fentebbi latin szavakban ily: hadak istene és erős isten vagy isteni hősrőli emlékezetet a Mars és Hercules ismeretes, s jelentékeny pogány isten nevekkel adni, mintsem: a deus exercituum, v. fortitudinis, v. divus heros st. nem csupán pogány kifejezésekkel. Egyébiránt a magánálló, s csak mintegy átmenőleg felötlő helyek kétes voltát, nem vagyunk itt képesek egyéb adatokkal istápolni, a mi belőle legjobban talál a skytha Ares ― hadisten kardjáróli hagyományt, lejebb illetőbb helyen érendjük (jelvek XVI).
     Székely (cron. 149) említ továbbá egy Damasek nevű istent: Csaba, Attila fia testamentomában um. ezen Damasek istenre, Heltainál (21): az ő istenökre Damasekre fogadtatja népével, előbbi honuk, Pannonia földére visszamenetük. Valjon az itt pusztán álló név némi hagyományos tudattal maradt-e fen, vagy csupán költött, minőkint azt már Cornides (r. v. 21) visszaútasította, nehéz meghatározni. Véleményem szerint benne szinte, skytha mythosi reflexio — valjon eredeti vagy tudományos? — foroghat fen. Herodotnál (4. 59): regii scythae, etiam Neptuno sacrificant, nominatur autem Neptunus: Thamimasedes; Anquetil du Perron (zendav.) a Herodotnali skytha istenségek neveit zendparziból fejtegetve: Thamimasedes-t ― Damasdes-sel értelmezi a tama-zadeh-ból — allen dingen zur geburt helfende. Mi a névre nézve semmi bensőbb eredeti összefüggő okozatos megfejtést nyujtani nem képes[5]; az nyelvünkön eltérő alakjánál fogva is, semmi összeköttetésnek nem ád helyt, és addig míg bővebb hagyomány segélyére nem jövend semmi következtetésekre sem használható.
     Mit Inchofer (an. eccl. hung. 1. 36) mond: hungari quos deos colebant .... religioni illis fuit Teutae cuiusdam, deinde Dicenei, mox Cosmici, ac tandem Zamolxis cultus quos fama sapientiae passim audientes, legislatores habuerunt, adeoque temporum opinione velut inter deos receptos venerati sunt, Jornandes 18 fej. a gothokróli e helyének hamis felfogású, oktalan átírásán alapszik[6]. Ugyan csak Jornandesnál (6) így jő elő, a Damasekhez közel járó, egy Taunases király neve, kiről: mortuum Gothi inter numina populi sui coluerunt.
     Még könnyebben áteshetünk mind annak felemlítésén, mit a későbbi írók a tárgyat olykor érintve, majdnem minden alap nélkül itt olt felhoztak; mint p. Lisznyai (cron. 1 lap) régi magyarok vallása: „a magyarok minekelőtte kereszlyénekké lettenek volna, annakelőtte Jupiter, Mars és Mercurius isteneket, és Venus istenasszonyt tisztelték és imádták”, vagy Keresztesi (Thewrewk nyelvt. felföd. 38) a mi magyar eleink a pogányságban micsoda isteneket tiszteltek: u. m. 1. Vesta v. isten. 2. Jupiter v. jó. 3. Apollo. 4. Mars. 5. Hercules. 6. Bakhus. Hasonló élhetlen, és oktalan nagyobbrészt mind az, mit nyelvünknek más nyelvekkeli rokonításai közt az ügyetlen s hivatlan etymologisatiók előhoztak, nagyobbára a legidegenebb istenelnevezéseket nyelvünkben keresve és értelmezve, mi a legtöbben, az illetők szűk látkörénél fogva, ritkán is ment a classicus mythos nehány ismértebb alakja, s a semi nyelvnyomozáson túl; az egészben, ha bár itt ott egykét mélyebb jelentést és összefüggést nyújtó megis pendíttetett — mire tárgyunk folyamán lekintettel leendünk — hiányzott a megkívántató kritikai alap, melyre építeni lehetne, és különösen az előttünk lévő tárgyra nézve, egyéb magyar ősvallási istenségi nevek és alakok kimutatásában, semmi eredmény sem eszközöltetett (l. kútf. myth. irod.).
     Mindezeknél nagyobb figyelmet érdemelnek e tekintetben, azon hagyományos, olykor még mai nyelvünkön is járatos, vagy már elavult, majd ismét eredeti értelmük mellett csupán átvitt más, vagy egészen homályos értelmű, máskor ismét csak a tájszólásokban fenlévő, vagy ott legalább eredeti értelmükben fentartott nevek és szavak, melyek majd nyilvános, majd bizonyos mellék értelmük, és használatuk, nagyobbára pedig csupán mélyebb philologiai magyarázatuk által egykori ősvallási fogalmak, nevek és jelentésekül mutatkoznak. Ilyen ismeretesebbek már világosabb mythologiai értelemmel: ördög, tündér, óriás, boszorkány, lidérc, sárkány, tátos, garaboncos; mások ismét mint: manó, úr, ármány, fene, patvar st., melyek csupán mélyebb vizsgálat nyomán volnának ilyenekül felismérhetők. Azért mindjárt e helyt, hol különösen istenségi nevek és alakok szoros vizsgálata feladatunk, kéntelenek vagyunk választást tenni ezek, és amazok közt; az előbbiek nyilván kijelölhető körüknél fogva, a polytheisticus mythologiákban is, a sajátlagibb istenektől eltérő, mintegy közvetítő fensőbb lények, szellemekül mutatkozván, saját hitregei kört képeznek, minők már a tündér, óriás, boszorkány, az állati alakú: tátos, sárkány, lidérc; úgyhogy itteni vizsgálatunk számára, csak azok maradnak fen, melyek ma már nagyobbára vesztett eredeti értelmük híjában, homályos jelentésük, majd határozatlan, majd sokalakú képzetük által a vizsgálatot itt teszik szükségessé, a mennyire netán az eddig fel nem deríthetett nevek, fogalmak, és képzetekben sajátlagi istenségek nevei forognának fen!? De már itt eleve is azon eredményre figyelmeztetünk, hogy közülök alig vagyunk képesek egyet is szorosban vett polytheisticus alakul felismérni, akárhogy fenmaradt adataink annak kimutatására ma már elégtelenek, vagy hogy a magy. mythologia nem birt többistenségi, szorosan vett képzettel, valamint már ezt eddigi kevés vizsgálói is egyhangúlag állították, mi bevezetésünkben némileg indokoltuk, és e vizsgálat nyomán még magyarázni akarjuk.
 

