[Könyvtárpároló Alapítvány, Várpalota]

Könyvtárpártoló Alapítvány

Alapító okirat és működési szabályzat

I.
PREAMBULUM

1./ Tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 22. cikkében foglaltakra, mely szerint "Minden személynek, mint a társadalom tagjának joga van arra, hogy a méltóságához és személyiségének szabadon való kifejlődéséhez szükséges ... kulturális jogait kielégíthesse";

Tudatára ébredve annak, hogy a nemzet előtt álló feladatok nagysága eddig nem látott mértékben teszi nélkülözhetetlenné a tudás, a szellemi kultúra értékeinek elsajátításában a művelődés alapintézményét, a feladatait maradéktalanul ellátó közkönyvtárat, sőt ezzel szemben új és az eddigieknél magasabb igényeket támaszt;

Figyelemmel arra a körülményre, hogy a könyvek, újságok, folyóiratok és egyéb ismerethordozó dokumentumok szükséges választékát mindinkább csak a városi könyvtár teheti reálisan hozzáférhetővé a lakosság számára, s ezért a könyvtárhasználat növekedése prognosztizálható;

Attól a szilárd meggyőződéstől vezérelve, hogy a várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtár növekvő fenntartási költségei - melynek költségvetési forrásai a könyvtár bevételének reális mértékű növelésével együtt sem elegendőek az intézmény elvárható szintű működtetésére - további mértékben már nem háríthatók át a könyvtárat használó lakosságra;

az alapítók jelen okirattal helyi Könyvtárpártoló Alapítvány létrehozásáról rendelkeznek, a Krúdy Gyula Városi Könyvtár, mint kulturális közszolgáltatást végző intézmény tevékenységének és szükséges mértékű fejlesztésének társadalmi segítésére.

2./ Az alapítók szántéka tehát, hogy ezen alapítvánnyal segítsék elő egy tartós kulturális közérdekű cél megvalósítását: Várpalota legnagyobb közkönyvtára, a Krúdy Gyula Városi Könyvtár és közönségkapcsolatainak szükséges fejlesztését, szellemi és technikai korszerűsítését, továbbá a mindenkori körülmények által meghatározott szükséges fontossági sorrendben és mértékben járuljanak hozzá a könyvtár tevékenységének szinten tartásához, illetve szolgáltatásainak lehetséges bővítéséhez, minőségük emeléséhez.

II.
Az alapítók

3./ Az alapítók neve, lakcíme:

Bátor Antal [...]
Bebesi István [...]
Csajági Dezső [...]
Csővári János [...]
dr. Dósa Zoltán [...]
Eszes Zoltán [...]
Hermann Györgyné [...]
Horváth István [...]
Koncz Józsefné [...]
dr. Leitold László (elhunyt)
Lengyel László (elhunyt)
Leszpuch János [...]
Nagy Tóth András [...]
Neményi László [...]
Patonai József (elhunyt)
Pintér Mihály [...]
Schmidt Ferenc [...]
Somogyi Gábor (elhunyt)
Szajp Istvánné [...]
Volekné Temesi Zsuzsanna [...]
dr. Zalka Lajos (elhunyt)

III.
Az alapítvány, mint jogi személy

4./ Az alapítók elhatározása által, ezen alapító okiratot révén, tartós közérdekű célra ALAPÍTVÁNY létesül a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A §-a alapján, az alábbiak szerint.

a./ Az alapítvány neve: "Könyvtárpártoló Alapítvány, Várpalota".

b./ Az alapítvány pecsétje: kör alakú, benne körfelirat:
Könyvtárpártoló Alapítvány, Várpalota.
Középen helyezkedik el.

5./ Az alapítvány céljára rendelt vagyon: 52.000.- Ft, azaz: Ötvenkettőezer forint.

6./ Az alapítvány jogi személy. Jóváhagyására és működésére a mindenkori hatályos magyar jogszabályok irányadók.

7./ Az alapítvány székhelye: 8100. Várpalota, Szent István út 28.

8./ Az alapítványt nyilvántartásba vevő szerv: Veszprém Megyei Bíróság.

IV.
Az alapítvány szervezete és képviselete

9./ Az alapítók a preambulumban rögzített eszmék és célok következetes megvalósítása érdekében az alábbiak szerint rendelik felállítani az alapítvány gondozására és kezelésére hivatott szervezetet:

* Kuratórium
* Tisztségviselők (kuratórium elnöke, titkára és tagjai)

10./ Az alapítvány képviselete

Az alapítvány nevében jogokat szerezni, és kötelezettséget vállalni a kuratórium tagjai az alábbiak szerint jogosultak:

* a kuratórium elnöke önállóan,
* a kuratórium titkára egy kuratóriumi taggal, együttesen.

11./ A kuratórium

a./ Az alapítvány kezelője az alapítók által kijelölt elnökből, és 8 (nyolc) tagból álló kuratórium.

b./ A kuratórium elnökévé, titkárává és tagjaivá az alapítók az alábbi személyeket választották meg:

Kuratórium elnöke:
Csővári János [...] sz. alatti lakos,

Kuratórium titkára:
György Judit [...] sz. alatti lakos,

Kuratórium tagjai:
Gavallér Tibor [...] sz. alatti lakos,
Katona Csaba [...] sz. alatti lakos,
Kóta Dénes [...] sz. alatti lakos,
Schmidt Ferenc [...] sz. alatti lakos,
Szabó Jánosné [...] sz. alatti lakos,
Szajp Istvánné [...] sz. alatti lakos és
Volekné Temesi Zsuzsanna [...] sz.
alatti lakos.

c./ Az alapítók megállapítják, illetőleg a kuratórium tagjai nyilatkozzák, hogy a kuratóriumban nincsenek többségben olyan személyek, akik az alapítókkal közeli hozzátartozói, vagy bármiféle érdekeltségi viszonyban állnak.

