[Könyvtárpároló Alapítvány, Várpalota]

A Könyvtárpártoló Alapítvány
bemutatkozása

 

Könyvtárpártoló Alapítvány, Várpalota1991. augusztus 14-én a Krúdy Gyula Városi Könyvtár működési feltételeinek javítása céljából és a gazdasági nehézségek enyhítésére 52 000,- Ft alapító tőkével, 21 alapító tag létrehozta a Könyvtárpártoló Alapítványt, melyet a Veszprém Megyei Bíróság 1991. szeptember 10-én bejegyzett.

"Az alapítók szándéka tehát, hogy ezen alapítvánnyal segítsék elő egy tartós kulturális közérdekű cél megvalósítását: Várpalota legnagyobb közkönyvtára, a Krúdy Gyula Városi Könyvtár és közönségkapcsolatainak szükséges fejlesztését, szellemi és technikai korszerűsítését, továbbá a mindenkori körülmények által meghatározott szükséges fontossági sorrendben és mértékben járuljanak hozzá a könyvtár tevékenységének szinten tartásához, illetve szolgáltatásainak lehetséges bővítéséhez, minőségük emeléséhez." (részlet az alapító okiratból)

Alapítók: Bátor Antal, Bebesi István, Csajági Dezső, Csővári János, dr. Dósa Zoltán, Eszes Zoltán, Hermann Györgyné, Horváth István, Koncz Józsefné, dr. Leitold László, Lengyel László, Leszpuch János, Nagy Tóth András, Neményi László, Patonai József, Pintér Mihály, Schmidt Ferenc, Somogyi Gábor, Szajp Istvánné, Volekné Temesi Zsuzsanna, dr. Zalka Lajos 

Elnök: dr. Zalka Lajos
Titkár: Koncz Józsefné
Kuratóriumi tagok: Dancsó János a TRONIX Rt. igazgatója, Koncz Józsefné a könyvtár igazgató helyettese, Neményi László a könyvtár igazgatója, Volekné Temesi Zsuzsanna a könyvtár főmunkatársa.

1992. szeptember 23-án Zalka Lajos lemond az Alapítvány elnöki posztjáról, október 16-án Koncz Józsefné a titkári teendőkről.
Az alapítók és a kuratórium Csővári Jánost javasolja az elnöki, Vida Szabolcsnét, a könyvtár dolgozóját a titkári feladatok ellátására.
1994. február 23-án Vida Szabolcsné lemond, helyette Jakab Péterné, a könyvtár munkatársa lett az új titkár.

2003-ban az Alapítvány Alapító Okiratát és Működési Szabályzatát módosítani kellett az ügyvitel egyszerűsítése érdekében.

Az alapítvány elnöke továbbra is Csővári János, titkára a könyvtár gyermekkönyvtárosa, György Judit lett.

2003. március 10-től a Könyvtárpártoló Alapítvány kuratóriumának tagjai: Gavallér Tibor, Katona Csaba, Kóta Dénes (2008. júliusig), Schmidt Ferenc, Szabó Jánosné, Szajp Istvánné, Volekné Temesi Zsuzsanna.

2011. november 10-től a Könyvtárpártoló Alapítvány kuratóriumának tagjai: Budai László, Gavallér Tibor, Katona Csaba, Schmidt Ferenc, Szajp Istvánné, Volekné Temesi Zsuzsanna.

2011. november 10-től a Könyvtárpártoló Alapítvány titkára: Szabó Jánosné.

Az alapítvány 1997-től gyűjti a támogatók személyi jövedelemadójának 1%-át. Azóta a következő összegek folytak be évről-évre:

1997 104 832,- Ft
1998 77 876,- Ft
1999 113 195,- Ft
2000 104 468,- Ft
2001 150 221,- Ft
2002 141 505,- Ft
2003 217 966,- Ft
2004 194 041,- Ft
2005 161 476,- Ft
2006 137 880,- Ft
2007 114 245,- Ft
2008 212 445,- Ft
2009  
73 188,- Ft
2010   77 208,- Ft

Ezen támogatások mellett természetesen egyéb bevétele is volt, van az Alapítványnak. Ilyen például az olvasók által felajánlott és az Alapítvány számlájára befizetett pénzadományok, a könyvtár és az Alapítvány közös kiadásában megjelent kiadványok eladásából befolyt pénzösszegek.

Fennállása óta a Könyvtárpártoló Alapítvány az alábbi támogatásokat nyújtotta a Krúdy Gyula Városi Könyvtár működésének segítésére és a helytörténeti könyvkiadás, kutatás támogatására:

1992 A könyvtár állománygyarapítási keretének kiegészítése, Pacsuné Fodor Sára helytörténeti kötetének kiadásához nyújtott támogatás.

1994 Hozzájárulás a városi könyvtár kiadásában megjelent Molnár László: Faller Jenő Veszprém megye bányászatában című könyv nyomdai költségeihez, a "Várpalota anno" című kiállítás támogatása.

1995 1 db személyi számítógép vásárlása, Pacsuné Fodor Sára helytörténeti kötetének kiadásához nyújtott támogatás.

