könyvajánló, Leiner Laura

Megjelenés+dedikálás augusztus 25-én, 26-án és 27-én az L&L könyvesboltban. Cím:1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 39.

Hivatalos megjelenés: augusztus 29.

 Részlet a könyvből:
Október 21, szerda Lehajtott fejjel mentem be a terembe, és igyekeztem senkire sem nézni, amikor leültem a helyemre. Pechemre Zsolti kiszúrta, hogy valami nem stimmel.

-Reni, te sírtál? – kérdezte hangosan, jól érthetően. Mindenki felém fordult.

-Nem, dehogy! – legyintettem.

-De, bőgtél, látszik a fejeden! – erősítette meg Andris.

Mindenkinek nagyon köszönöm. Mivel Kinga csípőre tett kézzel fordult felém, gyorsan matatni kezdtem a táskámban, és előhalásztam a könyvem. Körülbelül két centire hajoltam bele a lapokba, úgy olvastam.

-Reni, mi a baj? – guggolt le mellém Virág aggódva.

-Semmi, majd megbeszéljük. Már jól vagyok – suttogtam, hogy csak ő hallja.

-De tényleg sírtál? -Kicsit, de nem nagy ügy. Csak kiborultam. -Jaj, de nincs nagy gáz, ugye?

-Semmi – mosolyodtam el halványan. Virág megsimította a vállam, és leült a helyére. Baranyai tanárnő becsukta maga mögött az ajtót, és körbenézett. A hiányzókat akarta csekkolni, de megakadt rajtam a tekintete.

-Reni, minden rendben?

-Persze – bólintottam, a lehető leghatározottabban.

-Bőgött – ordította be Robi.

-Kösz – tártam szét a karom értetlenül. A tizedikes fiúk miért ennyire gyerekesek???

-Nos, ha szeretnéd, akkor kimehetsz a mosdóba.

-Köszönöm, jól vagyok.

-Semmi baja. Csak fáj a karja, amelyikkel hátba szúrt. Megerőltető lehet, nem vitás – jegyezte meg Kinga, szavai visszhangzottak a csendes teremben.

-Kinga állj le! – szóltam rá olyan dühösen, amilyen még talán sosem voltam.

-Fejezzétek be! Mindketten. Ha problémátok van, szünetben! – szidott le mindkettőnket a biosztanár, és a naplót lapozgatta.

-Mi volt ez? – suttogta felém Virág.

-Semmi – csóváltam a fejem, és még egyszer Kingára néztem. Könyörtelen, gyilkos tekintettel meredt rám. Nézni sem bírtam, inkább elfordultam. Csendben meredtem magam elé, miközben a tanárnő a táblára írt.

-Pszt! Ren! – sziszegte egy hang, mire hátrafordultam. Ricsi mosolyogva nézett.

- Ki bántott?

-Senki – suttogtam.

-Na ja – vigyorgott hitetlenül. – Akarod, hogy megverjem? – kérdezte.

-Kingát? – döbbentem le.

-Kinga? – kérdezett vissza.

– Kinga miatt vagy úgy ki? Ne hülyülj már!

-Pósa, megismételnéd, amit mondtam? – szólította fel Baranyai tanárnő.

Hogyne – biccentett Ricsi. – Az ízeltlábúak télen kimúlnak. – mondta.

Azt hiszem, meg akarta tippelni, hogy miről lehetett szó az órán. Nagyon nem erről. A tanárnő döbbenten nézett rá, a többiekből meg kitört a röhögés. A jó hangulatot és a rossz választ Baranyai egy egyessel díjazta. Szegény Ricsi. Tovább jegyzeteltem, amikor valaki megbökött. Óvatosan hátranéztem, mire Cortez egy kis levelet nyomott a kezembe. Gyorsan a pad alá dugtam a kezem, és remegő ujjakkal kibontottam. Másolom. „Oké vagy?” Kapkodva visszaírtam: „Igen, csak kicsit összevesztünk Kingával” Gyorsan jött a válasz: „Vele csak azt lehet” Pár pillanatig néztem magam elé, végül megráztam a fejem. „Nem hisz nekem, és nem tudok mit tenni. Azt hiszem, örökre megharagudott” Hátratettem a kezem, mintha csak a copfomat birizgálnám, mire Cortez a kezembe nyomta a papírt. Elmosolyodtam rajta. „Örökre megharagudott? LoL. Azért egyszer csak elfelejti, a következő egymillió évben talán megenyhül. ” Mosolyogva megvontam a vállam. „Jó, nem így értettem, hogy örökre. Hanem hogy. Mindegy.” Hallottam, hogy Cortez halkan felnevet mögöttem. Aztán már adta is a kis cetlit. „Beszéljek vele?” Ösztönösen megráztam a fejem. Már csak az kéne. „Ne, dehogy!!! De azért köszi” Utoljára adta oda a levelet: „nm” Igazából örültem, hogy ő írt utoljára. Mert így megtarthattam a levelet.  Csengetéskor mindenki felpattant a helyéről. Kinga még a tanár előtt húzott ki a teremből, egy kis ajtócsapkodással és vállvonogatással vegyítve. Óriási. Zavartan felálltam, közben meg éreztem, hogy rezeg a mobilom a zsebemben. Türelmetlenül kivettem, és a kijelzőre nézve azonnal elfogott valami megnyugtató érzés.

-Arnold, de jó, hogy hívsz! – szóltam bele azonnal.

-Mi a baj? – kérdezte köszönés nélkül.

-Neményi az? – üvöltötte Zsolti. – Mondd neki, hogy ráér visszajönni!

-Pszt! – szóltam rá durván, és kimentem a teremből. Arnold másfél perc alatt lerendezte a dolgot, azt mondta, igazam van, nem hibáztam, és hogy ne foglalkozzak Kingával, mert ő ilyen, és neki idő kell, hogy ezt a szituációt megeméssze. És azt is mondta, hogy ne sírjak, mert nincs miért, és hogy majd átbeszéljük az egészet, tartsak ki. -Oké, köszönöm! – szóltam mosolyogva, és így, hogy sikerült vele beszélnem, már nem is tűnt olyan rémesnek az egész.

– Hol vagy most? – kérdeztem.

-Reni, rohannom kell, így is kilógtam telefonálni, mert tudtam, hogy szünetetek van.

-Kilógtál? Honnan? Jaj, múzeumban vagy? – kaptam a szám elé a kezem. – Akkor menj gyorsan, és vigyázz magadra! – tettem le a telefont. Oké, ettől függetlenül a napom rémes volt, az udvaron tökre egyedül ácsorogtam, a pocsolyákat bámultam, miközben a sulirádióból The Killers szólt. 

(Forrás: teszt)