Jegyzetek:

1. l. Kovachich vest. com. 44. Bartal comment, 2. 13; a hely azonban, még Bonfini szavaihoz legközelebb áll.
2. Bonfini épen e helye, hol a krónikai rontott Rasdi helyet, jobban varaslo-t ir, némi eredetiséget, vagy legalább jobb közös kutfőpeldány használatát, bizonyítani látszik.
3. lásd a frankok isteneiről Gregor. turon. 2. 29, hasonl. Eckhard (Pertz mon. 2. 61), a thüring. korvei Witechind 1. 12. st.
4. így alakult a Hadur szó is mely már Székelytől használva, Vörösmarty és epicusaink által felvétetett, de mint ilyen csupán, vizsgálatunk körén kívüli.
5. nem képes szinte ilyet adni, Bodornál (pog. hitr. 90) megkísértett magyarázata, ki a Thamimasedes mellett, még a méd: dana — tudós, tatár damu — gehenna, zsidó duma — halk fejedelme (?), sőt az anonymi Tomizoba, és Tomisvár, ném. Tanfana, egymástól egészen eltérő fogalmak, valamint a: „dana verje meg” — isten verje tájszólásban (l. alább) keresi értelmét.
6. valaminthogy az előbbieket már Bonfini is (6, 23) a gothok isteneiül, Dion szerint felhozta, még az utóbbit, a classicus írók nyomán ismert Zamolxist, (l. Strabo 7. Herod. 4. 94), a gétáknál említi; nevezetes ugyan ez utóbbira nézve, hogy történetíróink m. újabban Benkő és Kővári (erd. rég. 19), erdélybeni — de szinte csupán dák-géta kori — laktáróli hagyományt emlegetik, a régi Gogány várát tartván a Strabo által említett azon Cogeon barlangnak, hol a halhatatlan isteni Zamolxis időzött és jóslatait adá.

