Blogok

Könyvtárunk egykori blogja: http://krudylib.freeblog.hu/

Egy könyvtári tanulmányban újra találkoztam könyvtárunk egykori blogjának nevével, ahol igazából elismerő szavakkal illették webes naplónkat. Úgy gondoltam, ennek örömére írok róla pár sort.

2008. április 14-ei az első bejegyzésünk, melyben a "Veszíts el egy könyvet" akciónkra hívtuk fel a figyelmet, majd 2008. június után kerek év kihagyással lett rendszeres a blog vezetése, majd a Freeblog szolgáltatás megszűnése miatt 2012. április 26-ai dátummal került fel az utolsó blogbejegyzésünk, tehát majdnem napra pontosan négy évig működött a blogunk.

Interaktív csuhé kiállítás

Sikeresen lezajlott Helmrich Márta csuhé kiállításának megnyitója, melyet 2016. május 15-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállítás érdekessége, hogy – az okostelefonok technikai lehetőségeit kihasználva – a különböző életképeket és történeteket megjelenítő babák mellé úgynevezett QR-kódokat is elhelyeztünk. A QR-kódok lényege, hogy a vonalkódhoz hasonlóan információt tároljanak, hogy az adott helyszínen egy adott QR-kódon keresztül elérhetők legyenek a vonatkozó multimédiás tartalmak.

Rátz István csóri református lelkész verse

Közzé teszem Rátz István csóri református lelkész versét, melyben kifejezésre juttatja örömét az iránt, hogy az evandélikus és a református egyházak gyülekezetei együtt imádkoznak, és nemcsak Sátoraljaújhelyen, hanem Csóron, (Fehérvár-) Csurgón és más helyeken is.

Parasztfelkelés 1514-ben Palota környékén

Dózsa György parasztfelkelésének egy kevésbé közismert fejezete Palota környékén zajlik. Már Dózsa főseregeinek megverése után, a temesvári csata után, valamikor 1514 júliusának második felében a Dunántúlon történik nagyobb lázadás egy bizonyos Sós Domonkos (némely forrás szerint Sós Demeter) vezetésével. A felkelés részleteiről egyedül Istvánffy Miklós történetíró számolt be:

Számítógépes kölcsönzés kezdete óta a legtöbbször kölcsönzött dokumentumok toplistája

Könyvtárunkban 2004 óta folyik számítógépes kölcsönzés. Az általunk használt rendszer segítségével elkészültek a leggyakrabban kölcsönzött dokumentumok toplistái évenkénti bontásban.

 

M. Nagy Miklós: Ha nem is egy bomba nő… című regényének várpalotai könyvbemutatója

Megbocsátani Várpalotának

A Várpalotán született M. Nagy Miklós nemrég visszatért városunkba, igaz, „csak” egy könyvbemutató erejéig, melyre a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban került sor. Ha nem is egy bomba nő...című regény szerzőjével Budai László könyvtárvezető beszélgetett.

Oldalak

Feliratkozás RSS - blogok csatornájára