Várpalota természeti értékei

(Összeállította: Varga Zsoltné)

Várpalota természeti környezete

Várpalotát a Bakony keleti kapujának nevezik. A hegység Veszprém-Zirc- Veszprémvarsányi törésvonalától keletre eső része Palotai-Bakony (vagy Keleti-Bakony). A táj középpontjában található a Tési-fennsík – és fennsíkmaradványai (Köves-hegy, Bér-hegy, Öreg Futóné, Kis-Futóné...). Területe 307 km².

A fennsík legmagasabb pontja az Öreg-Futóné (574,4 m), északkelet felé fokozatosan alacsonyodik. Minden oldalon törések és árkos süllyedékek (Alsóperepusztai-medence, Várpalotai- és Kisgyón-Balinkai- szénmedence, Bakonykúti-süllyedék) határolják.

A fennsíktól nyugatra és délkeletre szigetszerű röghegyek (Ámos, Tunyok, Baglyas, Iszka) emelkednek ki. A város földrajza Várpalota Budapesttől 90 km-re, a megyeszékhely Veszprémtől 23 km-re fekszik a 8. sz főút mellett. A Keletről délnyugatra húzódva a Sárrrét nádasai, északnyugatról a Bakony Tési fennsíkja, délről pedig a Balaton-Felföld nyúlványai határolják.

A domborzat a Sárrét felől É-ÉNY felé haladva fokozatosan emelkedik. A belváros 150 m, a Tési domb 200 m tengerszint feletti magasságú. Észak felé néhány kilométeren belül 400 m fölé emelkedik a domborzat (Tési fennsík). Az időszakos és állandó vízfolyások a Sárrét irányába haladnak. A várost észak felől körbefogó sziklás-dombos terület D-i lejtője gyümölcsös kertek (Józan, Széphegy, Baglyas) és honvédségi lőtér szurdokvölgyekkel, sziklás hegyoldalakkal és jellegzetes karszt flóratársulással.

A 8-as számú úttól D-re eső városrész ellaposodik, s néhány méterrel emelkedik a Sárrét szintje fölé (Rákóczi telep, várpalotai iparterület). Jellegzetes morfológiai elemek a bányatavak, melyek a bányászat révén kialakult részben mesterséges süllyedékek. E terület szervesen kapcsolódik a Sárréthez, a vizes mocsaras területekre jellemző flóra és fauna társulás alakult ki az idők folyamán.

Földrajzi adottságok

A város és környezetében a földkéreg felszínközeli részét a földtörténeti középkor és újkor üledékes kőzetei alkotják. A felszínen is látható képződmény a triász kori dolomit, mely ÉK-DNY- i irányt követve két vonulatban látható. A főtömeget alkotó vonulat a Kopasz Hallgató – Várberek – Badacsony vonalában Várpalota – Bánta É-i határában halad. A másik ettől D-re, a Baglyas – Inota – Pétfürdő vonulatában az alsóváros területén nagyobb mélységbe lezökkenten halad. Ez utóbbi vonulatot a kőszénkutató fúrások az S II, S III területén 200-300 m mélységben feltárták.

Az SIII területen végzett kőszénkutatások révén ismertté váltak a földtörténeti ókor (paleozoikum), legfiatalabb üledékei (permi vörös homokkő). A felszínen nagy területen megjelenő triász dolomit repedések a Közép-Dunántúl legnagyobb vízkészletét rejtik. A dolomitot a városkörnyék több pontján építőipari céllal és útépítési céllal bányászták. A dolomitra települt kutak (Inota, Hidegvölgy) látják el ipari vízzel az Alumíniumkohót és részben a Nitrogénműveket. Lakossági célra csak időszakosan veszik igénybe a karsztra telepített kutakat (Inota, Pétfürdő).

A triász időszaki dolomit letarolt felszínére települnek a földtörténeti újkor képződményei. Miocén korú tarka agyagra lignit (földes-fás barnakőszén), palás agyag (alginit), homok, kavics épül. E rétegsorrend a szárazföldi üledékképződést fokozatosan felváltó tengeri üledékképződést jelenti. A kőszéntelepes összlet magasabb fedőjében tengerparti, igen gazdag melegtengeri faunával rendelkező homokos üledékek képződtek (Szabó bánya természetvédelmi terület). A miocén kort követően a pliocén (pannon) korban a tenger visszahúzódott, sósvízi, szárazföldi üledékképződés következett. A kor képződménye az agyagmárga, márga mely elfedve a karsztos rétegeket nagy vastagságban az S-III területén fejlődött ki. A kor fiatalabb képződménye az édesvízi csigákat tartalmazó mészkő, mely a város területén és környezetében nagy területeken fellelhető. Isztimértől Bántáig a kétdolomitvonulat közötti teret csaknem teljesen kitölti. A réteg inhomogén összetételű, mészkő és agyagos kőzetek alkotják. A mészkő nem alkot összefüggő réteget, karsztosodásra nem hajlamos, s védelmet biztosít a város alatt nagyobb mélységben húzódó karsztos rétegek számára. A miocén rétegek tartalmazzák a vastag lignit telepeket, melyet a közelmúltig bányásztak, s erre épült a környezet nehézipara (energiatermelés, vegyipar, alumíniumkohászat). E rétegek kincse a jó minőségű ivóvíz, mely szinte kifogyhatatlan mennyiségben áll rendelkezésre.