https://hu.wikisource.org/wiki/Istenek,_szellemek_(Magyar_mythologia)

http://real-ms.mtak.hu/22159/1/K517_000986204.pdf

A sajátlagi nemzeti ős elődök, s e szerint a nemzeti hősök is azonban mint mondók, tulajdonképen Hunor és Magorral kezdődnek, miután Jafettől Tana Nemród atyja és Hunor s Magor öregatyján kívül még, krónikáink szerint is, más nemzetségek is származtak 1), és bár Tana fiául csak egyedül Nemród említtetik, ennek azonban ismét elsőszülött Hunor és Magor fiain — a magyar s hún nép törzsatyáin — kivül, krónikáink még más nemzedékeket is tulajdoníttanak, kikhez ugyan az egy atyátóli testvéri rokon származás viszonyát felemlítik, s csupán is csak a tájnyelvi különbséget emelik ki, de tőlök még is eltérőleg, a külön magyar s hún nép őseiül Nemród elsőszülött fiait Hunort és Magort állítják, kik már korán elválva atyjuktól, ezen elsőszülöttségi jognál fogva, mintegy külön dynastiát alapítanak (Keza 1. I ) : cum autem Hunor el Magor Menroth essent primogeniti a patre ipsoruin tabernaculis separati incedebant 2). A krónikáinkban ezen két nemzetősről már fenmaradt vonások őket hős-hitregei hagyományos vonásokkal tüntetik fel. Hasonló már az, hogy a hűn és magyar nemzet ős atyáiul állítattak (Keza 1. 1 ): Menroth gigans — duos filios generavit, ex quibus Huni sive Hungari exorti sunt 3). Valamint már más népek genealógiái élén félisteni, óriási, hősi alakokat látunk: a görögöknél Deukaliont, skytháknál Heraklest, germánoknál a Tuiscótól származó Mannust, kinek ismét három fiától Ingaevon, llerminon és Istaevontól származnak a többi germán testvér népágak; úgy hasonlók e hősökhöz fensöbb eredetökre nézve is, mint Deukalion gigasi, Hercules isteni ivadék, Mannus a Tuisco: deus terra editus fia, a szerint Hunor és Magor is Nemród gigas - Nemere óriás elsőszülött fiai. Még nevezetesb vonás, hogy mint általában a nemzetatyák, úgy ők is fensőbb lények, tündéries nőkkel párosulnak, minőkül mutatkoznak már azon, krónikáink szerint, általok a pusztában tánc és zene közt férfiak nélkül talált s magukkal elragadott Alán fejedelmi hölgyek, azonosulva a többi hun eredetrőli mondák bűvös Alirumna tündérnőivel, kiktől ép úgy, mint e nevezetes ős atyáktól vette a nemzet a krónikái hagyomány szerint eredetét (Kéza 1. I ) : a quibus mulieribus omnes hunni sive hungari originem assumpsero. De igy már láttuk a finn királyfiakról is, mint hason tündérnőkkel egyesülnek, s hogy azok egyike neve szinte Ölrun, Alirumna (tünd. IV ), s lejebb is a további hősöknél jelentkező e vonást ismétlődni látjuk. De maga ezen nőrablás is megint némileg az őskori hősök jellemző közös vonása. Plutarch (Thes. 2 ) kiemeli már a hős Theseus és Romulus párhuzamos életrajzában, hogy mind a két nagy nemzetős, egyik Rómát alapítva, másik Athént gyarmatosítva, nőrablást követ el. Hasonlón már a fentebbi finn királyfiak is , a valkyria tündérhölgyek hattyúleple elragadásával kényszerítik őket nejükké lenni, és Kullervo a finn hős is nőrabló (Schott kul. 18), valamint az őskor számos hősei. — így tudja rólok tovább a nemzeti történeti monda, hogy nem csak a nemzet ősatyai, de egy új hon alapítói is, melybe ismét mint az őskor hősei általában, fensőbb isteni súgálat, isteni vezérlet, isten küldött szent állat, itt a vadászat közt feltűnő szarvas által jutnak a meotisi tavak közti új honba (l. állatok VIII), mi hogy nyilván a fensöbb szellemek által történát, kiktől eredetüket vevék, a Jornandesnáli hún monda szavai kiegészítik (c. 2 4 ): quod spiritus illi unde progeniem trahunt egere. Ama másik krónikai versiónk (l. óriás V s előbbi jegyz.) a hagyományt a bibliával jobb összehangzásba hozva, csak Magort említi, elhagyva a biblia összehangzás s a hún-attilai eredetegység útjában álló Hunort, de ezen Magorra átviszi már a nemzeti dynastia alapítása dicsőségét is (Anonym, 1 ): prímus rex scythiae fuit Magog lilius Japhet, et gens illa a Magog rege vocata est Moger, a cuius etiam progenie regis descendit nominatissimus atque potentissimus rex Athila.

