Részletek Clair Vilmos: Magyar párbaj című könyvéből (Bp. Osiris K., 2002.)

UJLAKY HERCEG ÉS A LENGYEL NEMES 1479

Nem volt lovagi bajvívás tárgya, mégis megörökítésre méltó Újlaky Lőrinc hercegnek kínos összeütközése egy lengyel nemessel.

Mikor Mátyás király 1479-ben Olmützben Ulászló lengyel királyt megvendégelte. a fényes lakomán Újlaky Lőrinc herceg végezte a föasztalnok teendőit. Ujlaky ebből az alkalomból az atyjától örökölt drága mentét viselte, amelyet az öreg Újlaky Miklós bán először Beatrix királyné koronázásán öltött magára, s amelyen a gyöngyökön és a drágaköveken kívül ötszáz darab nagy gyémánt is volt. Még fényesebbek voltak a herceg többi ékszerei. A kardkötő övét egymagában hetvenezer darab aranyra becsülték. A király körül udvarló szegény lengyel nemesek egyikét a mesés gazdagság láttára elfogta a sárga irigység, és epés en jegyezte meg:

– Az ember belső értéke nem mindig egyenlő a külső értékével!

Ujlaky Lőrinc herceg nem az az ember volt, aki megtorlatlanul tűrte el a sértéseket. Indulatosan fordult meg, és a sértegető lengyel nemest ott a királyok szeme előtt egy hatalmas poffal fenyítette meg. A lengyel urak erre felugráltak az asztal mellől és kardot rántottak. A magyar urak nemkülönben. Az ügyet azonban mégsem bízták a fegyverek eldöntésére. Mátyás király közbelépett, és vendégére, Ulászló királyra bízta az ítéletet. Ulászló alaposan leszidta a sértegető lengyel nemest, Újlaky herceget pedig nyilvánosan megdicsérte, hogy a durva sértésért nyomban megfelelő elégtételt vett.

p. 152.

BÁRDI ISTVÁN ÉS BOSNYÁK TAMÁS 1524

Tomori Pál érseknek vitéz hadnagya volt Bárdi István. Régi nemesi család sarja és katonai erényekben kiváló férfiú. Mikor a király 1524-ben elküldötte az érseket a Szerémségbe, Ferhát basa ellen, Bárdi hősies bátorsággal bekerítette a török sereget, s úgy szétverte, hogy hírmondó is alig maradt belőle. A törökök kétségbeesett küzdelmében Bárdi István hősi kardjától esett el maga Ferhát basa is.

Az érsek a diadalmas ütközet egész zsákmányát, 40 török zászlót, egy szekér előkelő török tiszt fejét, számtalan lovat, kardot és fegyvereket a királynak küldötte meg hódolata jeléül, az elfogott törököket pedig érseki székhelyére, Kalocsára küldötte, ahol azután rabszolgákul adták el őket.

Bárdi Istvánnak jutott a kitüntetés. hogy a zsákmányt ünnepélyesen átadja a királynak. A gyermekkirály módfelett megörült a gazdag ajándéknak, s Bárdit aranysarkantyús vitéznek nevezte ki. 

Elvégezvén küldetését, Bárdi István Kalocsára sietett, hogy a zsákmánynak őt illető részét átvegye és néhány török rabszolgát vásároljon. Ott azután és Bosnyák Tamás várkapitány addig licitáltak egymásra a fogoly törökök fölött, míg végre Bárdi szándékos bosszantást látva Bosnyák viselkedésében, kardot rántott. Bosnyákot párbajra kényszerítette, és rövid küzdelem után kettéhasította a fejét. Mikor a királynak jelentették a szomorú esetet, Újlaki Lőrincnek és másoknak, akik irigyei voltak a fiatal hős katonának, sikerült reávenni a 18 éves gyönge lelkű királyt, hogy Bárdi felett törvényt lássanak. Tomori kalocsai érseknek jutott a fájdalmas kötelesség, hogy elfogassa hős hadnagyát. És a bíróság halálra ítélte Bárdit. Negyednapra a hóhér bárdja alatt hullott le a vitéz hadnagy feje. Ez az egyetlen eset a magyar történelemben, amelyben a halálbüntetés terhe alatt tilos párbaj győztese a vérpadon életével fizeti meg, hogy megszegte a törvényt.

p. 158-159.