A tiszta karsztvíz a miocén kori homok szűrőjén halad keresztül. A város ivóvizének jelentős részét a bántai kutak adják. A bántai vízbázis és a bántai tó kapcsolatban áll egymással, így ezen területek védelme a város elemi érdeke. Természetvédelmi értékek Az önkormányzatok környezetvédelmi tevékenysége több területre kiterjed. Igyekeznek védetté nyilvánítani olyan természeti értékeket, amelyek a városhoz tartoznak, helyi vagy országos jelentőséggel bírnak.

A város tágabb környezetének természeti állapotát is feltáró kutatások számos régebben ismert és eltűnt, illetve eddig még nem ismert botanikai és zoológiai értékek előfordulását bizonyították. Az önkormányzatok természetvédelmi feladatait az 1996. évi LIII. tv. fogalmazta meg, mely szerint a „helyi jelentőségű védett természeti terület fenntartásáról, természeti állapotának fejlesztéséről, őrzéséről, a védetté nyilvánítandó települési önkormányzat köteles gondoskodni” (62§ (2) bekezdés). A törvény meghatározza az értékes élőhelyek védetté nyilvánításának módját. Védett terület létesítésének biológiai célja az ökoszisztéma komplex védelme, ahol veszélyeztetett fajok élnek és azok alkotják legértékesebb elemét. Várpalotán egyetlen országos jelentőségű védett természetvédelmi terület a Szabó-féle homokbánya, melyet az Országos Természetvédelmi Tanács 1211/1954. számú határozatával védetté nyilvánítottak, valamint a Várpalotai homokbánya természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról szóló 121/2007. (XII. 27.) KvVM rendelettel megerősítettek.

1996-ban a várpalotai önkormányzat többek között az alábbi területek védetté nyilvánítására tett javaslatot: a Városi derítőtó, Várvölgy, a Bántapusztai láprét. Az önkormányzati jegyzőkönyvek szerint e területek védelem alá helyezése nem történt meg. A Baglyas-hegy területe nem került fel a védetté nyilvánítandó területek listájára, a flórája figyelemre méltó, számos védett növény él ezen a területen.

Várpalotai homokbánya

Az ún. Szabó-féle homokbánya a Balaton-felvidéki Nemzeti Park működési területén található országosan és nemzetközileg is ismert természetvédelmi terület. Nevét egykori tulajdonosáról Szabó Endréről kapta. A várpalotai születésű csizmadia és kőműves mestert az 1920-as évek gazdasági csődje kényszerítette vállalkozásra. A megtakarított pengőkből vásárolt birtok a 8-as számú főúttól a vasútállomásig terjedt. A terület művelése, szántása során az eke homokot, benne „fura jószágokat” kagylókat fordított ki a földből. A tulajdonos az 1926 nyarán kapott bányanyitási engedély birtokában nagy hasznot remélve kezdte meg a homok kitermelését. A bánya évtizedeken keresztül sikeresen működött. Az itt bányászott homokot habarcs adalékként hasznosították az építőiparban. A termelés 1953-ban állt le véglegesen, az elhagyott mélyedéseket belepte a televény, járatlan bozótos lett. Időközben a bánya egyre bővülő leletanyagának feldolgozása során tudományos körökben egyre ismertebb lett. A szakemberek felismerve a lelőhely egyre pusztuló voltát és Európában egyedüli, felbecsülhetetlen tudományos értékét, gyorsított ütemű tárgyalásokat kezdtek a terület megvédése érdekében.

A várpalotai „Szabó-bányát”, az Országos Természetvédelmi Tanács 1770/1954. számú határozata alapján, 1954. december 7-én nyilvánították védetté. Az első rendű cél a tudományos értékű lelőhely természetes állapotának megóvása. A 4-5 méter magas és 40 m hosszú homokfal jól konzerválta a középső-miocénben jellegzetes gerinctelen faunaközösséget. Az életközösség maradványait magába záró rétegek jól mutatják a tengerparti üledékképződés jellegzetes struktúráit, az egykori tenger hullámmozgásának, árapály jelenségének dinamizmusát. A kutatók a középső miocénkori miliőben 208 csigafajt, 180 db kagylófajt, 69 db egysejtűfajt határoztak meg. Az adott rétegben nagy egyedszámon túl, gazdag a fajszámok variációja. Hazai viszonylatban vannak olyan egyedek, melyek csak Várpalotáról ismeretesek (pl: arca diluvii várpalotensis). A leletek teljes gyűjteményét Strausz László könyvében jelentette meg. Az összehasonlító vizsgálatok alapján hasonló fajokat találtak Dél- Franciaországban is, s ez a két terület valamikori tengeri kapcsolatát bizonyítja.