d./ A kuratórium az alapítvány döntéshozó, ügyintéző és képviselő szerve.

d.a./ A kuratórium dönt az alapítvány vagyonának kezeléséről a jogszabályokban, és a jelen alapító okiratban meghatározott keretek között, ezen belül az alapítványi célok megvalósításának módjáról, továbbá a pénzeszközök felhasználásáról.

d.b./ A kuratórium alapítványt képviselő jogkörét az elnök gyakorolja. Ennek megfelelően az alapítvány képviseletére a kuratórium elnöke önállóan, a titkár pedig egy másik kuratóriumi taggal együttesen jogosult. A bankszámla feletti rendelkezéshez az elnökön kívül egy másik kuratóriumi tag aláírása is szükséges. (Az aláírásra jogosultakat a számlavezető pénzintézet felé a vonatkozó előírások szerint be kell jelenteni.)

d.c./ A kuratórium az alapítvány vagyonának önálló kezelője. Elsődlegesen gazdasági (vállalkozási) tevékenység a vagyonnal nem folytatható.

d.d./ A kuratórium tagjai határozatlan időre választott tisztségviselők, akik a polgári jog szabályai szerint felelnek az általuk e minőségben az alapítványnak okozott kárért.

d.e./ A kuratórium határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Határozatképes az elnökből és négy tagból álló kuratórium, ha a határozathozatalnál három tag - az elnököt is ideértve - jelen van.

d.f./ A kuratórium üléséről jegyzőkönyvet kell felvenni, határozatait tehát írásba kell foglalni. A határozatot az érintett részére ajánlott levél formájában kézbesíteni kell. A jegyzőkönyv tartalmazza az ülés helyét, idejét, a jelenlévők megjelölését, a döntések lényeges tartalmát, hatályát, a szavazatokat és azt, hogy a kuratórium tagjai közül ki támogatta, és ki ellenezte a határozati javaslatot.

d.g./ A kuratórium évente legalább egy alkalommal ülést tart. Az ülések nyilvánosak.

d.h./ Az ülést az elnök hívja össze, az ülés napját megelőzően legalább nyolc nappal kézbesített meghívóval, amely tartalmazza a napirendet. A meghívót ajánlott levél formájában kell kiküldeni.

e./ A kuratórium tagjai feladatukat díjazás nélkül látják el.

f./ A kuratórium hatásköre és feladatai:

f.a./ a beérkezett támogatási igények, írásos pályázatok elbírálása, alapítványi támogatás odaítélése, felterjesztésük kuratóriumi megerősítésre,

f.b./ A kuratórium munkájáról szóló éves beszámoló készítése.

12. A titkár

a./ A titkár díjazás nélkül ellátja az alapítvány operatív, végrehajtói feladatait.

b./ A kuratórium jogában áll foglalkoztatni minden olyan személyt, akinek a munkáját a alapítványi célok valóra váltása érdekében szükségesnek ítéli meg.

c./ A titkár működési helye az alapítvány székhelye. A postázás a titkár kezéhez történik.

d./ A titkári teendők költségvetését a kuratórium hagyja jóvá évente, a titkár előterjesztése alapján, az alapítványi alap terhére.

V.
Az alapítvány vagyona

13./a./ Az alapítvány vagyona az alapításkor 52.000.- Ft, azaz: Ötvenkettőezer forint

b./ Az alapítvány jogosult mindazokat a szerződéseket megkötni, amelyek az alapítványi vagyon értékének megőrzését, illetve az alapítvány céljának megvalósulását szolgálják.

c./ A kuratórium titkára köteles gondoskodni az alapítvány könyveinek szabályszerű kezeléséről, a hatályos jogszabályoknak megfelelő pénzügyi és számviteli rend kialakításáról, a bizonylati rend megtartásáról, az alapítványi nemesfémek, devizák jogszabály szerinti kezeléséről és felhasználásáról.

d./ Az alapítvány megszűnése esetén a megmaradó vagyont át kell adni Várpalota Város Önkormányzatának azzal, hogy azt bocsássa a Városi Könyvtár rendelkezésére.

VI.
Csatlakozás, felügyelet

14./a./ Az alapítvány nyílt, annak vagyonához bárki csatlakozhat.

b./ A kuratórium köteles nyilvánosságra hozni az alapítványi vagyon számlaszámát.

c./ Az alapítványhoz pénzbeli, dologi adományokkal és értékpapírokkal lehet csatlakozni. A pénzbeli adományokat a titkár egyidejű értesítésével az alapítvány számlájára kell befizetni. Dologi adományokat a titkár értesítése mellett az adomány tárgyának és értékének meghatározásával lehet az elnökség részére felajánlani. A dologi adományok felhasználásáról - a titkár előterjesztése alapján - a kuratórium dönt.

d./ Az alapítvány vagyonának részévé válnak az alapítványhoz csatlakozó bel- és külföldi természetes és jogi személyek feltétel nélküli pénzadományai és azok a dologi adományok, amelyeket a kuratórium elfogadott.

15./a./ Az alapítvány törvényességi felügyeletét a Veszprém Megyei Ügyészség gyakorolja.

b./ Az alapítvány megszűnésére a Ptk. szabályai az irányadók.

VII.
Záró rendelkezések

Ezt az Alapító Okiratot és Működési Szabályzatot a Könyvtárpároló Alapítvány, Várpalota alapító tagjai az 1991. augusztus 14-i ülésükön fogadták el.

A 2005. február 8-i kuratóriumi ülésen elfogadott módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot és Működési Szabályzatot az alapítók aláírásukkal jóváhagyták.

Várpalota, 2006. április 6.

 
   
 

[ A lap tetejére ]