PODMANICZKY ISTVÁN ÉS PODMANICZKY RAFAEL 1543 ŐSZÉN

A XVI. század félelmetes hírű rablólovagjai voltak. Mind a ketten a podmanini Podmaniczky-ág felvidéki hajlásából és édestestvérek. Ősi fészkükben, Vágbesztercén, meredek sziklacsúcson épült várban laktak, ahol csak azok közelíthették meg őket, akiket ők maguk is szívesen láttak. A mohácsi vész után ebből a sziklavárból rabolták végig az ország északi megyéit és a szomszédos Morvaország és Szilézia híres vásárait. Király, nádor, országgyűlés és a törvények tehetetlenek voltak velük szemben. Ha nyakukra küldték a királyi fiskust, elfogták, vasketrecbe zárták, s úgy küldték vissza Budára.

1543 őszén is több száz főnyi fegyveres kíséretével, rablókalandra indult el a testvérpár. Együtt mentek egész a zsolnai fenyvesig. Ott kettéváltak, hogy az oppelni és ratibori vásárosoknak mind a két útját elzárják, és adott pillanatban rájuk törhessenek. Úgy is történt. Rafael a myslovici nyírségen egy erdő sűrűjéből lesett a kereskedőkre, s amikor azok gyanútlanul lepihentek. megtámadta őket. Tizennyolc nagy szekér mindenféle drágaság, több millió értékben volt a zsákmánya.

Gazdag prédájával éppen hazatérőben volt, amikor a jablonkai út bejáratánál, a sötét éjszakában őrtüzeket látott. Egy lengyel főúr, Lassankovicz Szaniszló lovag kis csapata pihente ott ki nappali fáradalmait, aki a nővérével, a szépséges Hedviggel. Budáról igyekezett haza, Lengyelországba. Rafael martalócai éjjel rajtaütöttek, és miután a lovagot súlyosan megsebesítették és kíséretét levágták, elrabolták és a vágbesztercei sziklavárba hurcolták a lengyel főúri leányt.

De ez a leányrablás volt a vesztük is. Mert Lassankovicz Hedvig iránt szerelemre gyulladt mind a két Podmaniczky. És ezzel felfordult a testvéri béke is a rablólovagok között. Halálos ellenségévé váltak egymásnak. És egy napon így szólt István az öccséhez:

– Hedvig ugyan a te zsákmányod, öcsém, de mint idősebb, én tartok számot reá. Vagy ideadott békességgel, vagy megvívunk érte!

– Akkor legyen Isten és a kard közöttünk a bíró! – vágta vissza dacos elszántsággal Rafael.

Másnap hajnalban a vár alatti erdő tisztásán fegyverrel álltak szemben egymással a testvérek. A párbaj lefolyását maga Rafael mondotta el később Ferdinánd királynak, akinek bűnbánóan meghódolt és hívéül szegődött.

Elbeszélése szerint, István halálos elszántsággal és nagy erővel vetette magát reá. Súlyos kardcsapásait alig győzte elhárítani magáról. Heves támadásaiban végre is kimerült a bátyja, és amikor egy utolsó kétségbeesett erőfeszítéssel le akart csapni a fejére, hogy azt kettéhasítsa. Rafael villámgyorsan elfogta a kardját, és visszavágott. István a következő pillanatban halva terült el az avaron. Öccsének a kardja a szívét vágta át. .. ⁶

⁶. Szeghalmi-Szennovitz Gyula: A Vágvidék mondaköre. Nyitra, 1904.

p. 165-166.

