Alig van vár a Kárpát-medencében, amelyhez a néphit nem köt valamiféle alagutat. Nincs ez másképpen Várpalotán sem.

Könyöki József volt az első, aki több mint száz vár leírását, felmérését tartalmazó „A középkori várak különös tekintettel Magyarországra” című nagyszabású műemlékvédelmi munkájában külön megemlíti az alagutak problémáját. Az 1898-ban lezárt írásában maga is rögzíti, hogy „felvételeim [értsd: műemlékleírásaim – BL.] alkalmával alig láttam várat, hol ne mutatott volna a lakosság egy nyílást a falban vagy pinczében, mely szerintük ez alagút lejáratát képezi”.  

 

A legismertebb váralagúttal kapcsolatos történet Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényéből ismert, amikor a regény szerint Bornemissza Gergely felesége, Cecey Éva Miklós deák segítségével egy titkos alagúton keresztül jutott be az ostromlott egri várba. Csorba Csaba régész szerint Gárdonyit valószínűleg az évtizedekkel később épült kazamatarendszer földalatti folyosói, vagy lehet, hogy a mintegy százötven évvel később épült több kilométeres püspöki pincerendszer ihlette meg. 

Évszázados szóbeszédek szerint a siroki vár és a szarvaskői vár, újabb keletű legendák szerint a Lillafüredi Szikla is föld alatti kapcsolatban áll az egri vár kazamatarendszerével. Fodor László régész – összhangban kollégájával – az effajta elképzelésekről úgy vélekedik: „fizikailag lehetetlen, céljait tekintve pedig értelmetlen”. 

Miért pont Várpalotán ne lenne alagút-legenda? Persze, hogy van. A legismertebb változata szerint a város közepén álló Thury-várat és a várostól mintegy 5 km-re északra található Pusztapalotát alagút köti össze. Az alagút története Várpalota szocialista városrendezésének idején – az 1950-es évek végén, 60-as évek elején – újból mozgatni kezdte az emberek képzeletét. 

Pajor József Az alagút című írásában erről részletesen beszámol. Ebben említi, hogy „az új iskola [mai Várkerti Általános Iskola – BL] építésénél rábukkantak egy, a palotai várhoz tartozó alagútra. Így nevezem, ha lehet egy nyolcvanszor egy méteres földalatti járatot annak nevezni. Nagyon sokat foglalkoztatott az alagút léte vagy nem léte ez előtt is, és különösen akkor, mikor bebizonyosodott, hogy ténylegesen pár évszázaddal ezelőtt készült. Az emberek városszerte erről beszéltek, történeteket fűztek hozzá, találgatták rendeltetését, a vájártanulók munkaidő után felfedező expedíciót küldtek, ástak, kerestek parancsszó nélkül s mind más rendes helyeken is szokás, ilyenkor öten-hatan is eldicsekedtek azzal, hogy ők találták meg az alagutat.”

Szíj Rezső helytörténész ennek kapcsán szintén említi, hogy a Thuri György téren lévő egykori evangélikus iskola [mai Várkerti Általános Iskola – BL] udvarában találtak egy föld alatti folyosót, amit a vájáriskolás tanulók 1957 tavaszán elég hosszan feltártak. 

Pajor József fent említett írásában részletesen elmesélte, hogy egy idős néni milyen meggyőzően adta elő, hogy amikor lánykorában a várban szolgált a Wolf családnál, takarítás közben egy titkos lépcső ajtajára talált, amely a falba volt beépítve. Majd miután otthonosan térült-fordult a vár egykori helyiségeiben – hiszen Pajor kapott az alkalmon és kérte, hogy mutassa meg a bejáratát – , elmesélte, hogy milyen berendezések voltak annak idején a szobákban, majd hirtelen azt mondta: „mikor elmentem innen, úgy hallottam, hogy az úr befalaztatta.” Persze a falazásnyomok keresése sem volt eredményes. Végül egy másik helyiségben valóban volt egy reménykeltő falazás, de a téglák megbontása után titkos lépcső helyett egy régi kéményt tárt fel Pajor. 

A legenda azonban él és virul napjainkban is. E sorok írója az alagutat keresve többször járt kiskamasz korában a várárokból induló szűk járatban, és ezen keresztül egészen a várkápolnáig jutott el, amelyet aztán később a balesetveszély miatt befalaztak. Helyét ma is lehet látni a várárokban.

 

A 60-as években újraéledt hiedelmet táplálta az is, hogy már korábban jelentek meg itt-ott cikkek az állítólagos alagútról. 

