<<< ["Seherezádé lánya" című olvasópályázat] >>>

Seherezádé lánya

Női sorsok, női történetek Keletről és Nyugatról
 

Seherezádé lánya című olvasópályázat logója (Temesi Péter alkotása)

Kawabata Yasunari: Szépség és szomorúság

Kawabata Yasunari, Japán egyik legkiemelkedőbb regényírója, 1968-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. A Szépség és szomorúság című regényének főhőse az öregedő regényíró, Oki Tosjó, aki családja és gyermekei mellől Kiotóba utazik az újévi templomi harangok zúgását hallgatni, és hogy találkozzék ifjúkori szerelmével, a világtól elvonult festőművésznővel, Otokóval. Eddig akár európai is lehetne a történet, de Japánban persze minden másképpen alakul. Nemesebbek a motivációk, és nemesebbek az indítékok. Az ifjúkori szerelem tanítványa, Keiko elhatározza, hogy bosszút áll mestere múltbéli megaláztatásáért. A japánok lelkivilága olyan, mint egy csepp vízzel benedvesített virág, vagy maga a japán kertművészet. Kawabata is úgy vigyáz a részletekre, mintha kertet építene, természetesen japánkertet, kövekkel, kis híddal és patakokkal. Bármi történjék a regényben, a hegyek mindig megnyugtatnak, a lótuszok kiemelkednek a mocsokból és kinyílnak. A cseresznyefa-virágzás idején esik az eső, a Mohatemplomban vörös kamélia hever, és lebegve virágzik. A japán ember keresi a szépet, és együtt érez a természettel. Az éttermekben gésák, a fenyőtűkön esőcseppek. Nem szirupos, csak más. Amit itthonról is ismerünk, az a szorongás, és a félelem, a rémálmok és a féltékenység. Az ember akkor is magányos, ha keletre, és akkor is, ha nyugatra születik. Talán másképpen szeret, talán ugyanúgy. Egy bosszútól fűtött japán szerelmi sokszög kavarog előttünk, a tragédiát a sors rendelte.