THURY GYÖRGY ÉS A TÖRÖK BAJNOKOK 1531-1557

A magyar hadseregnek a XVI. században Thury György volt a leghíresebb, legfélelmetesebb bajnoka. Szegény sorsból való, amolyan könnyűháti lovas, aki két Habsburgi királyt is szolgált, I. Ferdinándot és Miksát. "Minden ízében magyar ember volt" – írja róla egyik jeles történetírónk. "Hatalmas erejű, nagy testű, szép arcú férfiú. Egyenes, szókimondó ember, aki, amit szívében hordoz, az vagyon a nyelvén is. Rátartó és büszke az ellenséggel szemben, de szerény és alázatos az övéi között. Minden vitézét testvérének, felebarátjának tartja. Hódol a becsületnek és a tisztességnek, amelynél nagyobb értéket emberben nem ismer. Nagy híre és dicsősége kevélységre és fölfuvalkodottságra sohasem indítja, mert az üres hiúságot nem ismeri. A csatáknak a lelke, a törököknek a réme Ő, aki a félelmet nem ismeri s az életét mindennap kész kockára tenni, hogya hazájának használhasson. Mint éhes farkas a juhok nyomát, úgy kereste a török vitézek útjait, s addig nem volt nyugta, míg ezt vagy amazt viadalra nem kényszerítette." A XVI. század derekán jelenik meg a küzdőtéren, s azontúl rettenthetetlen bátorságáról. vitézségéről és hősiességéről híres. Veszprém és Tata visszafoglalása után már a palotai véghely kapitánya, és egy kicsi, de vakmerő csapat élén elfogja a Bakony mellett portyázó Mehemed pasát. Miksa király ezen vitézi tettéért aranylánccai ajándékozza meg, s azt személyesen és az egész tábor színe előtt akasztja a nyakába. Vitézi nagy hírét Európa határain túl is ismerik. És a messze Keletről, Ázsiából is fölkeresik Magyarországot a török daliák és a bajnokok legkiválóbbjai, hogy összemérhessék vele a fegyvereiket. És a hős magyar kapitány állja a kihívásokat mindig, verekszik folytonosan, egyre növekvő szerencsével és sikerrel.

Mint a Hont vármegyei sági végvár kapitánya, 1548-ban Deli Kortván váci béggel van párbaja, s a béget, aki pedig kiváló bajvívó hírében áll, könnyűszerrel legyőzi. Ugyanez év tavaszán Mehmet bég hívja ki kopjatörésre, és a vitéz kapitány a török bajnokot egy védhetetlen erejű támadással kiemeli nyergéből és levágja. Néhány évvel később, 1551. június 10-én halálos párbajt vív egy előkelő törökkel, valószínűleg az egyik magyarországi pasával. A király egy július 20-ról keltezett magánlevelében azt írja, hogy "Thury legyőzte ellenfelét s a fejét vette." Mint lévai kapitány, 1557-ben kihívja a váci béget, s a legfelsőbb haditanács engedelmével meg is vív vele. A viadal részletei ismeretlenek, csak az bizonyos, hogy Thury "egészségesen és teljesen sértetlenül tért vissza Lévára". Ellenfele, a váci bég, minden valószínűség szerint beleharapott a fűbe, mert Thury "nem szokta ellenfeleinek az életét kémélni".

p. 164.

THURY GYÖRGY ÉS GYULAFFY LÁSZLÓ 1563

A török-magyar vitézi párbajok korában alig volt reá eset, hogy magyar bajnokok egymással vívtak volna meg. Sokkal több volt akkor a török lovag, akikkel a magyar lovagoknak össze kellet mérniök a fegyvereiket, semhogy idejük és alkalmuk lett volna arra, hogy személyes viszályaikat fegyverrel intézzék el. A Habsburg-uralkodók különben sem igen adtak engedélyt arra, hogy magyar alattvalók párbajjal intézzék el egymás között támadt becsületbeli ügyeiket.

Thury György, a magyarok ünnepelt bajvívója sem gondolt arra sohasem, hogy életének legvéresebb párbaját egy magyar bajnoktársával, Gyulaffy László aranysarkantyús vitézzel kell megvívnia, aki korának szintén egyik legkiválóbb bajvívója volt.

Mikor Ferdinánd király fiát, Miksa főherceget 1563-ban Pozsonyban megkoronázták, a magyar rendek nagy lovagjátékot rendeztek az új király tiszteletére. Ezen a Iovagjátékon a király hivatalos engedélyével, Thury György lévai főkapitány élet-halálra vívott meg hatalmas ellenfelével, Gyulaffy Lászlóval.

Nagyon erős sértés érhette valamelyiköket, hogy a fiatal király éppen a koronázás ünnepén engedte meg nekik a halálos párbajt.

Hosszú és izgalmas küzdelem után, amelyben mind a ketten méltó ellenfeleknek bizonyultak, Thury súlyos sebet kapott; ez azonban éppenséggel nem gátolta meg a hős lévai kapitányt abban, hogy folytassa a párbajt. Thury Györgyöt a király és egész fényes kísérete már vesztesnek látta a párbajban, amikor a világhíres magyar bajnok bal kezével befogta erősen vérző sebét, s úgy állott ki, hogy ellenfelével még egyszer és utoljára összecsapjon.

