Az első palotai 1848-as forradalmi megmozdulásról Rosos Istvántól, Veszprém megye első alispánjától tudunk, aki folyamatosan írja jelentéseit a palotai eseményekről. Tőle tudjuk, hogy Palota mezővárosban lobogókkal ellátva, zene kíséretében nagyszámú nép gyűlt össze március 22-én délután három órakor, és „a szokott éljenzés” közepette fel-alá vonultak a városban éjszakába nyúlóan, ezzel fejezve ki rokonszenvüket a forradalom mellett. Palota ez idő tájt fontos postaállomás volt, tehát lakossága viszonylag gyorsan értesült minden pesti eseményről.         

A szimpátiatüntetés csendesen, vérmes követelések nélkül történt meg, talán annak köszönhetően, hogy a palotaiak a Zichy uraságokkal vívott XVIII. századi küzdelmeinek, pereskedéseinek következtében kedvező adózást és jogállást vívtak ki maguknak. A forradalom hatására aztán ezt a viszonylag kedvező helyzetet is megváltoztatandónak ítélték, mivel március végén – gróf Zichy Miklós tiltakozó leveléből vett szófordulattal – „a jogegyenlőség balul fölfogott elvéből” kiindulva – az urasággal kötött szerződés tiltása ellenére – tovább mérték a bort a mezővárosiak. A szerződés szerint ehhez csak Szent Mihály napjától (szeptember 29-től) Gyertyaszentelőig (február 2-ig) lett volna joguk.   
A környező falvakban – Öskün, Inotán, Vilonyán, Királyszentistvánban, Bakonycsernyén, stb. – melyeknek Palota mezővárosénál lényegesen rosszabb szerződéseik voltak, azonnal megtagadták az urasággal szemben meglévő kötelezettségeiket: sem a számukra előírt napszámot, sem a cenzust nem voltak hajlandóak teljesíteni. Öskün végül 1848. augusztus 25-én sikerült érvényt szerezni újra a szerződésben vállalt kötelezettségeknek, a lázító 66 éves ösküi zsellért, Vaczula Józsefet elfogták, és intézkedésre kiadták a büntetőtörvényszéknek. A polgári átalakulás tehát környékünkön sem volt konfliktusmentes.   
Palota lakosságának a forradalom melletti elkötelezettségét mutatja, hogy a hatezer főnél kevesebb lakosú mezővárosban 1848. május 7-én mintegy négyszáz fős nemzetőrség tette le ünnepélyes esküjét az alkotmányra és a királyra. Az ünnepség során Rosos István alispán mondott beszédet, elhangzott Vörösmarty Szózata és más „egyéb nemzeti dal”, majd éjjelbe nyúló lakomával zárult az ünnep. Május 23-án ismét ünnepelte Palota a nemzeti átalakulást, a „reform szabadság adta testvéries egyetértést”, ahol a hazát, a királyt és a szabadságot méltató szónoklatok hangoztak el, tarackok dördültek. Az eseményről a Hazánk című lapban számolt be Y. Z. aláírással egy palotai.        
Az ekkor Fejér megyei Inota községben 1848 júniusában alakították meg a nemzetőrséget, Csórral közös századot alkottak, kapitányuk Szőgyény-Marich László lett.
Veszprém megyében végül 1848. június 2-án fejeződött be a nemzetőrség megszervezése, Palota korabeli jelentőségét mutatja, hogy a 66 megyei kapitányságból Veszprémben és Pápán 4-4, Palotán 3, Szentgálon és Devecserben 2-2 létesül.          
Csirke Károly veszprémi szolgabíró feljegyezte, hogy a palotai asszonyok igen értékes arany és ezüst ékszereket, valamint más értékes használati tárgyakat ajánlottak fel az 1848 májusától folyó országos adománygyűjtés során az önálló magyar pénzügy és hadügy megteremtése érdekében. A palotai posztócéh a katonák ruházatának előállításában vett részt.
