Darnai Zsuzsanna: Palota mezőváros iparosai

"Vára a Palota-hegy szélénél négyszög alakú, erős vár. Kapuja a K.-i oldalán van, s előtte az
árok felett felvonóhíd. A várban kétszáz kicsiny ház, magtárak és Murád khán dzsámija
vannak." "Ez kicsiny vár, de külső vára nagy és körös-körül ingovány és nádas kerítette, az
egyik oldalon, pedig hegy és tölgyfa erdő volt.A sík mezőn a harcosok a vár alá mentek, s
ágyú és puskaharc kezdődött." A fenti sorok Evila Cselebi ,török utazótói valók, aki a XVII.
században járt Magyarországon.
A Gerlisch -térkép szélén található: "Palota várának hajdani ábrázolat ja" hűen adja vissza a
fenti leírását, annak ellenére, hogy időben a kettő közt eltelt egy +két évszázad.
1687 október 22.én szabadult fel Palota végvár a török megszállás alól. A helyőrség
néhánynapos ellenállás, no meg Tüzes Gábor bombáinak hatására szabad elvonulás ellenében
megadta magát. Ekkor már Székesfehérvár szabad volt. A 143 évig tartó oszmán uralom véget
ért. Ennek örömére a vár piacterén tartottak hálaadó ünnepséget, melyen a veszprémi püspök
Széchenyi Pál is részt vett, 1687 május 20.án. Magyarország megfogyatkozott lakossága
vegyes érzelmekkel fogadta a felszabadulását a török alól, mert a felszabadítók, az idegen
katonaság rablásai tömérdek kárt és szenvedést okoztak.
Ill. Ferdinánd tartozása fejében, még a török idők alatt,-1650-ben- Palota várát és
hozzátartozó vártartományt átengedte, az akkor Veszprém és Vázsonykő kapitány ának Zichy
Istvánnak. A visszafoglalás után, ezért kérhette Zichy István a királyt, I Lipótot, hogy a várat
engedje birtokba venni. A király azzal a feltétellel hagyta jóvá a kérést, hogy saját költségén
őrséget tart fenn. Parancsnoksága alatt magyar haj dúk állomásoztak Palotán .
Az 1698. év Palota várának őrségének névsora fennmaradt.
A várparancsnoka Patonai Márton, (vagyona: ház, 5 kapás szőlő, 3akó bor) Az 1. gyalog
században Patonai Mihály (ház ,5 k.sz. 1ab), a 2. gyalog században Patonai István (ház, 2
k.sz.) szolgált. Rajtuk kívül még 63 fő gyalogos. Kéri Gergely a vajdájuk(vicekapitány). A
lovasság 9főből állt.(forrás: Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban)
Patonai Márton 1663-ban a veszprémi várnál szolgált, az anyakönyvi bejegyzések szerint
Boros Ször Mihály lányát Pannát vette nőül. A veszprémi ,(R-94 )református házassági
anyakönyvek 1655-tól maradtak fenn. Patonai Mihály nevét 1638-39 születési
anyakönyveknél találtam meg. Sokáig úgy gondoltam anyai ágról ők a rokonaim, de a mi
családunk egy másik Patonai családtól származik.
Bél Mátyás Veszprém megye leírásában a következőt írja Palota lakosságról:
" Attól az időtől fogva, hogy a hunok e vidéket Vérbulczu vezetésével elfoglalták, a
magyarok mindig lakói voltak e vidéknek."
" A török háborúk alatt leginkább csak addig vonultak ki néhány faluból, míg Palota,
Veszprém vagy Pápa, sőt Váson Köü ostroma tartott, s miután ezeket a török vagy a
magyarok elfoglalták a parasztok ismét szabadon visszatérhettek ... "
Palota első lakosai, a katonáságából került ki, és úgy gondolom a környékről a háborúkat túl
élt őslakosok is visszatértek. Ezt igazolják az első telepítési szerződések, illetve az 1698.
március 1. én kelt, amelyet Zichy István még a Palotai sereggel kötött.
Sok panasz érkezett a környékbeliektől a hajdúk rablásai miatt az Udvari Kamarához. Így
felmerült a vár lerombolásának kérdése is. Zichy István győri vicegenerális újból kéréssel
fordult aKamarához, és így a vár, hála, a grófnak maradt.(forrás: Orosz András A budai
kamarai adminisztráció a 17-18 század fordulóján.)
A bécsi udvari kamara hivatali utasításai alapján elkezdődött a helyreállítás a török alól
felszabadult területeken. Az Yjjáéledé~empontjábÓDfontos volt a munkaerő betelepítése. i< ~~
A betelepülőkkel előnyös szerződéseket kötöttek. Palota vára a Zichy család birtokainak
központja lett. Hosszú ideig itt is lakott a Zichy család és a családi levéltárat is itt tartották.
Talán ezért is Palota várának kezdték meg a legkorábban az átalakításaja 17-század és
18század fordulóján. Az építkezéshez Székesfehérvárról szerződtettek Rőművest, kőfaragót és
ácsot. Pozsonyból, pedig az építkezés vezetőjét hozták. Így alakult át a végvár Palota,
mezővárossá.
Honnan kerülhettek az anyai nagymamám , Patonai Erszébet felmenői Palotára, nem tudjuk.
Rábapatonára, és Lovászpatonára a honfoglaláskor besenyők telepedtek le. Eleinte
megtartották a nomád életmódot, a téli és nyári szálláshelyváltást. Ennek emlékét őrzi a két
falu is, amely egymástól kb. 30km, távolságra van. Nevük, Patonai bizonyára innen ered.
Egészen biztos vagyok benne, hogy a török időket is Veszprém és Győr megye területén
küzdőték végig. A ma élő Patonaiak ebből a két megyéből származhattak el.
Következő híresebb Patonaiak, akiknek neve fennmaradt: 1498-1505 között élt Patonai
Bereck, aki kanonok volt Budán (forrás: Köblös Gyula: Budai, győri, pozsonyi, fehérvári
káptalan) 1625. évi tisztújításon Patonay Imre hadnagy neve maradt ránk Győr Újvárosból. (
forrás: Dominkovits Péter)
Patonay Balázs Lipót királytól (1659 Bécs), Patonai Bálint, pedig Ill. Ferdinántól
nyert nemességet (1640).
A katonáskodás mellett a palotaiak szőlőműveléssel is foglalkoztak.
1784-ben öreg Kardos Mihály, aki 70esztendősnek mondta magát, azt vallomást tette, hogy az
"öreg szőlők a kastély körül voltak, nem pedig a Józan hegyen. Szőlő földet mindenki
szabadon foglalt tetszése szerint."
" ..Lontsos hegy névű Promontorium, igen régi szőlő hegy légyen, de hány esztendős légyen
azt nem tudja, sem nem igen hallotta, más különben, hogy még az időben, midőn a Török
Magyar országot lakta már szőlő-hegy volt." (forrás: Laczkó Dezső Múzeum,Veszprém)
Nevét is a török időkben kapta, mivel a hegy lábánál számtalan kis forrás a lapályos részt
megtöltötte vízzel, és a törökök a lovaikat itt csutakolták, locsolták, loncsolták.
1762.-től Palotán már borbírákkal találkozhatunk (Veszprémi Múzeum).