1) krónikáink ismét nyílt ellenkezésben a biblia nemzetségi táblájával Jafettól 17 nemzetséget származtatnak. Kéza I. 1 : ex Jafet vero 10 et septem (búd. chron. hasonl.) holott a genesis 10. fej. a jafeti nemzedéket hétre, fiaiét pedig 14 teszi. Ily különbség van köztük Chain és Sem nemzedékei számára nézve is. - 2 ) Podhracky (chron. búd. 8 ) ide tartja, hogy a magyar királyok elsöszülöttjel az ország harmadrészét vezérségül bírták. - 3 ) a krónikái hely itt ugyan a magyarokat s hunokat azonosítja, mondván: huni sive hungari, mint a nemzeti genealógiákban is búd. chron. 36: Nemród fiául csak egyik, az első Hunor hozatik fel, még Magor egészen elhagyatik; (ellenben megint ama második krónikai származtatásában, melyről fenebb Túróczi értesítése és Anonym helye nyomán szóltunk, a Magoghoz tartott Magor említtetik egyedül), mit én hajlandó vagyok ismét krónikási önkénynek tartani, miután az attilai-hún magyar eredet egyenes leszármaztatása véleményénél fogva, mely a krónikásoknál kitűnőleg uralkodott, s annyiszor a huni sive hungari phrasis általi azonosításban nyilatkozik, mellőzni vagy legalább reclificálni igyekeztek minden nyomot, mi ezen eredetegységgel ellenkezésben látszott lenni; ekkép a hún és magyar testvér népből, mely lehet hogy e mellett még szoros birodalmi viszonyban is volt folytonosan összekötve, egyet alkotva, a nemzeti monda által még említett két törzs atyát is Hunort és Magor a clausula altt: a quibus Huni sive Hungari oxorti sunt, egyiránt s azonos értelemmel az azonositoll hún s magyar népatyáiul tevék; mi természetesen a visszás eredményt állítá elő, hogy- egy ugyanazon nép ősatyjául két személy állítatott, egészen szokatlanul az e neműl genealógiai táblákhoz, egymás mellé. De már a krónikai szerkezeten át kitűnő alapmonda: Nimród két különböző Hunor és Magor nevű fiáról, amint e nevek t. i. azonosak aztán a két külön hún és magyar népág nevével, elhiteti vélem, hogy itt két testvér nép őse, tőlüki származás, s nevéről van szó, s hogy a Huni sive hungari helyei hunni et hungarinak kellene állani, mi talán a históriai igazsághoz közelebb áll, miután hún nép valószínűleg inkább testvéri viszonyban volt a magyarral. Lehet, különböztetés is, melyei a krónikai hagyomány Nimród másodszülött fiaira nézve tesz, kik csupán tájszólással különböznek, már ide tartandó; mit egyébiránt szorosan állítani nem gondolnék, miután benne egyébiránt a többi népágak: Kunok, Avarok, Besenyők, Palócok, Jászok, s többiekrőli tudat jelentkezhetik vagy hogy még az összes népcsalád: Skytha, Turk, Finn st. eredeti egységének emléke élne benne, mely között természetesen idővel több mint tájszólási különbség foglalt helyt.