A várpalotai tórendszer

A bányatavak kialakulása a szénbányászatnak és a terület gazdag vízellátottságának köszönhető. A szénbányák aknáinak leállítása, a támpillérek eltávolításának következtében eltérő mélységű és kiterjedésű tófelületek jöttek létre. A folyamat –csökkenő mértékben-még ma is tart. A bányaművelés következtében létrejött kisebb-nagyobb tavacskákból mintegy 200 hektáros összfelülettel rendelkező horgászterület alakult ki. Átlagos vízmélység 2-3 m, a Szélhely-tó kivételével, mely helyenként 40 m-nél is mélyebb. A tórendszert a Várpalotáról Ősi község felé vezető úton érhetjük el, a város határát elhagyva.

A Várpalota területén található jelentősebb tavak, és vízfolyások, a következők:

Bányatavak az S 2. bányánál Szélhelyi tó Grábler-tó Bántapusztai- tavak Városi derítő- tó Inotai víztározó-tó Köves-árok Inotai- patak Pét- patak Hidegvölgyi- árok A tavak vize különlegesen gazdag élővilágot tudhat magának. 1980-as évek végén a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai kezdték meg az itteni madárvilág feltérképezését. A kutatások rámutattak több olyan madárfaj jelenlétére, melyek előfordulása az országban egyedülálló. A hazánkban költő madárfajok 46 %-át, 93 fajt azonosítottak ezen a területen. 32 faj vonuláskor, 11 faj csak a költési időszakban figyelhető meg.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága 2005 óta rendszeresen végez vízimadár- szinkronszámlásásokat, melyek eredményeként pontos adatokhoz jutnak a vízimadarak egyedszámát illetően. A tavakon fokozottan védett madara a cigányréce, védett a kontyos réce, a feketenyakú vöcsök, a búbos vöcsök, a törpegém, a kis vöcsök, a kis vízicsibe, a szerecsensirály. feketenyakú vöcsök Megfigyelhetők különböző vízibogarak pl. óriáscsíbor, szegélyes csíkbogár, keringő-bogarak, ..stb.

A sekélyebb vizek élőlényei közül fellelhető itt a vízi skorpió, a tarajos gőte, a kecskebéka, barna -, zöld varangynak és zöld levelibéka és a pézsmapocok. A tavakban található ismertebb halfaj: a ponty, a törpeharcsa , a dévérkeszeg és a kárász, de előfordul a réti csík , vágódurbincs és a sügér. A bányatavak területén nagy számban találhatunk ritka, védett növényfajokat. Ilyen például a réti iszalag, szibériai és fátyolos nőszirom, vitéz kosbor , mocsári kosbor , hússzínű ujjas kosbor.

A szárazabb szegély területeken jelentős vérfűállomány és két védett boglárkafaj él. A terület erősen bolygatott volta miatt a védett növényfajok lassabb megjelenésére számítanak a szakemberek. Táplálékforrást biztosít a vízimadarak számára, ez az egyik oka a fajgazdagságnak, melyhez nagymértékben hozzásegít az emberi jelenlét teljes hiánya.

Horgászat Várpalotán

A városkörnyéki tavak kiváló horgászási lehetőséget nyújtanak. Várpalota déli határában 500 hektáron találhatók süllyedéki bányatavak. A szerves anya-gok felhalmozódása miatt jó a tavak termőképessége. Változatos és bőséges a halállomány.
Várpalotai horgászhelyek:
Bántai-tó: 4,7 hektár. Fogható halak: ponty, amur, csuka.
Beszálló-tó: 9,5 hektár. Fogható halak: ponty, csuka, süllő.
Inotai-tó: 76 hektár. Fogható halak: ponty, harcsa, csuka.

Az ülepítőtó

A városi derítőtó a bányatavak területén fekszik, több mint 48 ha-on. E terület legértékesebb kincse páratlan madárvilága. Eddig 161 faj jelenlétét sikerült kimutatni. A várpalotai tavak közül itt észlelték a legmagasabb egyedszámban a vízimadarakat. A megfigyelések során 36 faj jelenlétét igazolták ( 8 fokozottan védett, 31 védett, 3 az Európai Unióban kiemelkedő jelentőségű vízimadárfaj). A megyében csak itt bizonyított a feketenyakú vöcsök, a kontyos és az üstökös réce költése. A megyében egyedül itt létesült dankasirály és szerecsensirály számláló telep. Úszó és bukórécék százai keresnek itt táplálékot. Az edericsi nádasmező mellett az ülepítőtavon fészkel egyedül a barát- és a kendermagos réce. A szárcsa, a cigányréce és a kanalas réce állománya is kiemelkedő jelentőségű. Itt találnak maguknak élelmet az úszó és bukórécék is. Számos botanikai és zoológiai értéke miatt a városvezetés többször tett kísérletet a terület védetté nyilvánítására.

