[Pályázatok]

„Szerencse fel, szerencse le,
ilyen a bányász élete…”

Bányász szobor Várpalotán (Konta László fotója)
 

A Krúdy Gyula Városi Könyvtár - a Bányászhagyományok Ápolásáért Egyesület aktív közreműködésével és támogatásával - pályázatot hirdetett a lakosság körében a még fellelhető helyi bányászhagyományok összegyűjtése érdekében, valamint a bányászmúlt történeti feldolgozásának elősegítése céljából „Szerencse fel, szerencse le, ilyen a bányász élete…” címmel.

Pályázati felhívásunkra két értékes pályamunka érkezett be: Konta László archív bányászattörténeti fotóanyaga és Molnár Gyula visszaemlékezése. Konta László 1964-ben készült dokumentumértékű fényképei az S-II. bányában dolgozó frontfejtő brigádok küzdelmes és veszélyes munkájának pillanatait örökítik meg, valamint a korabeli bányásznapok eseményeit és hangulatát idézik fel, melyek pótolhatatlan értéket jelentenek a város helytörténete szempontjából. Molnár Gyula visszaemlékezései és versei a személyes emlékek, élmények felidézésével hűen örökítik meg a hajdani bányászélet mindennapjait.

Az emléklapok és könyvjutalmak átadására bensőséges ünnepségen került sor 2009. december 5-én a Borbála-napi megemlékezés keretében. Erre az alkalomra kiállítást rendeztünk Konta László archív fotóiból, melyet Petrovics László (a Bányászhagyományok Ápolásáért Egyesület alelnöke) nyitott meg. A várpalotai bányászéletet és bányászszokásokat Molnár Gyula visszaemlékezése alapján a Faller Jenő Szakképző Iskola Duende színjátszó csoportjának tagjai elevenítették fel.

Borbála-napi rendezvény közönsége     Konta László, Molnár Gyula, Petrovics László

Fényképalbum a rendezvényről: >>>

Úgy véljük, hogy a még élő hagyományként létező bányászmúlt emlékeinek összegyűjtésével, valamint a történeti feldolgozás ösztönzésével a pályázat szervezői hasznos szerepet vállaltak a város „történelmi emlékezetének” megőrzése terén. A bányászok hajdani munkakörülményeit, életmódját, szokásait és a bányászhagyományokat felelevenítő pályamunkák révén mind a jelenkori érdeklődők, mind a kései utódok megismerkedhetnek a város történetének ezzel a fontos vonatkozásával. Mindkét pályaművet megőrizzük a városi könyvtár helyismereti gyűjteményében, valamint közzétesszük az interneten (a könyvtár helyismereti portálján), hogy hozzáférhetővé váljanak a kutatók számára.

Konta László bányászattörténeti fotókiállítását - mely a hétköznapok egyszerű hőseit a való életből ellesett pillanatok drámaiságával és hitelességével örökíti meg - 2010. január 23-ig tekinthették meg a látogatók a könyvtár nyitvatartási idejében.

A pályázati felhívás szövege: >>>
Konta László archív bányászattörténeti fotói >>>

Támogató:
Várpalota Város Önkormányzata
Könyvtárpártoló Alapítvány, Várpalota

2010.01.23.

 
   
 

[ A lap tetejére ]