Az öreg Ferdinánd király azonban a vér láttára közbelépett, s nem engedte meg a párbaj folytatását.

p. 176-177.

THALLÓCZY-BÁNFFY BÁLINT ÉS KARALIKOS 1564

Miksa király koronázási ünnepségein, a szultán követségében részt vett egy Karalikos nevű híres török bajnok is, aki egyenesen Mezopotámiából jött Magyarországra, hogy láthassa és megverekedhessék a magyarok nagy hírű bajnokával, Thury György vitézzel, a félelmetes törökverővel. akit Magyarországon is és az ország határain kívül is, mint győzhetetlen bajnokot ismertek. A török bajnoknak ez a kívánsága azonban már nem teljesülhetett. mert mielőtt még megismerkedhetett volna Thury Györggyel, elesett egy párbajban, amelyet a végeknek egy nem kevésbé ismert magyar bajvívójával, Thalloczy-Bánffy Bálint vitézzel vívott.

Mikor Schwendi Lázár 1564-ben Szatmár alól elvonult a táborával, Hasszán pasa utána sietett, hogy megtámadja őt. Karalikos, a török csapatok egyik parancsnoka, egy erdő sűrűjébe rejtőzve, rálesett a magyarokra. s amikor ezek a közelébe értek, hirtelen előttük termett, s közülük a legdaliásabb vitézt, Thalláczy-Bánffy Bálintot név szerint kihívta párbajra. A magyar bajnok természetesen elfogadta a kihívást, annál is inkább, mert ismerte Karalikost. és mint jeles bajvívó, ő maga is nagy tisztességnek tartotta megvívni a híres törökkel.

Nagy erővel csaptak össze, úgy, hogy mind a ketten már az első támadásnál lovastól együtt a földre zuhantak. Jó ideig eszméletlenül feküdtek így egymás mellett, amikor Thallóczy-Bánffy egyszerre magához tért és kimenekülve a lova alól, egy utolsó erőfeszítéssel hatalmas kardvágást mért ellenfelére, mely keresztülvágta Karalikos inát. Annyi ereje azonban már nem volt, hogy meg is ölje az ellenfelét. mert újból összeesett. Úgy intett egy fiatal magyar katonának, aki azután levágta a török bajnok fejét.

p. 177.

THURY GYÖRGY ÉS GIAFFER VAJDA 1566

Karalikos török bajnoknak tragikus párbaja Thallóczy-Bánffy Bálint magyar vitézzel mélységes gyászba borította a török vezérkart, amely benne látta Thury György legméltóbb ellenfelét. és tőle várta a félelmetes törökverő magyar bajnok legyőzését. Karalikos szerepét azután átruházták "a török pasák és bégek szemefénye", Giaffer hatvani vajdára. akit török részről egyenesen abból a célból neveltek bajnokká, hogy a legyőzhetetlennek tartott magyar kapitánynak végre méltó ellenfelet állíthassanak szembe.

Giaffer éveken át gyakorolta magát a kopjatörésben és a kardvívásban. Erős bajvívó s vakmerő török vitéz volt, aki, mielőtt Thuryval fel merte volna venni a harcot, kopjával sok magyar vitézt emelt ki a nyeregből. Miután biztosnak érezte már magát, 1566 tavaszán kihívó levelet küldött a hős kapitánynak, aki éppen Palota várát védelmezte Arszlán pasa támadásával szemben. Óvatosságból azonban nem halálos párbajra, csak vitézi kopjatusára kérte. Thury György természetesen örömmel állott rendelkezésére a jó nevű török vajdának.

Az érdekes bajvívást a török és magyar vitézek legjobbjai, mintegy négyszáz ember nézte végig a palotai mezőn. Az ellenfelek iszonyú erővel ugrattak egymásnak, de bár többször, s mind nagyobb energiával ismételték meg a támadást, mind a ketten sértetlenül maradtak meg nyergükben, mintha csak odanőttek volna. A viadal már-már eredménytelennek látszott, amikor Thury egy váratlan oldaltámadással olyan hatalmas döfést adott ellenfelének, hogy az a nyeregből lezuhant. Giaffer vajda is, a török igazlátók is elismerték Thury győzelmét, s miután barátságos jobbot nyújtottak a magyar hősnek, békességben távoztak a viadal színhelyéről.

Erről a Giaffer vajdáról jegyzi fel egyik krónikásunk, hogy "a törökök közül egyedül ő dicsekedhetik azzal, hogy Thury Györggyel bajt vívott és élve távozhatott a viadal színhelyéről".