A Bánta-pusztai láprét

A várpalotai Veszprémi fennsík része. Közvetlenül a „Barátság” Horgászegyesület tava mellett található. Fő növénytársulásai: dunántúli mocsárrét, nyúlkfarkfüves láprét, kékperjes rétek. A láprét 10 védett növényfajával és néhány lokális értékű ritka növénnyel egyedülálló a környéken. Bántapusztán néhány hektárnyi területen fennmaradt egy láprét, ahol több védett növény is él. Két országosan is ritka faj található itt.

Júniusban virágzik az országosan ritka posványkakastaréj. Bántapusztán 50-60 töves állománya él egy kis szobányi területen. A növény minden második évben virágzik, magot hoz és utána elpusztul. posványkakastaréj Kora tavasszal virágzik a lápi nyúlfarkfű. Könnyen felismerhető kékes virágzatáról és ezüstös leveleiről.

Itt él a széleslevelű gyapjúsás. Nevét a füzérkéből fehér gyapjúként kiálló sertékből kapta, melyek a virágzás után növekednek meg. A kosbor-félék közül a vitézkosbor a láprét szegélyén él, ahol nem olyan vizenyős a talaj.

A rét belsőbb, nedvesebb részei a hússzínű ujjas kosbor és a mocsári kosbor élőhelyei . Az ujjas kosbor faj egy ritka színváltozatával találkozhatunk itt (a mézajkak színe a bíborvörös helyett fehéres, rajta halványrózsaszín árnyalattal). Az élénkkék virágzatú réti iszalag a szárazabb foltokon, szegélyeken él.

Júniusban virágzik a mocsári nőszirom és a szibériai nőszirom. A szibériai nőszirom virágjai sötétlilák, belül barnás-sárgás, kifelé fehéres rajzolattal. Jól bírja a szárazságot. A mocsári nőszirom magassága akár az egy métert is meghaladhatja. Lepellevelei aranysárgák.

Országosan ritka növény a fehérmájvirág, fehér színű virágait július végén, augusztus elején láthatjuk. Jellegzetes szív alakú tőlevelei vannak.

Várvölgy

Várpalotától északra található 4-5 km hosszúságú völgy. Nevét Bátorkő várának romjairól kapta, melyet a XIII. században építettek a Várvölgy hajlatában egy kimagasló kőszirten. Ma kedvelt kirándulóhely, egyike a Keleti-Bakony legszebb, még érintetlen völgyeinek. Élővilága rendkívül gazdag, változatos 50 védett növényfajával. Szinte az összes Kelet-Bakonyra jellemző növénytársulás megtalálható itt. Növényvilága sziklagyepek, lejtősztyeppek, karsztbokorerdők, elegyes karszterdők, mészkedvelő tölgyesek, gyertyános tölgyesek bükkösök. A terület állatvilága még nincs feltárva. A Várvölgy természeti értékeit veszélyeztetik a tüzek, a turizmus, valamint a feketefenyvesítés hatása (ez utóbbi tűlevelei savanyítják a talajt, erős árnyékoló hatásuk van, az aljnövényzet elszegényedik).

A Várvölgy botanikai kutatásával foglalkozó tudósok Kitaibel Pál (1757-1818), a budapesti egyetem botanikai professzora; Horhi Mihály (1780-1856), gróf Zichy István jószágkormányzója, később Veszprém megyei fizikus; Boros Ádám, a magyar florisztika és biológia tudósa; Vitéz Bartha Andor ezredes, kinek herbáriuma sok értékes adatot tartalmaz a Várvölgy növényvilágáról, napjainkban Mészáros András kertész üzemmérnök és Mészáros József.

Vadászati lehetőségek Várpalotán

Vadászati lehetőségekben is van választék a város térségében. Jellegzetesen hegyvidéki nagyvadas vadgazdálkodási körzet a várpalotai, ahol az apróvad szerepe minimális. Jelentős a gímszarvas, a dám és a vaddisznó állomány, de található muflon és őz is. Szórványosan előfordul mezei nyúl, fácán és fogoly is. 

Ehhez kapcsolódóan érdemes megemlíteni az immár hagyományossá vált Vadászati Kultúra Napja (utóbbi időben a gyermeknappal együtt: Vadász–Gyermek Nap) rendezvényt, amely Várpalota vadászati-erdészeti hagyományaihoz tudatosan visszanyúlva ismeretteresztő és szórakoztató műsorokkal fogadja az érdeklődőket.

