[Szolgáltatások]

Európai uniós szolgáltatásaink

European Union Magyarország európai uniós csatlakozását előkészítő közvélemény-felkészítési program keretében a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma 2003-ban pályázatot hirdetett városi és községi könyvtáraknak a témával kapcsolatos kiadványgyűjtemény kialakítására, valamint uniós témájú ismeretterjesztő előadások szervezésére a lakosság és a civil szervezetek tájékoztatására.

A következő években a pályázat folytatódott (kiírója a Miniszterelnöki Hivatal EU Kommunikációs Főosztálya), melynek célja a magyar állampolgárok uniós ismereteinek bővítése, s olyan tevékenységek és programok megvalósításának támogatása, amely megválaszolja a lakosságot foglalkoztató, az európai uniós tagsággal kapcsolatos kérdéseket és hozzájárul a széleskörű társadalmi párbeszéd folytatásához.

Európai uniós kiadványgyűjtemény kialakítása
a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban

A várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtár egyike a nyertes pályázóknak. A pályázati támogatásból az Európai Unióval kapcsolatos könyveket, CD-ROM-okat, folyóiratokat vásároltunk, melyeket különgyűjteményként az olvasóteremben, ahol kulturált környezetben biztosítjuk a helyben használat lehetőségét. Már meglevő dokumentumainkat is ide csoportosítottuk át, így a témával kapcsolatos szakirodalom (könyvek, CD-ROM-ok, videokazetták, szórólapok és egyéb tájékoztató kiadványok stb.) ebben a különgyűjteményben, jól áttekinthető módon kerültek elrendezésre. Az európai uniós kiadványgyűjtemény - amelyet a folyamatosan gyarapítunk és fejlesztünk - a helyi és a városkörnyéki lakosság, a civil szervezetek, a vállalkozók tájékoztatását, információkkal való ellátását szolgálja.

Európai Uniós kiadványgyűjtemény a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban     Európai uniós különgyűjtemény a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban

EU-s információk az interneten

A dokumentumgyűjtemény által közvetített információkat kiegészítik még az interneten található információforrások, melyek eléréshez szintén lehetőséget nyújtunk a használóknak. (Könyvtárunkban nyilvános lakossági internet-hozzáférést biztosítunk teljes nyitvatartási időben.)

Témafigyelés európai uniós pályázati lehetőségekről

Az interneten és a nyomtatott sajtóban megjelenő európai uniós pályázati lehetőségekről témafigyelést végzünk a helyi civil szervezetek és egyéb érdeklődők, megrendelők számára, melyet eljuttatunk az érintettekhez e-mailben vagy fénymásolatban.

 

Európai Unióval kapcsolatos rendezvények
a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban

2009. évi EU-s közkönyvtári pályázat keretében:

Európa napok
A Szindbád Nonprofit Kft.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár,
az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Európai Információs Pontja
és a Páneurópa Unió Várpalotai Szervezete
közös szervezésében:
"Európa Nap"

2009. május 9-én (szombat) 10 órakor
"27 ország, egy választás"

Tájékoztató az európai parlamenti választásról a lakosság számára
Előadó: Pomázi Szilárd (EKMK Európai Információs Pont vezetője)

EU TOTÓ eredményhirdetése, nyeremények kisorsolása

További információ az Európa Napról >>>

2009. október 5. (hétfő) 9.00 – 12 óráig
Repüljünk együtt a mese varázsszőnyegén...
A magyar népmese helye az európai kultúrkörben

Boldizsár Ildikó

Az Országos Könyvtári Napok alkalmából Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta tartott élvezetes előadást óvodapedagógusoknak, szülőknek és nagyszülőknek az európai népmesekincsről, a mese szerepéről a kisgyermek érzelmi fejlődésében, a mese gyógyító hatásáról és a mesélés fontosságáról a családban.

Népmese-illusztrációs pályázat

Ezt követően a népmese-illusztrációs pályázatunk eredményhirdetésére és a jutalmak átadására került sor. Várpalota és kistérsége 11 óvodájából és a Fogyatékosok Napközi Otthonából összesen 60 fő vett részt a pályázaton, s rajzaikon a magyar és európai népmeséknek a gyermeki fantáziát megragadó mozzanatai és szereplői elevenedtek meg.

Repüljünk együtt a mese varázsszőnyegén...     Boldizsár Ildikó

Végül a mesedélelőtt „megkoronázásaként” Boldizsár Ildikó élvezetes mesemondásával varázsolta el a jelen levő gyermekeket és felnőtteket.

A rendezvény lebonyolításában partnerünk volt
Várpalota Kistérség Óvodavezetői Munkaközössége.