•

Ugyanez a Giaffer vajda, miután Thury Györggyel nem boldogult, a magyar bajnokok egy másik hírességével, Zrínyi Miklós horvát bánnal és Szigetvár főkapitányával keresi a párbajt. Szigetvár őrsége félti főkapitányának az életét a törökök vitéz bajnokától, akit Thury György is alig tudott legyőzni. A vár egész tisztikara kéri Zrínyi Miklóst, hogy a párbajt ne fogadja el, de Zrínyi nem teljesíti övéinek kérését, s a varasdi mezőn elfogadja a párbajt Giaffer vajdával. Giaffer sokáig vitézül tartja magát, de végül is a magyar vezér egy erős kardvágása alatt holtan esik össze. Zrínyi magához veszi a hős aga szép aranysisakját. és győzelmes párbaja után, híveinek örömrivalgásai mellett, diadalmasan tér vissza Sziget várába.

p. 178.

[Tóth Balázs vitéz és Kurt Aga Palota alatt]

Palota alatt, amikor Arszlán budai beglerbég immár a hatodik eredménytelen ostromot intézi a vár ellen, Tóth Balázs magyar vitéz méri össze kardját a törökök egyik neves bajnokával, Kurt agával. A magyar várőrség éppen egy sikeres kirohanást intéz a török ostromló sereg ellen, s azt szétveri, amikor a magyar vitéz a menekülők közt észreveszi Kurt agát. Lovával elébe ugrat, és párbajra kényszeríti. Az aga bátran szembeszáll magyar ellenfelével. és sokáig hősiesen védi magát, de végre is kimerül a harcban, és a lováról leesik. Tóth Balázs erre odaugrik hozzá, és egy hatalmas kardvágással leteríti.

p. 182-183.

THURY GYÖRGY ÉS MUSZTAFA PASA 1568

Thury György, mint kanizsai főkapitány is egyre-másra kapja a kihívásokat török részről, ahol nem tudnak megnyugodni abban, hogy ő "a magyarok legyőzhetetlen hőse". És Thury azután is a bajviadalok egész sorozatát vívja a végbeli török vitézekkel. és mindig győzelmesen. Éppen az egyik budai vajdát öli meg párbajban, amikor hírül veszi, hogy Musztafa budai pasa három magyar bajnoknak küldött élet-halál párbajra való kihívást: enyingi Török Ferencnek, Gyulaffy Lászlónak, és neki, Thury Györgynek. Miután a levél a törökök szokása ellenére durva sértéseket tartalmazott, a kihívottak sem maradtak adósok a megérdemelt válasszal.

"Az te leveledet - így ír benne Török Ferenc - megértettük, kiből kitetszik minden embertelenséged. Mert ha te főember volnál és jámbor, ki tisztességedet szereted, efféle hazug, álnok bátorsággal nem kereskednél. Mert azt te magad jól tudod, hogy amiről te minekünk írsz, abba hazudsz, mint afféle embersége elfeledett, ki az mi tisztességünkben álnokul, csúfosan akarsz praktikálni. .. Jól esméred magadat, hogy karddal, az mivel jámbor vitézemberek szoktak ellenségnek ártani, nem vagy elég reá, tehát árulóul, latorul, ebül hazudsz."

"Ha a véletlen szerencse Török Ferenc uram kardjától megtartaná hitvány életedet - folytatja a levelet a hős Gyulaffy László -, én akarom rajtad keresnem a tisztességemet. de nem hazug nyelvvel, mint te, hanem éles szablyával."

"Továbbá én, Thury György - végzi a levelet a kanizsai főkapitány -, mikor te mindezektől megmaradnál is, az én tisztességemet meg akarom oltalmazni, úgy, mint vitéz ember szokta, nem álnokul, hamis, hazug nyelvvel, mint te. Erre harmadnapig választ tégy!"18

Musztafa pasa sokkal jobban ismerte a halálos veszedelmet, mely a három hős magyar kardjától várt reá, hát zsebre vágta a sértő levelet, és a párviadalt nem vállalta.