A Keleti-(Palotai-)Bakony növénytársulásai

Nyílt dolomit sziklagyepek

Meredek, sziklás lejtőkön elterjedt növénytársulás. Jellemző fajok a deres csenkesz , a sziklai perje, a pápaszemes korongpár, a lappangó sás, a homoki pimpó, a magas gubóvirág , a szikár habszegfű és az árlevelű len. Védett növények: a magyar gurgolya , az ezüst aszott, a benszülött sadler imola, a szürke ördögszem, a hangyabogáncs ,a sárga kövirózsa, a sulyoktáska, a lumnitzer szegfű és a kékes borkóró.

Zárt dolomitsziklagyepek

Északi kiterjedésű meredek domboldalakon elterjedtek. Mikroklímájuk hűvösebb, kiegyenlítettebb a nyílt dolomit sziklagyepeknél. Néhány alhavasi reliktumnövény él itt: pl. a terpedt koronafürt, a gombos varjúköröm, a dombi ibolya és a kövér daravirág. Két védett cserjefaj is nagy számban él itt: a fanyarka és a piros madárbirs.

Lejtősztyepprétek

Jellemzője a vastagabb talajtakaró, a majdnem teljesen zárt gyepszint és a nagy fajgazdagság. Védett növényei: a tavaszi hérics, a leánykökörcsin, az apró nőszirom, a pusztai meténg, a tarka kosbor, az ezüstös útifű, a nagyezerjófű , a sárga len, a borzas len, a homoki vértő és borzas vértő, a délvidéki árvalányhaj, a bunkós hagyma és az őszi csillagvirág. leánykökörcsin. A Várvölgy nagy részét erdők borítják.

Karsztbokorerdők

Vékonyabb talajon, szubmediterrán elemekben gazdag társulás, mely bokorerdő foltjaiban molyhos tölgy és virágos kőris uralkodik. Cserjeszintje dús: cserszömörce, húsos som, ostorménfa, bibircses kecskerágó, egybibés galagonya, sóskaborbolya a jellemző cserjefaj. A társulás jellemző lágyszárúi : a nagyezerjófű, a tarka nőszirom és három orchideafaj, a bíbor kosbor, a vitézkosbor, illetve a gérbics.

Elegyes karszterdők

Itt a szubtalan bükk és a szubmediterrán virágos kőris dominál, melyekhez kislevelű, nagylevelű hárs, barkócza berkenye. és bartha berkenye elegyedik. Gyepszinten alhavasi retikumnövények is megtalálhatóak: a kövér daravirág , a gombos varjúköröm, a dombi ibolya és a henye boroszlán. A Várvölgy különlegességének számít a mohos csitri és a lila fészkesvirágzatú szürke bogáncs. Mészkedvelő tölgyesek A fajösszetétele hasonlít a karsztbokorerdőhöz, de a már vastagabb talajtakarón az erdő nem mozaikos bokorerdő, hanem többé-kevésbé zárt tölgyes. Az állományt a molyhos tölgy, a csertölgy, a kocsánytalan tölgy és a virágos kőris alkotják. Cserjeszintje is gazdag: benne húsos som , cserszömörce, egybibés galagonya, bibircses kecskerágó és ostorménfa található.

Gyertyános tölgyesek és bükkösök

A két társulás aljnövényzete nagyon hasonló. A bükkösökben a névadó bükk az uralkodó, de a magas kőris, hegyi juhar , hegyi szil, nagylevelű hárs és a gyertyán is megtalálható. A gyertyános tölgyesekben a kocsánytalan tölgy és a gyertyán uralkodik. A gyepszint jellemző fajai a bogláros szellőrózsa az odvas keltike, a pézsmaboglár, a sárga tyúktaréj, a hóvirág, a galambvirág, a bókoló fogasír és a kapotnyak. Az egész völgyben gyakori a hólyagpáfrány, a mohos csitri és az aranyos fodorka. A völgy legértékesebb orchideafajai a nőszőfüvek nemzetségéből kerülnek ki. Ilyen a széleslevelű nőszőfű , a csőrös nőszőfű és a müller nőszőfű. széleslevelű nőszőfű A Várvölgy teljes állatvilága még feltáratlan.

A Keleti-Bakony erdeiben és a Várvölgyben gyakori állat a törékeny vagy lábatlan gyík és a a rézsikló. Az itt élő erdei madarak közül megtalálható itt a mátyásmadár, az erdei szalonka , a gyurgyalag, a nagy őrgébics, a süvöltő és a meggyvágó. A virágokat a hártyásszámyúak nagy tömege látogatja. Gyakori faj az óriás lószúnyog, de a tőrösdarázstól a peteparazitáig sok minden megtalálható itt. A Várvölgy természeti értékeit számos tényező veszélyezteti. A völgyben nagy területeket borít a fekete fenyő, melynek erős árnyékoló hatása, valamint felhalmozódó és a talaj kémhatását erősen savanyító tűlevelei miatt az eredeti aljnövényzet és a sziklagyepek flórája teljesen elszegényedik. Nem kis veszélyt jelentenek a védett növényekre a kirándulók, akik zajongásukkal, helytelen szemét elhelyezésükkel, az értékes növények letárolásával óriási károkat okozhatnak.

