Ballag a folyó
csöndeskén,
füzek állnak a
part mentén.

Nézik a vizet,
bámulják.
Ámuldoznak a
vén fűzfák.

Kérdik egymást s a
folyót is,
hová ballag a
sok-sok víz.

De a folyó csak
ballagdál.
Meg-megáll minden
pataknál.

Fölveszi őket
becézve
ülteti, mintha
szekérre.

Viszi, ringatja,
dajkálja.
Néznek a fűzfák
utána.

Összesusognak,
aggasztja
őket a folyó
nagy titka.

Víz fölött fecske
cikázgat.
Örömére a
fűzfáknak.

Tőle is kérdik,
s megtudják
végre a folyó
nagy titkát.

Tengerbe ballag,
tengernek.
Állnak a fűzfák,
merengnek.

S véges-végig a
part mentén
rügyezni kezdnek
csöndeskén.

További versek Kányádi Sándortól: https://mek.oszk.hu/02600/02673/html/