Várpalotán, 1885. június 19.
Mai napság mindenfelé, a szép egyetértés, közrnűvelődés és társadalom fejlesztése iránt törekesznek az intéző körök, s fáradsággal harczolnak mellette, hogy czélt is érjenek, — egy ilyen szép és jót előmozdító társaskör van nálunk is Várpalotán, mely hivatva van a közművelődés és szép egyetértés előmozdítására hatni s többé kevésbé ezen törekvések és fáradságok czélhoz is vezetnek, sokaknál azonban fájdalom, hogy vannak olyan emberek is kik szép és nemes törekvés helyett undorító betegséggel bírnak, s szúként hatnak a békés polgárokra; igy van ez a mi társas körünkben is, itt is van egy beteg, egy undorító métely, kit név szerint Kunért Ferencz takarékpénztári főpénztárnok úrnak hívnak a ki bűzhödt dicsősége önérzetétől elkapatva, társaskörünk egyedüli brutális mételye, ki képes mindenre, többi közt a békés olvasót nyugalmában éktelen gorombaságával sértegetni és háborgatni, s vad állatként minden ok nélkül megtámadni, — s ha ezen hallatlan brutális müvét csak egyszer követné el hát megbocsátható volna, mert emberek vagyunk és sokszor nem várt körülmények mellett tévedésből, vagy meg feledkezésböl is a Szent Antal tűzre szikrát vet, s nem ritkán lángra lobban, — de ő mintha kötelessége parancsolná, nem mulaszt el hónapot nem egy hetet hogy brutális tudományának a társaskör helyiségében nyilvánítást ne adna anélkül, hogy tettéért megtorlást vonna maga után. A fent nevezett atyafi, alólirottal koczkáztatott meg egy brutális művét, ki elég arczátlan volt olvasásom közben vad állatként sértő szavaival megtámadni, s becsületbe vágó hitvány kifejezéssel bántalmazni; első meglepetésemkor, azt hivém, hogy őrült, mivel potrohos alkata balett tánczlejtőt képzeltetett velem, s tánczolt mint egy jól betanított erdélyi oláh maczkó, én a lefolyt jeleneteket figyelembe sem vettem, azon megnyugvással, hogy olyan emberrel szemben, kibe még sáros csizmáimat sem törülném tromfolni nem akarok, mert az ilyen ha ostobaságból kijózanodik s magába száll, akkor a szégyen álarcza alatt önk-mv- telenül is észre fog jönni, hogy nagy marhaságot követett el; mert ha műve bosszúállásból történt, akkor azt nem illetékes helyen követte el, mivel elfedte először is hogy magas személye (dicséretére legyen mondva) többé már nem virslis legény s nem suszter, sem nem fináncz, miket pedig szégyel, elfeledte; másodszor hogy azokat, az utálatos ingereket, melyeket a zsiros vendől üressége, annak kaparása előidézni szokott kellemetlen érzés a virslis szatyor által előidézett váldaganatok okozta fájdalmak keserűsége, a szurkos bőrük üdvtelen tekintélye, s a financziális monopólium hálátlan jövedelme, s egyébb más miatt, még a jó időből magába örökitett, azt a társaskör helyiségében régi módjára nyilvánítani nem csak nem illik, de nem is szabad, hanem úgy kell magát viselni, mint a szerzetesek kolostorában, de ha megrögzött brutális ösztönének az édes viszaemlókezés okáért éppen eleget akar tenni, akkor szabad rendelkezésére áll, hogy a piaczon rég elvesztett jogáért, az ott megszokott társaival (kofákkal) a maga felelőségére arczátlankodjók. Kivánatos megemlíteni, hogy az idézett égyénre nézve kijutott ama szerencse, hogy ő a társkör tagja, onnan ered, hogy ő mint régi társköri veteraner, daczára hogy a mai czivilizált modern világhoz alkalmazkodni éppen nem tud annál inkáb sem, mert a brutális ösztön sokkal jobban is megöröködött benne, mintsem arra képes volna, — mindazonáltal a társaskörben mint tag, csupa kényelemből megtűretik, mert hát vannak régi jogok, s kivételképeni elnézések, melyeket bizonyos szánalomból, még egy olyan hitvány ember is élvez, s érdemtelenül bitorolja, mint a kit e sorok illetnek. A fentebbi körülményekből, élet tapasztalásul, s tanúságul vehetjük azt, hogy ott hol társadalmi, s önképzési czélokra alakitatnak társaskörök, vagy tagfelvételek, feltétlenül, s szigorúan arra kel felügyelni, hogy a társaskört megnem illető durva, műveletlen egyének, mint a milyen e sorokat megillető egyén, a társaskör tagjai közé fel ne vétessenek, mert az ilyenek a társadalomnak csak veszélyes rákja.
Sárffy Béla városi adóvégrehajtó

• Veszprémi Független Hirlap, 1885 (5. évfolyam, 1-52. szám)1885-07-11 / 28. szám

https://library.hungaricana.hu/hu/view/FuggetlenHirlap_1885/?query=v%C3%...