A gyorsan előrenyomuló Jellasics hírére, aki 1848. szeptember 11-én átlépte a magyar-horvát közigazgatási határt jelentő Drávát, a Veszprém megyei bizottmány 1848. szeptember 17-én mozgósította a nemzetőrséget, szervezni kezdte a Bakonytól Balatonig tartó védelmi vonalat. Palota ugyan közvetlenül nem érintett a harcokban, de ahogyan évszázadokon keresztül, most is erre vonultak át a székesfehérvári táborba igyekvő katonák. Szeptember 24-én a VII. honvéd zászlóalj éjszakázott Palotán, majd Vigyázó Ferenc vezetésével az ekkor Zala megyei tapolcai járás önkéntesei vonultak át Palotán. Utóbbiakhoz csatlakoztak Palota és Inota nemzetőrei is.
Az áprilisi törvények vívmányait eltörölni akaró, Fehérvárt is elfoglaló Jellasicsot végül a győzelemmel végződő pákozdi csata állította meg, amely egyúttal az újonnan megszervezett magyar honvédség első nagy diadala volt.
Palotát ellepték a menekülők Székesfehérvárról, és – ahogyan Csirke Károly szolgabíró alispánnak tett jelentéséből kiderül – ezekben a napokban a város népessége „nagy zúgásba és forrongásba vagyon – s nagy rész erővel ellenszegülést nemcsak, de ellenség elébe menést akar...”, valamint hogy „a’ palotai nép csoportokba alakulva mindenütt csak azt beszéli, hogy az Urak az okai mindennek”. Karl Roth császári vezérőrnagy csapatainak közeledése mellett talán ez a közhangulat is hozzájárult, hogy 1848. október 4-én a szentgáli nemzetőrség 350 emberét Veszprémbe rendelték, majd – egyesítve a veszprémi, szentgáli, márkói és bándi nemzetőröket – az egész csapatot Palota védelmének megerősítésére vezényelték.
A pákozdi győzelem után Palota neve a horvát hadifoglyok elfogása illetve szállítása kapcsán merült fel többször is: az ütközet után Veszprém vármegye területére tévedt horvát katonák közül hatvankettőt fogtak el a palotai nemzetőrök, majd október 23-án 1250 hadifogoly horvát nemzetőrt – „szűrös pórnépet” – vittek Veszprémbe, akiket aztán visszavezényeltek Palotára. Október 27-én újabb 130 horvát hadifogoly érkezett Veszprémbe, akiket aztán szintén Palotára irányítottak.
A pákozdi csata utáni hajszában a szeptember 21-e óta készültségben lévő inotaiak tevékenyen részt vettek. Minden fegyverfogható férfi kaszával, lándzsával, Nem csak a csatában vettek részt, hanem utá­na a terep átvizsgálásában is. A nádasok közt bujkáló ellenség közül sokat elfogtak és agyonvertek.           
Az 1848-as év utolsó fontos eseményeként meg kell említeni, hogy december 29-én Palota mezővárosban állomásozott a Szekulits-dandár, Perczel Mór seregének tartaléka, akik miután értesültek Perczel móri csatavesztéséről, Dunapentele irányába visszavonultak. Veszprém vármegye harc nélkül került ellenséges kézre. Palota mezővárost 1849. január 3-án szállták meg a császáriak, majd január 9-én Veszprém vármegye császári-királyi biztosának a feltétlen császárhű és a pacifikálás érdekében keményebb eszközöktől sem visszariadó Fiáth Ferencet nevezte ki a megszálló Windisch-Grätz. E két tény játszott közre, hogy január 29-én Palota elöljárósága kötelező hódolatát fejezte ki Ferenc József császárnak (és magyar királynak, bár tudjuk, hogy törvényes uralkodóként ekkor még nem, csak 1867-ben ismerte el az ország.)
