[Irattár]

"Így írunk mi"

Irodalmi pályázat (1991-1998)

Befőtt szerelembőlA Krúdy Gyula Városi Könyvtár 1991-ben indította útjára "Így írunk mi" irodalmi pályázatát általános iskolás gyerekek és középiskolás korú fiatalok irodalmi szárnypróbálgatásának felkarolására. Az elkövetkező évek során összesen négyszáz ifjú szerző küldte el alkotásait Várpalotáról, a városkörnyékről, Veszprém megye távolabbi településeiről és az ország más tájairól vers, novella, kisregény, dráma, irodalmi publicisztika műfajokban.

A beérkezett pályázatokat a könyvtár által felkért szakértő zsűri bírálta el, melynek elnöki tisztét Széki Patka László költő vállalta magára. A beküldött pályamunkákról írásos értékelést kaptak a diákok: ezzel a személyre szóló, segítő szándékú bírálattal adtunk egyéni visszajelzést a résztvevőknek - bátorítva a tehetségeseket, és tapintatosan felhívva figyelmüket az esetleges stiláris hibákra, utánérzésekre, modorosságra.

Kedves hagyományává vált irodalmi pályázatunknak, hogy az eredményhirdetést követően válogatás hangzott el a legjobban sikerült alkotásokból a Thuri György Gimnázium tanulóinak előadásában, melyet minden évben Vámosné Sipos Éva tanárnő állított színpadra.

Tizenhatodik születésnapomonA pályázat nyolc éve alatt számos tehetséges diákírót és diákköltőt vonzott körünkbe ez a megmérettetési lehetőség: pályázatunk széles műfaji tematikájával különböző irányultságú fiataloknak nyújtott kibontakozási lehetőséget, adott sikerélményeket, s ösztönzést a megyei és országos szintű bemutatókon való részvételre. Néhányan közülük négy-öt éven keresztül folyamatosan részt vettek a városi könyvtár pályázatán, így minden évben örömmel vehettük kezünkbe az új műveket, tapasztaltuk fejlődésüket, vagy éppen bosszankodtunk megtorpanásukon, aggódtunk válságaik miatt…

1996-ban jelent meg a Krúdy Gyula Városi Könyvtár kiadásában az irodalmi pályázat 1991-1995. évi anyagából szerkesztett "Tizenhatodik születésnapomon" című diákantológia, majd 1999-ben a megelőző két év pályázataira érkezett írásokból összeállított "Befőtt szerelemből" című diákantológia.

"Aki gyermekded mondókákat, játékos kis meséket, történeteket vár a diákíróktól, csalódni fog a kötetben. Annak lapjain ellentmondásos világunkban gyökerező, a korosztály lázadását és dacát, félelmeit és szorongásait közvetítő érzelmek, gondolatok, hangulatok, a gyermekség és az ifjúság határán érő szenvedélyek, az ifjúságot annyira jellemző kritika szólal meg színesen, változatosan, sokhangúan. Figyelemre méltóak a formai megoldások, az eredeti képi fantázia, a képteremtő erő. Magával ragad a diákos humor és a fanyar irónia egyaránt." - írta a Befőtt szerelemről című antológiáról Madaras Annamária. (Megyei Pedagógiai Körkép, 2000/1. sz.)

Az "Így írunk mi" irodalmi pályázat nyolcéves múltjára visszaemlékezve óhatatlanul felvetődik a kérdés: vajon valóban Pegazus hátára segítette-e pályázatunk a résztvevő fiatalokat? S vajon merrefelé röpítette őket azóta a szárnyas paripa: felfelé a hivatásos poétaság irányába, vagy esetleg lefelé, hogy előbb-utóbb ledobja őket a hátáról…?

Úgy gondoljuk, hogy a városi könyvtár irodalmi pályázatának nem ebben rejlik a haszna vagy az eredménytelensége: minden résztvevője gazdagabbá vált azáltal, hogy életének e szakaszában az önkifejezésnek, önmaga keresésének ezt a módját választotta, s szavakat keresett és talált a világra.

2007.01.31.

[ A lap tetejére ]