1996 Segítséget nyújtott egy számítógép felújításához és a "Tizenhatodik születésnapomon" című diákantológia megjelentetéséhez.

1997 Ismeretterjesztő CD-ROM-ok vásárlása a könyvtár állományának bővítéséhez, számítógép-javítás, a könyvtár állománygyarapítási keretének kiegészítése.

1998 A számítógépes hálózat kialakításához és eszközfelújításához, valamint az "Így írunk mi" irodalmi pályázat megrendezéséhez nyújtott támogatás.

1999 1 db személyi számítógép vásárlása, a "Befőtt szerelemből" című diákantológia és a könyvtárismertető prospektus kiadásának elősegítése, hozzájárulás SHARP típusú digitális fénymásológép vásárlásához, Kilián László kötetének kiadásához nyújtott támogatás.

2000 A millenniumi helytörténeti vetélkedő megrendezéséhez és a városi könyvtár kiadásában megjelent Huszár Pál: A várpalotai evangélikus, református és római katolikus egyházközség története 1850 és 1950 között című kötet kiadásához nyújtott támogatás, a Szindbád Kht. kiadásában megjelent Bán Aladár: Állatmesék című könyv nyomdai költségeihez való hozzájárulás

2001 Számítógép-javítás és korszerűsítés, fénymásoló papír vásárlása.

2002 Számítógépasztalok vásárlása, a könyvtár állománygyarapítási keretének kiegészítése, Neményi László: Áttűnések (Egy lezáratlan élet fejezetei) című önéletrajzi kötetének kiadásához nyújtott támogatás.

2003 Dekoráció készíttetése információs ablak kialakításához a bejárati portálra, valamint székek felújítása és függönyök vásárlása.

2004 A könyvtári bútorzat felújításának folytatása (székek, függönyök, kiállítási tárlók), hozzájárulás lézernyomtató vásárlásához és könyvjelző nyomdai költségeihez, papír és írószer vásárlása, valamint a gyermekkönyvtár 40. és a Városi Könyvtár 50. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvény támogatása. Ebből az alkalomból az Alapítvány ajkai kristályvázával és egy Canon digitális fényképezőgéppel ajándékozta meg a könyvtárt.

2005 A Kossuth utca és lakói (Várpalotai Füzetek, 6.) című helytörténeti kiadvány megjelenésének támogatása, az Olvasólámpa pályázat és a költészet napi rendezvény támogatása, 2 db LCD monitor vásárlása a kölcsönző könyvtárosi munkaállomásokhoz, függöny vásárlása a városi könyvtár ablakaira.

2006 Az Olvasólámpa pályázat és a költészet napi rendezvény támogatása, 1 db számítógép és vonalkódolvasók vásárlása a könyvtár számítógépes eszközparkjának kiegészítése, felújítása céljából. Az alapítvány sikeresen pályázott a Bartók Jubileum alkalmából megtartott rendezvényekre a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány pályázatán. Ebben az évben is folytatódott a könyvtár bútorzatának felújítása az alapítvány segítségével (székek javíttatása).

2007 1 db számítógép vásárlása a városi könyvtár eszközparkjának felújítása céljából (tönkrement számítógép pótlására).  Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének a helyi civil szervezetek támogatására kiírt pályázatán elnyert 50 000,- Ft-ból Érdi Tamás zongoraművész hangversenyének megrendezését tette lehetővé az alapítvány.

2008 A Szindbád Kht.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár által szervezett "NETre készen" internethasználati tanfolyam megrendezését (pályázati önrész vállalása) és a nyári szünidei gyermekfoglalkozásokat támogatta az alapítvány saját költségvetéséből, valamint hozzájárult Kóta Dénes: Kereslek című verseskötetének kiadásához (nyomdai költségek). Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének a helyi civil szervezetek támogatására kiírt pályázatán elnyert támogatás révén a Népmese Napjának megünnepléséhez (Délibábszínház előadása, népmese-illusztrációs rajzpályázaton részt vevő gyerekek jutalmazása) és a "Seherezádé lánya" című női olvasópályázat lebonyolításához nyújtott segítséget.

2009 Támogatta a Szindbád Nonprofit Kft.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár Olvasólámpa pályázatát, valamint a Városszépítő és Védő Egyesület és a városi könyvtár közös szervezésében lebonyolított helyismereti vetélkedőt, s pályázati önrész vállalásával hozzájárulást adott "A Bakony és a Balaton keleti kapujában" (Néprajzi esték a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban) című rendezvénysorozat lebonyolításához. Az alapítvány pályázatot nyújtott be a bányászhagyományok összegyűjtése és közkinccsé tétele érdekében Várpalota Város Önkormányzatához a civil szervezetek számára kiírt pályázatra, s a sikeres pályázat eredményeként a városi könyvtárral közös szervezésben lebonyolította a "Szerencse fel, szerencse le, ilyen a bányász élete" című pályázatát (archív bányászattörténeti fotókiállítás, Borbála-napi rendezvény).

2010 Támogatta a "20 éves a Várpalotai Városszépítő és Védő Egyesület" című kiadvány nyomdai költségeit.

(2012.06.14.)

 
   
 

[ A lap tetejére ]