Enyingi Török Ferenc, Gyulaffy László és Thury György levele Musztafa pasához

Az 1566. évben a hatalmas Musztafa basa (Oroszlán budai basa utóda) néhány magyar fővitéznek (a végbeli ügyekben) levelet írván, sértő szókat ejtett reájok. Erre az akkori magyar vitézek 'tündöklő' csillagjai*: Enyingi Tőrök Ferencz, Gyulaffy László és a nagy Tury György együttesen mocskos levelet írtak Musztafa basára, halálos viadalra híván őt. «Az te leveledet – írják – megértettük, kiből kitetszik minden embertelenséged; mert ha te főember volnál s jámbor, ki tisztességedet szereted, efelé hazug, álnok latorsággal nem kereskednél. Mert azt te magad jól tudod, hogy a miről te minekünk írsz, abba hazudsz mint afelé embersége elfeledett, ki az mi tisztességünkben álnokul, mordályul akarsz praktikáim... Jól esméred magadat, hogy karddal, az mivel jámbor vitézemberek szoktak ellenségnek ártani, nem vagy elég reá, tehát árulóul, latorul, ebül hazudsz». Ez ékes bevezetés után Török Ferencz főkapitány uram előadja, hogy a jelen mocskos levél mását a török császár portájára is elküldi, a vitéz basák és bégek között is elterjeszti, hadd szégyenkezzék Musztafa fekete orczája. Mi – írja – szabad nemzet vagyunk uraságunk és becsületünk is van, de te Musztafa hitvány rab vagy s minden órában nyakadban az istráng, mint budai Oroszlán basának!* Miután Török Ferencz uram ilyen módon kiadta a mérgét, Musztafát halálos viadalra hívta. Aztán Gyulaffy László vette át a szót a levélben. Ha a véletlen szerencse – írja – Török Ferencz uram kardjától megtartaná az életedet, én akarom rajtad keresnem a tisztességemet, de nem hazug nyelvvel mint te, hanem éles szablyával. Ez érdekes levél végének a módját aztán Tury György uram (a palotai hős) adja meg, írván: «Továbbá én Tury György, mikor te mindezekbül megmaradnál is, az én tisztességemet megakarom oltalmazni, úgymint vitézember szokta tisztességét oltalmazni; nem álnokul, hamis, hazug nyelvvel, mint te ! Erre harmadnapig választ tégy, ha elkezdted, mert ezután mind bégeknél, basáknál, még a te császárodnál is oly leveleket látsz, hogy vagy apád alá kell búvnod, vagy elő kell hoznod az te hazug szájadat!» A nagy Musztafa jól ismervén a három legkiválóbb magyar vitézt, tudta, hogyha a bajt fölveszi, belé fojtják a páráját. A viadalra tehát nem ment ki. Mintha a nyelvét vették volna, egyszerre elnémult. Bizonyosra vehetjük, hogy az ígért mocskos leveleket meg is kapta.
*Ez évben Szigetvár ostroma előtt végeztette ki a szultán Oroszlán budai basát. 
 
Mocskos vitézi levelek / Takáts Sándor (részlet)
Vasárnapi Újság 57. évf. 27. sz. (1910. július 03.)