•

Sziqet új bégje (a nevét nem ismerjük) 1568-ban alig foglalja el állását, amikor a kanizsai főkapitány, Thury György már kihívó levelet küld neki, s üdvözölvén őt. udvarias levélben azt írja, hogy "az új bégnek és az új főkapitánynak illő, hogy megpróbálják egymást". Thury ezúttal, a bég határtalan örömére, megelégszik a kopjatöréssel, és mint mindig, most is ő marad a győztes, amennyiben hatalmas dárdájával kiemeli nyergéből a béget, eszavakkal: – Szerencsémnek tartom, hogy vitézségedet megismerhettem!

•

A törökök utóbb már annyira féltek a győzhetetlen magyar főkapitánytól, hogy a kihívását nem fogadták el.

De úgy látszik, a gondviselés úgy határozott fölötte, hogy életét, mint hős, a harcmezőn is fejezze be. Erősen deresedett már az egykor daliás férfiú, mikor a kötelesség 1571. április havában újból harcba szólította a törökök ellen. A törökverő hős egy lovascsapatnak volt a parancsnoka, melynek a kanizsai mezőn kellett fölvenni a harcot az ellenséggel. A törököknek akkor végre sikerült a hős főkapitányt egy mocsárba beszorítani. Miután a törökök császárja szigorúan megparancsolta volt magyarországi csapatainak, hogy a nagy magyar bajnok életét kíméljék meg, s lehetőleg élve fogják el, a törökök körülzárták a magyar csapatot, s felszólították Thuryt, hogy adja meg magát.

Thury levágatta a hírnököt, aki ilyen gyalázatos ajánlatot mert neki közvetíteni, és halálmegvetéssel ugratott a túlerőben lévő török csapatok ellen, hogy keresztültörje magát. Vitézei egymásután estek el mellőle, s előtte egész halma feküdt már a török holttesteknek. amelyek mind az ő súlyos kardcsapásai alatt hullottak el. Mikor azután észrevette, hogy a törökök őt élve akarják elfogni, ledobta magáról a páncélját és vezéri sisakját, és védtelen fővel harcolt tovább, hogy halálos sebet kapjon. Kívánsága teljesült is. Egy buta török lovaskatona, aki nem ismerte föl benne a legendás magyar főkapitányt egy halálos kardcsapással leterítette.

Már halva volt, amikor a lováról lebukott.

Fejét a törökök valóságos diadalmenetben vitték Konstantinápolyba, ahol a nagyvezér könnyes szemmel vette a kezébe, sokáig gyönyörködött benne, és szépen gondozott szakállát török szokás szerint, szeretettel megsimogatta. A török császár nagy katonai pompával és vitézi tisztességgel temettette el a hősi halált halt magyar főkapitányt.

p. 183-185.

ALI BÉG ÉS PÁLFFY TAMÁS (1577. OKTÓBER 20.)

Ali, a székesfehérvári szandzsák bégje. elismert bajvívó volt a török vitézek között. Mint az egykorú lantosok énekelték, "harcban forgott, vitézségben aggott, vakmerő könnyűháti lovas volt". A magyar vitézek maguk is nagy becsületben tartották és tisztességnek vették, ha összemérhették vele kardjukat vagy kopjájukat. Sohasem hivalkodott a vitézi erényeivel, nem kereste a lovagi mérkőzéseket, de ha bajra hívták, mindig készen találták őt a magyar végvárak legjobb lovagjai, akik aztán emberükre is találtak benne. Sok magyar vitézt kiemelt már a nyergéből biztos dárdatámadásaival, az ütközetekben pedig a kardja ritkán tévesztette el a célt. Valahány bajviadala csak volt, azt mind kihívásra vívta. Ő maga csak kivételes esetekben volt a kihívó. Pálffy Tamást, Palota várának vitéz főkapitányát is csak azért hívta ki kopjatörésre. mert olyan hír előzte meg a magyar bajnokot, amely méltán kíváncsivá tehetett minden lovagot, aki mestere volt a fegyverforgatás művészetének. A magyar főkapitány természetesen megtisztelve érezte magát a török bég kihívása által, s a vár alatti mezőre kérte őt, hogy ott mérjék össze fegyvereiket. A viadalra kitűzött időben pontosan megjelent a két bajnok és kísérete. Miután barátságosan üdvözölték egymást, a kíséret félreállott, s a két sereg között elterülő tisztáson az ellenfelek lóháton rohantak egymásnak. A bég nagy erővel előreszegzett kopjával támadott, de elhibázta ellenfelét. A magyar főkapitány kopjája ellenben a bégnek "az pajzsán, páncélon. ki az fegyverderék felől volt, mind által ment.” A magyar és török kíséret lelkesen ünnepelte mind a két bajnokot, akik azután, lovagias dolguk végeztével, barátságos jobbot nyújtottak egymásnak, s úgy váltak el, mintha nem is volnának ellenséges nemzetek harcos katonái.

p.187.