Telepítették a szőlőket ; a puszta, harasztos földbe", a Badacsonyra, a Józan hegyre, hiszen a
szőlőnek fölfogott föld után adó mentességet élveztek a gazdák. Szinte minden utazó leírja,
hogy Palotának "szőlő hegyei jó bort termők".
18-19. században az emberek összes szükségletét még mesteremberek, kézművesek állították elő.
A legrégebbi fellelhető "becsületes palotai mesterek céhe" a szíjgyártók, a kovácsok, csiszár és
nyereggyártók. Az ő artikulusaiknak dátuma 1577.január 15.
A céhek kialakultak már a középkorban, de a török megszállás és háborúk akadályozták
fejlődésüket. A magyar végházak gazdasági életében, azonban, továbbra is jelentős szerepet játszott
a kézműipar. Pápán például 15-16 céh volt már a XVII. században.
A pápai katonák zsoldja rendre elmaradt megélhetésük biztosítása érdekében kézműiparral is
foglalkoztak. Ekkor keletkezett a mondás "se pénz, se posztó", mert a zsoldjukat sokszor posztóban
kapták. A korra jellemző, hogya hajdúk fegyveresen jártak kapálni, vagy a pápai mészárosok
az oldalukon karddal dolgoztak.
A török kiűzése után, az első palotai céhek 1698-1699-ben a szabók és vargák (cipészek), majd
1700-ban csapó és csizmadia céh alakult, őket követte 1702-ben a szűcsök és 1728ban a fazekasok
céhe.(Adatok az országos céhkataszterből) A céhek "articulusaiban", szigorúan pontokba szedve
szabályozták a kötelességeiket és jogaikat a céh tagoknak
Rákóczi szabadságharc idején 1706-1709 között Eszreházy "Tábori könyvé" -ből való idézet
is tanúsítja, hogy Palotán már éltek mesteremberek:
"Szabadi Gergely gyalog hadnagy uramnak, hogy minémő palotai lakatost kéván a hajdúságra
applicálni, (alkalmazni) minthogy mesterségével a Nemes Országot szolgálja, hajdúságra ne
kínszeríttesse, sőt interturbálni( háborgatni) se merészelje",
Palota céheinek szabadalmát, más céhektől vette kölcsön, de később azokat a király
megerősítette. Például a fent említett csizmadiák 1700-ban más céhtől vették át a
szabadalmat, amelyet 1770-ben a királyi privilégium váltott fel.(forrás Bartócz József,
Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei)
Az 1715.évi adó összeírásban Palotán ,a Patonai nevet viselők közül már csak István nevét
találtam meg. (Forrás: Magyar Országos Levéltár)
Palotának ez idő tájt Zichy János gróf a birtokosa
Az 1720.évben összeírt polgárok neve mellett olvasható foglalkozásuk is.
Ők a következők:
Pintér Boldizsár, kádár, pintér, Slavik Mihály csapó, Berta György csapó, Csapó Ferenc csapó
Barat Ferenc csapó, Szűcs Gergely szűcs, Szőcs István szűcs, Csapó Péter csapó, Bognár
János kerékgyártó, Komáromi István csizmadia, Érsek János kovács, Csizmadia János
csizmadia, Kasa János szabó, Kovács György kovács, Varga Mihály varga, Varga Péter varga
Horváth István kádár, pintér, Takács György takács, Gerencsér Mihály fazekas, Kovács
Ferenc kovács, Szabó János szabó, és Pinter János kádár.
Polgári házak száma: 105, házatlan zsellérek száma:20
(A Zichy család)
1715 július 3.án országos vásárt tarthatott Palota, ekkor Fejér megyéhez tartozott. /Forrás:
Vásárszabadalmak jegyzéke/. Az országos vásár vagy találóan sokadalom-ahogy egykor
mondták- nemcsak a környékbeli iparosok és termelők portékáit, hanem a távolsági
kereskedelem áruit is a helyszínre hozták, mint például a sót, Erdélyből.
Ezek a sokadalmak rendszerint két hétig is eltartottak.
Patonai Sámuel nem leszármazottja az 1715ben Palotán élt Patonai Istvánnak.
Egy részt az anyakönyvek is ezt támasztják alá, más részt a családunkban sem tudtak a
rokonságról. .
Talán a Pápa 1715. évi adó összeírásában található Patonay Sámuel,( aki házzal
rendelkezett,) lehetett a felmenője a palotai Patonai Sámuelnek is.
Az 1720.évi összeírásokban , amelyben az adózok foglalkoztatását is feljegyezték ő még nem
bognár. Talán az 1709.dec.-ben Pápán született fia Sámuel, már bognár hiszen Pápa
városában a sok egyéb céh mellett 1626-tól bognárok is működtek.
A fenti Patonai Sámuel fia 1740. augusztusban született szintén Sámuel nevet kapta, akinek a
református anyakönyv szerint anyja Perlaki Zsuzsanna.
Úgy gondolom ők költözhettek át Pápáról, mert az 1754-es esztendőben -az Urbáriumban olvasható-
, hogy Palotán a Sárrétben árkoltatások miatt a széna kaszálásától egyesek elestek köztük volt
Patonai István és feltűnik Patonai Sámuel neve is. (Veszprémi Múzeum könyvtár)
Az 1740-ben született Sámuel még csak 14 éves, tehát ő még nem lehetett a fenti károsult csak
az édesapja.
A várostól délre, Fehérvártól Berhidáig húzódott a Sárrét, amely egykor láp és mocsárvilág
volt. A XVIII. század második felére a népesség megnőtt.
A KSH 1784-87.évi Népszámlálás adatai szerint már 650 ház állt Palotán, 889 családdal.
(Jogi népesség: 3971 fő, idegen 122fő, távol 89fő, tehát összesen: 4010fő volt)
Birtokosok: Zichy István, és Miklós.
A mezőváros lakóinak, tehát kellett a gazdálkodásra alkalmas terület. Az árkoltatással, a vizet
elvezették, de ezzel csak kis területeket lehetett szárazzá tenni. Szükségessé vált egy átfogó
lecsapolási terv, melynek elkészítésével Bőhm Ferencet bízták meg 1763ban. A munkálatok
után 1098 katasztrális holddal nőt meg Palota mezőgazdasági területe. (Veszprém Megyei
Múzeumok közl. 24)
Lakossága, a 40 év alatt a számokbólláthatjuk hétszeresére nőtt. Ez a nagyarányú fejlődés a
XIX. század elején is még tartott.
Mi lehetett vonzó Palotában?
Az ország egyik fontos K- Ny-irányú útvonalán fekszik, másrészt a Bakonyon keresztül
haladt a Palotai út Győr és Komárom felé. Győrben még ma is van Palotai utca. Majd
Palotáról Péten keresztül vitt a mezőföldi út, Berény hídján (Berhida) át, amely a Séd széles
mocsarát hidalta át, délre Tolna megyébe. Erre vonatkozó bizonyosságot az 1831. évi kolera
járvány út lezárásai adnak, ahol is jelölik a fő csomópontokat és elágazásokat, Győrből
Bakonypéterd, Palota, Komáromból, Bakonyszombathely, Palota és Palotáról Lepsény és
Balhás (ma: Mezőszilas).
Palota, tehát fontos kereskedelmi és ipari központ volt.
Ludovico Nagy 1828ban megjelent művében Palotán 14 céh működött, 18 fajta mesterséggel.
