Könyvespolc másképp - a legjobb virtuális ajánlók 10. rész

Régóta töltöm már szabadidőmet olvasással, könyvtárosként pedig én is személyes szívügyemnek érzem az olvasás népszerűsítését. A járványhelyzet miatt könyvtárunk is zárva tart a kormányrendelet értelmében. Arra gondoltunk, szeretnénk kicsit elviselhetőbbé tenni az otthonlétet olvasóink számára, ezért sorozatot indítanánk olyan emberekről, akik sokat tesznek az olvasás népszerűsítése érdekében. Bejegyzéseik, cikkeik, videóik kikapcsolódást nyújthatnak a bezártságban. Hetente két-két bloggert/vloggert mutatunk be, a bejegyzések pedig minden héten kedden és csütörtökön kerülnek majd fel honlapunkra. 

Kamilla gyerekkorában rengeteg könyvet kapott karácsonyra, születésnapra főként nagyszüleitől. Ezek közt bújtak meg a Harry Potter kötetek is. A második részt esti meseként olvasták fel neki, kedvenc karaktere pedig Ginny Weasly lett. Olvasásszeretete azonban egy olyan nyáron kezdődött, amikor eltört a csuklója s emiatt elkezdett könyvtárba járni egyre gyakrabban.

Magát „mindenevőnek” tartja a könyvek terén: bár meg vannak a számára kedvelt műfajok, azonban mindig megpróbál újakat is felfedezni, legyőzve kíváncsiságát.

Néhány éve elindított egy blogot, de csak egy nyáron tudott vele foglalatoskodni, mert külföldre ment egyetemre. Most, hogy lediplomázott azonban arra gondolt, hogy elindít egy YouTube csatornát, mert jobban szeret beszélni, mint írni.

Sok ideje felszabadult a kialakult helyzet miatt, mert nem kell Budapesten tömegközlekednie ezért egyre több videót tud készíteni csatornájára, ahol mindenféle könyves tartalommal foglalkozik.

Bár jelenleg még nagyon friss neki ez a dolog és kevés a követője, Ő nem adja fel, hosszútávra tervez. Blogjával korábban már olyan sikereket ért el, mint például hogy az és a Jelenkor Kiadó is megosztotta bejegyzését, illetve csatornájával is felkerült már a blog.hu címoldalára.

Nyáron diplomázott a Kingston University London egyetem tánc szakán, azóta pedig elkezdett levelező tagozaton, anglisztika szakon tanulni, mert érdekli a műfordítói munka. Hétköznapjait a Műhely Alapítványnál tölti gyakornokként, ahol kulturális menedzser munkakört lát el. Emellett pedig táncórákat is tart, amikor épp nincs veszélyhelyzet az országban.

Szabadidejében táncol, jógázik és szívesen játszik mindenféle társasjátékkal, játékkal, amiben nyerhet. Esténként pedig szívesen néz meg egy-egy jó filmet, sorozatot is.

 

Kamilla YouTube csatornája: https://www.youtube.com/user/kamillapeter96

Kamilla a Facebookon: https://www.facebook.com/profile.php?id=100000704323329