Rólunk írták...

Napló

2004. február 17.

 Hangulat és alkotói szándék
Vágfalvi Ottó festőművész kötetét mutatták be a városi könyvtárban

A Krúdy Gyula Városi Könyvtár és a TIT helyi szervezetének Gondolkodó Klubja közös, Beszélgetések a világról, Magyarországról és önmagunkról című sorozatában vendégeskedett az elmúlt héten Vágfalvi Ottó festőművész, aki bemutatta az Albrecht Sándor szerkesztésében, kísérő írásával megjelent albumát.

Vágfalvi OttóJóféle beszélgetés kerekedett az alkalomból, ahol Vágfalvi Ottót Mészáros Imre grafikusművész, a palotai Nagy Gyula Galéria művészeti vezetője, illetve ezen tudósítás szerzője kérdezte. Az alábbiakban a balatonfűzfői illetőségű festő gondolatait közöljük.

"Sajnos az a tapasztalatom, hogy az emberek egyre gonoszabbak lesznek. Ezért elkezdtem szeretni az állatokat. Van is egy szép kiskutyánk, nagyon aranyos. Ha ez pesszimistának is tűnik, ezt is túléljük majd. De itt a művészet, s mindig abban reménykedem, az emberek ezt szeretik, s gyönyörködni is tudnak, nemcsak a természetben s annak látványában."

"Magyarországról? Ugyanezt tudom mondani. Kicsiben látszik a nagy világ, s néha még gonoszabban. Olvasom az újságot, nézem a a tévécsatornákat, szóval, nincs nagy véleményem. Magamról? Köszönöm, jól vagyok. Múlnak az évek körülöttem, de még mindig tudok örülni minden napnak. főleg, ha maszatolhatok a festékekkel a vásznon."

"A belső békémre vagytok kíváncsiak? Én ilyennek születtem. Sokat edzettem magamat futóként diákkoromban. De ez a múlt. Ma azt mondom, ha rossz, akkor rossz. De már nem botránkozom meg a világon. ha jólesik, akkor meg jó. Néha egy kicsit feldühödöm, de aztán lerázom magamról, mint a kutya a vizet. Dühből már ritkán kezdek el dolgokat."

"Beszéljünk akkor a hangulatokról, ha már kérditek! De rögzíteném, kár lenne túlfilozofálni a kérdést. Az ember létezik a a világban, úgy érzi, hogy valami szép, valami tetszik, akkor egyszerűen ábrázolja. Semmi különös nincs ebben. Sokféle hangulat van. A tájhoz is kell hangulatot keresni, de a bennem lévő hangulathoz is tájat."

"Miért váltottam a hatvanas-hetvenes évek konstruktív ábrázolásától a tájfestészetre? Az ember először azt ábrázolja, amit lát. Majd megismerkedik a különböző irányzatokkal. én mindent végigpróbáltam. Akinek van készsége a rajzoláshoz, a forma ábrázolásához, az mindent megpróbál. Láttam a világot, rengeteget utaztam. Az akkori mesterem azt mondta, csinálj, amit tudsz. Van az embernek olyan hangulata, hogy szereti csinálni ezeket a szerkezetes dolgokat. Meg azt általam játékoknak nevezett absztrakt valamiket. Honnan jönnek ezek? Ez tényleg a hangulat kérdése."

"Az embereket általában nem érdekli a konkrét festészet. De én szeretem azt is, ha kapcsolatot tudok teremteni a képeimmel, azzal, amit ábrázolok. Ha beleszólnak a képeimbe. S az az én élményem is, akkor boldog vagyok. Gyakran kritizálnak. Ha elfogadom az érvet, akkor örülök is neki, mert én is ugyanazt gondolom, tehát kiderül, lehetne még azt az elkészített képet is tovább folytatni, tovább érlelni. Vittem már haza kiállításról képet, s javítottam rajta. Mert más a tárlat, más az általatok kérdezett hangulat, és megint más az alkotás."

Ármás János

Napló, 2004. (LX. évf.) 40. sz. 7. p.

[ A lap tetejére ]