[Waldstein János és Kosssuth Lajos 1846]

Kossuthnak a magyar közvéleményre gyakorolt varázsos hatása arra bírta 1846-ban a bécsi kamarillát, hogy kiküldje Waldstein János grófot, a magyar főrendiháznak indigenátusi jogon tagját, s a Monarchia akkor leghíresebb vívóját és pisztolylövőjét, hogy keressen alkalmat Kossuth megsértésére és vívjon meg vele. Az országgyűlés éppen az indigenátusi törvénnyel foglalkozott. Kossuth erélyesen tiltakozott az ellen, hogy az országgyűlés indigenátust adjon olyanoknak is, akiknek a haza körül semminemű érdemeik nincsenek, de sőt annak nyílt ellenségei. Waldstein gróf Kossuthot ezért a nyilatkozatáért, mint magyar főrend, pisztolypárbajra hívta ki. Kossuth azonban a kihívást visszautasította.

– Az országgyűlésen nem Kossuth Lajos, hanem Pest vármegye követe beszélt! – jegyezte meg Waldstein segédei előtt férfias határozottsággal Kossuth. A kihívásra – ha úgy tetszik a grófnak – csak az országgyűlés bezárása után adhatnék érdemleges választ! Bónis Sámuel erre magáévá tette az ügyet, s ő akart Kossuth helyett Waldstein gróffal megvívni. Mielőtt azonban elküldhette volna a grófhoz segédeit, közbelépett az országgyűlés, s akkor mondotta ki azt a jelentős határozatot, amely ma is érvényben van, hogy "az országgyűlésen tett nyilatkozatokért a követek senki által felelősségre nem vonhatók".

p. 234-235.

VAY DÁNIEL GRÓF ÉS WALDSTEIN JÁNOS GRÓF 1847

Az 1847. évi pozsonyi országgyűlésnek egy meg nem történt politikai párbajeset volt a szenzációja. A szabadelvű ellenzéknek akkor Vay Dániel gróf volt az egyik vezérszónoka, Vay Ábrahám gróf belső titkos tanácsos fia, s a Kossuth Pesti Hírlapjának főmunkatársa. Az ország ellenzéki közvéleménye nagy reményeket fűzött a fiatal magyar főúr politikai pályájához, amikor egy váratlan esemény hirtelen véget vetett diadalmasan induló karrierjének. Az országgyűlés egyik ülése után, január 14-én, amikor Vay Dániel gróf ismét nagy liberális beszédet mondott és Szemere Bertalan, Bezerédj István és Széchenyi István gróf társaságában az országgyűlésről távozóban volt, Waldstein János gróf, a konzervatív főurak legjobb vívója és lövője, odalépett hozzá és így szólt:

– Egy mágnásnak nem szabad így beszélnie, még kevésbé egy olyan ember fiának, akinek atyja a Szent István-rend nagykeresztese, belső titkos tanácsos és mindent az osztrák császárnak köszönhet!

Vay Dániel erélyesen vágott vissza:

– A politikában nincsen apa és fiú. Szerintem mágnás sincs, csak ember. Én pedig az emberi jogokat védtem mai beszédemben. Ha ez önnek nem tetszik, arról igazán nem tehetek!

Waldstein gróf elvörösödött, aztán háttal fordulva Vaynak, érthetetlen megjegyzést tett és eltávozott. Másnap Waldstein gróf nevében megjelentek Vay lakásán Pálffy Móric és Festetich Tasziló grófok és pisztolypárbajra hívták ki. Vay Dániel Teleki László grófot és Wenckheim Béla bárót bízta meg a lovagias ügy elintézésével. A segédek éppen távozóban voltak, amikor benyitott a szobába a grófné, aki született Sennyey báróné, alig másfél éves asszony, és csak néhány hónapos anya volt. Az ideges asszony, amint megtudta, hogy Waldstein gróf párbajra hívta ki az urát, sírógörcsöket kapott, eszméletét vesztette, majd amikor magához tért, pisztolyt szegzett a mellének, s azzal fenyegetőzött, hogy elpusztítja magát és a gyermekét is, ha a gróf megverekszik Waldsteinnal. Vay gróf kért, könyörgött, fenyegetőzött, de semmi sem használt. Végre is a férj és az apa győzött a gentleman fölött, s a gróf megesküdött a feleségének, hogy nem vív párbajt. El is utazott Pozsonyból. s a segédeinek levelet hagyott hátra, amelyben megírta, hogy rajta kívül eredő okokból nem vívhatja meg a párbajt. Levelében egyszersmind örökre búcsút mond a politikai és újságírói pályának. Waldstein gróf és segédei ezalatt az egész városban keresték a grófot, s miután nem jelent meg a párbaj színhelyén, diszkvalifikálták.