A Veszprémi Múzeumban őrzöttcéhes iratokból derült ki, hogy nemcsak dédapám Patonai
Gábor volt bognár, hanem elődei is. A Múzeumban fennmaradtl762-63 évi bognár céh
jelenléti ívén már találkozunk Patonai Sámuel nevével.
Kerékgyártó bognár majdnem minden faluban kellett, hogy legyen. A bognárok mester
munkájának egy új kocsi és egy díszes német eke elkészítését írták elő.
A bognárok és kovácsok sokszor társultak, mert vasalás nélkül sem a kereket, sem az egész kocsit
nem volt szabad a vásárra vinni. Palotán 1720. évi összeírásokban, már akadt egy kerékgyártó
Bognár János személyében, mint azt már előbbre olvashattuk.
A református anyakönyvekben 1770 év bejegyzései közt Patonai Sámuel és feleségének
Újvári Juditnak megszületett első gyermekük, József. Majd 1774.ben Judit, 1775-ben István,
1777.-ben Sámuel, 1779.-ben meg született a szépapám János, 1781-ben Mihály és 1782-ben
Erzse.
1771. évi céhtagság befizetési ívén Patonai Sámuel és Patonai István nevét is rögzítették.
Úgy gondolom a testvére~e~lámuelnek.
Patonai János( Sámuel fia) egy- szintén bognár családból származó-lányt, Tímár Katalint vett
nőül. Házasságkötésükről és gyermekeik születéséről pontos adatom nincs, mert 1945-ben a
református egyház 1784-1814 közötti anyakönyvei elégtek.
1839 május 9.én Patonai József bognár feleségül vette Lyánka Zsófiát (Janka, lehet hogy
Galga vidékéről származott) . Patonai József és Janka Zsófia házasságából született az én
dédapám Patonai Gábor, 1851-ben. Palotán tanulta a bognár mesterséget és szabadult 1869.-
ben. A veszprémi Múzeumban fellelhető az a nyugta 1877-ből, amelyen a palotai Ispotály
javára adományozott 2ft-t.
A palotai bognár céh írásai -a Veszprémi Múzeumban- megőrizték a régen élt bognár
mesterek nevét. A mesterséget általában egy-egy család űzte és többnyire apáról- fiúra szállt,
ráhagyván a szerszámait, műhelyét.
Palota mezővárosában nagyon sok mesterlegény tanult. Mozgalmas, eleven és érdekes világ tárult
elém, amikor a régi iratokat kutattam a Veszprémi Múzeumban.
Távoli vidékekről jöttek a legények tanulni a mesterségüket. Nevűket, a szegődtetési könyvek
megőrizték. Nagyon megtetszett Vándor Jancsi szegődtetése amely így szól: " 1835.esztendei
szemptember 4.Leposa János és Boros Ignác Csapó Céh Mesteségébe szegődtette be Magyari Pál
Vándor Jancsi nevű inasát 4 esztendőre."
Amesterlevél megszerzése után következett a vándorlás, amiről szintén könyvük volt, hogy hol és
milyen mestereknél dolgoztak. Volt, aki tovább ment, volt, aki maradt.
Például bognároknál, tanult, Dunaföldvárról Nagy Márton. A kaposvári születésű Hajdú József
bevándorolt Palota mezővárosába 1827-ben.
De jöttek Nagyváradról és Kolozsvárról, Abaúj Vármegyéből, Pozsony vármegyei ,Somorjáról.
A Patonai Sámuel fia István annak fia András is, itt Palotán tanult és szabadult 1821. -ben.
1825. esztendőben Patonai Ádám, 1826-ban István, és 1831 június12.- én Patonai József szabadult.
A legények nevét beírták a céhmesterek közé, a lajstromba.
A mester következő szavakkal igazolta a nála töltött tanuló éveket:
"Én Patonai Sámuel el esmérem Erdéli JosefBognár legény, szépen dolgozott 2 azaz két
esztendeig és 12 azaz tizenkét hétig nálam híven Bötsülettel magát viselte"
Az ilyen szabaduló levél igazolta, hogy az illető a mesterséget kitanulta, és mint legény a szakmában
munkavállalásra jogosult. Az Inasoknak 2Ft összeget, kellett befizetni a céh kaszájába, a szabaduló
levél kiváltásához.
1842-ben készült céh tagok felsorolása előtt a következő sorok állnak:
"Minden rendben írattasson, Hogy könnyen föltaláltason.
A nótárius úgy vigyázzon, Írásban ne hibázzon."
Nevek sora (teljesség nélkül)
Horváth János céh komiszáros
Nagy János
Patonai István
Patona Sámuel
Patonai János
Vörös János
Szabó József
Timár József
Sinka János
Hegedüs Pál céhmester
Timár András
Varga József
Szabó János
Menyhárt József
Simon Péter
Ónodi Ferenc
Győri Ferenc atyamester
Csajági János
1848ban: öregebb és ifjabb Patonai Józseffel bővült a fenti névsor.
Patonai Gábor1882-ben feleségül vette a katolikus vallású Kovács Juliannát. Kovács Julianna
szintén palotai bognár családból származott. Apja Kovács Mihály, anyja Menyhárt Anna.
Gyermekeik József, Ferenc, Lajos elkerültek Palotáról.
Az 1891. évi iparosok és kereskedők címjegyzékében a bognároknál Patonai Gábor, dédapám
neve olvasható, valamint Csajághy József, Ferenczi Gábor, Janik Gábor, Kajári István, Kajári
János, Kovács Ferenc, Kovács Mihály, Lengyel József, Menyhárt József, Molnár József és
Sándor, Simák János, Simon Ferenc, Sinka Gábor, Timár Gábor, István, János, József, és
Lajos, Vajda András, Vec sei József.
Patonai Gábor és Kovács Júlia fia, Gábor, aki 1895-ben született, a nagymamám, Erzsébet 1899
november 3-án. (A levéltárban 1895 utáni anyakönyvek nem kutathatók.).
A család férfi-ágon Palotán kihalt. Patonai Gábornak, nagy mamám testvérének lányai
születtek: Róza és Ilona. Károly fia, fiatalon meghalt.
Anagymamám 1919-ben ment férjhez Harn Józsefhez.
A következő iparos család a Barnok. Nagyapám Barn József úgy mesélte, hogy a Harnok a
Dunán jöttek Magyarországra. Talán ők is Würtemberg tartományból indultak, mint ahogya
legtöbb német onnan érkezett. Ácsok voltak, malom-ácsok. Az Ő szakmájuk is nagyon
kellendő volt abban a régi világban.
Malmos-Inotáról elég sok írás maradt fent, de Pétről, ahol szintén több malom sorakozott a
sebes Pét patak partján alig találni irodalmat, ~~ A ~~ ~ ~ \r\ -~ ~ - ~ ~~~.
Az utazó, napnyugatra aKikiri -tó feletti kőhídon át, hagyta el Palota mezővárost.
Oláh János a következőt írta: "Balaton mellyéki túdósítások barátságos Levelekben" 1834-
ben:" A faragott kövek a tó felől voltak, azokon, kívül pedig mint az omladékból megtetszik,
boltok valának épülve, mi célra? nincs felfedezve, talán a fogott halaknak lerakóhelyei
lehettek. Ezen boltokon megy által a postaút.