Baglyas-hegy

A Keleti-Bakony déli peremén húzódik a Baglyas (363 m), mely távolról nézve tűzhányóra emlékeztet. Földtani felépítése A Baglyas-hegyen nagy tömegben előforduló kőzetek a földtörténet középkorában (a mezozoikumban) képződtek (pl. a mészkő és dolomit). A középső- és felső triászba sorolható dolomitok tektonikusan érintkezve, egymás mellett találhatók a felszínen. A hegy tömege ősmaradványmentes (fődolomitból), az Inotán lévő víztárolót keretező sziklák (zöldmoszatokat tartalmazó) dolomitból épül fel. A Baglyas-hegy környékén kisebb foltokban rá lehet bukkanni eocén korú, gazdag ősmaradványokat tartalmazó mészkövekre. A hegylábi törmelék anyagában található metamorf kavicsok és homok szemnagyságú törmelékek ennek az oligocén korú kavicstakarónak áthalmozásában származnak. A miocénban alakult ki a Baglyas-Iszaka- hegy sasbércvonulata. A kiemelt sasbérceken a térszín intenzív lepusztulása történt, a süllyedő medencében folyóvízi, tengeri, majd mocsári kőszén képződéses üledékképződés zajlott. Az alacsonyabb sasbércek tetejét és a szárazföldi területek szélét édesvízi mészkőpadok borítják. A Baglyas-hegy déli részén megtalálható kiédesedő vizű, lefűződő lagúnában kivált mészkőpad azt mutatja, hogy meddig ért a pannon tenger szintje. A pleisztocén elején a terület kiemelkedése miatt az egész terület szárazulattá vált. Megindult a magasabban fekvő területek lepusztulása. A hegyoldalak alsó felén nagyméretű törmelékkúpok alakultak ki. A százaztérszíni-, és lejtőlöszök tompították a domborzat szeszélyes különbségeit. A holocénben a vízfolyások által lerakott üledékek keletkeztek a Baglyas-hegy és környéke völgyeiben.

A szegélyi területek, horhosok erdő- és mezőgazdasági művelés szempontjából meredekségük, sovány földtakarójuk miatt nem értékesek. A Baglyas-hegy különböző kőzetein más-más hajlású alakzatok formálódtak. Ahol lösz vagy lejtőtörmelék borítja a hegylábi felszínt, ott ma szőlők kúsznak a magasba. A megművelt területek határán túl dolomitkúp tör a magasba. A hegy oldalán felfelé haladva a sziklafalon érdekes terasszal találkozhatunk. Ezt a bemaródást a pannon tenger hullámai okozták. Az alattuk megfigyelhető szögletes dolomitdarabok a hegy anyagából kerültek elő. A hegy teteje felől mély és száraz völgyek (népnyelv szerint asszók) futnak le. Valamikor ezek a völgyek szállították a Baglyas fennsíkjára hulló csapadékot a pannon tengerbe. A hegy domborzati formái jellegzetesen őrzik az egykori pannon tenger szintjét. A felszín domborzatának kialakulásában jelentős szerepe van a dolomit málásának. A dolomithegyek a mállás során könnyen feldarabolódnak, kisebb-nagyobb kúpokra tagozódnak.

Védett növények a Baglyason

Feltűnő virágú védett növények több faja él a Baglyas-hegyen. A sziklás rétjein látható a leánykökörcsin, melyre Rédl Rezső botanikus, a Bakony kutatója már 1942-ben felhívta a figyelmet. Több száz tőből álló populációja ismert a fekete kökörcsinnek, mely dekoratív külsejét dús szőrzete és feketés-lila lepellevei adják.

Márciusban-áprilisban virágzik nagy sárga virágjáról ismert - kora tavaszi növények közé tartozó tavaszi hérics, mely Várpalota környékén néhány éve még nagy számban volt látható. Azóta erősen csökkent egyedszáma. A Baglyas-hegyen a sztyepprétek és bokorerdők szegélyében fordul elő tömegesen. A nőszirmok közül 3 fajjal is találkozhatunk. A hegy lankáin fordul elő az apró nőszirom. A növény tövei az un. „boszorkánykörbe” rendeződnek. Többféle színváltozatban fordul elő: sárga és lila színű virágok tövei is ismertek. 

