Csiszár Zsuzsa

Rövid életrajza

Csiszár Zsuzsa 1951. október 29-én született Abaújszántón. Leánykori neve Sándor Mária Zsuzsanna. Az itteni gimnázium tanulójaként ismerte meg leendő férjét, Csiszár Ernőt, aki történelemtanára volt. Együtt tanultak meg eszperantóul, 1969-tól kezdve a sárospataki Molnár Lászlótól, ezt követően számos nemzetközi eszperantó rendezvényen vettek részt együtt.
A sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán végzett.  1972-ben Miskolcon kötött házasságot Csiszár Ernővel, nem sokkal ezután Várpalotára költöztek, ahol az 1. sz. Általános Iskola alsós tanítónője lett. Első gyermekük, Nóra 1974-ben, Pálma 1975-ben született. Mindkettejüket kétnyelvűvé nevelték, édesapjuk csak eszperantóul beszélt a gyerekekkel, édesanyjuk pedig magyarul. Férjével együtt főszervezője lett az eszperantóul beszélő családok évenként megrendezésre kerülő „Renkontiĝo de Esperantistaj Familioj – röviden REF” nevű találkozójának.
Csiszár Zsuzsa a szombathelyi főiskola levelező szakán végezte el az orosz szakot, több hónapos orosz továbbképzésen vett részt az akkori Leningrádban. Ezt követően a várpalotai 1. sz. iskola felső tagozatán és annak orosz tagozatán oktatta az orosz nyelvet. Tanítványai számos versenyen eredményesen szerepeltek.
Az eszperantó szakot az ELTE levelező szakán végezte el. Az 1. sz. általános iskolában szakkör formájában oktatta az eszperantó nyelvet, több diákcserét szervezett főleg horvátországi eszperantóul beszélő gyerekekkel, Zánkán (1980-84) és Csillebércen (1985-88) több nemzetközi tábort vezetett általános iskolások számára, külföldi rendezvényeken is járt diákjaival.
A rendszerváltást követően német nyelvből szerzett diplomát a Veszprémi Egyetemen. 1995-ben rövid ideig a Veszprémi Egyetemen Általános Nyelvészet szakán oktatott. Az 1. sz. Általános Iskola számára helyi tantervet dolgozott ki német nyelvből, de ennek bevezetését halogatták, így 1996-tól a Thuri György Gimnázium német-eszperantó-orosz szakos tanára lett. Az általa kidolgozott általános iskolai helyi tantervet később megjelentette a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet.
Eszperantót tanított az evangélikus óvodában, németet a Pestalozzi Nyelviskolában és a várpalotai esti gimnáziumban is. Folyamatosan képezte magát, számos ösztöndíjat (pl. Goethe) nyert. Továbbképzésen vett részt többek között Augsburgban, Berlinben (1998), Meissenben és Freiburgban. Több éven át szerkesztette a Thuri György Gimnázium évkönyvét. Nagyon aktív volt a város kulturális életében, sokat dolgozott az ausztriai Wofsberggel a testvérvárosi kapcsolatok kialakításában és fejlesztésében, rendszeres diákcseréket szervezett, tanítványai sok versenyen sikeresen szerepeltek. Súlyos betegsége ellenére fáradhatatlanul dolgozott, utolsó útjai között volt egy ausztriai kórustalálkozó, ahova a gimnázium kórusát kísérte tolmácsként. 2002 szeptember 8-án hunyt el Várpalotán. Először a várpalotai temetőben nyugodott, de férjének halála után hamvait áthelyezték az Őrségbe, Szalafőre, ahol a család szeretett nyaralója található.

2018 óta általános iskolai pedagógusok számára alapított kitüntetés viseli nevét Várpalotán.

