Gyuranecz Vince

Dr. Gyuranecz Vince okl. bányamérnök és jogász.

Élete

1926. augusztus 31-én született Murakeresztúron, háromgyermekes családban. Korán felismerte, hogy a szorgalmas tanulás és a szívós munka teremti meg számára az elvárt életformát. Ez az elhivatottság egész életében elkísérte.

Először 1951-ben jogi diplomát szerzett a Pécsi Egyetemen, ami után a Komlói Bányaépítő Tröszthöz irányították, ahol végérvényesen eljegyezte magát a bányászattal. Szakmai fejlődésére nagy hatást gyakorolt, hogy dolgozhatott az ország egyik legnagyobb beruházásán, jogi, műszaki és gazdasági problémák megoldásán. Részese lehetett a komlói bánya, a város, illetve az üzemi és városi infrastruktúra kialakításának.

Gyorsan halad a ranglétrán, 1952-ben főelőadó, majd 1954-ben osztályvezető lett. 1952-ben elkezdte tanulmányait a Miskolci Egyetem Bányamérnöki Karán, ahol 1958-ban okl. bányamérnökké avatták, közben 1954-ben a MT Titkárságára helyezték, ahonnan egy más perspektívából láthatta az egész magyar ipar, szorosabban a bányászat fejlesztését és irányítását.

Életének várpalotai szakasza

Dr. Gyuranecz Vince 1957-től a Várpalotai Szénbányáknál dolgozott, először beruházási osztályvezető lett, majd az S-II. bánya fômérnöke. Szakmai pályája ezután is felfelé ívelt: a Veszprémi Szénbányák Vállalat műszaki igazgatóhelyettese, majd 1981-től 1985-ig, nyugdíjazásáig a Veszprémi Szénbányák műszaki igazgatója volt.

Egyre súlyosbodó betegségek sorozata után, 2004. szeptember 20-án meghalt. 2004. szeptember 30-án a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomba, ahol Dr. Buzási István búcsúztatta.

Arcképe

Dr. Gyuranecz Vince

Forrás

Összeállította: Buzási István. Bányászati és Kohászati Lapok 137. évfolyam, 6. sz. p. 68.