Zsilipje vagy kifolyása mellett délre, egy ezen boltok közül ki van tisztogatva és kocsma
gyanánt szolgál, az itt lévő páros szűr kallókhoz kijáró palotai csapóknak, s az itt
megállapodni szokott utazóknak megújításokra. Ehhez által ellenben van az uraságnak egy
igen okosan készült birkaúsztatója. Azon zsilip, melyen a víz kifolyt, szinte ollyan gránit
kövekből áll, mint az említett hosszú fal. Kezdetén kiváj ott sarok kövek vagynak, mellyekben
.r;-
rekesztő lebocsájtatott ,vagy felvonatott, a szerint mint a tavat növel ni vagy lecsapolni
akarták."
Puszta -Bánta alatt elterülő, a kőgáttal fenntartott viz, nagy halastó lehetett, a nép nyelvén a
Kikeri-tó, talán ez volt Mátyás király feleségének halastava.
Kisfaludy Sándor így dalolja meg a nép ajkáról hallott mondát:
"Gyakran jára Palotára
Ö tulajdon jószágára
És vadászott körében
A Bakony vad belében
Kikeri-tó melynek vize
Most már mind lecsapolva
Hajdan nagy, s nádas berek. .. "
Dadai Oláh Jánostól továbbá megtudhatjuk, hogy a falak magasságukból sokat veszítettek,
mert a malmok építésére fordították. Valószínű kövei a bántai kőbányából származtak. A tó
vízét sok forrás táplálta. Az 1854-es katonai térképen az egyik forrást, Pap forrásként tüntetik
fel Öskü keleti határából ered, a Bántából pedig Kosárok és Aranykúti források vizével
töltődött fel a Kikeritó.
Forrásai közt akadhattak melegebb vizűek is, mert 1799-ben Vályi András a következőt írta:
" ..télen meleg vizű forrása lévén, két szüntelen forgó malmot hajt folyásával. "
A tóból, a zsilip általleengedett víz, a Pét-patakban folyik alá a Barát völgyben, és vele együtt
kanyarog a sziklás erdős hegyhez simuló szekérút.
A gyors folyású Pét patak már a régi időkben is malmokat hajtott. A veszprémi regesztákban
olvasható, hogy III. István király uralkodása idején 1171. -ben, Benedek veszprémi ispán " ..a
Péth vizén lévő két malommal a veszprémi egyháznak adományozza".
1244.ből való a következő idézet:
"A fehérvári keresztes konvent a Peeth vízén levő malma ügyében a veszprémi káptalan
javára többek között úgy döntöttek, hogy a vízének a keresztesek malma feletti medrét
amelyet Sceelees-nek neveznek, azon a helyen, amelyen süllyesztették két ujjnyival emelni
kell, a gát karbantartásáról pedig 2/3 részben a konvent, 1/3részben pedig a káptalan molnára
tartozik gondoskodni, végül a káptalan molnárai augusztus 1.én hat embert küldenek
PEET faluba, s ketten közülük, akiket a keresztes konvent molnára kijelöl a Keresztelő
Szt. János egyházban megesküsznek, hogy nem okoztak neki kárt."( forrás: Kumorovitz L
Bernát: Veszprémi regeszták MOL)
A Keresztelő Szt. János egyház a káptalan falujába állott. Egy 1776ban készült térkép még fel
tünteti romjait.(Múzeumok Közleménye 1967, Középkori templomok és egyházas helyek
Veszprém megyében.)
A patak vize hajtotta a Véncser alatt a Városi vagy Barát-Iakási malmot, mely alatt egy kalló
malom működött. "A barátlakási malmok jövedelmének felét az uraság , felét a város kapja"
olvasható, a Veszprémi Múzeumban őrzött Zichy úrbáriumban, illetve már előzőleg az 1711.
februárban kötött telepíté si szerződésben ez áll:" 4. A barátlakási malmot, ha tetszik nékik
megépíteni és felállítani, tehát fele jövedelme az ura ságé fele, pedig az övék lészen, kiálván
elsőben a kövekre s vasakra való kölcség az közjövedelembű1."
A péti Majorságot a mai vasúti átjáró alatt jelöli a térkép. Palota- Pét út alatt átfolyó Pét patak
két kalló malmot, majd a Vörös malmot és végül az Új malmot hajtotta, az 1850 körül készült
kataszteri térkép szerint. ." 1813. -ban Péten 48 csapó, szűr posztó-készítő dolgozott
kallómalommal. Péten cserépedényt is készítettek, erre is felhasználva a víz hajtó
erejét. (Forrás: Veszprém Megyei Múzeumok közleménye 9. Veszprém 1970) 1860-as évek,
anyakönyvi bejegyzéseiből még tudjuk, hogy dolgoztak kallósok és posztó sok Péten.
Neveiket a palotai Katolikus Plébánia anyakönyvei őrizték meg: Czauker Pál, Klechner János,
Vanicsek Tamás, Kegyela János, Medlik József, Liszi Péter, Kohárik György és Hoffer
János. Neveik után ítélve minden a felvidéki Nyitra-, Bars-, és Hont megyékből érkezhettek.
Pétfudő környékén maradtak meg a legtovább a bakonyi szűrposztót készítő híres csapók
kalló malmai. A bakonyi vagy cifra szűr viselete tiltakozás volt a Hasburg elnyomás ellen.
Bécs gyűlölettel nézte ezt a néma tüntetést és fenyegette, zaklatta a szűrszabókat. (Eötvös)
A palotai csapó céh 1849-ben a honvédsereg részére készített húszezer rőf halina posztót,
amelynek ára tízezerkilenc száztizenkét forint és ötvenhárom pengő volt. A posztót nyugtán
vették át a csapóktól Bagyula Antalnétól, Jánosik Jánostól, Tóth Antaltól. Ezek a nyugták
megtalálhatók a Veszprémi Múzeumban. Az árut le is szállították Aradra 1849 július 25én. A
szállítólevél alján utasították az aradi Sóhivatalt a kifizetésre. Valószínű, ismerve a sajnálatos
történelmi eseményeket, hogy nem került sor a kifizetésre vagy nem a teljes összeget kapták
meg, mert 1854. januárban kelt From Gábor az akkori városi bíró levele amelyet a
Kincstárnak írt a város csapóinak nagyfokú elszegényedéséről. A céhek azonban nemcsak
Palotán, hanem országosan válságba kerültek ennek okát az új technikák és kereskedelmi tőke
megjelenése váltotta ki.
1872. évi törvényben kimondják a céhek megszűnését, illetve a céhek ipatársulattá alakulását.
Az 1860as években már furdő és mulató helyként emIítik Pétet. Valószínű állt itt egy csárda,
elődje a későbbi Hollós vendéglőnek. Ideális hely, mert itt keresztezi egymást a Kikeri tó felől
jövő földút és Palota felől jövő és Berhida felé tartó "mezőföldi" szekér út. Ezt támasztja alá
1800ban készült Gerlisch térkép~elyen a péti csárdát jelölték.
Garai László nádor, 1455.-ben kiadott oklevelében az áll hogy Rédey János utód nélkül halt
meg és Pét birtokon lévő szőlejét a csatkai pálos kolostornak adományozta. (Veszprémi Érseki
és Főkáptalan Oklevelek) Ez is azt, bizonyítja, hogy már volt itt település a középkorban is.