2009. október 6. (kedd) 17.00 óra
A munkavállalás lehetőségei az EU-ban
Tájékoztatás a külföldi munkaerőpiacról,
az EURES európai állásközvetítő adatbázis bemutatása

Kis Tímea EURES tanácsadó     Az EURES állásközvetítő adatbázis bemutatása (közönség)

Előadó: Kis Tímea
a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Veszprémi Regionális Kirendeltségének EURES tanácsadója

(az Eötvös Károly Megyei Könyvtár EU Információs Pontjával
közös rendezvény!)

2009. október 6-án Kis Tímea, a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Veszprémi Regionális Kirendeltségének EURES tanácsadója adott szakszerű tájékoztatást a munkavállalás lehetőségeiről az Európai Unió országaiban. Előadásában kitért az EURES európai állásközvetítő adatbázis, valamint más hasznos webhelyek bemutatására is, melyek segítséget nyújthatnak az álláskeresőknek. A rendezvény végén számos egyéni kérdéssel és saját élethelyzetüket érintő problémával fordultak hozzá a közönség soraiból, ami azt jelzi, hogy rendkívül aktuális témában tudtunk naprakész ismereteket közvetíteni a munkaerőpiacon elhelyezkedni kívánó aktív korosztálynak.

2009. november 11. (szerda) 9.30 órakor
"Hegyek, völgyek, csillagok között"
címmel mesejátszó gyermekeknek

Vendégünk:
Gulyás László
mesemondó, vándormuzsikus

Koleszár Márta
a kecskeméti Katona József Könyvtár munkatársa

Részt vevő gyerekek:
Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola
2. osztályos tanulói

Európai uniós mesejátszó (Gulyás László)     Európai uniós mesejátszó (Koleszár Márta)

Európai uniós mesejátszó (közönség)     Európai uniós mesejátszó (Gulyás László)

2009. november 11-én "Hegyek, völgyek, csillagok között" címmel mesejátszót rendeztünk alsó tagozatos gyermekeknek az Európai Unió sokszínű kultúrájának bemutatására. Vendégünk volt Gulyás László mesemondó, vándormuzsikus, valamint Koleszár Márta, a kecskeméti Katona József Könyvtár munkatársa. A foglalkozásra meghívtuk a Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola 2. osztályos tanulóit, akik az európai népek meséinek "vándorútján" keresztül bebarangolták az Európai Uniót, s játékos formában szereztek ismereteket annak kulturális sokféleségéről és hagyományainak közös gyökereiről.

Fényképalbum a rendezvényről: >>>

2009. november 18. (szerda) 17 órakor
Magyarország 5 éve az Európai Unióban

Pomázi Szilárd

Előadó: Pomázi Szilárd
az Eötvös Károly Megyei Könyvtár
Európai Információs Pontjának vezetője

Pomázi Szilárd alapos adatgyűjtésre támaszkodó előadásában összefoglalta európai uniós tagságunk elmúlt öt évének eseményeit, a különböző elemzők véleményét a csatlakozás hatásairól a magyar gazdaságra és társadalomra.

 

2008. évi EU-s közkönyvtári pályázat keretében:

 „EU-FÓRIA” Fesztivál
2008. május 30.

Várpalota város és kistérsége általános iskoláiból, valamint a helyi középiskolákból 9 csapat (kb. 100 fő) idegen nyelvű „Ki mit tud?” keretében mutatta be az ötvenéves Európai Uniót.

Az „EU-FÓRIA” Fesztivált a Faller Jenő Szakképző Iskola szervezte (Nyitrainé Lőrincz Marianna angoltanár), a Szindbád Kht.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár európai uniós különgyűjteményével segítette a diákok felkészülését, valamint részt vett a jutalmazásukban.

A rendezvény résztvevői: Várkerti Általános Iskola, Várpalota (2 csapat), Nepomuki Szent János Római Katolikus Iskola, Várpalota (1 csapat), Ősi Általános Iskola (1 csapat), Bán Aladár Általános Iskola, Várpalota (1 csapat), Horváth István Általános Iskola, Pétfürdő (1 csapat), Thuri György Gimnázium, Várpalota (1 csapat), Faller Jenő Szakképző Iskola, Várpalota (1 csapat)

Helyszín: Jó Szerencsét Művelődési Központ (Várpalota, Honvéd u. 1.)

Seherezádé lánya”
Női sorsok, női történetek Keletről és Nyugatról

Olvasópályázat a kortárs (ill. huszadik századi)
európai és világirodalmi alkotásokból
(2008. június 1. – 2008. október 15.)