Tavasszal virágzik a homoki nőszirom, melynek néhány száz töve látható a Baglyas sztyepprétjein. 10000-nél is több tarka nőszirom egyeddel találkozhatunk itt. A hegy sztyepprétjein és a ritkás erdők aljába húzódva él. A hegység napfényes sziklagyepein él a henye boroszlán törpecserje. Illatozó kicsi virágai akkor nyílnak, amikor kevés növény virágzik a sziklagyepekben. A hegy déli oldalában él a törpemandula. Összesen 1000 tő található ebből a cserjéből. Tavasz végén, nyár elején a hegyen rengeteg árvalányhaj látható. Több faj látható itt: a csinos, a hosszú tollas szálkájú, a bozontos árvalányhaj.

Feltűnő, magastermetű növény a nagyezerjófű. Levelei a kőris leveleihez hasonlíthatók. Citromillatú levelei illóolajat tartalmaznak. A hegy száraz, köves gyepjeiben él az árvalevelű len, melynek fehér vagy rózsaszínes virágú töveivel gyakran lehet találkozni. Nyáron virít érdekes növényünk a turbánliliom. A Keleti-Bakonyban öt-hat termőhelye ismert. A Keleti-Bakonyból csak néhány helyen találkozhatunk a tarka kosborral. Rózsaszínpettyes virágai tavasz végén nyílnak. A legszebb vadvirágaink közé tartozó erdei újjaskosbor nyár elején nyílik. A nyár közepén virágzik - a Keleti-Bakonyban csak néhány helyen látható - lila vagy rózsaszínes virágzatú vitézvirág. Itt él a száraz tölgyesek növénye a bíboros kosbor. A dolomitsziklák hasadékaiban él a sárga kövirózsa, a rózsás kövirózsa.

A sziklagyepek szélén található a Szent István király szegfű. A napsütés hatására bódító illatát messziről érezni. Igazi ritkaságnak számít a szubmediterrán növények közé tartozó nagy szegfű. A hegy napsütéses déli, száraz lejtőin él az őszi csillagvilág. Nevét a kis kék, csillag alakú virágairól kapta.

A kevésbé feltűnő itt élő növények védett növények: az erdei borkóró, a selymes boglárka, lisztes berkenye, déli berkenye, déli berkenye, szirti fanyarka, sárga koronafürt, terpedt koronafürt, szürkés ördögszem, pusztai télizöld, borzas vértő, homoki vértő, ezüstös útifű, sulyoktáska, kövér daravirág, gombos varjúköröm, kisfészkű hangyabogáncs, magyar gurgulya, ezüstvirág, sugaras zsoltina, a hagymák közül a pézsmahagyma, bunkós hagyma, a vetővirág, a fehéres csüdfű, A felsorolt növények állományai ritkák Magyarországon, ezért természetvédelmi törvény védi őket. Egyesek más éghajlati periódus növényei, míg mások természetes élőhelyét az emberi beavatkozás (gazdálkodás, virággyűjtés) szüntette meg.

Burokvölgy

A Mellár és a Nagy-mező fennsíkja között található a 12 km hosszú, 50-90 m mély, vízfolyás nélküli völgy, a Burokvölgy. 1995-ben természetvédelmi területté nyilvánították földtani és növénytani ritkaságai miatt. A nem mindennapi völgyképződés érdekes sziklákat és barlangokat alakított ki. A Palotai-Bakony kőzeteinek nagy részét a szénsavas víz lassan oldja. A víz a talajból felvett széndioxidtól savassá válik, mely karsztjelenségeket: víznyelőket, dolinákat és barlangokat old ki a mészkőben és a dolomitban.

A Bakony e részén mintegy 260 barlang ismert, de számuk folyamatosan nő. A kisebb barlangok nagy részét látogathatják a kirándulók, de vannak nagy gyakorlatot, felszerelést igénylő barlangok is. Ez utóbbiak többségét a látogatók elől lezárták, csak szakképzett túravezetők segítségével lehet látogatni.

A Palotai-Bakony barlangrendszere, barlangászat

A Palotai-Bakony kőzeteinek nagy részét a szénsavas víz lassan oldja. A nem mindennapi völgyképződés érdekes sziklákat és barlangokat alakított ki Várpalotától északra, a Bakonyban. A víz a talajból felvett széndioxidtól savassá válik, mely karsztjelenségeket: víznyelőket, dolinákat és barlangokat old ki a mészkőben és a dolomitban.
A Bakony e részén mintegy 260 barlang ismert, de számuk folyamatosan nő. A kisebb barlangok nagy részét látogathatják a kirándulók, de vannak nagy gyakorlatot, felszerelést igénylő barlangok is. Ez utóbbiak többségét a látogatók elől lezárták, csak szakképzett túravezetők segítségével lehet látogatni.