A szőlőhegyek a peremartoni erdő felé és Öskűvel átellenben voltak. Az 1760-as években
nagyarányú szőlő-telepítés indult meg a péti hegyen, főleg Ösküről jártak át irtani az erdőt és
berket. Négy- nyolc adómentes évet kaptak.
Az 1828.évi adóív( B206film) 224 fő szőlőtulajdonos nevét rögzítette. Például:
ösküi adózók: Mekota, Csincsi, Nyitrai ... , palotai: Kavecz, Szili, Sipos, hajmáskéri Szöllösi
és Koroncai ..., továbbá berhidai és peremartoni lakosokat.
1836-ban, a lakosság száma 6431 fő, a legmagasabb a régi Palota történetében.
Kutatásaim során a Pesti Levéltárban véletlenül találtam rá Verőcén Ham és Csapó
, valamint Rád helységben Valent nevezetű adózókra az összeírásokban.
. A palotai katolikus anyakönyvek szerint 1855-ben érkezhetek ide, mert 1856-ban Harn
Mihály és Csapó Anna lánya Mária már itt született. Ekkor már István nevű fiúk, a dédapám
élt, ez később, a házasság kötéskori bejegyzésből derült ki, hogy 1855-ben született.
Csapó Anna meghalhatott, mert 1858 novemberben született Károly fia Ham Mihálynak,
már Valent Annátói született. Ebből a házasságból születtek még gyermekei: 1862ben János,
1864-ben Ferenc, ő csizmadia lett, 1869-ben Mihály és 1873-ban Rozália.
István, Károly és Mihály ácsok lettek. Jó hírük volt a megyében, de az én dédapám igen
részeges ember volt. Két házasságot kötött. Az első feleségével Ruzicska Teréziával ,1877-
ben. Gyermekeik: Gyula, Károly és Ilona.
A második házassága a dédanyámmal, Somogyi Évával 1891.májusban kötetett. A
dédnagymamám pápasalamoni születésű volt apja Somogyi János, édesanyja Árki Terézia.
1892 február 13.án született a nagyapám, Barn József. Két testvére Terézia és János
Pápasalamonba született, ők 1914-ben vándoroltak ki Amerikába.
A dédnagymamám visszaköltözött szülőfalujába és ott nevelte fel gyermekeit a családja
segítségével, mert hiába volt jó hírű szakember Ham István dédapám, minden keresetét
megitta és nagyapám elbeszéléseiből tudom, hogy családjával is cudarul bánt.
U~91.évben összeállított Magyarország iparosainak és kereskedőinek címjegyzékében Vár-
Palotán az ácsoknál, Bogács Antal, Buzai Mihály, Ham István, Ham Mihály, Környei
Ferenc, Ruzicska Simon, Holup János és Hersiczki. nevűeket találjuk.
A nagyapám Pápán tanulta ki a cipész mesterséget. Róza nevű nagynénjéhez, gyakran járt
Palotára és így ismerte meg nagymamát Patonai Erzsébetet.
1919ben házasodtak össze. Két gyermekük született 1920ban István és 1921ben édesanyám
Barn Erzsébet. Anagymamám Patonai Erzsébet fiatalon, 31 évesen halt meg. Nagyapám
újra nősült és Péten építettek házat az 1930as években, amikor a péti gyárat kezdték építeni.
A nagybátyám Budapesten élt, édesanyám, pedig palotai Darnai Lajoshoz ment feleségül,
1948ban.
A Darnai család, szintén a 19. században érkezett Palotára. Az 1828. évi adó összeírásokban
nem találtam nevét. Ideérkezésének el kell fogadnunk a házassági anyakönyvi bejegyzés
dátumát, amely szerint Darnai István 1843. januárban házasságot kötött Kardos
Katalinnal.
A katolikus anyakönyvekben nem találtam választ mi történt Kardos Katalinnal,
Valószínű nem itt Palotán halálozott el, mert 1846. áprilisban Darnai István, mint özvegy
újból nősült.
Sajnos a katolikus anyakönyvben nem találtam utalást arra, honnan érkezett. Családi
hagyomány úgy tartotta számon, hogy Erdélyből. A kutatásnál másik szempont, hogy
katolikus családokat kellett keresnem. A dunántúli megyékben, a közeli balatonhenyei Damay
családok reformátusok. A mezőörsi, pázmándi családok pedig Domainak lettek a katolikus
anyakönyvekbe bejegyezve.
Ükapám, Damai, a dédapám Darnay, a Palotán élő kéthelyi Domyay, majd egy későbbi
bejegyzésnél, már ő is Darnay.
Foglalkozásának földműves van bejegyezve. Úgy gondolom, hogy ez nem egészen takarja az
igazságot, mert a magyarok főfoglalkozása mindig is az állattenyésztés volt. A XIX. század
végére, amikor már a közös legelőket felosztották, a folyókat szabályozták, és a sárréteket
lecsapolták és megjelentek az új növények burgonya, és kukorica beszélhetünk nagyobb
arányban földművelésről, addig az állattenyésztés volt a fő húzóágazat. Palotán is felkopott
volna az álla, annak, aki csak földművelésből akart volna megélni, mert a palotai földek, hol
kövesek, hol pedig agyagosak.
Ezért, hát úgy gondolom, mint nagyapámék, már ő is állatok vásárlásával, felnevelésévei, és
vágásával foglalkozott. Majd a feldolgozott a húst a piacokon árusították.
A hentes mesterséget 1884től kötötték képesítéshez.
Mások voltak a húsfogyasztási szokások is. Főleg marhahúst és juhhúst fogyasztottak, a téli
disznóvágásokig. A juh-húst is fustölték, így tartósították.
A juhtenyésztés, a szőlőtermesztés mellett a második húzó ágazat volt a XVIII. századtól
kezdve, amely fellendítette az ország gazdaságát és így Palotáét is.
Eötvös Károly "Bakonyi utazás" című könyvében írja a következőt:
"Csapók és szűrszabók gazdag és tekintélyes céhe állt fenn Veszprémben is, Palotán is. De voltak
csapók és szűrszabók Pápán és Devecserben is. Nagy volt minden csapó műhelye. Nagyfenekű
kerekes gépeik ott zúgtak és berregtek reggeltől estig. Zajuk kihallatszott az utcára. "
A csapó mesterek 1744-ben szövetségre léptek, hogy a gyapjú árát egymással szemben nem
verik fel a kereskedő nél.
A csapók lejártak az Alföldig gyapjút beszerezni. Szentesen is jelentős juhtartás folyt. A
gyapjút a tatai és palotai csapók vásárolták fel.(Mód László : Egy dél-alföldi mezőváros
gazdasági kapcsolatai a 18. században.) 1808-ban a palotai csapómesterek "túrkevei magyar J \
juh gyapjukra" alkudtak AVkereskedőkkel a város vezetői tárgyaltak az alkut az egész ~ ~ ~
állományra kötötték. A szentesi gazdák gyakran megfordultak távolabb fekvő települések
sokadalmaiban, mint Pest vagy Székesfehérvár. Székesfehérvár a közép dunántúli nagytáj
egyik legnagyobb vásáros helyének számított. 1757től Sdb. országos vásárt tarthatott. K- Ny
irányú kereskedésben jelentős közvetítő szerepet játszott. Ezek a vásárok híresek voltak az
állatforgalmukról!
