Blogok

Adat a palotai templomi zászlók használatához 1747-ből

Egy 1779-ben Egerben kiadott ,,Szertartáskönyv" a következőképpen határozza meg a templomi zászlók funkcióját: „A Zászlók azért nem mást jelentnek, hanem hogy mi igaz hivek a' Processiókban, vitézkedeo hadi sereg gyanánt, Krisztusnak zászlói alá egybe gyűlünk, hogy Istennek dütseosége, és lelkünknek üdveossege mellett látható, és láthatatlan ellenségünk ellen hartzollyunk, a' mint Szent Pál Apostol ama hires nevezetű keresztény vitézekreol szól .. .

Csapókra vonatkozó anyakönyvi bejegyzések - összeáll. Fodor Sára

Részletek Pacsuné Fodor Sára: A palotai csapók című hatalmas szorgalommal megírt, rendkívül adatgazdag dolgozatából, amelyben az egykori Palota mezőváros leggazdagabb rétegének, a csapóknak a történetét dolgozta fel.

EGÉSZSÉGES NYÁRI ÜDÍTŐK

Javában tombol a nyár, és bizony, ilyenkor sokszor azt érezzük, hogy akármennyi vizet iszunk, nem múlik szomjunk. 
Ilyenkor az izzadás következtében sok ásványi anyagot is veszít szervezetünk, ezért azt is érdemes pótolni. De hogy tehetjük ezt természetes úton?

Természetesen ajánlatos ilyenkor több levest fogyasztani, nyers zöldséget, gyümölcsöt, turmixot, de készíthetünk ivóleveket is gyümölcs-centrifugával.

Könyvajánló - Gyógynövények kincsestára

 

A gyógynövények gazdag világát barangolhatjuk be a Gyógynövények kincsestára című könyv segítségével, melyben bőséges információt találunk a különböző gyógyhatású növények azonosításáról, gyógyászati, étkezési és kozmetikai felhasználásáról.

Oldalak

Feliratkozás RSS - blogok csatornájára