Budai László blogja

Parasztfelkelés 1514-ben Palota környékén

Dózsa György parasztfelkelésének egy kevésbé közismert fejezete Palota környékén zajlik. Már Dózsa főseregeinek megverése után, a temesvári csata után, valamikor 1514 júliusának második felében a Dunántúlon történik nagyobb lázadás egy bizonyos Sós Domonkos (némely forrás szerint Sós Demeter) vezetésével. A felkelés részleteiről egyedül Istvánffy Miklós történetíró számolt be:

"Most az emberbőrbe kötött remekművek kora következik..."

Talán nem köztudott, hogy a bejegyzés címében olvasható híres és sokat idézett gondolatot egy Pétfürdőn tartott előadás során mondta el Németh László. Most ezzel a blogbejegyzéssel igyekszem rá felhívni a figyelmet, illetve javaslom elolvasásra a Sajkódi esték című kötetét is, amelyben többek között az alábbi gondolatok is olvashatóak:

Gróf Zichy István Dominó nevű pej ménje Palotán

Ez az adat valószínűleg a palotai "Reitschul"-hoz adalék, hogy volt Palotán egy országos összeírásban is számon tartott ló:

DOMINO [nevű ló]:

Pej mén. Nevelte Sir Graham 1813. Anyja Remembrancer an Masquerade; apja Buzzard; további származása bizonytalan, de úgy tartják anyja Totterella, apja Dungannon volt. 

A Bécsi versenzésre hozta Lord Londondery később Gr. Zichy István sajátja lőn Palotán, hol honi fajú kanczákat hágott. 

Palotai események az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején

Az első palotai 1848-as forradalmi megmozdulásról Rosos Istvántól, Veszprém megye első alispánjától tudunk, aki folyamatosan írja jelentéseit a palotai eseményekről. Tőle tudjuk, hogy Palota mezővárosban lobogókkal ellátva, zene kíséretében nagyszámú nép gyűlt össze március 22-én délután három órakor, és „a szokott éljenzés” közepette fel-alá vonultak a városban éjszakába nyúlóan, ezzel fejezve ki rokonszenvüket a forradalom mellett. Palota ez idő tájt fontos postaállomás volt, tehát lakossága viszonylag gyorsan értesült minden pesti eseményről.         

Várpalotai nyilasok névsora rendőrségi jegyzőkönyvek alapján

A jegyzőkönyvekben szereplő egyik személy leszármazottja a mai napon felhívott, és jelezte, hogy a családot sérti a közzététel, továbbá vitatják a jegyzőkönyvi tanúvallomásban szereplő adatokat.

Erkölcsi-etikai okokból teszem a kötelességemet, és azonnal eltávolítom az oldal tartalmát. Azoktól, akik joggal érzik úgy, hogy sértette az elhunyt családtagjuk emlékét ez a bejegyzés, ezúton bocsánatot kérek, és megkövetem őket! 

Várpalota, 2016. április 5.

Budai László

Oldalak

please do NOT follow this link