Mint itt Hunor és Magor, a hún és magyar nép élére telt hősöktől származik, s eredetét egyiránt mint nevet veszi a hun és magyar nemzet, úgy hajlandó volnék a magyar többi népségágak neveiben is, mint: kún, avar, Jász, besenyő, úz, bolgár, palóc, talán az orosz, kazar, zichiek st. hasonló, a nemzetségágak élére állított ős, törzs atyák és sajátlag hősök nevét keresni. Történetmondai hagyományunk ugyan e tekintetben mitsem tud rólok, s az összes emlékekben is csupán nevök s hozzánki némi viszonyuk említése az mi fenmaradt , ha csak rájuk nem alkalmaznók már az érintett fentebbi néprokonságróli tudatot: Nemród elsőszülött Hunor és Magor fiai ivadéka, s a többi másodszülöttek közt. Kétségtelenül rokon népekül mutatja fel azokat ma már a nemzetibb iránynak indúlt mélyebb történeti vizsgálat 1) egy felöl; míg más felöl a véleményt erősíthetné, e neveknek nyelvünkön régi honos ily magyaros eredeti hangzatú kiejtése, mint némelyeknek (péld. jász - ijász - nyilazó, avar - régi, avatag - obsoletus, antiquus, avar a tájszót. száraz tavali, azaz régi fű, tehát őst jelentő st.) még máig felismerhető értelme. Különösen pedig még ily hős elődök, nemzetségapák neveiül volnának vehetők, ezen magyar egyes népágak saját külön nem, had, család, ág-nevei, melyek részint a külföldi íróknál, részint honi emlékeinkben fenmaradtak. 

1) I. újabban Venzel értekezését új muz. I 431. — 2 ) legújabban Jerney (ut. I. 77) e népségek hadszerkezeténél fogva, a neveket különféle hadcsapat neveknek Állítja, azokat majd fegyvernemük, majd hadi stratégiai állásuk s működésük jelentésével magyarázva. Nem kell mondani hogy így is, minden elmeél s erőlködés mellett csak félig meddig jelenthetők; mint Borotalma = vároltalma — castrenses, Bulatzospon előcsapat — antesignani. Charaboe — káróvó — custodes. Jabdiertim — hadiérdem — veterani st. de mint: Giazichopon - a nyilazó mellett már jászcsapat, úgy Chabuxyngila is csak a havasi Gyula személy- s helynévvel magyarázva; nem is emlitve hogy már a hős- s nemzetségnevek, szinte fegyverek, hadaktól származhatnak. Találóbb majd nem a f. i. magy. nemzetségneveknek általa (u. o. l. 78. 325) megkísértett, hadtactica és stratégiai magyarázata : mint Neko — nyaka, Megere — mejjere - mellére, Kurtugormati — kürt gyomra, Tarian-tarja, Genach-könyök, Kare - kar, Kaze - kéz, ha a nevek vissza is adnák az általuk jelenteni akart hadiállás értelmét, úgy azok kétségtelenül még közelebb állnak eredeti magyar ős nemzetségnevekhez ; mint Megere az általános Magyar, úgy a Nyék név honunk minden vidékén számos ezen helynévben él. Genach a J e n ő , Tarján - Adorján, Kürt a Kyrtho - aga st. régi, már a székely nemzetségi sorozatokban is előjövő nevek (I. Kovach. s alább). — 3) hogy például csak egyet a germán nemzelségs népág-neveket említsük, mint már Tacitus (germ. 2 ) tudósit:

Tuistonem deum terra editum. ei filium Mannum originem gentis conditoresque Manno tres filios adsignant, e quorum nominibus proximi Oceano Ingaevones, medii Herminones, ceteri Istaevones vocentur. quidam, ut in licentia vetustatis, plures deo ortos pluresque gentis appellationes, Marsos Gambrivios Suebos Vandilios adfirmant, eaque vera et antiqua nomina.

Tehát nem csak az egész nemzet kap az ős isteni atyától: Tuisto - Teutsch nevet, mint nálunk is a Hunor es Magor, magyar s hún állalánosb nemzet név, de a nemzet egyes ágai is, valamint élőkre félisteni hősök állíttattak, kiktől származásuk eredtettek, úgy neveiket is ezekre vivék vissza. Hasonlón tudják azt a középkori egyéb emlékeik is : Kemble (* ): incipit linea Saxonum et Anglorum descendens ab Adamo usquc ad Sceafum de quo Saxones vocaba 11 t u r , és (8 ) Boerinus (Beovin hős, félisten v. Beor Bőr óriás) fiai: Cirincius, Gothus, Suethedus, Dacus, Wandalus, Gethos, Fresus, Geatus, (marg. nota): ab ipisis novem filiis Boerini, decenderunt novem gentes septemtrionalem inhabitantes qui quondam regnum Britanniae invaserimt et obtinuerunt: Saxones, Angli, Juli Daci, Norwagenses, Gothi, Vandali, Geati, et Frisii.