Vay Dániel gróf két öccse: Mihály, a huszártiszt és az alig tizenhat éves László, dzsidás kadét, majd később az országgyűlési ellenzék tizenhat vezér férfia, köztük Teleki László gróf, Batthyány Lajos gróf és mások elküldték segédeiket Waldstein grófhoz, hogy Vay Dániel gróf helyett fogadja el tőlük az elégtételt. De hiába. Waldstein következetesen elutasította mindnyájukat, és sietve el is utazott Pozsonyból.

Az osztrák kamarilla elérte célját. A híres ellenzéki vezérszónok végképp elhallgatott, és a magánéletbe vonulva vissza, azontúl csak a történetírásnak élt.

+1 ÉRDEKESSÉG A SZOMSZÉD FEJÉRVÁRRÓL

Székesfejérvár ősi várának 1588-ban Ali beglerbég volt a parancsnoka. Magas termetű, izzó tekintetű férfiú. Állítólag magyar szülők gyermeke, akit a végvári csatározások alkalmával raboltak el a törökök, fölvette a mohamedán vallást és később mint török bajnok jelent meg a Dunántúlon. Nagyon sok győzelmes párbajt vívott a magyar vitézekkel. míg végre emberére talált Siménfalvy végvári hadnagyban, akinek a kardja végig szántott az arcán, s örökre megbélyegezte hitehagyottságáért. Kálnai és tegzes-borfeői Bory Mihály bakabányai kapitány és Ibrahim palánkai török lovasvezér. az ujvári főgenerális s illetőleg a budai pasa kivételes engedélyével, Érsekújvár vidékén párbajt vívnak 1589 tavaszán. A török vezér a küzdőtéren vad lovon jelent meg, amely be volt tanítva arra, hogy úgy az ellenséges lovast, mint annak lovát rúgja és harapja, ahol csak éri. Olyan vad volt az a ló, hogy amibe fogaival beléharapott, azt rongy okká tépte. Bory kapitánynak eszerint nemcsak az ellenfelével. de a lóval is meg kellett volna küzdenie. Ez egyenlőtlen harc lett volna. Bory tehát kijelentette, hogy szívesen vív meg a török vezérrel, ha az más lóval áll vele szembe. Mikor Ibrahim ezt a jogos kívánságot megtagadta, a küzdőtéren megjelent magyarok megrohanták a törököket, megtizedelték őket. és elfogták Ibrahim aga gesztenyeszínű vad lovát is.²⁴

^24. Szamosközy István történeti maradványai. Budapest, 1876-1880.

Néhány nappal később Draskovits János, aki híres lovasa volt az akkori időknek, Pálffy dunántúli főhadvezér parancsára, ugyanezen a lovon ült, amikor egy másik török lovaggal párbajt vívott. A ló ezúttal is bebizonyította vadságát. mert az ellenfelet első lábaival lováról letaszítva, fogaival valósággal rongyokká tépte. Draskovits ugyan folytonosan és nagy erővel rángatta a gyeplőket és lovát iszonyúan verte, hogy visszatartsa ellenfele marcangolásától, de a dühödt állat annál nagyobb vadsággal végezte hóhéri munkáját, amíg csak teljesen nem végzett a szerencsétlen lovaggal.

Az esztendőt egy véres párbaj fejezi be. Huszár Péter főkapitány, a magyarok félelmetes hírű bajnoka, az új-palotai béget hívja ki vitézi párbajra és török ellenfelét egy erőteljes kard támadással le is teríti és a fejét veszi.

p. 192-193.

Bogbejegyzés vége

[Kulcsszavak: helytörténet, párbajok, Újlaki Lőrinc, Tomori Pál, Podmaniczky Rafael, Thury György, Erdődy Pálffy Tamás, Waldstein János]