Szentesen Darnai családoknak is meg kellett fordulni. Erre a következtetésre a zentai
katolikus anyakönyvekben, a bérmálások adataiközött talált bejegyzések adnak ~ Itt
találtam Darnai Pál lánya Rozália neve mellett, keresztelése: Szentes. Zentán a bérmálás ideje
1823, 14 éves a bérmáláskor, tehát 1809.ben keresztelték Szentesen. Darnai István 1829ben
lánya és fia is meghaltak az ő nevüknél Eperjes lett megjelölve születési helynek. Reményt
keltő információ Darnaj Róza lánya Jakubtsák Zsuzsanna 1807-ben bérmálták Zentán és
születési helyének Besztercét jegyezték be. Besztercéhez közel Nagybányán és
Magyarláposon ma is élnek Darnai családok.
Hódmezővásárhelyen is élt egy Darnai István és felesége Balogh Éva, 1778. februárban
születtek iker fiaik István és János. 1792. augusztusban János. Lehetséges, hogy az ikrek és
édesanyjuk meghaltak és azért János születési anyakönyvében már anyja neve Balogh Mária,
de lehet elírás is.
Hódmezővásárhely árvaszéki iratai őriztek meg egy hirdetést, hogy ott is jártak palotai
csapók, íme az idézett: " Tabáni Pálfi János kocsmáros házánál vagynak a Palotai Csapók
szálva, akik a Magyar Juh Gyapjának százáért 180 koronát ígérnek, akiknek azért eladó
Magyar Juh Gyapja Vagyon és azon Árért odaadni akarják foglalóért mennyenek Pálfi János
házához"
Szentes, Hódmezővásárhely és Palota mezővárosok között, tehát meg volt a gazdasági
kapcsolat, így elképzelhetőnek tartom, hogy Darnai István onnan költözött Palotára.
A csapó mesterek (guba és szürcsapók), a szürposztó készítők a város legvagyonosabb rétegét
alkották.
Biztos, hogy sok embemek adott munkát a gyapjú feldolgozás, a gyapjú beszerzése a készáru
szállítása és értékesítése. Palota a kereskedésben is jeleskedett.
Mondták is a Szentgáliak: "hogy jó világ csak akkor lesz, ha minden palotai ember otthon
lesz, de ez sohasem következik be, mert a palotaiak mindig kocsiznak, mindig úton vannak."
Itt újból vissza kell, hogy térjek Pétre.
A péti majorságbanjuhászattal is foglalkoztak erre enged következtetni Oláh János
tudósít~sa, ~og~ a Kikeri ~óból kieresztett ví~y ~észét bir~a úsztatóként hasz~álták. r •
Valamint a juhászok nevel mellett lakhelynek megjelölve Pet,: Krebensperger Janos Felesege Plajzer
Anna (Sóskútról), Siki Dániel felesége Kondrik Teréz (Szentkirályszabadgyánról). Q '\l~\oJu..: c..k...)
Bántán volt juhász és Péten lakott Dávid József és felesége Molnár Terézia.
Cseri számadó birkás Wittmann János, aki Palotán 717sz alatt lakott.
A juhtartás jövedelmező forrás volt a kisgazdáknak, mert kora tavasszal megkezdi a pénzelést
a sajtból, túróból, és a bárányból. A takarmányozása nem jelentett különösebb gondot, és a
gyapja is jövedelmet biztosított.
Palotán nagyobb birka tartó kisgazdák között írták össze Kardos Jánost és Szabó Jánost.
Ükapám Kardos Katalint vette feleségül, 1843 januárban. Nem álIíthatom, hogy Palotai
Kardos családból származott, mert Palotán 1825. évtől maradtak meg anyakönyvi
bejegyzések.
Házasságkötésüknél Katalin tanúja Stellár János volt. Darnai István tanúja Molnár József
Stellár lányok, közül elsőnek Zsuzsi férje, Jánoki György juhász, aki balatonkenesei nemes
származású, majd valószínű gyermek szülésben halálozott el és így Katalin nevű testvére lett
a második felesége Jánoki Györgynek. Stellár András, lakhelye Pét .(palotai Plébánia) A
fentiekből úgy gondolom, hogy minden Péten a juhászatban dolgoztak
Darnai István, Morvai Juliannával kötött második házasságánál tanúk: Molnár József és
Szabó József.
Ebből a házasságból született gyermekek:
1847ben Erzsébet, komák Bogáts Pál csizmadia, Sefisher Anna (Sefischer Antal bátyja, vagy
apja lehetett, ács volt, felesége Molnár Éva).
1850. augusztus 21-én, született a dédapám István, koma -keresztszülő: Konkoly József,
Szabó Erzse.
1852-ben János (2 éves korában meghalt) koma: Adorján Katalin, Suhajda Lajos fésűs mester
özvegye, aki evangélikus vallású és nemes származású volt.
1854-ben Julianna született keresztszülők: Kiss Károly és Adorján Katalin.
Lakhely rovatban pedig Palota 775sz. ház. (forrás: plébánia anyakönyvei)
Ma ez kb. a Mátyás király utcai az óvoda helyén állt, Wittman cseri számadó házával
átellenben. Beazonosítására az 1856 készült ll. katonai térképet és a veszprém megyei
kataszteri térképet használtam. 1860 október 9én Damai István, 55 évesen meghalt.
Morvai Julianna üknagymamámmal egy lakásban élt lány testvére Örzsébet, aki Morvai
Mihály és Szabó Éva árva, hajadon leánya. Morvai Júlia 25 éves a férjhez menetelekor, tehát
1821-ben született, mivel anyakönyvvel, ebből az időből nem rendelkezünk elképzelhető,
hogy Palotán született.
Lánya, Damai Erzsébet 1867ben ment férjhez Kiss Istvánhoz. Valószínű elköltöztek
Palotáról, mert több adatot nem találtam róla.
A dédapám, Damai István az ács szakmát tanulta és az anyakönyvbe ács segédnek jegyezték
be. Valószínű Ham Mihálynál tanulta a mesterséget, mivel esküvői tanúja, ő volt.
1879 január 26án vette feleségül Csapó Teréziát, Csapó János és Kelemen Erzsébet palotai
lakosok lányát. Tanúk: Herezeg Imre fölműves és Ham Mihály ács.
Darnai Júlia 1887 szept.5.-én ment feleségül abai Hockfellner Imre juhászhoz.
Itt megint igazolódni látszik az, hogya juhászattal valamilyen kapcsolatban kellett állniuk.
Édesanyjuk Morvai Júlia valószínű, valamelyik lányához költözött, mert nem találtam
bejegyzést az anyakönyvekben, további sorsáról.
Damai István és Csapó Terézia házasságából született gyerekek:
1880 március 23 Terézia, 1882 február 28 Erzsébet, 1884 február 17 István 1885 augusztus 19
Mária, 1887 augusztus 15 József, 1890 június 21. János, ő volt a nagyapám,
1894 február 08 Ferenc, ő az 1világháborúban eltűnt.
Erzsébet, egy évesen meghalt a többi gyermek megélte a felnőtt kort.
Terézia, Palotán maradt Szeivolt Ferenchez ment feleségül.
Mária, szintén Palotán ment férjhez, Menyhárt Lajoshoz, de ők azután Pestre kerültek.
István, Palotára nősült és fuvarozott, és József csizmadia lett és Dunaszegre költözött.
