Rólunk írták... |
|||
|
|||
Rendhagyó irodalomóra |
|||
Már hagyomány, hogy a közelgő érettségi vizsgák előtt rendezik meg - nagy sikerrel - a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban a rendhagyó irodalmi órákat. Legutóbb Vasy Géza irodalomtörténész, kritikus az ELTE Bölcsészettudományi Karának docense volt a vendég, aki az 1945 utáni magyar lírával, azon belül is kiemelten Nagy László munkásságával foglalkozott. Vasy Géza Sors és irodalom című tanulmánykötetéből vett szemelvényekkel tette még szemléletesebbé előadását. Az előadás első részében azzal foglalkozott, hogy az elmúlt évtizedek folyamán mennyiben változott a sokszor akár társadalmat formáló erővel is rendelkező magyar líra. Néhány évtizede ez a szerep, mely a hatvanas évek közepén élte fénykorát, visszaszorulni látszik. Az irodalomtörténész kitért arra, hogy politika és irodalom soha nem volt mentes egymástól, és ezt a különböző korok kiemelkedő irodalmi alakjai mindig nehezen élték meg. Nem véletlen, hogy a különböző irányzatokba menekülve szóltak az őket értő közönséghez. A költők az 50-es évektől kezdve egyre inkább a mitikus, szimbolikus-látomásos irányzatok mögé húzódtak. Juhász Ferenc, Nagy László, Weöres Sándor, Pilinszky János korabeli művein jól érződik mindez, valamint az is, hogy néhányuknak sikerült kivonulnia a napi politikából, vagy attól tudatosan távol tartania magát. Ez néha azzal járt, hogy a közéletből is "távoztak". Az előadás második része foglalkozott Nagy László munkásságával, illetve azzal, hogy az ő megítélése, utóélete miként változott, már a halála utáni egy-két évet követően is. Az időközben - ezt a nyolcvanas évekre tehető - színre lépő neoavantgarde irányzat is közrejátszott abban, hogy néhányan szinte már megkérdőjelezték jelentőségét. Természetesen a Nagy László lírájának értékéből ez semmit nem von le. Egyébként is egy-egy kiemelkedő személyiség megítélésében mindig közrejátszanak bizonyos - éppen felszínen lévő - divatirányzatok is, amelyek idővel éppen olyan gyorsan eltűnhetnek, mint ahogy keletkeztek - hallhatták az érdeklődők a docens előadásában. |
|||
N. I. |
|||
Palotai Hírlap, 2001. (I. évf.) 7. sz. 6. p. | |||