A „Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve” alkalmából 2008. június 1-jén hirdettük meg a „Seherezádé lánya” című női olvasópályázatunkat, amelynek könyvlistájára a kortárs európai és világirodalomból válogattunk olyan színvonalas, irodalmilag értékes regényeket, dokumentumköteteket, melyek a keleti és a nyugati életszemlélet, életstílus, a kulturális hagyományok és ezzel összefüggésben a női szerepek és női sorsok különbözőségét mutatják be. A pályázaton szereplő irodalmi alkotásokról könyvismertetéseket tettünk közzé az általunk készített pályázati füzetben, ill. a könyvtár honlapján, a résztvevőktől pedig válaszlapon kérünk véleményt, visszajelzést a művek rájuk gyakorolt hatásáról, valamint arról, hogy kiknek ajánlanák elolvasásra (úgynevezett „irányított válaszadással”).

További információk a "Seherezádé lánya" olvasópályázatról >>>

Társrendező partner: Várpalotai „Írisz” Nőegyesület
A pályázat célcsoportja: Várpalotai „Írisz” Nőegyesület tagjai és más érdeklődők
Támogató: Eötvös Károly Megyei Könyvtár Veszprém Megyei Európai Információs Pont

2008. október 27-én (hétfő) 17 órakor
A MÁSIK ARCOD
A női szerepek és a párkapcsolatok változásai napjainkban
az európai kultúrában

Vendégünk: Bácskai Júlia pszichológus

A rendezvény alkalmából került sor
a "Seherezádé lánya" (Női sorsok, női történetek Keletről és Nyugatról)
című olvasópályázat eredményhirdetésére
(a Várpalotai "Írisz" Nőegyesülettel közös rendezvény)

Az olvasópályázat 34 résztvevőjét közös „ajándékként”  író-olvasó találkozóra hívtuk a városi könyvtárba. Bácskai Júlia pszichológus a közönséggel való gondolatgazdag párbeszéd és szituációs játékok segítségével a női szerepek változásaira, s annak kulturális meghatározottságára derített fényt.

Helyszín: Szindbád Kht.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár
(Várpalota, Szent István út 28.)
Társrendező partner: Várpalotai „Írisz” Nőegyesület
Célcsoport: az olvasópályázat résztvevői és más érdeklődők
Támogató: Eötvös Károly Megyei Könyvtár Veszprém Megyei Európai Információs Pont

Bácskai Júlia pszichológus előadása     A rendezvény közönsége

LEADER = pénz + lehetőség a vidékfejlesztésre és a közösségformálásra

Kerekasztal-beszélgetés
a „Bakony és Balaton Keleti Kapuja” LEADER Egyesület
vidékfejlesztési stratégiájáról

2007 szeptemberében alakult meg a „Bakony és Balaton Keleti Kapuja” Helyi Közösség, melyben 22 település önkormányzata, civil szervezetei, vállalkozói vesznek részt négy kistérségből (Veszprém, Várpalota, Balatonalmádi, Zirc). A közösség 2008 májusában egyesületté alakult, s ez időre elkészítette Helyi Vidékfejlesztési Stratégiáját (2007-2013) is. Ebben az alábbi kiemelt prioritásokat fogalmazta meg: vállalkozásfejlesztés, a foglalkoztatás bővítése, a vidéki lakosság helyben tartása, térségi turizmusfejlesztés, élhetőbb környezet kialakítása.

Rendezvényünkön a „Bakony és Balaton Keleti Kapuja” LEADER Egyesület elnöke és a koordináló szerepet ellátó Várpalotai Kistérségi Vidékfejlesztési Iroda vezetője számolt be az egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájáról, valamint a „LEADER közösség” cím elnyerésére benyújtott pályázatuk eredményéről, ill. az aktuális pályázati lehetőségekről.

Előadók: Pergő Margit (Berhida város polgármestere, a „Bakony és Balaton Keleti Kapuja” LEADER Egyesület elnöke), Baloghné Bóna Eszter (Várpalotai Kistérségi Vidékfejlesztési Iroda vezetője)
Időpont: 2008. október 9-én 17 órakor
Helyszín: Szindbád Kht.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár
(Várpalota, Szent István út 28.)
Társrendező partner: Várpalotai Városszépítő és Védő Egyesület, Várpalotai és Pétfürdői Kertbarátkör, Ösküi Kertbarátkör
Célcsoport: Várpalotai kistérség vállalkozói, a civil szervezetek tagjai
Támogató: Eötvös Károly Megyei Könyvtár Veszprém Megyei Európai Információs Pont

Pergő Margit, Baloghné Bóna Eszter     Bakony és Balaton Keleti Kapuja LEADER Egyesület (kerekasztal-beszélgetés közönsége)

Várpalota integrált városfejlesztési stratégiája
Kapuban az európai uniós pályázati források (civil fórum)

Az európai uniós forrásokból finanszírozott és az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében meghirdetett szociális városrehabilitációs pályázatra készült el Várpalota integrált városfejlesztési stratégiája 2008 májusában, amely kijelöli a következő hét-tíz év városfejlesztési irányait, azonosítja a fejlesztésre váró akcióterületeket és meghatározza a célok eléréséhez szükséges beavatkozások körét.