Dédapám, szorgalmas és dolgos ember volt. Ö vásároita meg az Alsó-városi
Közép utcai házunkat, amely később Zichy utca lett. Az ácsmesterség mellé második
szakmának a hentességet is megszerezte. A Várpalotai Ipartestület 1902.03.02.-án kelt
közgyűlé sén, már hentesként jegyezték.
Fiai közül a nagyapám János maradt a családi házban és együtt dolgoztak 1916.-ig dédapám
haláláig. Édesanyám, mondta hogy nagyapám is részvett még marhahajtáson Bécs felé.
A hentesek dolga volt a hajtás során megsérült állatok levágása.
A ház Zichy utcára néző részén üzletet nyitottak, amelyet 1945 után egyre nehezebben tudtak
működtetni és végül feladták.
Nagyapám 1890.06.21.én született. Várpalota Közép u. 71-ben 1906 óta működött, mint
hentes és mészáros. 1928-ban önállósitotta magát. Tagja volt az Iparegyesületnek. 37 havi
frontszo Igálat után a vaskeresztes érdemrend tulaj donosa lett. 1914-ben házasságot kötött
Dregon Arankával, anyja neve: Sárfi Katalin. Dregon Pál örökbe fogadta, hogy ő lett volna
édesapja, nem tudom. Anagymamám nagyszülei Peremartonban éltek Sárfi Ferenc és Rózsa
JÚlia.
Négy gyermeket neveltek fel, a polgári iskolát minden elvégezték.
to
A nagybátyám János(1916-1980) és édesapám Lajos (1919-2001) is követte a családi
hagyományt mészáros-hentesek lettek, de 1945 után egyikük sem folytatta ezt a mesterséget.
István nagybátyám (1921-1987) foglalkozása úgy tudom lakatos volt .
Aranka, nagynéném (1930-1997) a székesfehérvári tanítóképzőbe 1949-ben szerzett tanítói
oklevelet. Itthon azonban nem kapott állást, végül Tordason kezdett el tanítani. 1952-ben
nagyszüleim kérésére minisztériumi engedéllyel került vissza Palotára. A vár mögötti
fiúiskolába, amely előbb 12 évfolyamos, majd gimnázium lett tanított. 1963-tól gimnáziumi
tanár. Később tovább tanult és Eötvös Lóránt Tud. Egyetemen 1968-ban diplomázott.
A ház, Zichy utcára nyíló felén volt, a hentes üzlet. A ház tomácos volt, két szobával és
konyhával.
A ház túlsó végébe kamrákat építettek, középen lehetett felmenni a padlásra, illetve lemenni a
pincébe, aminek a végében egy jégverem volt. A kamrákkal szembe istállót és ólakat
építettek.
A szomszédban Kovács János bognár mester lakott anyai részről, rokonom a dédanyám
testvérének az unokája. Az apai dédanyám rokonsága a Csapóék is a Zichy utcában éltek.
A nagyapám lánytestvérének Teréznek a lányai Manci, Anci és Kató néni. Manci néninek, a
legidősebbnek kellett volna először férjhez menni, de természete miatt nem kellett senkinek.
Így fordulhatott aztán elő, hogy Teri nénjét, a legkisebbet Káró bácsi megszöktette.
Ebben az utcában volt még a Homoki pékség, ahová még én is vittem kenyeret sütni.
A háború és utána "a felszabadulás" a mi családunknak kiváltképpen a nagy szüleimnek,
megélhetési gondokat hozott. A népi demokrácia szemében a mi családunk "gyanús" volt. Az
üzletben csak" feketén vágott húst" árusíthattak. Ezzel a szüleim, akik segítettek
nagyszüleimnek állandó veszélynek voltak kitéve. Végül az üzletet bezárták és a nagyapám a
Vízműnél kapott állást, onnan ment nyugdíjba.
A nagyapám 1955-ben halt meg karácsonykor. Soha nem felejtettem el, mennyire
megdöbbentett, hogy az édesapám sírt. Apámék nagyon szerették és tisztelték a szüleiket.
Nagyapámék házában engem még megérintett valami a nagycsalád légköréből, hogy együtt
voltunk nagybácsik, nagynénik, unokatestvérek karácsonykor és húsvétkor.
János nagybátyámnak gyermekei: Erzsébet, János, és Piroska.
István nagybátyámnak: Tibor és Béla nevű fiai születtek.
Édesapámnak, Lajosnak lányai: Zsuzsanna és Erzsébet. Mindketten a palotai Thury Gyögy
gimnáziumban érettségiztünk.
Aranka nagynénémnek nem volt saját gyermeke, de tanította a város gyerekeit 40éven
keresztül. A húgom, szintén pedagógus lett, és az egyetem elvégzése után Budapesten
maradt. Anagynénémet, 1994-ben "Várpaiota Város" érdeméremmel tűntették ki.
Az édesapám a háború után nekünk a ház másik végébe alakított ki lakást. Gyermek
koromban ,az utcánkban szoktak a tehenek fel ballagni a felsővárosba .Karácsonykor jöttek a
kanászok patingattak ostoraikkal és kolompoltak, ésjártak aBethlemesek.
Bár a bányászat erősen fejlődött Palotán az ötvenes években, azért még akkor őrzött valami
bájt, hangulatot az egykori mezővárosból, amit én nagyon szerettem.
A házunkkal átellenbe volt a Biróczki család kocsmája (majd Akna csárda). A 8 úton alig
ment el egy-két autó az ötvenes években.
Másodikos voltam, amikor iskolából hazafelé ballagtam, és a kocsma előtt egy teherautóról
osztották a puskát a bányászoknak.
A pincében voltunk a harcok alatt, hallgattuk a rádiót. Mindenki szomorú volt.
Amikor felmerészkedtünk a pincéből, a 8-as úton és az utcánkban láttuk a kiégett tankokat.
Gyerek fejjel is úgy gondoltam, hogy ez ,olyan volt, mint, amit Petőfi Sándor és barátai
csináltak, forradalom. Utána maradt a suttogás, a félelem és megtorlás. A nagynéném szegény
kihallgatásokra járt. Kolléganőjét bebörtönözték és kitelepítették. Györgyi nénit még idős
korában is látogatta és sajnálta, mert egy kiváló képességű embert tettek tönkre.
A palotai Damai család nevét az unokaöcsém, Balázs fiai viszik tovább, Péter és Dávid.