Alba Regia barlang

A Bakony legnagyobb és egyben az ország harmadik legmélyebb barlangja az Isztimér határában lévő 3 km hosszú, 200 m mély Alba Regia barlang. A barlang feltárása az Alba Regia Barlang Kutatócsoport nevéhez fűződik. 1975-ben az időszakosan aktív 44.sz. víznyelő (közismert nevén Vadász-nyelő) nyolc méter mély tölcsérének megbontásával jutottak be a kutatók a barlangba. Járatai 10-20 m szintkülönbségű, lépcsősen elhelyezkedő emeleteket alkotnak. Folyosóira jellegzetesen lapított lóhere, vagy kulcslyuk szelvény jellemző. A barlang alsóbb szakaszaiban a levegő széndioxid tartalma eléri az igen magas 4 %-ot, ami a további feltárást, kutatást nagy mértékben megnehezíti. 

Cseri-erdő

(A fejezetet összeállította Budai László) 

Várpalota és Pétfürdő határában, azok külterületén, a 8-as főút mellett helyezkedik el a Cseri-erdő. Összesen mintegy 112 hektáron terül el, ebből a Várpalotához tartozó rész 79,45 hektár, Pétfürdőhöz pedig 32,68 hektár tartozik.
Már a XVIII. században is Véncserként nevezett terület a XX. században Várpalota népszerű kirándulóhelye, majd rendezvényhelyszíne lett. A két világháború között a várpalotai iskolák növendékei a Cseri-erdőben ünnepelték a Madarak, fák napját május végén. A egész napos kirándulás során rövid ünnepi beszéd után állatokról és növényekről szóló versek, énekek és táncok következtek, általában délelőtt 11 óra körül, majd az otthonról hozott elemózsiát elfogyasztva szabad játék következett.
Délután két óra körül közös játékok és játékos sportvetélkedők zajlottak úgy 4-5 óráig. A II. világháború idején szakadt meg ez a szép hagyomány, amelyet a háború után már nem elevenítettek fel. Szíj Rezső szerint rendkívüli népszerűségnek örvendtek Csóka Vendel (sz. 1889) által rendezett Cseri-erdei juniálisok, melyek még a a második világháború alatt is megmaradtak. Csóka
Vendel visszaemlékezése szerint igazi népünnepélyek voltak ezek, a juniálison minden volt, ami csak elképzelhető.
Már szombaton délután megindult a nép kifelé a Cserbe. Sátrakat vontak fel, a Cseri-aknából villanyt vezettek ki, zenészek, szakácsok érkeztek, a bányászok jöttek a karbidlámpáikkal, aztán a labdarúgók, lövészek és kerékpárosok is megjelentek. Este lampionos menet volt az erdőben. Egy ilyen juniálison 4.000-5.000 pengő bevételt is jelentett. A juniálison különböző sportversenyek: atlétikai versenyek, kerékpárversenyek, stb. zajlottak a nap folyamán. Saját tábori konyhát hoztak létre, és bor, sör is volt bőven. A szocialista korban elsősorban a kötelező május elsejei felvonulások és az azt követő sörös, virslis, körhintás szórakozás helyszíne lett. Az erdő szélén, a 8-as főút mellett megnyitott, jellegzetes küllemű Birka Csárda egykor előkelő, jó hírű vendéglátóhelynek számított, mára csak az elhagyatott, omladozó épület maradt meg. (A 8. sz. főút elkerülő szakaszának építésével végleg elbontásra kerül.)

A rendszerváltást követően a hagyományos majálisozás itt folytatódott, sőt országos hírű fesztiválok kaptak helyet a Cseri-erdőben. Néhány éven keresztül a Pannónia Fesztiválnak adott otthont az erdő, az utóbbi években pedig az Alfa Fesztivál került itt megrendezésre.

 

Felhasznált irodalom

Bubics István: A várpalotai Szabó-féle homokbánya „Természetvédelmi Terület története és földtani- őslénytani értékei. – Várpalota, 1994.

Gazdag madárvilág az ülepítőtónál . – In: Palotai Hírnök 2010. május 27.

Keleti-Bakony [kart.dok.]. – Székesfehérvár : Tájoló, 2007.

Kocsis Viktória: A környezetvédelem és idegenforgalom kapcsolata Várpalotán (Szakdolgozat). – Győr, 1999.

Lencsés Gábor: A várpalotai Baglyas-hegy természeti értékei és növényvilága. – Várpalota, 1996.

Mészáros András: Várpalota környékének növényvilága. – Várpalota, 1994.

Mészáros József: A várpalotai Várvölgy növényvilága. – Pétfürdő, 1996.

Nagy Lajos, Poller Zoltán: Vízimadár szinkronszámlálások a várpalotai tavakon In: A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei, Zirc, 28. – 2011

Várpalota város környezetvédelmi programja, 2001.

Pardi Melinda: A védett várpalotai Szabó-féle homokbánya. – Várpalota, 2000.

http://albaregiabarlangkutato.hu/barlangjaink.html

http://binet-biotar.vein.hu/students/teljes/banyato1_tart.html