Rendezvényünkön a városrehabilitációs pályázat készítői  adtak tájékoztatást a pályázat aktuális helyzetéről és a lebonyolítás soron következő lépéseiről, feladatairól, ill. a városfejlesztési stratégia tartalmáról, összetevőiről (Akcióterületi Terv, Antiszegregációs Program)

Előadók: Pál Károly (Polgármesteri Hivatal kabinetvezetője),  Mezei László (Várpalota város főépítésze)
Időpont: 2008. november 12-én 17 órakor
Helyszín: Szindbád Kht.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár
(Várpalota, Szent István út 28.)
Társrendező partner: Várpalotai Városszépítő és Védő Egyesület
Célcsoport: helyi lakosság, vállalkozók, a civil szervezetek tagjai
Támogató: Eötvös Károly Megyei Könyvtár Veszprém Megyei Európai Információs Pont

Civil fórum Várpalota integrált városfejlesztési stratégiájáról (közönség)     Civil fórum Várpalota integrált városfejlesztési stratégiájáról (Pál Károly és Mezei László)   

2007. évi EU-s közkönyvtári pályázat keretében:

A gyermekszegénység
Az elszegényedés jelenségei a mai magyar társadalomban
A Gyermekszegénység elleni Nemzeti Program

Előadó: Dr. Ferge Zsuzsa szociológus (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
Időpont: 2007. április 20. 17 óra
Helyszín: Krúdy Gyula Városi Könyvtár (Várpalota, Szent István út 28.)
Társrendező partner: Várpalotai „Írisz” Nőegyesület
Célcsoport: az Írisz Nőegyesület tagsága, a helyi oktatási intézmények pedagógusai,
a szociális segítő szakmában tevékenykedők és más érdeklődők
Támogató: Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.

Ferge Zsuzsa     A közönség Ferge Zsuzsa előadásán

A nyelv szerepe kulturális önazonosságunk őrzésében

Előadó: Dr. Szíj Enikő nyelvész (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
Időpont: 2007. április 25. 17 óra
Helyszín: Krúdy Gyula Városi Könyvtár (Várpalota, Szent István út 28.)
Társrendező partner: TIT Várpalotai Szervezete Gondolkodó Klubja
Célcsoport: a Gondolkodó Klub tagsága és más érdeklődők
Támogató: Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.

A nyelv szerepe kulturális önazonosságunk őrzésében című rendezvény résztvevői     Szíj Enikő

Civil fórum a Várpalotai Kistérség idegenforgalmi stratégiájáról
(2007-2013)

Helyzetelemzés és felkészülés
a Regionális Operatív Program pályázatainak fogadására

Civil fórum a Várpalota Kistérség idegenforgalmi stratégiájáról (Ábrahám Éva)

Előadó: Medve Erika (Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
kistérségi tanácsadója) és Makkné Fülöp Gabriella (Polgármesteri Hivatal idegenforgalmi referense)
A Regionális Operatív Program turisztikai pályázatairól tart tájékoztatót: Ábrahám Éva (Új Magyarország Fejlesztési Terv Tanácsadói Hálózat koordinátora)
A rendezvény fővédnöke: Németh Árpád polgármester (Várpalota Kistérség Többcélú Társulás elnöke)
Időpont: 2007. május 7. 16 óra
Helyszín: Krúdy Gyula Városi Könyvtár (Várpalota, Szent István út 28.)
Társrendező partner: Polgármesteri Hivatal, Várpalotai Városszépítő és Védő Egyesület
Célcsoport: helyi vállalkozók, a turizmusban érdekelt szervezetek, Várpalotai Városszépítő és Védő Egyesült tagjai és más érdeklődők
Támogató: Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.

Civil fórum a Várpalota Kistérség idegenforgalmi stratégiájáról (résztvevők)

Fátyol és tűsarok
Női sorsok, női történetek Európából
Olvasópályázat kortárs magyar és európai szépirodalmi alkotásokból

Időpont: 2007. június 1. - 2007. október 15.
Eredményhirdetés: 2007. október 24-én 17 óra
Társrendező partner: Várpalotai „Írisz” Nőegyesület
A pályázat célcsoportja: Várpalotai „Írisz” Nőegyesület tagjai és más érdeklődők
Támogató: Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.