1958-ban elköltöztünk a nagyszülői házból. Sok év telt el . Mindig szerettem volna
megismerni merre van Dama , ahonnan nevünket kaptuk. 2005ben kezdtem el a kutatást,
azóta is nagy örömmel folytatom, mert a történelmet mindig is szerettem, és bár sok éven
át nem foglalkoztam vele mélyebben, csak egy-egy történelem témájú könyv erejéig. Most,
hogy nyugdíjas lettem maradt időm a kutatáshoz, amelyhez természetesen az Internet is sok
segítséget nyújt,
Röviden összefoglalom a családi nevünkkel kapcsolatos eddigi ismereteimet:
Az Árpád-kori magyar nemzettségek nevei általában személynévként és helynévként szoktak
előfordulni az okleveles anyagokban. A ránk maradt egy írásos forrás 1246-ból, IV. Béla
oklevele, amely ismerteti a fuleki várhoz tartozó birtokokat és ebben Darnát, mint. "terrae"
emIítik. A falu mellett csörgedező Dama patak Rimaszécsnél a Rima-folyóba ömlik. Ma határ
falu, régen Gömör- Kishont vármegyéhez tartozott. Nem messze innen, Nógrádszakálnál
szintén találkozunk Darna patakkal. Völgyében őskori sírhalmok, dűlő névként maradt fenn a
Dama kapu. Az Ipoly folyó völgye itt a falunál összeszűkül és a folyó-völgyet védhette a
kapu, amelyet veszélyesetén eltorlaszoltak. Előtte őrség állt. Darnától délre, a Tarna
völgyében emelkedik a Darnó hegy. Darnó tündér király volt (tehát nemcsak Erdélyben éltek
tündérek). Monda fűződik nevéhez, egyiket, amely időpontot is ad írom le: .Darnó király
feleségét csalfa módon elrabolta Attila hun fejedelem és ezért Damó király bosszút esküdött,
hogy aki a várához közelit halállal lakol. A király lánya Tama beleszeretett egy Bodony nevű
vitézbe, és amikor apja nyilával Bodonyt célba vette Tarna a vitéz elé ugrott és a nyílvessző
mindkét szívet átjárta. Bűvös nyíl volt, mert a szerelmespárt kővé dermesztette." A történet a
nevünk kialakulása miatt is fontos, mert ahol megtelepültek Darno vagy Darna helységek
találhatók. Ung vármegye: Őr-Darna vám szedőhely volt,( ma Őrdarma). Bihar megye: Alsó-
, Felső-Darna, valamint Damaszeg. (Ma Derna)
Szatmár vármegyében: Damó (Damou, Damow). Maksay Ferenc írja a "Középkori Szatmár
megyében": "A XIV. sz. előtti időben keletkezett falu, középkori tulajdonosai akisbirtokos
Darnaiak, akinek eredetéről, kapcsolatairól semmit sem tudunk mondani." Krassó-Szörény
vármegye Karánsebesi kerület 1579. évi összeírásban Darna helységet is felsorolnak.
Pozsega vármegyében: DamoCastrum, Vas vármegye Szentgotthard mellett Kéthely puszta
Darnó, és Csallóközben, szintén van (Moson) Darnó. (1230.Árpád új okmánytár). Zemplén
vármegyében: Darnó eklézsia.1234 körül építették. A feltárásokat végző régész megjegyzése
elgondolkoztató, szerinte a kolostor azért különleges, mert a "premontreiek eddig tapasztalt
szokásaitól eltérően nem településben, hanem minden lakott területtől távollétesítették. " A
templomtól ÉK-re található Damó hegy és több földrajzi hely is őrzi ezt a nevet. Vajon nem-e
ez lehetett a Darna-, Damó nemzettség központja? Úgy gondolom a Dama nemzetség még az
írásbeliség kialakulása előtt elveszthette ősi nemzetségi birtokait.
A vezetéknevet, a XIV. században kezdték a mai formában használni.
A középkor végére egységesen kialakul a Darnay családi név fuggetlen attól, hogy
nemes az illető vagy sem.
Az 1700-as évek elején még az i-t néha j hanggal jelölik, mint Darnaj előfordult Szatmárban
és a Balaton-felvidéken is.
Gömör megyei Jánosiban: Damyai nevet használták, lehet, hogy azért, mert a falut is
Darnyának kezdték írni például a 2. katonai térképen,1850körül.
Tolnában a török adó összeírásokban a Darnai névnek, az elhallásokból igen sok változata jött
létre. Valószínű, hogya Dornyai név is ekkor keletkezett, és dr. Dornyay Béla tudós és író,
talán ezért vette vissza a Damay nevet. ~tíA~
Az ükapámat Damai Istvánnak anyakönyvezték, amikor Palotára érkezett. A ~l
érkezőt Dornyai Józsefnek, de később elhalálozásakor őt is Damainak jegyezték be az
anyakönyvbe.
Nagy-Magyarország térképén, ha bejelöljük a kora középkori darnai helységeket látszik,
körbeölelik az országot, határvidéken való elhelyezkedésükkel. Vannak, amelyek várispánság
koriak (Gömör, Nógrád, Valkó, Zemplén, Moson, Vas, és Tolna), vannak, amelyek későbbi
megtelepedésűek (Szatmár, Bihar és Hunyad). Úgy gondolom -a fentiekből-hogy őseink
várkatonák, határőrök voltak. Az Árpád-korban a király katonai szolgálatban álló vitézeket
várjobbágyoknak nevezték. Szolgálatukért adomány földeket kaptak, sokszor távolabb, a
szolgálati helyüktől. Elképzelhető, hogy Gömör vagy Zemplén területéről így kerültek el a
Damaiak. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete V. kötetében (Hont, Nógrád, Heves,
Gömőr, Borsod magyar népe) írja: Nagyon ünnepies a kecsői, a vályi, darnyai, és serkei
nemesek hollófekete mellénye és dolmánya, amit ezüstgombokkal és zsinórokkal díszíttetnek.
A dolmány neve dóka, s annak színe és kiállítása elárulja viselőjének községét."
A fenti megyék, az úgynevezett "palóc vidék". Sok tanulmányt átolvastam, de azokkal értek
egyet, akik a palóc nevet csúf, gúnynévnek vélik, amit a környező szláv népesség ragasztott
rá. A palóc magáénak ezt soha el nem ismerte, magára nézve nem használta. Az oklevelekben
sem találkozunk palóc elnevezéssel. Vérbeli magyar törzsek ivadékai, akik nagy hasonlóságot
mutatnak a göcseji népcsoporttal, azok, pedig a székelyekkel.
Abu Hamid al Garanti arab útazó, pedig arról tudósít, hogy:" Az országban ezerszám élnek
besenyők, de rajtuk kívül horezmiek is ... "
Geönczöl Gyula szerint, hagyományaik a legrégibb turáni eredetre vallanak.
Horezm és Turán is Aral tó vidékén, feküdt, ahonnan népek kerekedtek fel. Két folyó táplálja
Amu- és Szir-Darja és úgy gondoltam nevünket is onnan hoztuk és semmi esetre sem
szláv, mint ahogy azt nyelvtudósaink állítják!
Jankó János: Adatok a sámán vallás megismeréséhez című művében olvasható:
"Ha nyom a lidércz khara dama, a khalkászok a vánkos alá éjjelre kardot tesznek."
Természetesen nem állíthatom, hogy ami családunk egyenes ági leszármazottai a harcos
várjobbágyoknak, vagy a későbbi kisnemeseknek.
Lehet, hogy csak általuk alapított valamelyik Darna faluból származtunk el.
Ennek ellenére jó érzéssel tölt el a tudat, hogy a nevünket úgy örököltük és nem a Darnai
nevet felvett családok közül valók vagyunk. A kutatás során sok Darnai családot ismertem
meg. Közülük lehetséges, hogy van, aki ennek az ősi nemzetségnek egyenes ági
leszármazottai. Még nem adtam fel a reményt, hogy rátaláljak arra az erdélyi városra vagy
falura ahonnan a nagyapám nagyapja Várpalotára vetődött.
Aranka nagynéném hagyta rám a következő idézetet:
"Őrizzük, tartsuk fenn emlékeinket,
Gyűjtsük össze töredékeinket,
nehogy végleg elvesszenek azok,
s ez által is üresebb legyen a múlt,
szegényebb a jelen és kétesebb a jövő!"
( Cato- római bölcselő)