1849. február 4-én Csirke Károly szolgabíró összesen 31 cégéres bormérőt írt össze Palotán, majd másnap betiltotta az engedély nélküli bormérést (Gyertyaszentelő Boldogasszony napja után vagyunk!).           
A császáriak a megszállást követően elkezdték vegzálni a hazafiakat. A palotai elöljáróságot felelősségre vonták, mert többször útileveleket adtak Debrecenbe (a magyar kormány új székhelyére.) Február 10-én Veszprémbe vitték azt az öt várpalotai szűrszabó és csapómestert, akik korábban a magyar hadseregnek dolgoztak, és Debrecenbe mentek a magyar kormányhoz bérükért. Röpiratokat találtak náluk, ezért bilincsbe verve két szekéren mintegy húsz császári lovaskatona kíséretében vitték őket Veszprémbe, végül 14-én elengedték őket. Ez az első nyom, amikor palotaiakat zargattak a forradalmat támogató tevékenységük miatt. Február 15-én ismét két palotait, Brugovics Antalt és Rajnik Józsefet hurcolták a katonai parancsnokság elé „nehéz fenyíték alá vétel” céljából. Február 11-én Báró Escherich veszprémi katonai parancsnok utasította Fiáthot, hogy a Kossuthékkal együttműködő és Palotán proklamációkat és hírlapokat osztogató egyének tevékenységét vizsgálja ki.   
Csirke Károly szolgabíró jelentette a vármegyei alispánnak, hogy a palotai csizmadiacéh is készített lábbeliket a forradalmi sereg számára, és ezeket Posch Mihály, Márcsik György, ifj. Bisztricsány Pál szállította el Debrecenbe. A csizmadiákat – Palotára való hazaérkezésük után – Fiáth Ferenc császári biztos parancsára a megyei börtönbe kísérték őket és csak március közepén helyezték őket szabadlábra. Ezek a példák jól mutatják, hogy akárcsak a megye más településein, Palotán is a megfélemlítés légkörével igyekeztek kordában tartani a népet.
Közben lezajlott a tavaszi hadjárat, melynek során a Magyar Királyság túlnyomórészt megszabadult a császári seregektől. Az erről szóló hírek már április 10-11. körül megérkeztek a megyébe, de a legnyilvánvalóbb jele a magyar győzelemnek, hogy április 24-25-től Palotán tömegesen jelentek meg a visszavonuló császári hadak. Egyik fontos momentuma ezen visszavonulásnak, hogy az első magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos gróf valamint gróf Károlyi István és gróf Zselénszky László és több elfogott magyar személy a laibachi (ma Ljubljana) börtönbe hurcolásuk egyik állomásaként az április 25-i éjszakát a palotai Zichy-kastélyban töltik.         
1849. április 26-án Fiáth Ferenc és kísérete sietve elhagyta a megyét: Pápán át Sopronba menekült. Helyettük az újjáalakuló Veszprém Megyei Állandó Bizottmány vette kezébe a megye irányítását. Palotán a változást radikális lépéssel próbálták kihasználni, május 3-án a mezőváros lakói gróf Zichy István magánbirtokát elfoglalták, és csak a karhatalom kirendelésével lehetett a rendet helyreállítani.
Továbbra is a „hadak útja” maradt Palota, feljegyezték például, hogy június 30-31-én a frissen tábornokká kinevezett Kmety György a délvidéki hadszíntérre igyekvő seregével állomásozott a településen.
Palota a szabadságharc utolsó pillanatáig segítette a nemes ügyet, 1849. június 17-én Supka Márton palotai polgármester (nem azonos a mai tisztséggel!) jelentette a szolgabírónak név szerint, hogy kik ajánlkoztak önkéntes munkára a komáromi erőd építésére. Egy ácsmester és 14 ácslegény, valamint egy kőművesmester és 11 kőműveslegény nevét sorolta fel jelentésében.
 