A "Fátyol és tűsarok" olvasópályázat eredményhirdetése     Lugosi Dóra

További információk az olvasópályázatról >>>

Fölemelkedő vagy süllyedő Európa?
Az Európai Unió jövője a globalizálódó világgazdaságban

Előadó: Dr. Csaba László közgazdász (Közép-Európa Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem)
Időpont: 2007. november 5. 17 óra
Helyszín: Krúdy Gyula Városi Könyvtár (Várpalota, Szent István út 28.)
Társrendező partner: TIT Várpalotai Szervezete Gondolkodó Klubja
Célcsoport: a Gondolkodó Klub tagsága és más érdeklődők
Támogató: Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.

A közönség Csaba László előadásán     Csaba László

2006. évi EU-s közkönyvtári pályázat keretében:

"Házhoz visszük" a Nemzeti Fejlesztési Terv
közép-dunántúli regionális programjait és pályázatait

A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2006. évi pályázatainak és a II. Nemzeti Fejlesztési Terv közép-dunántúli regionális operatív programjának (2007-2013) bemutatása

Heinrich Péter

Előadó: Heinreich Péter (Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezető igazgatója)
Helyszín:
Krúdy Gyula Városi Könyvtár (Várpalota, Szent István út 28.)
Időpont: 2006. január 23.
Társrendező partner: Várpalota Város Polgármesteri Hivatala
Miniszterelnöki Hivatal Várpalotai kistérségi megbízott (Pál Károly)
Területpolitikai Kormányzati Hivatal vidékfejlesztési menedzser (Pintér András)
Támogató: Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.

Esélyek az aktívabb időskorra
Az idősek önállóságának elősegítése az EU-s tagországok gyakorlata alapján

Hegyesiné Orsós Éva

Előadó: Hegyesiné Orsós Éva (Életet az Éveknek Országos Szövetség elnöke)
Helyszín:
Krúdy Gyula Városi Könyvtár (Várpalota, Szent István út 28.)
Időpont: 2006. március 7.
Társrendező partner: Várpalotai Nyugdíjas Klub
Támogató: Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.

Európai sokszínűség a zenében
Válogatás Európa zenekultúrájából a Mozart és Bartók évforduló alkalmából

Borbás Károly

Előadó: Borbás Károly (Zenevár alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény tanára)
Helyszín: Krúdy Gyula Városi Könyvtár (Várpalota, Szent István út 28.)
Időpont: 2006. április 6.
Társrendező partner: TIT Várpalotai Szervezte "Gondolkodó Klub"
Támogató: Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.

Nemzetközi civil fórum a TEMA vezetőivel
a Várpalota Kistérség nemzetközi kapcsolatairól

TEMA logo

A 2001-ben létrehozott TEMA szövetségben részt vevő települések: egy olasz (Marche), osztrák (Lavanttal), szlovén (Koroska), román (Zsil-völgy), lengyel (Zaglebie) kistérség és Várpalota kistérsége bebizonyították, hogy az Európai Unión belül kisebb közösségek is képesek a tartalmas együttműködésre. Az elmúlt években számos közös programot valósítottak meg: nemzetközi kórusfesztiválok, képzőművészeti vándorkiállítás, nyelvi táborok, vándortábor, gyermekrajz-verseny és kiállítás, pedagóguskonferenciák, kiállítások és vásárok, maratoni futóversenyek, üzletember találkozó stb. A kerekasztal-beszélgetés során megismerkedhettünk a TEMA vezetőivel, és információkat kaphattunk arról, milyen előnyöket hozhat ez az együttműködés az elkövetkezendő időszakban a civil szféra és a helyi lakosság számára.

Vendégeink:

TEMA Nemzetközi civil fórum

PETER STAUBER
a TEMA elnöke, St. Andrä polgármestere

HELFRIED PRESSER
a TEMA Irányítótanács tagja, Wolfsberg város tanácsnoka

MARIJA LAH
a TEMA Irányítótanács volt tagja (Szlovénia, Koroska)

VERSÁNSZKY EDWARD
Petrozsény város tanácsnoka

LAJOSFALVI JÓZSEF
a TEMA Irányítótanács tagja, Berhida polgármestere
Várpalota Kistérség Többcélú Társulás alelnöke

LESZKOVSZKI TIBOR
a TEMA alelnöke, Várpalota polgármestere
Várpalota Kistérség Többcélú Társulás elnöke

A beszélgetés moderátora: Pál Károly (Miniszterelnöki Hivatal, kistérségi megbízott)
Tolmács: Csajka Katalin (Polgármesteri Hivatal, városmenedzser)
Közreműködtek: Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola Művészeti Tagozatának néptáncos növendékei
Helyszín: Krúdy Gyula Városi Könyvtár (Várpalota, Szent István út 28.)
Időpont: 2006. június 9.
Társrendező partner: Várpalotai Városszépítő és Védő Egyesület
Csiky Iván Utazók Klubja
Várpalotai-Pétfürdői Kertbarátkör
Támogató: Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.