A Turisták Lapja 1934. évfolyamában Láng István egy általa nem látott kéziratos levélre hivatkozva írta, hogy: az 1848-49-es szabadságharc idején a „menekülő honvédeket egy bizonyos Zichy grófnő úgy ment meg, hogy bebocsátja őket palotai lakásának toronyszobájából a község alatt vezető alagútba. Így nyertek a szorongatott honvédek Pusztapalota felé egérutat, amikor már minden elveszett, amikor a szabadságharc elbukott. Az alagút bejárata ma is megvan. Az esetről eredeti kéziratos levelet őriz a Zichy-család.”

 

Ez a levél valószínűleg ugyanaz, melyet Bartha Béla alezredes teljes szöveggel idéz tanulmányában, és a szövegkörnyezet alapján úgy tűnik, mintha ő látta is volna. Írásában azt is közli, hogy a levél német nyelvű, Fiáth Ferenc báró írta valamelyik palotai Zichy grófnőhöz, és „jelenleg [1937. – BL] a gyalogsági tábor tiszti kaszinójának tulajdona”.

A levél szövege magyarul Bartha Béla közlése szerint így hangzik:

 

 

A várpalotai helytörténetírás egyik legkiemelkedőbb alakja, Dr. Szíj Rezső részletesen foglalkozik az alagút kérdésével. Az 1960-ban kiadott Várpalota című monográfiájában négy oldalon keresztül elemzi, hogy miért nem valószínű a vár alagútjának létezése. 

A fő téren látható vár első ismert ostromakor, 1533-ban, Móré László, a hírhedt rablólovag nem alagúton keresztül szökött ki a várból, hanem az éj leple alatt leereszkedett a várfalon, és a közeli erdőbe menekült. Ebből két következtetés is levonható: a Bakony erdeje a várig leért ez idő tájt, és a várnak alagútja ekkor még biztosan nem volt. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna egy titkos alagúton keresztül kicsempészni az összeharácsolt kincseket és gyermekeit, mint egy helyiségbe befalaztatva otthagyni őket, és sorsukat az ellenség döntésére bízni.

Szintén korabeli forrásokból tudjuk, hogy az 1566-os ostrom idején Thury György várkapitány öccsét, Farkast és egy hű emberét, Pálffy Ferencet küldte ki az ostromgyűrűn keresztül, hogy a császárt tájékoztassák a hadi helyzetről, illetve hogy tájékozódjanak Bécsben, kap-e vajon Palota segítséget? Témánk szempontjából lényeges információ, hogy Thury szintén nem alagúton keresztül küldte ki követeit, hanem átvágtak a török táboron. Jankovich Ferenc „Hulló csillagok” című regényében csak azért nem alagúton keresztül szökteti ki a két követet a várból, mert lovaikat nem tudják azon keresztül kivezetni. Regénye romantikusabb lett ugyan e mondattól, de az alagút létét semmi nem igazolja a mendemondákon kívül.

Szíj Rezsőnek igaza van, amikor azt mondja, hogy fizikailag szinte lehetetlen, és egyébként értelmetlen is a sziklás talajon keresztül alagutat fúrni Pusztapalotáig, de a Sárrét omladékony anyagában sem lehet könnyű kivitelezni, tehát déli irányban sem valószínűsíthető alagút. 

Szabadi Béla helytörténet-kutató azonban Szíj Rezső okfejtése ellenére egy 1994-ben kelt kéziratában megemlítette, hogy a Mátyás király utcában vitéz Szili János háza előtt bizony beszakadt az út az esőzések hatására, és ott szintén nyomára bukkantak az állítólagos alagútnak. 

Adalékképpen jegyeztessék fel, hogy e sorok írója a Kastélydombon található Zichy-kastély hátsó, nyugati irányban található pincéjében is talált egy „alagutat”, amely hasonlított ahhoz a járathoz, amin keresztül kamaszkorában bejutott a várárokból a vár keleti szárnyába. Ez talán közelebb vihet a föld alatti járatok funkciójának meghatározásához. Szíj Rezső azt írja, hogy valószínűleg szennyvízelvezető csatornák voltak a vár és a Várkerti iskola körül feltárt kitéglázott vágatok, valamint kizárja, hogy valami egységes csatornahálózat lett volna Palotán. Lehetséges. Ám ennek a kérdésnek a megnyugtató megválaszolásához is, mint ahogyan az alagút létének vagy nem létének egyértelmű kiderítéséhez, szükséges lesz a városban további régészeti feltárásokra, valamint a levéltári források kutatására. 

Addig is a legenda, a palotai emberek alagútba vetett hite továbbél.