Csiszár Zsuzsa megjelent írásai

  • Csiszár, Zs. 1982. Por bazlernejanoj (10-14-jaruloj). Esprimo de la dato en Esperanto. In: Barcsay, Zs. (szerk) Metodiko en la praktiko. Budapest: Hungara Esperanto-Asocio. 88-92.(óravázlat a dátum tanításáról az eszperantó nyelvórán)
  • Csiszár, Zs. 1996. Opinio de hungaraj gejunuloj pri diverskulturaj geedziĝoj. In: Kosecky, S. (szerk) Multkulturaj familioj de nuntempa Eŭropo. Bratislava: Esprima Bratislavo kun Rondo Familia de Universala Esperanto-Asocio kaj Bratislava Internacia Centro por Familiaj Studoj. 99-106.
    (magyar diákok véleménye a vegyeskultúrájú házasságokról, később magyarul is megjelent részeletesebb változatban)
  • Csiszár Zsuzsa. 1997. La lingvaĵo de porinfana literaturo. In: Koutny, I. és Kovács, M. (szerk) Struktura kaj Sociolingvistika Esploro de Esperanto.  Budapest:  Steleto & ILEI. 135-140.
    (az eszperantó gyermekirodalom nyelvezete)
  • Csiszár, Zs. 1997. Egészségnevelés a német nyelvórán. In: Megyei Pedagógiai Körkép. A Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet folyóirata. XXVII. évfolyam 1997. 3. szám. 60-62.
  • Csiszár, Zs. - Csiszár, E. 1997. Diákjaink véleménye a vegyes kultúrájú házasságról – Felmérés a várpalotai Thuri György Gimnáziumban. In: Megyei Pedagógiai Körkép. A Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet folyóirata. XXVII. évfolyam 1997. 4. szám. 59-65.
  • Csiszár Zsuzsa. 1998. Wolfbergi küldöttség iskolánkban. In: Csiszár, Zs. (szerk)  A Thuri György Gimnázium és Szakiskola Évkönyve 1997-1998. Várpalota:  Thuri György Gimnázium és Szakiskola. 43.
  • Csiszár, Zs. 1998. Továbbképzés Berlinben. In: Csiszár, Zs. (szerk)  A Thuri György Gimnázium és Szakiskola Évkönyve 1997-1998. Várpalota:  Thuri György Gimnázium és Szakiskola. 87-88.
  • Csiszár, Zs. 1998. Cselekvésorientált idegennyelv-oktatás. In: Megyei Pedagógiai Körkép. A Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet folyóirata. XXVIII. évfolyam 1998. 5. szám. 15-26. 
  • (Helyi tanterv az általános iskola 1-4. osztálya számára a német nyelv oktatására)
  • Csiszár, Zs. 1998. Otto Jespersen en Esperanto-movadhistorio. In: Gecső, T. (szerk) Memorlibro. Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék. 384-390. 
  • (Otto Jespersen az Eszperantó mozgalomtörténetben, korábbi eszperantó szakdolgozata alapján)
  • Csiszár, Zs. - Csiszár. E. 2000. Határtalanul (Várpalota intézményi kapcsolatai az európai csatlakozás szolgálatában).  In: Bauer, N. (szerk) Veszprém Megyei Pedagógiai Füzetek 15. Veszprám: Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet. 1-40.

Csiszár Zsuzsa szakdolgozatai

  • Csiszár, Zs. 1973. A humor az érzelmi nevelés szolgálatában az olvasás órákon. Szakdolgozat. Sárospataki Comenius Tanítóképző Fősikola. (gépelt)
  • Csiszár, Zs. Lingvistikaj skoloj kaj artefaritaj lingvoj. Nyelvészeti iskolák és a mesterséges nyelvek. Szakdolgozat. Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem. (gépelt, eszperantó nyelvű)
  • Csiszár, Zs. 1995. Otto Jespersen nyelvészeti munkássága. Szakdolgozat. Veszprémi Egyetem Tanáképző Kar német szak. (magyar nyelvű, német összefoglalóval)

Csiszár Zsuzsa eszperantó nyelvű életrajza

Ezen a honlapon érhető el (eszperantó tanárok számára készült):
https://edukado.net/biblioteko/panteono?iid=234&s=9db8e4f7370673acd468f5e256fdf9c5
 

Fotók Csiszár Zsuzsáról

Csiszár Zsuzsa

 

Összeállította: Csiszár Pálma