2005. évi "Európa Napok"

2005. május 1-9-ig "Európa mi vagyunk"
című rendezvénysorozat az Európa Napok keretében
a Miniszterelnöki Hivatal
és Várpalota Város Önkormányzatának támogatásával

Európa napok

2005. május 1-jén (vasárnap) 10-16 óráig
EU információs sátor a Cseri Parkerdőben

EU információs sátor a Cseri Parkerdőben

EU TOTÓ gyerekeknek és felnőtteknek,
villámkérdések ládája - nyereményekkel

Május 1-jén a Cseri parkerdőben a majális keretén belül "EU információs sátort" állítottunk, ahol szóróanyagokkal, villámkérdésekkel, a veszprémi Európai Információs Pont Kht. által összeállított hatféle TOTÓ-val vártuk az érdeklődőket. Több száz látogató kereste fel a sátrat, 168 fő töltött ki helyben TOTÓT és sok százan vállalkoztak villámkérdésre. A helyes megfejtők EU-s logóval ellátott sapkát, pólót, tollakat, jelvényeket, csokit kaptak, s minden gyerek egy lufit.

EU sátor a Cseri Parkerdőben     EU információs sátor a Cseri Parkerdőben

Sátorgazda: Krúdy Gyula Városi Könyvtár
és a Veszprém Megyei EIP Kht.

2005. május 3-án (kedd) 14 órakor
"EURÓPA MI VAGYUNK"
című kiállítás megnyitója
a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban

Európa mi vagyunk című kiállítás megnyitója a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban

Közreműködtek:
Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola tanulói
Zenevár Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény tanulói

Május 3 -án Leszkovszki Tibor polgármester nyitotta meg a könyvtárosok által összeállított kiállítást, mely bemutatta egy-egy tablón az Európai Unió országait, az első alapító országoktól kiindulva, sorban a csatlakozókat és külön falon a 2004-ben csatlakozott 10 országot. A megnyitón 45 fő vett részt, majd a hét folyamán sokan megtekintették. A megnyitó közönsége körében zászlókat, lufikat, tollakat osztottunk és sorsoltunk ki. Ezeket Pomázi Szilárd, a Veszprém Megyei EIP Iroda vezetője adta át. A kiállítás május 14-ig volt megtekinthető. 

2005. május 5-én (csütörtök) 17 órakor
Páneurópa Unió Magyar Egyesülete Várpalotai Szervezetével
közös rendezvény a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban

A HOLOCAUST EURÓPÁBAN

Schweitzer József

Vendég:
Dr. Schweitzer József
ny. főrabbi

Május 6-án a városi könyvtár és a Páneurópa Unió Várpalotai Szervezete közös rendezvényt szervezett "A holocaust Európában" címmel. Itt Európának arról az arcáról szóltunk, melyről kötelességünk megemlékezni, hogy soha újra meg ne történjen. Előadónk dr. Schweitzer József nyugalmazott főrabbi volt, beszélgetőtársa dr. Huszár Pál nyug. egyetemi docens, a Páneurópa Unió Várpalotai Szervezetének elnöke. A lebilincselő, tanulságos esten 65 fő vett részt.

2005. május 9-én (hétfő) 17 órakor
"EURÓPA MI VAGYUNK"
rendezvénysorozat zárása

a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban

Bethlen István és Szalay András az Európa mi vagyunk c. rendezvénysorozat zárásán

Vendégek:
Dr. Bethlen István
Magyar Páneurópai Unió elnöke

Dr. Szalay András
Veszprém város önkormányzati képviselője

Május 9-én 17 órakor a könyvtár előadóterme adott helyet a rendezvénysorozat zárásának. Meghívott vendégünk Szalay András, Veszprém város önkormányzati képviselője, Veszprém megye EU- tanácsnoka, aki az "Európa nap"-ról tartott ismertetést. Majd Bethlen István a Magyar Páneurópa Unió elnöke tartott előadást. Ezt követően a könyvtár vezetője értékelte és ismertette a hét folyamán kitöltött EU - TOTÓT, majd Pomázi Szilárd, az EIP Iroda ügyvezetője átadta az 5 felnőtt és 6 gyereknek a helyes megfejtésért járó könyv, toll, poló, táska ajándékokat.

