Zeneakadémia virtuálisan

A kép forrása: https://www.jegy.hu/blog/koncert/zeneakademia

 

1907. május 12-én nyílt meg a Zeneakadémia jelenlegi épületében, melyet 1875-ben alapított Liszt Ferenc. Először saját otthonában indult meg a tanítás mindössze 5 tanárral és 39 növendékkel. De a lakás kicsinek bizonyult, így kénytelenek voltak a költözésre. Ekkor került a Zeneakadémia székhelye az Andrássy út és a Vörösmarty utca sarkán található épületbe. De aztán egyre több képzést indítottak, egyre több volt az érdeklődő, s egy ideig még színészeti képzés is folyt az épületben, ezért szükségük volt egy még nagyobb helyre. 1904-ben nem kevés lobbizás után kezdődtek meg a munkálatok a Zeneakadémia jelenlegi épületének felépítésére. 

"Négynapos ünnepségsorozat hangsúlyozta az esemény fontosságát, amelyeken az intézmény tanárai és tehetséges diákjai mutatkozhattak meg. Még ebben az évben kezdte meg oktatói működését Bartók Béla és Kodály Zoltán, ugyancsak 1907-ben alapították meg a Zeneakadémia zenekarát, 1908-ban pedig a legendás kamarazenetanárrá vált Weiner Leó is csatlakozott a tanári karhoz." 

Egyébként az ünnepségsorozaton Bartók Béla és Dohnányi Ernő is fellépett. Azonban az akkori lapok nem voltak kegyesek a Zeneakadémiához: vitatták használhatóságát, akusztikáját és a nagyterem méretét is. 

Bevallom, én még nem jártam a Zeneakadémián, azonban most virtuális sétát tehet bárki benne. Pompázatos épület, érdemes végigjárni.

A linkre kattinva érhető el a virtuális túra: https://virtualistura.zeneakademia.hu/

 

Források: 

https://fidelio.hu/klasszikus/jarja-be-a-zeneakademiat-virtualis-turan-153769.html

https://fidelio.hu/klasszikus/az-uj-hajlek-vegre-elkeszult-110-eves-a-zeneakademia-foepulete-8095.html

https://fidelio.hu/klasszikus/bartok-zongorazott-eloszor-a-zeneakademia-nagytermeben-3730.html