Fodor Sára Tájház

Fodor Sára Tájház

Tartalomjegyzék 

Története

A Jókai utca 15. szám alatt a tízemeletes épületek között szerényen meghúzódó házacska a XIX. század elején terméskőből épült. A ház egykor Jancsek Pál és Kárász Zsófia lakóháza volt, illetve – id. Borbás Károly visszaemlékezése alapján – úgy tudjuk, hogy a két világháború között először egy ügyvéd [Hubanek?] lakott itt, majd az izraelita vallású Gábor családnevű szabómester tulajdonában volt.

A XIX. században a város lakossága három fő rétegre osztható, kézműves iparos réteg, a parasztság rétege, illetve a zsellérek osztálya. Ez a ház a parasztságra jellemző épület Pacsuné Fodor Sára megállapítása szerint, ez a ház külsejére és az épület belső elrendezésére is rányomta bélyegét.

A hengeres oszlopos tornácról a konyhába jutunk, ahol szabadkéményes főzőhely ajtaja látható. Mellette bal oldalt a kemence. A bejárattól balra található az első, ún. „tiszta szoba”, a jobba nyíló kisebb szoba pedig a hálószoba.

A szerény lakóház történetében fontos pillanat volt, amikor 1986-ban helytörténeti gyűjteményt létesített benne a város akkori vezetése. A gyűjtemény ünnepélyes megnyitása a Várpalotai Napok eseménysorozatához kapcsolódott. Megnyitó beszédében Dr. Törőcsik Zoltán, a Megyei Múzeum akkori igazgatója a kiállítás jelentőségéről szólva elmondta, hogy a muzeális tárgyak gyűjtésében megmutatkozó önzetlenség és áldozatkészség tanúskodik a helybeliek szülőföldszeretetéről, a múlt megbecsüléséről.

Névadója Pacsuné Fodor Sára (1926-2006), aki kiemelkedő néprajzi munkásságával, a tájházban végzett fáradhatatlan munkájával érdemelte ki, hogy a város róla nevezze el az intézményt. A névadó ünnepség 2007. május 11-én zajlott.

Források:

  • Helytörténeti Gyűjtemény. Tájház: Várpalota, Jókai u. 15. / [Pacsuné Fodor Sára]. [Kézirat. Házi sokszorosítás ] 10 p.
  • Tájház  / Pacsuné Fodor Sára. Várpalota : Szindbád Kht., 2001. [Leporelló]
  • Tájház Várpalotán / Pacsuné Fodor Sára. Várpalota, 7 p.

 

Fotó

Fodor Sára Tájház

Jónás Ella fotója (KGYVK, 2014)