[Irattár]

Bartók Béla Jubileum

Bartók BélaA Krúdy Gyula Városi Könyvtár is csatlakozott a Bartók Béla születésének 125. évfordulója tiszteletére országszerte megvalósuló programokhoz. A Bartók Jubileum kiváló lehetőséget kínált számunkra, hogy hangsúlyosabb szerepet kapjon tevékenységünkben a zenei ismeretterjesztés, s ezen belül a kortárs zene megszerettetése, kiemelten Bartók Béla életművének és a bartóki világszemlélet aktualitásának bemutatása.

 

Az alábbiakban felsorolt rendezvényeinken "összművészeti" szemléletmóddal: a zene, az irodalom és a képzőművészet segítségével igyekeztünk közelebb hozni munkásságát az érdeklődő közönséghez.

2006. április 6-án Borbás Károly, a várpalotai zeneiskola (Zenevár Alapfokú Művészetoktatási Intézmény) igazgatóhelyettese, a Várpalotai Bányász Kórus karnagya tartott zenei illusztrációkkal kísért előadást "Európai sokszínűség a zenében" címmel. Az európai zene fejlődéstörténetéből néhány fontos alkotást, örök emberi témát kiragadó élvezetes előadásában helyet kapott Bartók Béla életműve is, a hagyományőrzés és az egyetemesség vonatkozásában.

Borbás Károly előadása

Borbás Károly előadása

2006 áprilisában képzőművészeti pályázatot hirdettünk a Palotai Alkotók Körével együtt a várpalotai kistérségben élő amatőr és hivatásos alkotók számára "Hommage à Bartók" címmel. A résztvevők szabadon választott technikával készült alkotásokkal pályázhattak, melyek Bartók Béla műveihez vagy a bartóki életmű szellemiségéhez köthetők. A beérkezett alkotásokból kiállítást rendeztünk a városi könyvtár előadótermében, melyet 2006. szeptember 27-én nyitottunk meg.

A megnyitót követően "Hódolat Bartóknak" címmel zenés irodalmi összeállítás hangzott el a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Váci Mihály Irodalmi Színpadának előadásában magyar költők verseiből és a Bartók Bélával kapcsolatos dokumentumokból, visszaemlékezésekből.

TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad "Hódolat Bartóknak" című műsora

A TIT Váci Mihály Irodalmi Színpadának műsora

2006. október 4-én a Zene Világnapja alkalmából "Vallomások Bartók Béláról" címmel kerekasztal-beszélgetést szerveztünk várpalotai zenetanárok és előadóművészek részvételével arról, milyen szerepet játszott zenei világképük alakulása szempontjából Bartók Béla munkássága, s hogyan igyekeznek megszerettetni azt a diákokkal. A rendezvény kezdetén - mintegy "hangulatteremtőként" - a Ban-chieri Kamarakórus adott elő egy csokrot Bartók Béla népdalfeldolgozásaiból, ezt követően a beszélgetést több alkalommal színesítették hangszeres zeneszámok (Bartók Béla: Elmész ruzsám..., Rapszódia, Házasodik a tücsök, Tánc bolgár ritmusban), melyeket a zeneiskola tanulói szólaltattak meg. A rendezvény zárásaként elhangzott Bartók Béla: Este a székelyeknél című műve.

 A kerekasztal-beszélgetésen részt vevő tanárok  megismertették a közönséggel a bartóki életmű egy-egy részterületét (kórusművek, zongoraversenyek, színpadi művek stb.), valamint az életút főbb állomásait,  és zenei illusztrációk segítségével idézték fel a művek szépségeit.

A beszélgetést G. Somos Margit, a várpalotai zeneiskola nyugalmazott igazgatója vezette. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői voltak: Borbás Károly (Zenevár Alapfokú Művészetoktatási Intézmény), Schwarczingerné Köveskuti Zita  (Vásárhelyi András Általános Iskola), Józsa Eleonóra (Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola), Vikol István  (Bán Aladár Általános Iskola).

A könyvtár előterében elhelyezett tárlókban kamarakiállításon mutattuk be a városi könyvtár gyűjteményéből azokat a könyveket, hanglemezeket, CD-lemezeket, melyek Bartók Béla életútját, munkásságát reprezentálják.

A kerekasztal-beszélgetésen részt vevő tanárok G. Somos Margit, Vikol István, Józsa Eleonóra, Schwarczingerné Köveskuti Zita, Borbás Károly
   
Bán-chieri Kamarakórus Bereczki András és Józsa Eleonóra
A "Vallomások Bartók Béláról" című kerekasztal-beszélgetés résztvevői

2006. október 30-án a Magyar Tudomány Napja alkalmából tartottuk meg a Bartók Béla jubileumi év utolsó rendezvényét, melyet a TIT Várpalotai Szervezte Gondolkodó Klubjával közösen szerveztünk. A "Beszélgetések a világról, Magyarországról és önmagunkról" című sorozat keretében Grandpierre Attila csillagász,  zenész volt a vendégünk.

Csillagászként a Nap és a Világegyetem élő természetét kutatja; együttese, a Vágtázó Csodaszarvas „a magyarság, a lovas népek, a végtelen szabadság rég elfelejtett muzsikáját, őslelkét” szólaltatja meg különleges, akusztikus népzenei hangzásokkal. Európa és Ázsia lovas népeinek fergeteges, ősi tánczenéjére kiterjedő több évtizedes kutatómunkája eredményeiről, a zene kozmikus, éltető erejéről beszélgettünk vele a bartóki népzeneszemlélet alapján.

Grandpierre Attila

Grandpierre Attila előadása

A Bartók Jubileum rendezvényeinek támogatója:
Oktatási és Kulturális Minisztérium
Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány

2006.11.07.

 
 

[ A lap tetejére ]