Elmondhatjuk, hogy a rendezvények nagy érdeklődés mellett zajlottak, a fiatalok, felnőttek egyaránt rendelkeznek ismeretekkel az Európai Unióról és nyitottak, érdeklődőek a témában.

2005. évi EU-s közkönyvtári pályázat keretében:

A nők munkaerő-piaci helyzete és esélyegyenlősége
az Európai Uniós csatlakozás után Magyarországon

Koncz Katalin

Előadó: Koncz Katalin egyetemi tanár (Corvinus Egyetem, Budapest) (Women's Studies Központ)
Helyszín:
Krúdy Gyula Városi Könyvtár (Várpalota, Szent István út 28.)
Időpont: 2005. szeptember 27.
Társrendező partner: Várpalotai "Írisz" Nőegyesület
Támogató: Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.

"Hidakat építünk"

Kerekasztal-beszélgetés az Európai Unió oktatási, nyelvi programjaiban részt vevő várpalotai és városkörnyéki középiskolák, általános iskolák tanáraival, diákjaival (COMENIUS, TEMA program keretében belül: régiós együttműködés iskolai diákcsere programok, közös iskolai projektek megvalósítására)

A beszélgetés résztvevői: Thuri György Gimnázium, Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola, Várkerti Általános Iskola, Inotai Általános Iskola, pétfürdői Horváth István Általános Iskola tanárai
Moderátor: Torda Erika (tanár) és Ármás János (TIT Várpalotai Szervezetének titkára)

"Hidakat építünk" (Kerekasztalbeszélgetés)

Helyszín: Krúdy Gyula Városi Könyvtár (Várpalota, Szent István út 28.)
Időpont: 2005. október 25.
Társrendező partner: TIT Várpalotai Szervezete "Gondolkodó Klub"
Támogató: Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.

Várpalota és a városkörnyék regionális kapcsolatai
A Várpalota Kistérség Többcélú Társulás eredményei és jövője

Faragó Istvánné

Előadó: Faragó Istvánné jegyző (Polgármesteri Hivatal, Berhida)
Helyszín: Krúdy Gyula Városi Könyvtár (Várpalota, Szent István út 28.)
Időpont: 2005. november 8.
Társrendező partner: Várpalotai Városszépítő és Védő Egyesület
Támogató: Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.

2004. évi EU-s közkönyvtári pályázat keretében:

Környezetvédelem és környezetszennyezés a várpalotai kistérségben
feketén - fehéren

A hulladékgazdálkodás és az ipari veszélyeztetés problémái és megoldásuk lehetőségei (Az Európai Unió környezetvédelmi politikája és a térség számára igénybe vehető pályázati lehetőségek; az ISPA támogatással megvalósuló Közép-Duna Vidéki Régió Hulladékgazdálkodási Rendszer stb.)

Papp Sándor

Előadó: Papp Sándor egyetemi tanár (Veszprémi Egyetem)
Helyszín: Krúdy Gyula Városi Könyvtár (Várpalota, Szent István út 28.)
Időpont: 2004. szeptember 22.
Társrendező partner: TIT Várpalotai Szervezete (Gondolkodó Klub)
Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.

Európai Unió, magyarság és keresztyénség

Előadó: Dr. Erdélyi Géza (a Szlovákiai Református Egyház püspöke)
Helyszín: Krúdy Gyula Városi Könyvtár (Várpalota, Szent István út 28.)
Időpont: 2004. október 14.
Társrendező partner: Páneurópa Unió Magyar Egyesülete Várpalotai Szervezete
Támogató: Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.

Várpalota kistérségi kapcsolatai és fejlesztésük lehetőségei

Helyi és nemzetközi kistérségi kapcsolatok: többcélú kistérségi társulás létrehozása a környező településekkel, valamint a várpalotai kistérség kapcsolatai a TEMA keretén belül

Várpalota kistérségi kapcsolatai és fejlesztésük lehetőségei - Tavasziné Engi Marianna

Előadó: Tavasziné Engi Marianna irodavezető (Polgármesteri Hivatal, Várpalota)
Helyszín: Jó Szerencsét Művelődési Központ (Várpalota, Honvéd u. 1.)
Időpont: 2004. november 30.
Társrendező partner: Várpalotai Városszépítő és Védő Egyesület
Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.