Környékünkön az utolsó pillanat utánig ellenálltak a nemzeti elkötelezettségű erők. Az augusztus 13-i világosi fegyverletétel után egy nappal még Mednyánszky Sándor honvéd őrnagy Székesfehérvárott az újoncozás biztosítása illetve Veszprém, Kenese és Székesfehérvár összeköttetésének fenntartása érdekében Nabrádi Bence főhadnagyot palotai térparancsnokká és „újoncszállítóvá" nevezte ki.
Mednyánszky és az általa vezetett alakulat végül augusztus 14-én, a délelőtti órákban elhagyta Székesfehérvárt, majd a Bakonyba vonult, a városban csak egy huszár szakaszt és két ágyút hagyott hátra Singer százados parancsnoksága alatt. Végül azonban mind a reguláris erők, mind a népfelkelő alakulatok elhagyták a várost, így augusztus 19-én délelőtt – 10 és 11 óra között – a császáriak puskalövés nélkül szállták meg Fehérvárt. Falkenhayn Pákozdról, Jablonowski Lovasberényből masírozott be. A Fejér megyét és augusztus 19-én Fehérvárt megszálló Felix Jablonowski császári vezérőrnagy arról szerzett tudomást egy – Mór elfoglalása során fogságba esett – tüzérkáplántól, hogy Tésen az irreguláris magyar erőkön kívül egy tüzérséggel is megerősített honvédzászlóalj tartózkodik, ezért Stregen lovassági századost százada három szakaszával és egy lovassági üteggel Palota irányába rendelte. Ám Stregen Sárkeresztesen megtudta, hogy a felkelők augusztus 18-án este 11 órakor Palotára vonultak. Ekkor Stregen százados Csóron át Inotára vezényelte egységét, de Inotán már arról értesült, hogy a felkelők időközben a Bakony erdeibe menekültek. Stregen nem érezte elég erősnek egységét, hogy Palotát elfoglalja, ezért kérte Jablonowskit, hogy a Mórra rendelt zászlóalj is vonuljon Inotára. Jablonowski visszarendelte Stregent Mórra, hogy a Győr-Székesfehérvár útvonal biztosítását és a Buda–Mór–Csákvár postaútvonalat biztosítani tudják, és csak ezután került sor arra, hogy Palotán át üldözőbe vették a Mednyánszky őrnagy vezette szabadcsapatot, amely azonban sikeresen átvágta magát a császári csapatokon, és bejutott a komáromi erődbe Klapkához.
A császáriak a megszállást követően azonnal megkezdték minden településen a szigorú házkutatásokat, ahol fegyvereket, rejtegetett honvédeket kerestek. Az ellenszegülésre rekvirálásokkal, sorozásokkal és letartóztatásokkal válaszoltak. 
Augusztus 19-én tehát Fehérvárt megszállták a császáriak, ugyanekkor Veszprémben a Bizottmány megtartotta utolsó ülését, majd tagjainak nagy része elmenekült. (Ezért augusztus 25-én Johann Burits tábornok előcsapatai már üres megyeházát találtak Veszprémben.) Palota megszállását e két dátum (augusztus 19. és 25.) közé kell tennünk (pontosabb adat egyelőre nem áll rendelkezésünkre), amikor a mezővárosban a piros-fehér-zöld színek helyébe újra a fekete-sárga került.

Palota népe sosem feledte el 1848-49 hőseit a legsötétebb önkény idején sem. A XIX. század vége felé minden esztendőben megünnepelték március 15-ét, amelyen a szabadságharc honvédei is megjelentek. Amikor Dr. Rutsek Pál orvos 1886-ban Palotára került, különösen nagyszabásúakká váltak ezek az ünnepségek. A mezőváros legnagyobb utcáját, a Csapó utcát pedig Kossuth Lajos halála után tiszteletből Kossuth utcának nevezték el, és a mai napig is ez viseli a nevét. Ahogyan a mai napig tisztelettel emlékezik meg a város évről-évre 1848-ról, de ennek részletes ismertetése már egy következő történet.

Összeállította: Budai László

Kapcsolódó ajánlott oldalak:

Napló-cikk

A könyvtár munkatársainak 2011-es összeállítása "újratöltve"