2003. évi EU-s közkönyvtári pályázat keretében:

"Európai Kopogtató"

Információs nap fiatalok részére
(Thuri György Gimnázium, Faller Jenő Szakképző Iskola tanulói számára)

Szervezés: Európai Bizottság Magyarországi Delegációja, Tempus Közalapítvány, Mobilitas Információs Szolgálat, Európai Tájékoztatási Központ, Veszprém Megyei EIP közös rendezvénye (a Krúdy Gyula Városi Könyvtár helyi szervezésében)

Helyszín: Helyőrségi Művelődési Otthon és a Krúdy Gyula Városi Könyvtár
Időpont: 2003. november 5.

Program

11.00-11.10 Köszöntés 
Volekné Temesi Zsuzsanna (Krúdy Gyula Városi Könyvtár)

11.10-12.15 Az uniós lehetőségek - programismertető rövid, informatív formában
Moderátor: Holtzer Ágnes (Európai Bizottság Magyarországi Delegációja)

11.10-11.25 SOCRATES - COMENIUS/LINGUA Tempus
11.25-11.40 LEONARDO - szakmai gyakorlatok Tempus
11.40-12.00 YOUTH programok Mobilitás
12.00-12.15 Egyéb fiataloknak szóló uniós információk EIP

12.15-13.00 Élménybeszámoló - egy-egy, magyar részvétellel megvalósult sikeres projekt bemutatása

Előadó: Kardos Anita vagy Dimák Dávid (Tempus Közalapítvány), Fábry Szabolcs (Mobilitás Ifjúsági Szolgálat) és a nyertes pályázók

13.00-13.20 Szünet - üdítő, aprósütemény

13.20-14.30 A szekciók kialakítása; 3-4 szekció, csoportonként 30-40 fiatal. Kérdések, válaszok, irányított beszélgetés, játék:

Szekciók:
1. Interkulturális játék, egymás kulturális értékeinek megismerése
Fábry Szabolcs a Mobilitás Regionális Irodájának munkatársa

2. Európai uniós általános politikák, a csatlakozási folyamat helyzete, információs előkészületek, tájékoztatás
Holtzer Ágnes (Delegáció) és Pomázi Szilárd (EIP)

3. EU-s országbemutató - EU-s országbemutató, avagy középiskolás diákként Európában a Comenius program keretében
Kardos Anita vagy Dimák Dávid (Tempus)

4. Információk a Neten - Hol találhatók meg az Unióval kapcsolatos információk a világhálón - gyakorlati bemutató, prezentáció
Benedek Attila (Európai Tájékoztatási Központ)
(Az internetes szekció helyszíne: Krúdy Gyula Városi Könyvtár)

Minden résztvevőnek az eligazodásban segítő speciális, illetve az Európai Uniót bemutató általános információt tartalmazó csomagot bocsátunk rendelkezésére!

EU-csatlakozás a helyi önkormányzatok szemszögéből 

"EU-csatlakozás a helyi önkormányzatok szemszögéből" címmel tartott előadást dr. Nagy Viktória, a Belügyminisztérium Önkormányzati EU Információs Központ munkatársa a helyi önkormányzat munkatársainak és külső érdeklődők számára.

Szervezés: Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.-val és a Várpalotai Városvédő és Szépítő Egyesülettel közös rendezvény

Helyszín: Jó Szerencsét Művelődési Központ
Időpont: 2003. november 25. 16 óra

A hazai könyvtárak és könyvtárosok jövője az Európai Unióban
Szakmai továbbképzés Veszprém megye könyvtárosainak

Program: 

Haraszti Pálné (Országgyűlési Könyvtár):
A könyvtárak helye, szerepe az Európai Unió országainak gyakorlatában

Pomázi Szilárd (Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht.):
Európa parlamenti választások, EU információszolgáltatás Veszprém megyében

Reichné Bacsárdi Mária (Bakonyszentkirály, Községi Könyvtár):
Egy kiskönyvtár lehetőségei az európai uniós tájékoztatásban,
Egy községi könyvtáros tanulmányútja Brüsszelben (beszámoló)

Szervezés: Magyar Könyvtárosok Egyesülete Veszprém Megyei Szervezetével közös rendezvény

Helyszín: Krúdy Gyula Városi Könyvtár
Időpont: 2004. február 23.  9.00 óra

A hazai könyvtárak és könyvtárosok jövője az Európai Unióban (szakmai továbbképzés a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban)     A hazai könyvtárak és könyvtárosok jövője az Európai Unióban (szakmai továbbképzés a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban)

A hazai könyvtárak és könyvtárosok jövője az Európai Unióban
című szakmai továbbképzés résztvevői (balra) és Haraszti Pálné (jobbra)
 
 

(2009.12.23.)

 
 

[ A lap tetejére ]